Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-23 / 276. szám
2 Körkép 1992. NOVEMBER 23. „A kétkulcsos áfával a szegényeket riogatják” Miniszterelnöki vélemény a biztonságpolitikáról, Bősről és az adózásról „Ahol kápolnát építenek, ott békére készülnek” E szép gondolatot Göncz Árpád köztársasági elnök leveléből olvasta fel szombaton délután Szegedi György esperes-plébános Fegy- vemek-Szapárfalu új templomában, melyet dr. Seregély István egri érsek szentelt fel. Első alkalommal tartottak szentmisét a Segítő Szűz Mária-templomban, mely a lakosság kezdeményezésére s adakozásával épült fel. „Nem kegyurak, mi magunk építjük fel templomainkat, a velünk együtt érzőkkel” - mondta beszédében az egri érsek, s megköszönte mindazok fáradozását (tervezőkét, kivitelezőkét), akik ebben segítettek. Reményét fejezte ki, hogy egyre többen hallgatják majd itt Isten igéjét, mert az elmúlt negyven év szorongatásai, viszontagságai megpróbálták leszoktatni az embereket a templomba járásról. - ké A kisebbségi kérdés biztonsági kérdés Dunai értekezletet terveznek Franciaország a partvonalról Párizs - Izraelnek csak az hozhatja meg a békét, ha rendezi a palesztin problémát, tudomásul veszi, hogy a palesztin nép egyetlen képviselője a Felszabadítási Szervezet, a PFSZ. Ezt Francois Mitterrand francia elnök jelentette ki, szerdán kezdődő izraeli és jor- dániai látogatása küszöbén. Az elnök sajnálattal állapította meg, hogy Franciaország és általában Európa kimaradt a békefolyamatból, nem tud bekapcsolódni a tárgyalásokba. Kijelentette: lehetőséget lát arra, hogy Izrael és Szíria között megállapodás jöjjön létre a Golan-fennsík kérdéséről, de ebben az esetben Szíriának el kell ismernie Izrael állam létét. Tádzsik tömegmészárlás? London - Nyolcszáz embert öltek meg, illetve sebesítettek meg szombaton ismeretlen támadók a tádzsik főváros közelében lévő egyik menekülttáborban - jelentette a moszkvai rádió. A rövid híradásban mindössze az szerepelt, hogy a támadók nagyon modern harci fegyverekkel voltak felszerelve. Hivatalos helyről a tömegmészárlás hírét még nem erősítették meg. Hajdani pánok pardonja Varsó - Varsóban a hét végén tartotta meg harmadik kongresz- szusát a Lengyel Parasztpárt (PSL). A közel 200 ezer tagot számláló - e tekintetben legnagyobb - párt elnökévé ismét Waldemar Pawlakot választották, Főtanácsának vezetője Józef Zych lett. A kongresszuson vendégként felszólaltak a vezető lengyel parlamenti pártok képviselői és Hanna Suchocka miniszterelnök is. A kormányfő hangsúlyozta, hogy bár a PSL jelenleg ellenzékben van, az ellenzék nélkülözhetetlen eleme a demokrácia működésének, és méltatta a párt felelősségteljes, az ország érdekeit szem előtt tartó tevékenységét. Alek- sander Kwasniewski, a Szociáldemokrata Párt vezetője bocsánatot kért a PSL-től a múltért, amelyben a párt elődje elméletileg szövetségese, gyakorlatilag alárendeltje volt a kommunista pártnak. Ellenőrzés az Adrián Róma - A NATO hét hadihajója, Mike Boorda, amerikai tengernagy, a NATO dél-európai erőinek főparancsnoka vezetése alatt, vasárnap déltől megkezdte az Adriai-tengeren a Szerbia-Monte- negró elleni kereskedelmi embargó ellenőrzését az ENSZ BT 787. határozata alapján - közölte az atlanti szövetség nápolyi parancsnoksága. Az Adrián cirkáló hajók ezentúl nem pusztán megfigyelik a Szerbiába tiltott árut szállító kereskedelmi hajókat, hanem meg is állítják azokat, és átkutatják rakományukat. A hadihajók őrjáratoz- tatásával párhuzamosan AWACS rendszerű radarrepülőgépek figyelik az adriai térséget, ellenőrizve a forgalmat. A NATO „Maritime Guard” fedőnevű akciójával párhuzamosan, keddtől a Nyugateurópai Unióhoz tartozó hét másik hadihajó is ellátja majd ezt a feladatot, a szervezet pénteken Rómában tartott miniszteri ülésének döntése nyomán. A két csoport között szoros összehangolás valósul meg. Szegény az ENSZ Washington - A hidegháborúban milliárdok mentek el a béke fenntartására, most a tagállamok szerényebb összegeket sem adnak az ENSZ-nek erre a célra - mondotta Butrosz Gáli. Az ENSZ főtitkára a vasárnapi The Washington Postban közölt nyilatkozatában hangoztatta, hogy pénzhiány nehezíti a világszervezet munkáját minden területen. Antall József miniszterelnök interjút adott a Magyar Televízió A Hét című műsorának, melyet vasárnap vetítettek. Ebben többek között a miniszterelnök kifejtette véleményét a magyar biztonságpolitikáról, a bősi vitáról, az adórendszer átalakításáról. Antall József hangsúlyozta, hogy Magyarország teljesítette valamennyi leszerelési és egyéb kötelezettségét. így a térségben - figyelembe véve a szomszéd országokat - a magyar hadsereg a legkisebb haderők közé tartozik. Magyarország amikor fegyverzetet kíván vásárolni, ezt azzal a céllal teszi, hogy a meglévő hadieszközöket karbantartsa, a meglévő haderőt szinten tartsa. A miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy Magyarország körül egy kisantant születhetne. Hazánk külpolitikai és nemzetközi kapcsolatrendszere ma erősebb, mint valaha. Ennek eredménye, hogy az utolsó fél évezredet figyelembe véve jelenleg a legjobb az ország biztonsági pozíciója. Az ország érdeke, hogy Európában, a térségben a NATO sziMagyarországon egyelőre még nincs szó régiók kialakításáról, a megyei rendszer reformjáról - állapítja meg Boross Péter belügyminiszter a Les Enjeux de 1,Europe című folyóirat számára írt cikkében. A folyóirat legújabb száma a regionalizálás kérdésével foglalkozik, s azt írja, hogy a régió jelentése egyelőre más Nyugat-, illetve Közép- és Kelet-Európábán. Magyaroszálárd maradjon. Jelenleg nincs arról szó, hogy Magyarország a közeli jövőben a NATO tagjává váljon. Viszont a nyugat-európai katonai szervezet hazánk számára sokféle formában védelmet jelenthet. A bősi vitával kapcsolatban Antall József úgy vélekedett, hogy Csehszlovákiának már 1989-ben - amikor a magyar kormány megszüntette a nagymarosi építkezést - módja lett volna a kérdést jogi útra terelni, és nem csupán egyszerűen tovább építeni az erőművet. Magyarország még nem tekintette megszűntnek és nem mondta fel az állam- szerződést, amikor Szlovákiában 1991 decemberében hozzáláttak a C variáns megvalósításához. Azóta látható, hogy ez mit eredményezett a Szigetközben. A nemzetközi politika és a nemzetközi szervezetek csak az utolsó pillanatban érzékelték, hogy mindez mekkora problémát jelent. Konfliktusveszélyes helyzetről van szó, amit Magyarország mindenképpen békés eszközökkel szeretne megoldani. Az interjúban a miniszterelgon például a megyék birtokában vannak azok a jogok, amelyeket az Európai Közösségek országaiban a régiók gyakorolnak - írja a magyar belügyminiszter cikke elé bevezetőül a folyóirat. Boross Péter megállapítja: Magyarországon jelenleg a megyék felelnek meg legjobban annak a meghatározásnak, amelyet a régiókról az Európa Tanács jenök beszélt Borisz Jelcin, orosz elnökkel folytatott budapesti tárgyalásairól is. Úgy vélekedett, Jelcin elég bölcs ahhoz, hogy át- érezte: mit jelentett Magyarország számára a szovjet csapatok itt-tartózkodása. A csapatkivonás anyagi elszámolásával kapcsolatban létrejött 0 megoldás abban az értelemben kiemelkedő - mondotta Antall József -, hogy ilyet sem Németországgal, sem Lengyelországgal, sem Csehszlovákiával nem kötött Oroszország. A kétkulcsos áfával riogatják a szegényeket, ám az új rendszer éppen az igazságosabb közteherviselést segíti elő - vélekedett Antall József. A jelenlegi adórendszer csak arra alkalmas, hogy a bérből és a fizetésből élőket adóztassa. A forgalmi adózás kiterjesztése viszont várhatóan érinti a láthatatlan jövedelmeket is. így éppen a szegényebb rétegeket védi az adórendszer, és a nagyobb keresetűek terheit növeli. Nem véletlen, hogy a fejlett nyugati világ adórendszere éppen ebbe az irányba fejlődik tovább. lölt meg. Egyes magyar megyék már régóta részt vesznek az európai régiók együttműködésében. például az Alpok-Adria együttműködésben, az európai régiók közgyűlésének tevékenységben és az Európa Tanács különböző intézményeinek munkájában, mivel a magyar törvények nagyfokú önállóságot biztosítanak számukra - hangoztatja írásában a miniszter. A magyar diplomácia nagy éve lesz 1993 - mondotta magyar újságíróknak nyilatkozva és a KeK soros elnöki tisztének átvételét kommentálva Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. Utalt Magyarország BT-tagsá- gára, a Duna-bizottsági tevékenységre, ami mind a magyar külpolitikára irányítja a figyelmet és egyszersmind lehetővé teszi, hogy annak célkitűzései erőteljesebben jussanak kifejezésre fontos nemzetközi fórumokon. Jeszenszky Géza bejelentette, hogy mindennek keretében - a mostani külügyminiszteri tanácskozás teljes támogatása folytán - Budapesten 1993 tavaszán magyar javaslatra dunai együttműködési értekezletet tartanak, amelynek résztvevői köre széles lesz, és alkalmat nyújt a Közép-európai Kezdeményezés (Folytatás az I. oldalról) politizálást a magyarság érdekében. A pártgyűlés másik előadója Szalai Pál kenderesi lelkész volt. Véleménye szerint mind a gazdasági, mind a kulturális élet kínál olyan lehetőségeket, melyeket ha ésszerűbben realizátagországainak a szorosabb kapcsolat kiépítésére más ország- csoportokkal. Ä mostani tanácskozással kapcsolatban a külügyminiszter beszámolt arról, hogy az új tagok felvételével összefüggésben felvetette: ez csak abban az esetben lehetséges, ha a határok valóban átjárhatóak. Az MTI tudósítójának kérdésére Jeszenszky Géza szólt arról, hogy a nemzetiségi kérdéssel a magyar soros elnökség idején még fokozottabban kívánnak foglalkozni. Ennek intézményes keretét a magyar elnöklettel működő kisebbségi bizottság adja. A tanácskozáson a szlovén külügyminiszter igen határozottan képviselte azt a véleményt, hogy a nemzeti kisebbségek ügye biztonsági kérdés. lünk, csökken elmaradottságunk mértéke. Szólt a vallás és a keresztényi hit megváltozott szerepéről. Áz iskolák egyházhoz való visszakerülését ne a lakosság megszavaztatása döntse el, érvelt az előadó, mivel az elvételkor sem kérték ki az érintettek véleményét. Sz. E. TÁRLATNYITÁS JÁSZAPÁTIN • A jászapáti Vágó Pál Helytörténeti Múzeumban dr. Gomola György költő - Sellei Zoltán előadóművész és Kalmus Péter énekes közreműködésével - nyitotta meg szombaton Károly Éva festőművész kiállítását, melyet december 19-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (Képünk jobb oldalán a művésznő.) Fotó: Korányi Ausztria Lottó A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 47. heti Ausztria Lottó eredményei a következők: Lottószelvények száma: 2.358.231 darab, Lottó fogadási díj: 103.957.691 schilling, Lottó nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 16.593.653 schilling. Lottó nyerőszámok: 03 10 13 19 21 43. Pótszám: 16. Joker fogadási díj: 25.413.597 schilling, Joker nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 13.831.406 schilling, "Jolcer nyerőszámok: 6 4 8 3 1 5. (MTI) (MTI) Már 75 éhségsztrájkoló A Létminimum Alatt Élők Társasága Országos Érdekvédelmi Szervezete nevében Valencsik Ferenc elnök és Deák Lajos alelnök szombaton közlemény útján arról tájákoztatta az MTI-t, hogy 75-re emelkedett az ország húsz helyiségében a csoportosan éhségsztrájkoló emberek száma. A bicskeieket pénteken a Szociáldemokrata Néppárt ügyvivő testületé nevében Király Zoltán elnök, független országgyűlési képviselő kereste fel. Átadta pártja nyilatkozatát, amely szerint „... az éhségsztrájk alkalmazásáért nem az érintetteket, hanem kizárólag a kormányazatot és a parlementet terheli a felelősség”. Az ugyancsak Bicskén tartózkodó Ilkei Csaba független országgyűlési képviselő szombaton töltötte be az éhezés 31. napját. (MTI) Boross Péter a régiókról Rendíthetetlen a megyerendszer (MTI) A Kereszténydemokrata Néppárt gyűlése Kisújszálláson