Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
1992. DECEMBER 9. Hazai körkép 3 A tiszafüredi városi képviselő-testület novemberi ülésén Molnár Lászlóné tiszaszőlősí képviselő interpellációjában elmondta, hogy a község ravatalozója igen rossz állapotban van. Magam is megnéztem, való igaz: megoldást csak egy „generál” tetőcsere adhat. A ravatalozó több mint 25 évvel ezelőtt épült, nagyobb lélegzetű felújítást nem végeztek azóta rajta. A tető faszerkezete korhadt, hiába tol- dozták-foldozták a palákat - a boncterem feletti rész beázik. A temető kerítésére is ráférne a javítás. A szőlősi embereknek az is gondot okoz, hogy halottaikat be kell szállítani Tiszafüredre, mert a ravatalozóban nincs hűtőberendezés. Megkerestem az ügyben érintetteket - Városgondnokság, Temetkezési Vállalat -, és így megtudtam, hogy a tetőszerkezet cseréje - ha az időjárás engedi - még az idén elkezdődik. A munkát a Privát Nívó Kft. végzi el, a pénzügyi fedezetet a városi ön- kormányzat biztosítja. A hűtő- berendezést valószínű 1993-ban vásárolják meg, és jövőre kerülhet sor a kerítés megjavítására is. A Temetkezési Vállalat az épület rendbehozatala után a belső berendezést szeretné rendbeten- ni. Anyag már van hozzá.-P(Fotó: Mészáros János) Felújítják a tiszaszőlősí ravatalozót Az egyik szobában még lehet lakni Fólia a tető helyén (Folytatás az 1. oldalról) Hogyan tudnak megbirkózni a rájuk szakadt gotíddal? Szerencsére van három gyerekük - 2 fiú és egy lány -, akik segítenek! Az elmúlt hét végén a legidősebb fiú, János járt a még tető nélküli szülői házban. Négyen ültünk le beszélgetni. Először Jánost kérdeztem, aki Budapesten él és dolgozik.- Hogyan értesült az eseményről?- Előző nap látogattam meg édesapámat a szanatóriumban. Megbeszéltük, hogy másnap én viszem haza Tiszafüredre. Anyósoméknál voltam éppen, amikor telefonáltak, hogy kidőlt a hatalmas nyárfa, összedőlt a tető és a terasz, édesanyámat pedig idegösszeomlással elvitte a mentő! Édesapám egészségi állapota nagyon leromlott az utóbbi időben. Műtét, kivizsgálás, szanatóriumi kezelések egész során kellett átesnie. Ennek ellenére elmondtam neki, mi történt otthon, de megegyeztünk, hazáig nem beszélünk az ügyről. Hazafelé jövet a „kishídról” már- Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartozik a nyárfasor, ami a Holt-Tisza-partján húzódik. Ez volt a legszebb, legsudá- rabb közöttük. Míg a ház melletti kubikgödröt földdel nem töltötték fel, szépen zöldellt. Azóta azonban nem kapta meg azt a vízmennyiséget, amit igényelt. Persze, gondoltunk a kivágására, ám egy 25 méter magas, 1,80 m vastag fa, amely pár méterre állt a háztól, nem egyszerű feladat. Daruval a terület nem közelíthető meg. Beszéltem hegymászókkal, hogy csőrlővel, apránként talán meg tudnák csinálni. Egy a lényeg: a költségek 100-150 ezer forintra rúgtak volna. A tulajdonviszonyok nem tisztázottak, a telekhatáron kívül van egy méterrel.- Mária néni! Maga egyedül volt itthon. Mire emlékszik?- Tizenegy óra múlt pár perccel. Hatalmas szél volt. Valamit megéreztem, mert kimentem az udvarra. Ki kellett támasztanom a kiskaput és az ajtókat, mert csapkodta őket a szél. Éppen jött a debreceni vonat. És akkor egy látja. A szomszédok hívták a mentőt. Az idős asszony szemében még mindig ott a rémület - jobbnak látom, ha férjét kérdezem a továbbiakról.- János bácsi! Mi történt azóta? Mikor lesz tető a fejük felett?- A kémény szerencsére megmaradt, így már aznap este visszajöttünk ide. Áram nem volt, így kénytelenek voltunk petróleumlámpával világítani. A telefont - köszönet a Postának - pár órán belül visszakötötték. Bár ideiglenesen, de villanyunk is van már. Járt kint a biztosító, 50 ezer forintot kaptunk előlegbe. Szereztünk mestert is, aki megcsinálja a tetőt. Gyerekeink sokat segítenek, ránk is fér a segítség, csak az eső ne essen! Dióhéjban ennyi a történet. Két idős ember 15.500 forintos nyugdíjjal fóliatető alatt él. Pár napra fel kellene nyitni a bürokratikus útvesztők kiskapuit. Gyorsan és emberséggel kellene enyhíteni bajukon. így karáA mezőgazdaság túljutott a mélyponton A magyar agrárágazat túljutott a mélyponton, s a jövő évre már kedvezőbbek a kilátások, bár bizonyos feszültségekkel 1993- ban is számolni kell - jelentette ki kedden Gödöllőn Sárossy László földművelődésügyi minisztériumi államtitkár a Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal által szervezett agrártanácskozáson. Amint az államtitkár utalt rá: figyelemre méltó eredmény, hogy a nagy mezőgazda- sági átalakulás során elkerültük a más országokhoz, például a volt Kelet-Németországhoz hasonló összeomlást, a magyar agrárágazat megőrizte működőképességét, holott a világgazdasági recesszió is kedvezőtlenül érintette. Optimizmusra ad okot, hogy az átalakulás folyamata ma már visszafordíthatatlan, s hogy jövőre a prognózisok csupán 15 százalék körüli inflációt jeleznek, ami megindíthatja a belföldi vásárlóerő erősödését. A Közös Piaccal megkötött társulási szerződés előnyei jövőre érzékelhetőek lesznek, növekedhet az export, a lefölözés pedig mérséklődik, amit a termelők jól kihasználhatnak. A sok nehézség ellenére az ágazat közgazdasági feltételrendszere is javulhat, amit alátámaszt, hogy a költségvetésben az ideinél többet, 50 milliárd forintot különítettek el a mező- gazdaság számára, ezen belül az export támogatására 26 milliárd forint jut. (MTI) Jubiláló iskolák Az elmúlt napokban, hetekben több iskolából is születésnapi ünnepségre kaptunk meghívót. A Jászberényi Tanítóképző Főiskola alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepelte november végén. Az ünnepségen ott voltak az iskola egykori tanárai, diákjai is, akik jó szívvel emlékeztek alma materükre. Pápai István, ma már nyugdíjas tanár később arról értesített, hogy iskolatársa, Debreczeni Jenő, aki Amerikában él, alapítványt tett a szegényebb sorsú tehetséges hallgatók tanulásának segítésére. Hiszen ő maga is nehéz sorsú volt annak idején, s akadtak jószándékú emberek, akik hozzásegítették, hogy elvégezhesse az iskolát. Debreczeni Jenő nem lett milliomos Amerikában, az alapítványra ötvenezer forintot tud fordítani. Ám nem is a pénz nagysága a fontos, hanem a gesztus, ami kifejezi, hogy távolra szakadva sem felejtette el hazáját, iskoláját, s segíteni akarja azokat a fiatalokat, akik szavaival élve a „legszebb hivatást’ ’ választották. Az iskolai ünnepek, évfordulók jó alkalmat teremtenek arra, hogy a hálás tanítványok megköszönjék pedagógusaiknak azt a sók fáradságot, küzdelmet, amivel emberré nevelték őket, s azt a tudatot, hogy az iskola mindig visszavárja őket, akár bajban vannak, akár sikeresek. S lehet-e a pedagógusok számára nagyobb öröm annál, mint hogy diákjaik tehetségükkel, jó szereplésükkel bizonyítják a születésnapi gálákon nevelőik nagyszerű munkáját. A múlt héten, illetve ezen a héten több ilyen gálaműsor is volt, illetve lesz Szolnokon. A Szandaszőlősi Általános Iskola századik, az Abonyi Úti Általános Iskola harmincadik születésnapját ünnepli az idén. A Kodály Zoltán énekzene tagozatos iskola pedig kettős jubileumot is tarthat, hiszen a tagozatot - a Kassai úti iskolában működött húsz évig - harminc évvel ezelőtt hozták létre, az intézmény pedig tízéves az idén. Tíz év, harminc év nem sok egy iskola életében, de nem feltétlenül az idő határozza meg egy-egy intézmény eredményességét. Az évforduló akárhányadik is, alkalom arra, hogy megméressen az iskola, hová jutott el, milyen sikereket ért el, s merre fejlődjön tovább. S nem utolsósorban az intézmény születésnapjának megünneplése tovább erősíti a diákokban a kötődést iskolájukhoz. Csakis természetes anyagokból A doppingvizsgálat biztosan negatív lesz láttunk mindent. Jobban mondva, nem láttuk a fát és a tetőt. Mégis..., valahogy megnyugodtam, mert álltak a falak! Történhetett volna nagyobb baj is.- Elég öreg volt ez a nyárfa. Nem gondoltak a veszélyre? hatalmas reccsenés! Először azt hittem, az úton történt valami. De nem! A mi házunk volt. Ordítottam a fájdalomtól! Három órára vártam haza az uramat, ebédet főztem neki. Csak az járt a fejemben, mi lesz vele, ha megcsony előtt nem is olyan nagy ez a kérés! Annál is inkább, mert a kis szoba a hét végi esőzések hatására életveszélyes állapotba került. P.M. Fotó: Mészáros János Az országban elsők között nyitott az amerikái California Pro-Fithess cég márkaképviseletet Szolnokon: a Centrum Áruház első“ emeletén a Vita Plusz Bt. kínálja az USA-ban működő táplálékkiegészítő üzemek termékeit. Az amerikai vállalkozás nemrégiben a megyeszékhelyen járt magyarországi ügyvezetőjétől, Hargitai Győzőtől munkatársunk arról érdeklődött, mi újat is kínálnak a magyar közönségnek?- Az Államokban közel 20 éves a fitness-mozgalom. Egyaránt szolgálja a „csupán” az egészséges életmódot fontosnak tartó egyszerű emberek millióit és a legjobb élsportolókat. A California Fitness filozófiája, hogy kombinálja a természetes élelmiszerekre alapozott táplálkozást az aktív egészséges életmóddal. Ezzel érjük el a jobb fizikális és mentális közérzetet. Cégünk egy éve több mint száz, kizárólag természetes anyagokból, a legszigorúbb minőség- ellenőrzés mellett készülő termék forgalmazásába kezdett Magyarországon, a későbbiekben azonban fitness-klubokat is nyitunk, ahol a táplálkozási tanácsadástól a mozgási tanácsokig „testre szabott” életmódprogramot kínálunk tagjainknak,Szolnókön egyelőre csak az általunk forgalmazott készítményekhez juthatnak hozzá az érdeklődők. A kis standon teljes magyarországi választékunk megkapható. Vannak közöttük vitaminok, aminosavak, testsúlycsökkentő szerek, zsírége- tők, energia- és teljesítménynövelő készítmények, ízületi tápszerek, bébivitaminok. A speciális élsportolóknak készült szerekkel az amerikai versenyzők figyelemre méltó eredményjavulást értek el - a doppingvád minden veszélye nélkül, hisz a nálunk kapható készítmények semmiféle tiltott anyagot nem tartalmaznak. , Magyarországon ma még nemigen ismerik ezeket a termékeket, nem gyógyszerek lévén recept sem kell megvásárlásukhoz. Nem veszélyes-e, ha a vásárló maga választ közülük? - kérdeztük a szolnoki üzletet üzemeltető Vita Plusz Bt. egyik vezetőjétől, dr. Kürti László orvostól.- Nagyon sok ember - nem alaptalanul - nem hisz már a külföldről jött „csodákban”, ezért mi a fő feladatunknak azt tartjuk, hogy az üzletben tájékoztassuk az érdeklődőket, a nálunk kaphatók miben különböznek az eddig Magyarországon kapható szerektől, hogy az a bizonyos vitamin miért tud többet, mint egy már ismert készítmény, hogy a sportolóknak ajánlott szerek hogyan fejtik ki hatásukat anélkül, hogy szteroid hormonokat tartalmaznának. Igyekszünk a szolnoki orvostársadalmat is megismertetni az itt árult készítményekkel, hogy miként alkalmazhatók a hagyományos gyógyszeres kúrák kiegészítőjeként is. Hangsúlyoznám: kiegészítőjeként, mert ezek nem gyógyszerek, például a cukorbetegségek esetében igen hasznos nyomelemet, krómot tartalmazó készítményünk még véletlenül sem pótolja az inzulint. Különben, ha beteg ember kíván tőlünk vásárolni, mindig azt tanácsoljuk, családi orvosával beszélje meg, ajánlja-e neki termékünket. Különben a szakmai berkekben is tapasztalható bizalmatlanságot, ismeretlenséget minden bizonnyal enyhítik majd készítményeink gyógyszerészeti hatás- vizsgálatának rövidesen elkészülő eredményei. V. Sz. J. Fotó: N.Zs.