Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
2 Körkép 1992. DECEMBER 9. Szabadkereskedelmi övezet? Varsó - A Sztandar Mlodych című lengyel lapban Krzysztof Wojna neves külpolitikai újságíró érthetetlennek mondotta, milyen alapon állítják, hogy csak napok kérdése a magyar-len- gyel-cseh-szlovák szabadkereskedelmi övezet létrehozását jelentő megállapodás aláírása. Vaclav Klaus cseh miniszterelnök londoni sajtóértekezletén ugyanis kijelentette, hogy egyelőre semmit sem kíván aláírni, s a szlovák kormányfő sem mutatott lelkesedést. A cseheket jobban érdekli a németekkel együttműködés.„Abban sem vagyok egyáltalán biztos, hogy a magyaroknak annyira fontos ez a szabadkereskedelmi övezet." Waj- na mégis úgy látja, a vámszabadövezet létrehozására van esély - a magyarok és a lengyelek között. Lukin ambíciói Washington - A moszkvai nacionalistákkal való rokonszen- vezése és törtetése miatt az amerikai kormány vezetői kerülik Vlagyimir Lukin orosz nagykövetet- jelentette a U.S. News hírmagazin. A lapértesülés szerint Lukin nem is leplezi rokon- szenvét a kemény, nacionalista vonal moszkvai tábora iránt, s már azzal dicsekedett Brent Scowcroft, nemzetbiztonsági tanácsadónak, hogy ő lesz az új külügyminiszter. Egyébként is igyekeznek elkerülni a Fehér Házban és a külügyminisztériumban, hogy Lukint fogadják. Clinton Washingtonban Washington - Washingtonba érkezett hétfő este Bili Clinton, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. A januárban hivatalba lépő elnök győzelme óta másodszor látogat a szövetségi fővárosba, ezúttal a kongresszus tagjaival folytat majd eszmecserét. Kétnapos washingtoni programját hétfő este zártkörű összejövetelekkel és a kongresszus új tagjai tiszteletére rendezett fogadással kezdte. Szarajevót elvágták a külvilágtól Szarajevó - Kedden körbezárták a szerb páncélos egységek a bosnyák fővárost. A városban tartózkodó ENSZ-tisztségvise- lők közlése szerint Szarajevót gyakorlatilag teljesen elvágták a külvilágtól, miután a szerb harckocsik a repülőtérre vezető főutat blokád alá vették. A Reuter és a dpa jelentése szerint közben változatlan hevességgel folytak a harcok a szerbek és a muzulmánok között a repülőtérre vezető út mentén, valamint Ilidza elővárosban. Támadás érte azokat az ENSZ egységeket is, amelyeknek katonái megpróbálták a szerbeket a harcok befejezésére rábeszélni. Velence veszélyben Róma - Közel másfél méteres víz öntötte el szerdára Velencét az állandó esőzés és a tenger magas vízállása következtében. Víz alá került a Szent Márk tér és a belváros minden utcája. A városlakók térdig érő vízben közlekednek, a kirakott emelt pallók csak néhány helyen segítenek a gyalogosoknak száraz lábbal célhoz érni. Az épületek alsó szintjét, az üzleteket elárasztotta a lagúnák szennyes vize. Hat éve nem jegyeztek fel ilyen magas vízállást a városban. Ä rekord az 1966-ban mért 2 méteres vízállás. Igazi finn hangulat a Technika Házában Bensőséges ünnepség a magyar-finn barátság jegyében a szolnoki Tudomány és Technika Házában - Finnország függetlenségének születésnapjára emlékezve finn nyelvű, hangulatos, színes műsort adtak tegnap este azok a diákok - középiskolások illetve általános iskolások - , akik az egy hete rendezett finnugor vetélkedőben kiemelkedőt nyújtottak. A győztesek ez alkalommal vehették át a díjakat dr. Lengyel Györgyi szolnoki alpolgármestertől valamint az ünnepséget köszöntő Hannele Malmstól, a finn nagykövetség kulturális attaséjától. Képünkön őt látjuk, amint az egyik győztesnek átadja a díjat. Az Alkotmánybíróság elutasítása Az önkormányzatok korlátozhatják a taxik számát A miniszterelnök helyesbítette hétfői kijelentését Az Alkotmánybíróság kedden végzéssel visszautasította azt az indítványt, amelyben 59 ország- gyűlési képviselő kifogásolta, hogy az Országgyűlés döntése értelmében a Magyar Rádió és a Magyar Televízió költségvetési előirányzatát a miniszterelnökségi fejezetbe csoportosítják át. Erről dr. Holló András, a testület főtitkára tájekőatáua.az MTI-t. A határozat emlékeztet: az Alkotmánybíróság korábbi döntései szerint a legfelső bírói fórum akkor végzi el a törvényjavaslat alkotmányossági vizsgálatát, ha a törvény szövege végleges formában kerül az Alkotmánybíróság elé. Az indítványban kifogásolt törvényjavaslat vitája azonban még tart, így szövege nem tekinthető véglegesnek. Az Alkotmánybíróság ismételten rámutat arra, hogy a törvényhozó mulasztása hozott létre és tart fenn alkotmányellenes helyzetet. A Magyar Rádióra és a Magyar Televízióra vonatkozó részkérdések bármely szabályozása a garanciák hiánya miatt alkotmányellenes marad mindaddig, amíg az Országgyűlés nem teljesíti kötelességét és nem alkotja meg az alkotmányos követelményeket kielégítő törvényt. Az alkotmányellenes helyzeten nem változtat az, hogy a különböző szabályozások más-más veszélyt jelenthetnek az alkotmányosságra. Az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire nézve kötelezőek. A szabad véleménynyilvánítás alkotmányos biztosítása közszolgálati rádióban és televízióban csakis az Alkotmánybíróság erről hozott határozatainak betartásával valósítható meg - állapítja meg indoklásában az Alkotmánybíróság. A testület döntött arról az indítványról is, amelyben a honvédelmi miniszter alkotmányértelmezést kért a testülettől: lehet-e valaki egyszemélyben a honvédség parancsnoka és a vezérkar főnöke. A határozat megállapítja, hogy a fegyveres erők vezetési struktúrája nem alkotmányos- sági kérdés. Az Alkotmány nem zárja ki, hogy a magyar honvédség parancsnoki és vezérkari főnöki beosztását ugyanaz a személy töltse be. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) A kormány ezért - hivatkozva a genfi nemzetközi egyezményre - azt javasolja, hogy a bűnösöket jogállami keretek között, a bűncselekmények elkövetésekor hatályban lévő jogszabályok alapján ítéljék el. Balsai István szólt arról is: a törvényjavaslat szabályozza azok körét akik kizárólag illetékesek a nyomozás és a bírósági eljárás lefolytatására. A kormány reményei szerint a törvényjavaslat végérvényesen nyugvópontra juttatja az igazságtétel kérdését, mivel nem utólagosan bűncselekménynek minősített esetekben kíván ítélkezni. Ezután az illetékes bizottságok előadói arról számoltak be, hogy a törvényjavaslat testületük szerint alkalmas általános vitára. Az interpellációkat követően rövid időre kért szót Antall József. A kormányfő a T. Ház előtt helyesbítette hétfői bejelentését, miszerint az Egyesült Államok ajándékként adományozná Magyarországnak a korszerű technológiát képviselő idegen-barát felismerő légi azonosító rendszert. A miniszterelnök elnézést kért a pontatlan megfogalmazásért, ugyanakkor utalt arra is, hogy az ügylet Magyarország számára igen kedvező feltételeket tartalmaz. Az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el azt a nyilatkozatot, amely „nagyra értékeli Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének magyarországi látogatása során tett állásfoglalását, és megállapítja, hogy a diktatúra maradványainak felszámolásá- ban, a demokratikus jogállam kiépítésében és megerősítésében, valamint a piacgazdaság működési feltételeinek kialakításában egyaránt érdekelt két ország kapcsolatában új történelmi korszak vette kezdetét, amelyben nemzeteink barátsága és együttműködése szabadon kibontakozhat”. Ezt követően a Tisztelt Ház módosította a közúti közlekedésről szóló, 1988-ban alkotott törvényt. A személytaxi-szol- gáltatás céljára használt járművek számát a jövőben az adott település önkormányzata - a szakmai érekképviseletek véleményének kikérése után - rendelettel korlátozhatja. Ugyanakkor a keretszám-korlátozás alapján nem vonhatóak vissza a korábban kiadott taxi-engedélyek. Az esti órákban a T. Ház megkezdte a büntethetőség elévülésének értelmezéséről szóló elvi állásfoglalás vitáját. Zétényi Zsolt (MDF) és 104 képviselő- társának javaslata arra irányul, hogy az az időszak jogi szempontból ne legyen releváns időmúlásnak tekinthető, amikor az állam nem ült kötelezően előírt büntető hatalmával és ezzel - megsértve a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvét - részlegesen Szüneteltette az igazságszolgáltatást. Az általános vitát elnapolták. Az Országgyűlés este negyed hétkor lezárta az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról rendelkező törvényt módosítani kívánó törvényjavaslat általános vitáját. Ezzel a törvényhozás befejezte keddi plenáris munkáját. A Tisztelt Ház szerdán reggel 9 órakor folytatja munkáját. (MTI) Szorosabb kapcsolatot a lakossággal A cukros nagybácsi cukorkát sem adott (Folytatás az 1. oldalról) Az mindenképpen szembeötlő, hogy a bűncselekmények 80 százaléka vagyon ellen irányul, az sem titok, hogy az elkövetők között számos munkanélküli akadt. A nyári „csúcsszezonban” a füredi rendőrkapitányság munkáját a városba vezényelt gyakorló őrs segítette. Általános vélemény, hogy szükség van tevékenységükre. Jó a rendőrség kapcsolata a közterület-felügyelőséggel is. Sajnos a városi polgárőrség munkáját jelenleg szünetelteti. A rendőrség mai helyzetében igényli az erkölcsi és anyagi támogatást, mind a polgári lakosság, mind az önkormányzat részéről. A füredi rendőrséget is terhelik az országosan ismert gondok; létszám, bér, technika, stb. de viszonylagosan kulturált feltételek mellett dolgoznak. Rendszerbe állított számítógépes feldolgozás segíti munkájukat, nagy reményekkel várják a rádió frekvenciás átvitellel működő új informatikai rendszer beindítását. Megnehezedett feltételek mellett is igyekeznek megfelelni az új, megváltozott körülményeknek; 12-24,12-48 órás szolgálati rendben végzik munkájukat, melyet a képviselők jónak értékeltek. - pm (Folytatás az 1. oldalról) Az idén október utolsó napján aztán minden korábbinál aljasabb bűncselekményre szánta rá magát. Szemet vetett testvére tízéves leányára. Az ártatlan teremtés veleszületett szemérmességének köszönheti, hogy végül egy lelki megrázkódtatással kell élnie gyermekéveit. A nyáron ugyanis a „nagybácsinál” töltött valamennyi időt, természetesen családi körben. Éjjel a férfi - miközben hozzátartozói az igazak álmát aludták - zaklatni kezdte a kislányt, aki azonban a titkát megtartotta magának. Kár volt, ha beszél, talán megelőzhette volna a nagyobb bajt. Október 31-én ugyanis mumpsszal feküdt otthon a gyermek, amikor megjelent a házban a nagybácsi. Azzal a céllal, amit hasonlóan aberrált férfiak cukorkakínálga- tással szoktak kezdeni, ám ő ezt sem vitt magával. Felkapott egy ruhadarabot, ezzel hátrakötötte a kislány kezét, és erőszakoskodni kezdett vele. Közben kint zaj hallatszott, a gyermek kétségbeesésében azzal is fenyegetőzött, hogy az édesanya hamarosan hazaér, így Szendi a gyermeket feltuszkolta a padlásra, ahol folytatta a fajtalankodást. Időközben egy ismerős érkezett az udvarra, s az aljas akció ezzel ért véget. A rendőrség befejezte a nyomozást, a többi már az ügyészség, illetve a bíróság dolga. Mi pedig csak egyet kívánhatunk: reméljük, jó ideig nyugtunk lesz az elvetemült szatírtól. PJégkorong OB I. Jut eszembe! Nádudvari Zsigmonddal a szolnoki börtönben beszélgettem - ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ha máshol kerül sor erre az eszmecserére, a gyors észjárású, szellemes, jó fellépésű férfit akár sikeres vállalkozónak is gondolhattam volna. Hát nem az volt találkozásunkkor, hanem rabruhás fogoly. Olyan, aki összesen közel egy évtizedet húzott le a rács mögött, de már nagyon unta az egészet. Fogadkozott is, hogy csak egyszer jöjjön ki... Kijött, és tegnap megkeresett a szerkesztőségben. Kezet fogtunk, felemlegettük a bent megígért korsó sört, aztán megkérdeztem Zsigát, hogyan tovább? O derűsen válaszolt: most már csak egyenesen. Elmondta, került élettársa, aki kint várta, s aki úgy vigyáz rá, mint ahogy egy járni tanuló gyerekre szoktak. És ez a titka annak, hogy valaki végleg szakítani tudjon a bűnözéssel. O alig négy és félezer forinttal lépett ki az utcára, és ha nem lett volna hova mennie, úgy tesz, mint társai, régi barátokat keres fel, akik persze befogadják, ám néhány nap múlva már zaklatni kezdik: öreg, elég volt a pihenésből, milyen bulit csinálunk? Nádudvari Zsigmondra a munka várt, és egy meleg emberi kapcsolat. A kettő pedig szerinte bőségesen elég ahhoz, hogy új életet kezdjen. Hogy miért keresett meg? Azért, hogy közölje: az új életet megkezdte! - pb ______________________________J A végén csattant az ostor Lehel HC - UTE 5-1 (2-1, 0-0,3-0) Jászberény, 2600 n. v.: Juhász, Bartha, Koleszár Lehel HC; Mihonyik-Nagy, Vargyas, Vorobjev 3(1), Szeli- hov, Vodopjanov 2(2), Bállá, Bugyi, Sípos, Antal Zs., Bálint. Edző: Kereső Csaba, Ale- xandr Vlaszov. UTE: Géczi-Salamon, Kan- gyal, Ancsin L„ Ancsin J., Farkas, Füzesi, Lubnin, Pék, Rja- nov (1), Balogh 1, Rozgonyi, Antal K., Scheiber, Mánya, Ország. Edző: Eperjesi Miklós. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Alig ugrott túl az első percen az óramutató, máris Géczi hálójában landolt a korong. A pergő ritmusban kezdő Lehel HC részéről Vodopjanov viharzott el a jobb oldalon, bejátszását Vorobjev egy finom igazítás után a bal sarokba suhintotta, 1-0. Továbbra is jó iramban peregtek az akciók, az UTE gőzerővel küzdött az egyenlítésért. A kimaradt hazai helyzetek a 8. percben bosszulták meg magukat, Rja- nov lövése Mihonyikról Balogh elé pattant, aki közelről nem hibázott, 1-1. Öt perc múlva parádés Vorobjev-Vodopjanov támadás végén utóbbi bombája Géczit érintve perdült a gólvonalon túlra, 2-1. UTE-rohamokkal indult a második harmad, Miho- nyik jó néhány alkalommal bizonyította kivételes képességeit. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, miközben a Lehel HC negyedik emberelőnyös lehetőségét hagyta büntetlenül. A játékrész legsportszerűtlenebb jelenete Scheiber nevéhez fűződik, aki Juhász játékvezető felé tett félreérthetetlen mozdulatot, büntetlenül. Nagy küzdelemre volt kilátás a befejező harmadra. Ancsin J. bottal leterítette Bálintot az első támadás végén, de ettől nem szűntek a kék-fehér rohamok, Vargyas átadásáról Szelihov a kapu torkában késett le, két perccel később pedig a kitűnően védő Géczi lopta le ütőjéről a korongot. Az 51. percben már ő sem segített, miután Vodopjanov átadása Vorobjev elé került, az apró termetű mozgékony csatár védhetetlenül bombázott a léc alá, 3-1. Zúgott a „hajrá Lehel! ”, a góloktól felmelegedett a közönség. Valóban szívmelengető volt a hazaiak játéka, főleg azt követően, hogy Vorobjev egyéni szóló után 4-1- re módosította az állást. Vodopjanov parádés találata méltó befejezése volt a rangadónak. A tudósítás a Védelem Kft. támogatásával készült. (ni)