Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-14 / 11. szám

1993. JANUÁR 14. Kunsági Extra—Kunhegyes 5 Márkabolt is lett Ez az ülőgarnitúra például a sarokban tölti ki leggazdaságosabban a teret Nyolcvan—kilencven elsőst vesznek fel A helyi Áfész főtéri bútorbolt­ja új profillal bővült, hiszen a tágas helyiség helyet biztosít az Alföldi Bútorgyár legmutató- sabb termékeinek is. Ilymódon a korábbi bútorbolt egyúttal már­kabolt is lett, és készletének kö­zel a felét már ez a gyár szállítja. Természetesen máshonnan érke­zett termékekkel is állnak a tisz­telt betérők rendelkezésére, és különösen októbertől december közepéig, végéig bonyolítottak le nagy forgalmat. Jelenleg is kapható többféle szekrénysor 45 ezertől 90 ezerig, rekamiék 25- 30 ezer között, azután garnitúrák 50-70 ezerért. Ezenkívül különböző színű, minőségű előszobafalak, egyedi szekrények, kiegészítők, szóló­asztalok, székek.------———I--------------------------------------­A Nagy László Gimnázium­ban és Híradástechnikai Szakkö­zépiskolában akár tavaly, az idei tanévben is három első osztály kezd. Az egyik: általános, gim­náziumi osztály lesz huszon­nyolc-harminc diákkal. Ebből a továbbtanulóknak speciális an­gol nyelvi csoportot szerveznek, illetve akiket más tárgy érdekel: biológia, továbbá fizika és mate­matika is választható. Akik nem kívánnak továbbtanulni, azok­nak különböző szakmai, fakultá­ciós lehetőségeket biztosítanak (pl. számítástechnikai, gépko­csivezetői tanfolyam, testneve­léstagozat stb.). A szakközépiskolában két osztály kezd. Mindkét osztály profilja a hírközléssel kapcsola­tos. A vezetékes hírközlés terü­letén távközléstechnikai műsze­rész végzettséget szerezhetnek. Ők például a telefóniához kap­csolódó berendezések karban­tartását végzik. A vezeték nélkü­li hírközlést tanulóknak pedig elektronikai műszerész szakmá­juk lehet. Ez a rádióhoz, a televízióhoz, a műholdas rendszerek szabá­lyozás és irányítástechnikai terü­letéhez kapcsolódik. Mindezek elsajátítására meg­felelő laboratóriumok vajinak: ráadásul mindkét szakközépis­kolai osztályban kétszakos a képzés, és az említett szakmákon kívül a diákok középfokú számí­tógépkezelői végzettséget is sze­rezhetnek. A jelenlegi elképzelések sze­rint az ősszel induló, három első osztályba nyolcvan-kilencven elsőst vesznek fel. Mégpedig olymódon, hogy a távol lakók­nak kivétel nélkül kollégiumi el­helyezést biztosítanak. Érdekesség és a legfrissebb újdonság az, hogy indul a focigi- mi is. mégpedig kihelyezett osz­tályként a Dózsa iskolában. Kí­sérletképpen ide húsz diákot vet­tek fel, akiknél a közismereti tár­gyak zömét a gimnázium tanárai tanítják, pár órát pedig a Dózsa iskola nevelői biztosítanak. Ugyanők tartják a sportjellegű tantárgyak óráit is. Fél sertés az embereknek Gavallér volt a Közép-Tisza- vidéki Áfész, hiszen afféle forint lkiegészítésképpen minden olyan dolgozójának, aki a múlt esztendőben egész évben állta a sarat, egy félsertést adott. A százhuszonhét hízóból összesen kétszázötvennégy ember része­sült Tiszagyendán, Tiszaroffon, Abádszalókon, Tiszaburán, Pusztataskonyban és Kunhegye­sen. Bizony volt, aki könnyes szemmel vette tudomásul, hi­szen több csládnál előfordult, hogy ebben a nehéz gazdasági évben ez a félsertés jelentette a hízóvágást, a disznótort. Két díjazott Átadták a Pro Űrbe kitüntető díjakat. Az egyiket Fabó Zsig- mondné nyugdíjas tanárnő ve­hette át több évtizedes, kiemel­kedő oktatói tevékenységéért. A másikat dr. Máthé Júlia főorvos­asszony kapta sokéves gyógyító munkájáért. Az elismeréseket a kitüntetetteknek képviselő-tes­tületi ülésen nyújtották át, ame­lyen a Kossuth iskola tanulói ad­tak műsort. A vonaljegy 22 forint Kilozófiaóra a 4.a. osztályban Nincs letiltott adósuk A Tiszafüred és Vidéke Taka­rékszövetkezet kunhegyesi ki- rendeltsége már a kilencedik esztendeje áll a lakosság rendel­kezésére, hiszen a Béke úti iroda 1985. január 1-jén nyílt. Ami pénzszegény világunkban jó jel­nek számít: nem csökken a betét- állomány, és napjainkban is mintegy 80 millióval rendelkez­nek. Közel félezer ügyfelet tarta­nak nyilván, és ami nagy szó: az érdekeltek annyira pontosan, megbízhatóan fizetik a részlete­ket, hogy egyetlen letiltott adó­suk sincsen. Ide rendszerint akkor térnek be az emberek, ha különböző vá­sárlásokra úgynevezett fogyasz­tási hiteleket szeretnének felven­ni. Ezeket általában egy évre ad­ják. és az ügyféltől nem kérnek igazolást arról, hogy mire is for­dította a felvett ezreket, tízezre­ket. Azért a nyitás minden szakában akad betérő Megint kalendárium A tavalyi esztendő után immá­ron ebben az évtizedben másod­szor is megjelent a Kunhegyesi Nagykun Kalendárium 1993-as száma. Ezer példányban látott napvi­lágot, és darabonként kétszáz fo­rintba kerül a dr. Szabó Lajos szerkesztette kiadvány. Hogy mi mindent kínál a százkilencven- két oldal? A teljesség igénye nélkül: közli az idei naptárt, a kunhegye­si évfordulókat, betekintést biz­tosít a reformáció kezdetébe, a régi korok világába, szól a tele­pülés volt híres lakosairól, be­mutatja a változó jelent, a pro űrbe díjasokat, tudósportrét kö­zöl dr. Vadon Lehelről. Azután a közelmúltban el­hunyt egykori jeles kunhegyesi- eket: Bállá Gyula, Horváth La­jos, dr. Vadon Bálintné emlékét is megörökíti. Ismerteti Budai Sándor tanár-festő munkásságát, a Hungary Kun Cup rendezvé­nyeit, verseket közöl Jeney Gyu­lától, prózai írást Sz. Lukács Im­rétől. Számbaveszi a gazdasági egységeket, az intézményeket, közli az egyéni gazdálkodók, a vállalkozók névsorát, de meg­tudhatjuk belőle például a vert­csipke helyi hagyományait is. Meg még sok minden mást, ép­pen ezért ajánlom jó szívvel minden kunhegyesinek, és innen elszármazottnak. Kapható a vá­rosházán, a művelődési köz­pontban, a könyvtárban és né­hány kereskedőnél. A négylábúak orvosa, de egyszer... Dr. Horváth Lajos népsze­rű ember a városban. Or­vos, állatorvos ő, ugyan­akkor végtelenül közvet­len, ezért nagyon sokan szeretik. Gondolom, nem lehetett ez másképpen korábban sem, amit bizo­nyít a most közreadott, vele megtörtént eset. Doktor urunk a sorkatonai szolgálatát Zalaegerszegen töl­tötte. Nem is akármilyen minő­ségben, hiszen a hadosztály- törzsnél még sebészetvezető­nek is kinevezték. Egyszer be­kopogtatott hozzá az egyik tiszthelyettes, aki jó cimborája volt, és így szólt:- Pajtás, nagy a baj, az édes­apám beteg, rosszul van!- Jó, jó, de hát te is tudod, én állatorvos vagyok.- Ugyan már, ez nem problé­ma, a papa már két agyvérzést is átvészelt, ezért jobban elron­tani te sem tudod. Egyébként se mondjuk meg az igazi szakmádat: doktor úr vagy és kész... Nem volt mit tenni, nyakuk­ba vették a várost, és bő ne­gyedóra után már a kertes ház kapukilincsét fogták. Tényleg rossz bőrben feküdt a papa, a Fahó Zsigmondról írhattam volna, hogy nagytiszteletű úr, tiszteletes úr, de nekem ő már örökre csak Zsiga bácsi marad. Azért, mert bő húsz éve meg­tisztelt a bizalmával, és azzal, hogy visszategezhettem. Isme­rem a családot: a gyerekei majdnem velem egyidősek, a felesége, Zsia néni pedig éle­tem egyik meghatározó tanára, aki az anyanyelv szépségeire, rejtelmeire oktatott. Nagyon sokszor megfordultam náluk: elkértem a katonás rendben megőrzött, sárga oldalú iskola­széki jegyzőkönyveket, és az 1700-as esztendők végéig sike­rült kibogoznom alma mate­Zsiga bácsi rém, az egykori református, most pedig Kossuth iskola kró­nikáját. Temérdeket mesélt: a templomépítés históriájáról, a kolerajárványról, a régi egyhá­zi és világi helyi hírességekről. Sokat, nagyon sokat tudott a gyökerekről, hiszen kisebb megszakításokkal itt 47 évig szolgálta a református egyhá­zat, és nem utolsósorban az em­bereket. Volt egy nagy titka: szót tudott érteni a nyolcéves kislegénnyel, az ötvenéves gaz­dálkodóval, a hetvenhat éves nagymamával, vezetőkkel, ve- zetettekkel egyaránt. Aligha él olyan ember a városban, aki őt ne szerette volna, pedig nehéz, nagyon nehéz időben állt a vár­tán, a szószéken. Csodálatos or­gánummal áldotta meg a sors, és messze földről eljártak a pré­dikációit hallgatni. Tavaly no­vemberben, Erzsébet nap után azt mondta: érzem, én már alig­ha köszöntök több névnapot. Nehezemre esik, szép volt, el­telt, lejárt. Igaza lett, tényleg lepergett a homokórája: ma te­metik a nyolcvanadik esztende­jébe lépett tiszteletes urat. Ahogy hallottam, a városháza díszsírhelyet szándékozik neki adni. Megérdemli, nagyon is megérdemli, ámbár ő világéle­tében kínosan kerülte a díszes­séget, a pompát, a rangot. Az emberek, az egyszerű, de nagy­szerű kunok között érezte jól magát. Nem furcsa, hogy az ál­dást, békességet köszönést sose hallottam tőle, mégis áldás, bé­kesség jellemezte majdnem nyolc évtizedes földi létét. Kí­vánom, haló porait is ez lengje körül... doktor úr megvizsgálta, és rög­tön megállapította: nem más ez, mint kezdődő tüdőgyulla­dás. Pár napig kezelte, adta neki a szükséges gyógyszereket, és uram, láss csodát: a kezelt meg­gyógyult. Az utolsó nap bevallotta: ennyire becsületes, szorgal­mas, lelkiismeretes doktorral még nem találkozott, ezért ha lehet, amíg a katonai szolgálata ide köti, legyen a család házi­orvosa. Mert van itt baj az asszonnyal, meg a másik gye­rekkel is doktor úr, kérlelte. Nem volt mit tenni, itt már színt kellett vallani, és töredel­mesen felfedte a „bűnét”, mi­szerint ő állatorvos. Bizony né­hány pillanatig a szívverést is hallani lehetett, a papa először levegő után kapkodott, és sze­gény fiatal doki azt hitte: no, most jön a harmadik agyvér­zés. Azután a házigazda valaho­gyan erőt vett magán, és el- csukló hangon ennyit azért még hozzátett az elhangzottak­hoz: akkor is jó munkát vég­zett, úgyhogy erre iszunk... Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János A helybeli honatyák rendele­tet alkottak a városi buszközle­kedés megváltozott díjszabásai­ról. Ennek értelmében egy vo­naljegy huszonkét forintba ke­rül, az összvonalas bérlet pedig - kettő van belőle - havi ötszáz­nyolcvanba. A diákoknak és a nyugdíjasoknak a havi bérlete száznegyvenöt forint; az össze­gek természetesen az áfát is tar­talmazzák. Tüzelőakció Sajnos településszerte egyre több a szegény, az elesett, ezért az önkormányzat tüzelőhöz jut­tatja a rászorulókat. A döntés ér­telmében tűzifái kapnak, mégpe­dig családonként egy űrköbmé­tert, ami mintegy nyolc mázsát jelent. Ezt a fát a környező erdő­ben szedik össze és viszik haza az éritnettek, az árát pedig a vá­rosháza egyenlíti ki, fizeti meg. Eddig így százötvenketten jutot­tak tüzelőhöz. Vasárnap: Ki mit tud? Az idei Ki mit tud? kiírása ér­telmében a mostani megméreté­seken tizennégy-huszonhat év közötti fiatalok vehetnek részt. Az egyik területi döntő színhelye 17-én, vasárnap délután két óra­kor a helyi művelődési központ színházterme lesz. Az előzetes jelentkezések alapján Tiszafü­redről, Abádszalókról, Tomaj- monostoráról, Újszentgyörgyről és helyből várnak versenyzőket. A tizenöt műsorszám között több népzenei, könnyűzenei akad, de lesz rézfúvós kvintett, színjátszó csoport és népitánc is. Didergős, téli felvétel a Pénzeskert széléről

Next

/
Thumbnails
Contents