Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

8 Gazdasági tájoló 1992. NOVEMBER 4. Tovább csökkent a termelés Az IKM adatai az év első nyolc hónapjáról A piac diktál Az ország ipara - az élelmi­szeripart is beszámítva - az év első 8 hónapjában össze­sen 1220 milliárd forint érté­kű terméket produkált, ösz- szehasonlító árszinten 14,7 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A termelés csökkenése janu­ártól augusztusig tovább foly­tatódott, üteme azonban mér­séklődött: a visszaesés az első negyedévben még 19,5 száza­lék, a második negyedévben 13,6, július-augusztus hónap­ban pedig már csak 8,1 száza­lék volt - derül ki az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium informatikai .főosztálya által közzétett adatokból. Egy másik vizsgálat szerint, mely az élelmiszeripar adatait nem tartalmazza, s a gazdálko­dók mintavételes megfigyelé­sén alapul, az elmúlt 8 hónap­ban az ipari termelés folyó áron számítva alig haladta meg a 810 milliárd forintot, ami összehasonlító áron 24,1 szá- zalí)ki>al volt kevesebb, mint egy évvel korábban. E számítás szerint a vissza­esés nem volt tejesen általános: augusztusban néhány szakága­zatban - alumíniumkohászat, fémtömegcikk-, finomkerá­mia-, kőolajfeldolgozó-, vala­mint papíripar - már növekedés volt kimutatható a tavalyi év azonos időszakához képest. A műszer- és híradástechnikai iparban, a kereslet további csökkenése miatt, a július-au­gusztusi visszaesés önmagá­ban nagyobb volt, mint az első félévben összesen. A mintavétel alapján számí­tott statisztikai adatok szerint a termelésben nőtt a villa­mosenergiaipar, a vegyipar és kisebb mértékben a könnyű­ipar súlya. Ugyancsak e vizsgálat alap­ján megállapítható, hogy az ipari értékesítés az elmúlt 8 hó­nap átlagában a termelésnél ki­sebb mértékben, 20,9 száza­lékkal csökkent. Belföldre 25,2 százalékkal, exportra pedig 6,6 százalékkal értékésítettek kevesebbet, mint tavaly. A belföldi értékesítés visszaesése július-augusztus hónapban valamelyest enyhült az első féléves adatokhoz ké­pest. A 8 hónap alatt a kohászat a tavaly ilyenkori mennyiség felét, a gépipar 62 százalékát, a könnyűipar 70 százalékát, a bányászat és az építőanyagipar termékeinek háromnegyedét értékesítette belföldön. A piacok szűkülése az ipar egyes ágazatait eltérő módon érintette: a gépipar és a vegy­ipar növelte exportját, csök­kent viszont a műszer-, gumi- és a gyógyszeripar exportja. Mérséklődött megyénkben a munkanélküliség növekedési üteme október hónapban. A re­gisztrált munkanélküliek száma 34.767 volt, ez mindössze egy százalékos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. A mun­káltatók 293-mal több ü»es állás­helyet jelentettek be a munkaü­gyi központnak, mint az előző hónapban, s a munkanélküliek közül 5.236-an tudtak elhelyez­kedni. Mindezek mellett tény, hogy jelenleg 29 és fél ezer ember szo­rul munkanélküli járadékra és se­gélyre, s közöttük egyre több a szakképzettséggel, felsőfokú végzettséggel rendelkező mun­kaerő. Ez újfajta feladatokat ró a szakemberekre, hiszen munkába állításuk az eddiginél korsze­rűbb, rétegspecifikusabb munka­erőközvetítést igényel. Ennek ér­dekében a munkaügyi központ kirendeltségein kísérletképpen úgynevezett „vállalati kapcso­lattartókat” állítottak munkába. Nemcsak feltérképezik a terüle­tükön működő potenciális mun­kaadókat, hanem tájékozódva 1992. október gazdasági helyzetükről, felépíté­sükről, lehetőségeikről, konkrét szakemberajánlásokkal mintegy elébe mennek fejlesztési elkép­zeléseiknek. A kísérlet része az is, hogy az arra alkalmas munka- nélküliek vállalkozóvá válását elősegítendő, komplex vállalko­zói szaktanácsadóhálózatot hoz­zanak létre a munkaügyi központ kirendeltségein, melyeket - a munkaerőpiaci követelmények­nek megfelelően - általános ha­táskörű, kistérségi munkaerőpia­ci szervezetté kívánnak fejlesz­teni a jövőben. 1 Munkaerőpiac Körzet Álláshelyek Álláskeresők Regisztrált munkanélk. a/ Aktív eszközzel támogatottak /b Járadékosok, segélyesek Regisztráltak­ból pályakezdők Mun­ka­nélk. ráta száma fő válto­zás +»-c/ száma fő válto­zás +.-c / száma fő válto­zás +.-c/ száma fő válto­zás +.-C/ száma fő válto­zás +»-c/ száma fő válto­zás +.-c/ % 1. Szolnok 857 +145 8381-14 8115-112 190 +69 7179-70 852-116 12,0 2. Jászberény 306 +47 4601 +77 4469 +52 125 +26 3893 +7 329-24 13,5 3. Karcag 107 + 18 5269 +314 3883 +189 337 +21 2266 +5 307-4 26,4 4. Kisújszállás 138 +65 1404 +23 1231 +7 171 +24 1052-6 140-15 12,8 5. Mezőtúr 122-46 3333 +86 3130 +22 144 +35 2770-42 210-28 19,9 6. Tiszafüred 40-13 2776-18 2512-18 228-2 2237-23 184-4 25.6 7. Törökszentm. 147-8 3654 +51 3483 +45 160 + 13 3149 +18 279-4 18,3 8. Kunszentm. 40 +15 2197 +6 1990-12 190 +20 , 1720 + 1 175-11 16,0 9. Jászapáti 34 +4 1549 +25 1500 +23 *43 +1 ~ 129? + 11 88-3 15.0 10. Kunhegyes 279 +90 2773 +94 2675 +83 90 +15 2312 +47 155-8 26,5 11. Martfű 28-26 1916 +78 1779 +53 129 +20 1568 +25 184-12 10,3 12. Összesen 2098 +293 37853 +722 34767 +332 1807 +242 29445-27 2903-229 15,9 a/ aktív eszközzel támogatottak nélkül b/ átképzésben résztvevők, közhasznú és egyéb támogatott foglalkoztatás c/ változás az előző hónaphoz képest Az ÁSZ jelentése az ÁVÜ-ről Kislexikon SZ szamurájkötvény: A japán tőkepiacon jenben kibocsátott olyan kötvény, amelynek kibo­csátója külföldi. szokvány: Sokéves gyakorlat alapján kialakult kereskedelmi­üzleti szokás. T tendor: - versenytárgyalás tőkebefektetés: A megtakarí­tások felhasználása vagyonérté­kek vásárlására abból a célból, hogy a befektető rendszeres jö­vedelemre tegyen szert. tőkepiac: hosszú lejáratú kö­vetelések és befektetések piaca. tőkésítés: a kamat hozzácsa­tolása a meglévő tőkéhez tőzsde: nyilvános, központo­sított és szervezett piac. Fajtái: árutőzsde, értéktőzsde. Ez utób­bi lehet devizatőzsde és értékpa­pírtőzsde. Üzletet csak tőzsde- ügynökökön keresztül lehet köt­ni. A tőzsdei kereskedelemben részt vevő áruknak vagy értékpa­píroknak nem kell jelen lenniük, mivel az egyes áruk helyettesít­hetők, ill. egymással kicserélhe- tők. tőzsdei jegyzés: értékpapírok árfolyamának megállapítása tőzsdei kötésegység: az a leg­kisebb összeg (kötvényeknél) vagy darabszám (rész­vényeknél), amelyre ajánlatot le­het tenni és elfogadni a tőzsdei kereskedelemben. tőzsdei szokványok: a tőzs­dei kereskedelemnek a hagyo­mányok alapján kialakult szoká­sai tőzsdeügynök: alkusz Az Állami Vagyonügynökség a mai napig sem rendelkezik a kormány által jóváhagyott, az el­járási szabályokat is magába fog­laló működési szabályzattal. A szervezeti és működési szabály­zat tervezetében a bevételek fel- használásánál az utalványozási jogosultságot szerepeltették, a gyakorlati munkában azt alkal­mazzák. Nem szabályozták vi­szont, hogy az utalványozás mi alapján, milyen módon történ-. hét. Az sem szabályozott, hogy a bevételek és a kiadások tekinte­tében mely szervezeti egységnek mi a feladata, hogyan történjen a különféle szerződési kötelezett­ségek nyilvántartása, teljesülé­sük figyelemmel kísérése - ezt állapítja meg az Állami Számve­vőszéknek az Állami Vagyo­A múlt év májusában életre hívott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a múlt héten tartotta alapítói közgyűlését. A működés másfél esztendeje alatt a kezdeti 18-ról az alapítók száma 28-ra gyarapodott, az alapítvány va­gyona 7 millió 380 ezer forintról 1992 október végére 29 millió 951 ezer forintra növekedett. Az alapítvány működtetésére a kuratórium szolnoki központ­tal vállalkozásfejlesztési irodát hozott létre, a feladatok megva­lósításához alapítók által adott induló pénzeszközök ill. a kapott támogatások, nagyobb részt pe­dig az Európai Közösségtől ka­pott pénzeszközök szolgálnak. Az iroda jelenleg 5 alkalmazot­nügynökség 1991. évi tevékeny­ségéről szóló jelentése, melyet a közelmúltban kezdtek megtár­gyalni a Parlament illetékes bi­zottságai. A.ÁSZ-jelentés szerint az Ál­lami Vagyonügynökség 1991-re 40-50 milliárd forint privatizáci­ós bevétellel számolt. Az 1991. január 1 -je és december 31 -e kö­zött ténylegesen befolyt bevétel összesen 31,38 milliárd forint volt. A bevételek 78,4 százaléka, több mint 24,6 milliárd forint de­vizáért történő értékesítés ered­ménye. A múlt évben a ténylege- : sen teljesített (a bankszámlákon leterhelt) kiadás közel 26,76 mil­liárd forint volt. Ebből a társasá­goknak 906,5 millió forintot, az önkormányzatoknak pedig 1 milliárd 370 millió forintot Utál­tál, valamint külső tanácsadók foglalkoztatásával látja el tevé­kenységét. Öt alközponttal - egy újabb most van kialakulóban Szolnokon - Jászberényben, Karcagon, Kunhegyesen, Kun- szentmártonban, Mezőtúron dol­gozik. Az iroda fejlesztési, tervezési munkájában két fő project élve­zett prioritást: az idegenforgalmi és a mezőgazdasági és élelmi- szeripari. Mindkét tanulmány el­készítését angol tanácsadó cégek nyerték el a nyilvánosan kiírt tender pályázatokon. Az idegen- forgalmi project ma már a meg­valósítás szakaszában van (az el­készítésre eddig felhasznált összeg 6.556 eFt). A mezőgazda- sági stratégiai tanulmányterv el­tak vissza, mindkét esetben tör­vényesen. Az 1991. szeptember 30-ig ha­tályos Vagyonpolitikai Irány­elvek szerint a bevételek azon részét, amelyeket kedvezményes privatizációs konstrukció kereté­ben finanszíroztak, közvetlenül az államadósság törlesztésére kell fordítani. A kedvezményes privatizációs konstrukció kereté­ben nyújtott hitelből származó bevételt (1,013 mill iárd forintot) automatikusan az államadósság törlesztésére fordították. A bevé­telekből 1 milliárd forintot utal­hattak volna át a Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány részére, illet­ve az irányelvek szerint 0,5 mil­liárd forinttal a vagyonügynök­ségnél intervenciós célú tarta­lékalapot kellett volna létrehozni készítése pedig az utolsó szaka­szába érkezett (a project költség- vetése 7.700 eFt, melyből 2.077 eFt került kifizetésre). A vállalkozásfejlesztés finan­szírozását az alapítvány mikro- hitelprogramja segíti. Sajnos a program - az alapítványon kívül álló törvényi okok miatt - csak 1992 augusztusában indulhatott be, ekkor került megkötésre a szerződés a hitelezést bonyolító pénzintézettel, az OTP-vel. A fi­nanszírozásra rendelkezésre álló pénzösszeg 36.000 eFt. Az ér­deklődés ill. a már benyújtott hi­telkérelmek alapján a keret ma­ximálisan kihasználásra kerül. A benyújtott 87 pályázat közül ed­dig 16 került elbírálásra, az eluta­sított kérelmek száma 7. 1991-ben. A Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány részére az 1 mil­liárd forintot, valamint az inter­venciós célú tartalékalapba 0,5 milliárd forintot sem 1990-ben, sem 1991-ben nem fizettek be. A vagyonügynökségtől az ál­lamadósság törlesztésére össze­sen 22,368 milliárd forintot utal­tak át 1991-ben. •Az ÁSZ a következő ajánláso­kat fogalmazta meg a vagyon­ügynökségnek: ki kell dolgozni a szervezet alapító okiratát, és azt az ÁVÜ nyújtsa be jóváha­gyásra a kormánynak. A bevéte­lek és kiadások tekintetében pontosan szabályozni kell az egyes szervezeti egységek fel­adatát, meg kell oldani a külön­féle szerződési kötelezettségek nyilvántartását, a teljesítés állan­dó figyelemmel kísérését. A kis- és közepes vállalkozá­sok számára hasznosítható in­gatlanok felmérésére az iroda megbízást adott egy külső cég­nek. A megye területén 450 ingat­lan felmérése készül el és egy kétnyelvű térképpel, alaprajzzal, fényképpel ellátott számítógé­pen is futtatható project készül. A project tervezett költsége 7.100 eFt. Az iroda fontos feladatának tekintette, hogy a vállalkozók ré­szére ingyenes szaktanácsadás­sal álljon rendelkezésre, a műkö­dés első évében kialakult a stabil és szakmailag is jól képzett ta­nácsadói kör. 1992. január 1-től az irodát mintegy 1800 ügyfél kereste fel. Vállalkozásfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnokban A megyei alapítvány egy esztendeje Hétről hétre Gazdasági hírmorzsák n t? a o Ismét több csőd és felszámolás Szeptember végéig 4509 icspd- és 7859 felszámolási kére- i, l^pr érkezett a bíróságokhoz. A befejezett csődeljárások száma 1868, a felszámolási eljárásoké 3530 volt. Az előző havi szinthez képest szeptemberben mind a csőd-, mind a felszámolási kérelmek száma nőtt. A 113 augusztusi csődkérelem után szeptember­ben már 151 -et regisztráltak, de a 259-es áprilisi rekordhoz ké­pest ez még mindig alacsony szám. Korszerű termék Tiszakécskéről Tiszakécskén a Vegyépszer Rt. gyárában magas műszaki színvonalat képviselő úgyneve­zett gázturbina égőkamrákat gyártanak. A Siemens AG-vel kialakított több éves sikeres együttműködés eredménye a gyártmány, amely biztos termé­ket, munkalehetőséget ad a tisza- kécskei üzemben. A Siemens AG megrendelésére elkészített első égőkamrák 80 millió forin­tot érnek. A Siemens AG 1995- ig biztosítja további égőkamrái; gyártását 500 millió forint értékí megrendeléseivel. Orosz gazdaság: folytatódik a recesszió Az idén eddig nem sikerül megfékezni az orosz ipari terme lés visszaesését, sőt a folyama felgyorsult. Az orosz statisztika hivatalnak az év első kilenc hó napjáról kiadott jelentése szerin a jelzett időszakban átlagosai 17,6 százalékkal esett vissza a; ipari termelés. Káosz és megvesztegetés az orosz olajexportban Az orosz belügyminisztériun egyik illetékese szerint teljes ; zűrzavar az orosz nyersolaj- é kőolajszármazékok exportja te rén, s elhatalmasodott a korrup ció is. Ivan Szardak, a belügymi nisztérium gazdasági bűnügyek kel foglalkozó főosztályvezetőj az Izvesztyijának elmondta hogy a kenőpénz mennyiség dönti el, hová jut olaj és hov nem. IWC-jelentés a búzatermésről és -keresletről Bár a világ búzatermése - glc bálisan - megfelel a keresletnél de pénzügyi és elosztási probk mák következtében növekedhí az élelmiszerhiány.- közölte Nemzetközi Búzatanács (IWC) Kína és India nehéz helyzeti: kerülhet, hiszen ezekben az oi szágokban a népesség növekedi sének üteme jelentősen meghí ladja a gabonatermés növekedi sét. Téli levegővédelmi program Amerikában Tisztább lesz a levegő 39 ami rikai nagyváros körzetében eze a télen egy új kömyezetvédeln program hatására. November jétől ugyanis kötelezték a nag; városi benzinkutakat, hogy ej adalékanyag révén oxigénn dúsított, így tisztábban ég üzemanyagot árusítsanak. Az ii tézkedéstől a szénmonoxid-k bocsátás 20 százalékos csökk nése várható. Az előírás a ti időszakra vonatkozik, amikor bemelegedésre váró autók kül nősen sok szénmonoxidot bocs tanak ki. A Gazdasági tájolót szerkeszti: V. Szász József

Next

/
Thumbnails
Contents