Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

Erzsiké néni 100 éves Az oldalt szerkesztette és a fotókat készítette: Nagy Zsolt Hírek Önkormányzat Bakki Istvánná szül. Kalla Er­zsébet november 23-án ünnepli 100. születésnapját. A polgár- mesteri hivataltól ez alkalomból felkeresik és köszöntik az ünne­peltet. Mikor beléptem a lakásába, éppen a bibliát olvasta, s mikor megtudta, hogy ki vagyok, rög­tön azzal kezdte: - miért ilyen vénasszonyt akar maga fényké­pezni, mikor annyi csinos lány van? Elmondtam, hogy kevesen érik meg ma ezt a matuzsálemi kort Magyarországon ilyen szel­lemi frissességben, s ezért arra kértem, meséljen valamit magá­ról.- 1892. november 23-án szü­lettem Jászberényben. Négyen voltunk testvérek, édesapám Kalla András marhakereskedő volt, édesanyám pedig tejtermék kereskedő. Apám 78 évet élt, édesanyám 99-et. Bakki István a második férjem volt, az első Kiss János, az első világháborúban elesett. Három családdal maradtunk árván. A két lányból és egy fiúból már csak Marikám él, ő gondoz en­gem, szeretett vejemmel, Bartus Istvánnal. A második férjemet ’72-ben vesztettem el, de már ’68 óta itt élek Marikáéknál. A lányomon és vejemen kívül van két unokám, három dédunokám és egy ükunokám. Jó lenne, ha ez a fránya lábam engedelmesked­ne, mert akkor sok mindent tud­nék még csinálni. így viszont a székhez vagyok kötve, s egész nap csak olvasok, tévézek, no meg hálát adok a jó Istennek, hogy ilyen sokáig megtartott egészségben. Tudja kedvesem, hogy Ferenc Jóska mikor azt a szöget beütötte a hídba - még ma is megtekinthető -, akkor beláto­gatott a központi vásárcsarnokba is. A felvonó nagyon tetszett ne­ki, s mivel édesanyám éppen mellette árult, így az ő termékeit rakták a felvonóra, hogy meg­mutassák az hogyan működik. Utána megkóstolta Ferenc Jóska édesanyám sajtját is. Ha egyszer lesz ideje,’ látogasson meg meg­int, s mesélek magának még sok érdekes dolgot. A képviselő-testület október 21 -i ülésén lemondott a gazdsági bizottság elnöke, dr. Novotni Já- nosné, majd sor került a bizott­ság feloszlatására is. Egy héttel később rendkívüli önkormány­zati ülésen választották meg az új gazdasági bizottság képviselő tagjait. Az új elnök dr. Mizsei Tamás lett. December 1-jei hatállyal megváltoztatták a 606. sz. Klap­ka György Szakmunkásképző In­tézet nevét. Alig egy hónap múl­va a tanintézet már a Klapka György Szakközép- és Szakmun­kásképző Iskola nevet viseli majd. Jászberény város önkormány­zata rendes tagként belépett a Magyar Közigazgatási Informa­tikai Kamarába. A képviselő-testület úgy döntött, hogy felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy Jász­berény vonatkozásában játék- kaszinó működtetésre vonat­kozó koncessziós pályázatot írjon ki. A JNK Szolnok Megyei ÁEÜ és Élelmiszer Ellenőrző Állo­más igazgató főorvosa a területi főállatorvosokat bízta meg ható­sági körzetek kialakítására. Jászberény, Jászfényszaru, Pusztamonostor és Jászfelső- szentgyörgy hatósági állator­vosának a kerületi főállatorvos javaslatára, az önkormányzat egyetértésével dr. Rada Illés körzeti főállatorvost nevezték ki. Kitüntetések Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén, október 23-án dr. Boross Péter belügy­miniszter kitüntetéseket adott át a jászberényi városháza házas­ságkötő termében, az ’56-os ese­mények jászberényi résztvevői­nek. A Magyar Köztársaság el­nöke által adományozott ’56-os emlékérmet kapta: Beszteri László, dr. Magyar Leventéné (Budapesten vette át), Czigány István, Czigány Istvánná, Apter Károlyné, Erki Béla, Galó Lász­ló, Hamyos Ferenc, Korompai Béla, Máté Lajos (Egerben vette át), Szigeti István és dr. Túri Jó­zsef. A Magyar Köztársaság mi­niszterelnöke és az Ország- gyűlés elnöke köszönetét kifeje­ző emléklapot kapott: Imre Bé- láné, dr. Orosz István, Óvári La- josné, Potemkin Ede. Dr. Boross Péter belügyminiszter emléktár­gyat adományozott dr. Magyar Levente polgármesternek és dr. Kis Zoltán országgyűlési képvi­selőnek. Uj igazgató a kultúrparkban Az értékesítés már megkezdődött A jövő héten ünnepélyes kere­tek között kerül átadásra Jászbe­rényben a Volkswagen - Szabó - Audi autószalon, melyet Szabó László üzemeltet, mint a Porsche Hungária Kft. partnere. Hétfőn megkezdte a Volkswagen és Au­di személygépkocsi, valamint haszonjárművek teljes választé­kának értékesítését. November 2-től 7-ig valamennyi típust 7 százalékos, részletvásárlás ese­tén 4 százalékos kedvezmény­nyel, orvosok pedig 10 százalé­kos kedvezménnyel vásárolhat­ják. A fiatal vállalkozó elmondta, hogy dolgozói Németországban és Magyarországon szakszervi­zekben továbbképzéseken vet­tek részt, a célszerszámok meg­érkeztek, s így biztosította ma­gas fokú szervizelés, valamint a gyári alkatrészek értékesítése is. Az új szolgáltatás mellett összes eddigi tevékenységét folytatja. Mindenszentekkor - halottak napján halottainkra emlékezünk. Elsősorban családtagjainkra. Ha máskor nem is, de ilyenkor fel­keressük őket a temetőben és el­helyezzük sírjukra a kegyelet vi­rágait. Közvetlen hozzátartozó­inkon kívül ilyenkor szeretettel visszagondolunk eltávozott ba­rátainkra, ismerőseinkre is. Mi­vel lehetetlen mindenkit felke­resni a temetőben, régi szoká­som, hogy ilyenkor gyertyát gyújtok, s ha csak rövid időre is, felidézem őket. így történt ez most is. A sok ismerősre és barátra gondolva, többek között Baranyi Árpi nőgyógyász barátom is eszembe jutott. S hogy miért írom ezt le Önöknek, mert sze­rintem nagyon kevesen tudják, hogy mennyire szerette szülővá­rosát, Jászberényt. Soha nem fe­lejtem el, mikor a jégpálya ava­tása volt s én az öltöző tetejéről fotóztam, felkiáltott: „Na Zsolt nálatok Szolnokon mikor lesz ilyen jégpálya?” Én azt vála­szoltam, majd ha a Hűtőgépgyár Szolnokra költözik. „Ha nem igyekeztek, azon veszitek maga­tokat észre, hogy mi leszünk a megyeszékhely! ’ ’ Igen, ő ezt ko­molyan is gondolta. Én csak annyit válaszoltam (hogy egy ki­csit cukkoljam): Árpikám! Jász­berény még külsőségekben sem hasonlít városhoz, nemhogy me­gyeszékhely legyen. Azt kérdezte: „Miért?” Hirte­len nem jutott más eszembe, mint az, hogy bezárnak az üzle­tek délben, mint a községekben és a falvakban... A napokban délidőben a főté­ren sétálgattam és meglepődve vettem észre, hogy most is be­zárnak az üzletek. Tényleg, mi­ért? Az utolsó gólütő... Ötéves a Barkóca Gyermektáncegyüttes Mint közismert, nagyon szeretem a jégkorongot. Ha csak egy mód volt rá, a Lehelnek szinte minden mérkőzésen ott voltam. Hazai mérkőzéseken feltűnt, hogy bemondják a hangszóróba, hogy az utolsó gólt ütő hazai játékos az Apropó Vegyeskereskedés ajándékkosarát kapja. Kíváncsi voltam, hogy milyen meggondo­lásból ajánlják fel rendszeresen az ajándékokat, s felkerestem őket. Nos, két fiatalember, Abri ístván és Simon György üzlettársak üzemeltetik a boltot, ahol több mint ezer féle árucikk található. Mellette heti, napi, havi sajtótermékek. S mivel ők is nagyon szeretik a jégkorongot - mi több egyikük még jégkorongozott is valamikor - ezzel az ajándékkal arra akarják serkenteni a játékosokat, hogy minél több gólt üssenek a hazai mérkőzé­seken, de legalább eggyel többet mint az ellenfél. Bízzunk benne, így lesz... A jászberényi Barkóca Gyer­mektáncegyüttes 1987-ben ala­kult a Jászsági Népi Együttes utánpótlás csoportjaként. Az együttes tagjai általános és kö­zépiskolás korú fiúk és lányok. szágot az ankarai nemzetközi gyermekfesztiválon, 1991 au­gusztusában pedig Jászberény testvérvárosában, az olaszorszá­gi Conselvében vendégszerepei­tek. A gyerekek minden évben Megígértem, hogy újra meglá­togatom. Erzsiké néni! Engedje meg, hogy az újság hasábjain keresztül kívánjak még sok-sok boldog­ságot, jó egészséget és sok örö­met családja körében. Az önkormányzat pályázatot írt ki a jászberényi kultúrpark (állat és növényház) vezetésére. A tizen­három jelentkező közül Makainé Sipeki Magdolna nyerte meg a pályázatot.- A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola általános állattenyésztő szakán végeztem. Tizenkét éve ke­rültem a Jászsági Állami Gazdaságba törzstenyész­tőként. 1983-ban mentem férjhez, két családom van, egy 9 éves fiú és leány, ikrek. Nagyon jól éreztem magam a gazdaságban, úgy érzem meg is becsültek. S hogy miért adtam be mégis a pályáza­tomat? Mert érdekes és nehéz feladatnak tartom, megméretem önmagam. Keresetem jóval kevesebb lesz, de mégis vállaltam. Komoly terveim vannak, de erről majd később nyilatkozom, hiszen decem­ber 1-ével foglalom el csak új munkahelyemet. Annyit azért elárulok: szeretném elérni, hogy rövid időn belül az ország egyik legszebb növénykertje és állatkertje legyen a jászberényi kultúrpark. Pén­zünk nem sok van, ezért boldogan fogadunk el különleges növényeket, virágfajtákat és cserjéket. Apropó Összlétszám: 84 fő. A csoport célja, hogy tagjainak hasznos időtöltést biztosítson, megis­mertesse őket a magyar néptánc­kincs legszebb táncaival, az adott vidék hagyományaival, szokásaival, s a közös produkci­ók, fellépések által sikerélményt nyújtson. Az együttesnek évente 25-30 fellépése van. Két alka­lommal külföldre is eljutottak. 1989 áprilisában a Barkóca Együttes képviselte Magyaror­egyhetes nyári edzőtáborban vesznek részt Nagyvisnyón, s az ott folyó intenzív tánctanulás alapozza meg a következő év munkáját. A csoport művészeti vezetői: H. Bathó Edit és Sinka Gyula. Az együttes a múlt hét végén nagysikerű gálaműsort adott a jubileum alkalmából, az Árendás gyermektáncegyüttes és a Jártató zenekar közreműkö­désével. Felvételeink a jubileu­mi műsoron készültek. 1992. NOVEMBER 4. Jászsági Extra —Jászberény Miért?

Next

/
Thumbnails
Contents