Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-14 / 11. szám

4 1993. JANUÁR 14. A szerkesztőség postájából Keserű igazolás egy hiányzásról Hogy is van ez? Tisztelt Páldeák László! A szerkesztőség postájából c. rovatba írt levele január 11-én jelent meg, és én röstellkedve írom le: Önnek igaza van. Az országgyűlési képviselőnek, ha az egyes szakkérdéseket bon­colgató részletes plenáris vitá­kon nem is okvetlenül (különö­sen ha saját szakterületén ugyanabban az órában haszno­sabban tevékenykedhet), de a szavazáson ott kell lennie. Jómagam, akárcsak frak­cióm, az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja, mindig is fontosnak tartottam érvényesí­teni ezt a gyakorlatot. Az Ön ál­tal felpanaszolt eset kellemetlen kivételt jelentett a számomra, annál is inkább, mert épp frak­ciótársam, az amúgy mellettem ülő szabaddemokrata Szigeti György kezdeményezte a nyug­díjemelés mértékét eldöntő név szerinti szavazást. Feltételezem, hogy akkor Ön is a rádiót hallgatta, akár én. Va­lószínűleg, ahogy írja, e késő esti órán, Ön már biológiai szükségleteinek kielégítésével foglalatoskodott, mondjuk va­csorázott, magam a Széchenyi rakparton, a képviselői iroda­házban, néhány munkatársam­mal, fél szemmel a számítógé­pet nézve, fél szemmel a több száz oldalt kitevő, a másnapi szavazás 700 módosító javasla­tát tartalmazó „együttes jelen­tés”-! böngészve — a benti ple­náris ülést rádión követve — hoztuk meg, az elfogadás esé­lyeit kínosan mérlegelve, a másnapi szavazást eldöntő aján­latunkat, hogy ugyanis hogyan szavazzanak frakciótársaink a rádióról és televízióról szóló törvény kapcsán: mire igennel, mire nemmel, mire tartózkodás­sal. Ön előtt nyilván nem titok, hogy egy ilyen szavazásra egy ellenzéki pártnak készülnie kell, hiszen a szavazásra adott tíz másodpercben felelőtlenség lenne milliárdokról, a választ­ható rosszabb és jobb lehetősé­gekről dönteni. Az előkészítés­hez hozzátartozik: az azzal a témával immár másfél éve fog­lalkozó, ún. szóvivők (én va­gyok az egyik), a vezetésükkel működő néhány fős apparátus és a szakértők munkájának ösz- szehangolásával, egy átlátható, világos alternatívát kijelölő ajánlat, ún. „szavazási útmu­tató” elkészítése. Épp ez a professzionalista előkészület a biztosítéka, hogy a többpárti parlamentben ne he­behurgya, ne a pillanatnyi indu­latokat tükröző, de mérlegelő állásfoglalások szülessenek. Nem feltétlenül döntésekről be­szélek, hiszen a végső döntések mögött (a 2/3-os törvényeket kivéve) az az egyszerű többség húzódik meg, amelyeket az Önök voksai tettek többséggé; állásfoglalásokról beszélek, mert egy-egy meghozott döntés mellett igenis jól kiolvasható — és feltételezem, hogy Ön ki is olvassa — egy másik lehetőség, amelyet a felelős ellenzék mutat fel, s amely azért fontos, hogy Ön, s talán véleményének kö­szönhetően Önök, másfél év múlva a szavazófülke magá­nyában mérlegeljenek, mikor az ország 4 éves sorsát eldöntő kis ikszeket rajzolnak bizonyos ne­vek és bizonyos pártok mellé, és eszükbe se jusson ugyanúgy voksolni azokra a nevekre és pártokra, amelyek 4 év alatt rosszul bizonyítottak. Ezeknek a pártoknak és kép­viselőiknek a szavazás egyik ügyben sem nehéz, hiszen he­lyettük a „szavazási útmutatót” a költségvetésből, az Önök adó­iból fizetett minisztériumok munkatársai készítik, s e kor­mánypárti képviselők dolga a szavazáson csak annyi, hogy odafigyeljenek a miniszter nem- jére vagy igenjére. Visszatérve arra az estére, a rádiót hallgatva, hírét vettem a szavazásnak és azonnyomban indultam a néhány száz méterre lévő nagy épületbe, de bár­mennyire igyekeztem is, lévén nevem kezdőbetűje az ábécé elején, épp lekéstem. Időt nem vesztegetve, fordultam vissza, hiszen ott hallottam, hogy a másnapi szavazás sorrendjét tar­talmazó, ún. elnöki forgató- könyv (ebben az esetben csak­nem 1000 oldal) csak a reggeli órákra várható, tehát amit lehet, még az éjszaka folyamán el kell készítenem. Futólag felötlött bennem bizonyos, az Ön által ironikusan idézett „biológiai szükségletek” kielégítésének varázslatos lehetősége (töre­delmesen bevallom: a hónapok óta állva bekapott sajtos szend­vicsek után ez egy tányér zöld­séges krumplileves formáját öl­tötte), de erre csak otthon, az­nap hajnali negyed négykor ke­rülhetett sor, amikor végül is tiszta ingért és némi mosakodás kedvéért hazaértem. De miután reggel újra beindult a plenáris futószalag, épphogy egy rövidet álmodtam (valami olyasmit, hogy mennyit fizetnék érte, ha úgy istenigazában kialaudhat- nám magam, képzelje, a minisz­terelnök és a teljes országgyűlés — rémálom! — szerepelt ál­momban, óriási teremben, va­ságyakon aludtunk, a többire nem emlékszem), s reggel, ez már nem álom!, derült ki, hogy a 2/3-os törvény sikeres elfoga­dását megelőző politikai tárgya­Gyémántlakodalom A 85 éves Kanta Gyula és 80 Mint ahogyan eljutott hoz- éves felesége, Nagy Aranka a zánk a hír, a házasság megerősí- közelmúltban (december 17- tését Márkus Katalin anya­én) berekfürdői lakásukon ün- könyvvezető jegyezte be a nagy nepelte házasságkötésük hatva- könyvbe, Molnár Jánosné re- nadik évfordulóját. formátus lelkész adta rájuk ál­A jeles eseményen három dását, és dr.Kovács Károly al- gyermekük, azok családtagjai, polgármesterrel egyidőben unokáik, dédunokáik, a rokon- nyújtotta át az Emléklapot, ság köszöntötte, valamint a pol- A házaspárnak mi is gratulá- gármesteri hivatal képviselői. lünk, és jó egészséget kívánunk. Jó érzés volt... Néhány hetes külföldi tartózko­dásunkról a múlt héten érkeztünk meg férjemmel. A repülőtérről ha­zafelé tartva, megálltunk a Szolnok ABC-nél, hogy élelmiszert vásárol­junk. Hirtelen mellbevágott ugyan a számla magas összege, de hallot­tam az itthoni, év eleji áremelések­ről, s mivel nagyon örültem a sze­rencsés visszatérésünknek, nem foglalkoztam vele. A vacsorakészí­tésnél tűnt fel, hogy azért annyit mégsem emelkedhettek az árak, mint amennyit fizettem ... Tudtam, nincs mit reklamálnom, hiszen miért nem figyeltem a pénz­tárnál. Azonban mégsem hagyott nyugton a dolog, a becsapottság ér­zése, ezért másnap felkerestem az üzlet vezetőjét. Csupán azt kértem tőle, hogy hallgasson meg, miért voltam figyelmetlen. Ő beazonosí­totta a számlát, s mindjárt látta, hogy az első tétel 41 forint helyett 841-re sikerült. Az üzletvezető hal­latlanul figyelmes, udvarias volt és mindjárt visszakaptam a 800 forin­tot. Mindez a „pénztártól való távo­zás után” történt, 21 órával. Ezúton is köszönetemet fejezem ki, és sok ilyen üzletvezetőt, kereskedelmi dolgozót .kívánok mindannyiunk­nak! Török Lászlóné lásokra immár semmi remény, tehát a szavazásra szóló ajánla­tot újra át kell dolgozni, hogy világosan kiderüljön: álmegol­dásokban, huncutságokban az SZDSZ nem vállalhat felelős­séget. Látja, tisztelt Páldeák Úr, kissé elkalandoztam, hogy amennyire lehet, igazoljam ritka „hiányzásomat”, de ne higgye, hogy az a törvény, amely fölött épp abban az idő­ben kellett bábáskodnom, ami­kor ez a másik, a nyugdíjakról is szóló törvény szavazása folyt, tehát a rádióról és televízióról szóló törvény csak a televíziós műsorokról és az elnökök sze­mélyéről szólt. Mégcsak nem is a milliárdos befektetéseket igénylő, közvetett gazdasági (talán a munkanélküliséget mérséklő) hatásairól, de a nyugdíjakkal kapcsolatos 2 % körüli vitát is jótékonyan befo­lyásoló, egyik SZDSZ-es mó­dosító javaslatunk által érintett, 2 milliárdnyi, a miniszterelnök­ségi tartalékalapot ennyivel nö­velő összegről. Félreértés ne essék, ez a pénz többszöröse a Magyar Televízió 2 csatornájának juttatott állami támogatásnak. Ez a 2 milliárd, amely akár a nyugdíjalapot is növelhetné, most az egyik el­sődleges célnak megjelölt, ne­vében a határon túli magyarság kultúráját, valójában azonban az MDF választási propagandá­ját majdan a határon inneni né­zőkbe súlykoló Duna Televízi­ónak jut. Az ezt pénzelő alapít­vány vezetői, a kormány áldá­sával, önmagukat jelölték erre a posztra, és hogy az ellenőrzést kikerüljék, az alapítvány szék­helye egy magánlakás, ám mi­vel közpénzről van szó, a kérdés nem magán-, nem párt-, hanem közügy. A példával csak azért untat­tam Ont, hogy jelezzem, miféle javaslatainkat utasította vissza a kormány a szavazást megelőző rövid időben, s hogy miért kel­lett úgy döntenünk, ahogy dön­töttünk, hogy tehát ezt a kimis- károlt törvényt nem szavazhat­juk meg, s így miért vált szinte feleslegessé másféléves mun­kánk, s vele együtt az én aznap éjszakai munkám is, aminek következtében — a legnagyobb sajnálatomra — lekéstem a plusz 2 %-nyi nyugdíjemelésről szóló határozathozatalt, ame­lyen nevem említésekor, ahogy Ón írja, mertem volna vállalni véleményemet, amely így szólt volna: IGEN. Barátsággal üd­vözli: Fodor Tamás országgyűlési képviselő (SZDSZ) Másfél évtizede az egész csa­ládom rendszeres olvasója, elő­fizetője a Néplapnak, s ettől még az áremelések sem tartanak vissza. A január 8-ai számban megjelent „07 jelenti” című írás olvasása után a felháborodás és a félelem adta kezembe a tollat, holott nem vagyok egy „fir- kász” típus. Mert hogy is van ez? Akiktől mi, adófizető állam­polgárok azt várjuk, hogy meg­védjenek bennünket, azoktól kell félnünk? A lövöldöző rendőrtől, aki csak úgy passzió­ból pufogtat szilveszterkor, mert neki fegyvere van; a testőr kft. alkalmazottjaitól, akik ahe­lyett, hogy az éjszaka leple alatt tolvajlókat és betörőket fülön csípnék, maguk törnek rá védte­len emberekre és félemlítik meg őket. Gondolom, mások is egyetér­tenek velem, amikor azt kérem, térjenek vissza az ügyre, és a végeredményről, a méltó bünte­tésükről is tájékoztassák az ol­vasókat, az előfizetőket. (A cí­mem maradjon a szerkesztő­ségben.) „Egy háromcsaládos anya” Rákóczifalva Felejthetetlen emlék A tiszatenyői klubkönyvtár — pályázat útján — 30 ezer fo­rint támogatást kapott a közmű­velődési alapból. A pályázat célje az általános iskolás gyere­kek téli vakációjának hasznos eltöltése, kirándultatása volt. így jutottunk el a múlt év de­cember 29-30-án a Bükkbe — tizenkilenc gyerek és tíz felnőtt. Bánhorvátiban, egy kényelmes kastélyban szálltunk meg, ahol az ott dolgozók finom reggeli­vel, ebéddel és jó meleg szobá­val kedveskedtek a gyerekek­nek. Nagy örömünkre 5 cm-es hó volt akkor Bánkúton, ahol egy teljes délelőttöt szánkózással töltöttünk. A jó levegőn kellemesen el­fáradtunk, majd hazafelé a cso­dálatos bükki erdőben gyönyör­ködhettünk. Mindannyiunk számára fe­lejthetetlen emlék marad ez a két nap. A nyilvánosság előtt is köszönetét mondunk a klub­könyvtár vezetőjének, Gubán Istvánnénak, aki fáradságot nem ismerve készítette elő és vezette a kirándulást. További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk. A kirán­duláson résztvevő gyerekek és szüleik nevében: Elek Zoltánná Tiszatenyő Rejtvény A nyerteseket magukkal viszik A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesü­lete az alábbi verset rejtvényként adja közre — azzal a szándékkal, hogy aki meg tudja fejteni, ki írta és mi a vers címe, azt jutalmul már­cius 20-án elviszik egy irodalmi kirándulásukra. (Több helyes meg­fejtő esetén sorsolással döntenek.) Programjuk között szerepel: Nagy­kőrösön Arany János emlékeivel ismerkednek, Kecskeméten Katona József szülőházába látogatnak, majd a színházban megtekintik Móricz Zsigmond Rokonok c. színművének díszelőadását. íme a vers: Vén, ráncos arca majdnem fekete, kiszítta régen már a nap heve, fogatlan szája bús sóhajüreg, oly csöndes néni és olyan öreg. Fonnyadt karjával múltakat ölel, halálra vár s az tán sosem jön el! Egyformán csöndes, zajt sem okoz, sovány kezével lassan elmotoz, szentképet s egy fényképet nézeget — öregkorát dús bánat ülte meg. Sokszor kibámul a kis ablakon, Elrévedez egy álomalakon. Gyér ősz haj szárad csontos csöpp fején, öreg királynő bú-trón tetején. S úgy elfárad míg a templomba ér, de elmegy, hogyha nyár van, hogyha tél, letérdel ott a bús hideg kövön, s ha van öröm, úgy néki ez öröm. Lakán is ott borong ez a ború, falán sok szentkép, néma koszorú. Macsakája vén, már régen nem dorombol... Beküldési határidő január 21, délig — az egyesület címére: 50001 Szolnok, Szapáry u. 19. Küldjön egy képet! Az első felvétel a Szolnoki MÁV Járműjavító Diesel moz­donyosztályán készült, 1973-ban, amikor a gőzmozdonyokat felváltotta a modem technika. A képen a villanyszerelő gárda. Létrehozása Szentesi Győző bácsinak köszönhető, aki ma már idős nyugdíjas. (A fotón, guggolva, ő látható.) A MÁV-Internéi — 1978-ban A megyei verseny után készült a felvétel, melyen azok a ti­zenéves általános iskolás nebulók állnak, akik első helyezést ér­tek el. Edzőjük magam v.oltam. Kérem, aki felismeri magát, ír­jon nekem — annál is inkább, mivel a volt lövészklub történetét szeretném könyv alakban feldolgozni. Azok leveleit is várom, akik a Magyar Szabadságharcos Szövetség alapító tagjai voltak. Bánvölgyi Tibor, Szolnok (Ispán krt. 3. 7/3.) Hozzászólás cikkünkhöz Rácsaptak a segítő kézre! A január 5-ei Új Néplapban, „A filkók és az ász” című jegy­zetben a körzeti fogászatot tűzte tollhegyre a lap egyik munka­társa. A jegyzetet — hangvétele miatt — tulajdonképpen vá­laszra méltatlannak tartom, de hogy mégis reflektálok, ezt te­szem azért, mert a megyei lap­nak rendszeres olvasója és elő­fizetője vagyok; a mi lapunk. Továbbá azért, mert az elmúlt időkben szolgálatunk munkáját lakossági tájékoztatással és kor­rekt kritikával is segítette. De teszem főleg azért, mert a mun­kájukat odaadással végző kollé­gáimat emberi méltóságukban mélységesen megsértette a jegyzet minden alapot nélkü­löző mondanivalója és hang­neme. Az igazoló jelentések és a szóbeli meghallgatások után a történtek korrekt lényege a kö­vetkező: A fogászati panaszaival je­lentkező újságírót körzeti fog­orvosa a vizsgálat után arról tá­jékoztatta, hogy a kérdéses hi­dat tartó bölcsességfog meg­mentésére sajnos kevés remény van. A beteg érdekében rönt­genfelvételt javasolt, ami segíti a végleges döntésben. (Ez a rendelőintézetben készül.) A felvétellel a beteg vissza­ment, és műszakváltáskor, a fogorvos elmenetelekor talál­koztak. A fogorvos és a műsza­kot kezdő kolléganő együttesen konzultáltak a beteg jelenlété­ben, akiről akkor még mindösz­sze annyit tudtak, hogy „intelli­gens ember benyomását kelti”. Tájékoztatták, hogy a tíz éve Romániában készült hídja saj­nos elvész, mivel a kérdéses fo­gat a híd elkészítése előtt csak részben sikerült gyökérkezelni. Tehát ki kell húzni. A beteg mindezek ismereté­ben is kérte, hogy kíséreljék meg menteni a fogát. A kollé­ganő vállalta, elvégezte a be­avatkozást, gyógyszert írt — gyógyszerérzékenységről is tá­jékozódott. (A betegnek volt fájdalomcsillapítója.) Miután tájékoztatta a tennivalóiról, azt mondta, ha az állapota nem ja­vul — ami sajnos valószínű volt —, a fogat el kell távolítani. Ezt megteszi ő, vagy szükség esetén a fogászati ügyelet. A beteg ezután egy harmadik fogorvossal húzatta ki a fogát. A történet ennyi. Mindezek — a szilveszeti ünnepek — után je­lent meg a cikk. Ezt minősítse a sajtó és az olvasó. Emlékeztetek arra, hogy a kérdéses jegyzetben huszonhat hangulatkeltő, sértő, gúnyolódó és becsmérlő kitétel, illetve jelző szerepel. E jegyzet jelzi az egészségügyi dolgozók kiszol­gáltatottságát és védtelenségét. Befejezésül szomorúan meg­jegyzem, hogy az írás közrea­dása napján az újságot egy jó nevű író-újságíró szerkesztette. Dr. Csordás József a körzeti fogászati csoport főorvosa Célfuvar? Évek óta hordom a meleg vizet a szolnoki „kis Tisza” melletti ki­ömlőtől. Mint nyugdíjas, beteg ember, havonta egyszer — segít­séggel — gépkocsival megyek a vízért, 20-30 literes kannákkal. A minap a Közterületfenntartó Vállalat ellenőrei felvilágosítottak — bírság ellenében —, hogy a vízhordás nem célfuvar. így tudtam meg, ha egy gépkocsi behajt a „kis Tiszához” egy-két láda sörért, az célfuvar.Ha egy megromlott egészségű ember ingyenvízért „be­hajt”, az büntetendő cselekmény. így aztán nem tudom eldönteni, mi az igazság, de rövidesen okosabb leszek, mert ebben az ügyben — „az önkormányzati rendelet megszegése” miatt — tárgyaláson veszek részt. E. J. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents