Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

10 Hazai tükör 1992. NOVEMBER 18. Mesteridéző beszélgetés Csoóri Sándorral Magyarságról, igazságkeresésröl, önismeretről, párbeszédről... Csőri Sándor Illyés Gyula szellemi társa volt, a fénykörébe tartozott csaknem negyedszázadon át, és ma is mesterének vallja a költőfejedelmet. Arra kérem, játsszunk. Játsszuk azt, vajon mit mondana ma a mester a tanítványának bizonyos fogalmakról, történésekről, mi az, ami Illyés életművének, személyiségének ismeretében ma is élő, ma is érvényes. Leszerelés a repülőtéren „Csak a szépre emlékezem”- Szívesen belemegyek, hiszen Illyés szelleme mindig rákapatott a játékra. O például nem szerette a nagyon komor igazságokat. Az Ozorán elhangzott műsor is bizo­nyos értelemben a kedve ellen lett volna, mert ennél sokkal világo­sabb és változatosabb szellem volt. Nem szabadna csak azt su­gallni, hogy 6 a nemzet komor köl­tője volt, hogy bús, könyöklő fér­fiú, aki állandóan a Dunát nézi, elmerengve a magyar történelem szörnyű eseményein. Ez egy vers, amit a maga helyén kell elmonda­ni. Ellenkezően: Illyés a legkülö­nösebb pillanatokban is talált fel­oldást. Ez volt élete nagy ajándé­ka. Azt mondta: amikor már olyan nehéz a sors, hogy elviselhetetlen, akkor kell igazán nekifeküdni a gerendacipelésnek és mosolyogni. Nem kérkedésből, kényszerből-Kezdjük hát: mit mondana a mester, mit mond a tanítvány arról a fogalomról, hogy magyarság?- Ez a fogalom ma, a mai újság­írásban elég robbanékony és kísér­teties fogalom. Illyés szerint orszá­gunk mohácsi vész utáni három részre szakadása mindenünket meghatározta: a történetünket, a kultúránkat. Gondolja el, Francia- országban, a Loire mentén ott van­nak a kastélyok, de elég, ha az ember csak Bécsig megy el... Ugyan a második világháborúban a Szent István Dómot lerombolták, de előtte, szinte minden megma­radt. Nekünk majdnem minden olyan értékünk, amely a történel­met falakba zárva, termekben, ké­pekben megőrizte volna, elveszett. Ha most magunkról gondolko­dunk, akkor a képzeletünkben kell felépítenünk a lerombolt várakat, ott kell restaurálni az ellopott vagy eltüntetett képeket. És a képzele­tünkbe kell megírni a zeneműve­ket is, ahogy ezt Kodály próbálta... Nekünk visszafele is kell élni, és megint Illyésre hivatkozom: ne­künk nem csak a jövőt, a múltat is kell építeni. Azok, akik a magyar­ság szó hallatán rögtön nacionaliz­must értenek, fogalmuk nincs erői a nagy távolságról: nekünk a törté­nelmünket egészen Mátyásig kell visszagondolnunk. Mi lehet az, ami ezt a sokfelé szakadt ország különféle részeit összetarthatja? Nem a vallás, mint például a len­gyeleknél, hanem csak az a tudat, hogy a marosvásárhelyi ugyanúgy magyar, mint a kecskeméti vagy az ozorai. Tehát ezt nekünk nem kér­kedésből, hanem kényszerből kell állandóan a tudatunkban tartani. Tulajdonképpen nem jó erről be­szélni, mert az ember a piacra viszi a maga keserveit. Illyés az egyik verségben, a Kézfogások kötet Be­vezetőjében írja: „... magyar, ki már magyar csak mindenütt. / Vi­lágjáró, kiművelt s ostoba, / vad pusztafi, ki nem okul soha, / annyi terv s út, ahányat vált agyunk, / de mégis egy sors, mert hisz megha­lunk -...” Ez a gyönyörű idézet jellemzi Illyést, azt, hogy ő a ma­gyarságát úgy vállalta, ahogy min­den európai ember természetes módon vállalja a saját nemzetéhez való tartozást. Hogy ezt miért kell állandóan magyarázni, azt én nem tudom megérteni. A beteg népeket gyógyítani kell-Sokszor elhangzik mostanában Illyés Gyulára emlékezvén, hogy kereső ember volt, az igazságot ke­reső ember. Mit mondana erről ma a tanítványnak?- Tudja, soha nem úgy beszélt velem, int mester a tanítványával. Nagyon különös, szemérmes férfi volt. Nem olyan értelemben, hogy nem mondta ki, amit gondolt, el­lenkezőleg: az emberi viszonyla­tokban volt szemérmes. Másban kísérteties, metsző aggyal mondta mindig azt, amit gondolt. Hogy most mit mondana? Nyilván azt, hogy kezdjétek magatokkal: kezd­jétek magatokat minél jobban megismerni, hogy meg tudjátok fogalmazni, mi történt veletek. Hozzá kell járulnotok a politikai élethez azzal a valósággal, amit magatokban fölfedeztetek. Tudni­illik, aki meg meri igazán ismerni saját magát, az a másikat is kíván­csibbá teszi önmagaa iránt. És Illyésben hihetetlen kíváncsiság élt. Azt mondta: ha akárkit be aka­rok hozzá vinni, akár erdélyit, fel­vidékit, nem is kell megkérdez­nem. „Maga olyan mint az én ka­marásom, ha maga azt mondja, ak­kor bejöhet. ’ ’ Tréfálkozott, de tud­ta, hogy én nem élek vissza az idejével, csak olyanokat viszek fel hozzá, akik az ő számára is fonto­sak. A leggyönyörűbb gesztus, ami egy embert érhetett, Janics Kál­mánt érte. Ő a Hontalanság évei című kéziratát hozta át Magyaror­szágra. Amikor Illyés elolvasta, azt mondta, ez a legfontosabb könyv, amit magyarul írtak az utóbbi időben és ezért a legféltet­tebb tárgyai közül a sárszentlőrinci orvos baarátjától kapott botot adta Janicsnak ajándékba, melynek gyógyító erejében valaha hittek, amely még valószínű Petőfi édes­anyja kezénéek érintését is őrzi. Illyés megtalálta azt a pontos me­taforikus helyzetet, amelyben ezt Janics Kálmánnak ajándékba ad­hatta. Azt mondta: a könyved gyó­gyító erejű, és azért adom neked ezt a botot, hogy ne feledd, ezt kell folytatni, mert ebben a térségben a népek betegek, a beteg népeket pe­dig gyógyítani kell. Ne a babonák alapján ítéljetek! Úgy a 60-as évektől kezdődően - úgy gondolom - rendkívül fontos volt a magyar szellemi életben - legalább is annak bizonyos körei­ben - az egymás pontosabb megis­meréséhez szükséges párbeszéd. Nekem úgy tűnik, mára ez valahol megszakadt.- Ellehetetlenült. Sok minden miatt, amit csak hosszan lehetne elmondani. Ezért is utaltam rá, hogy az önvallomások segíthetné­nek föloldani ezt a helyzetet. A magyar irodalomban akár Ady A magyar Pimodanjára, akár Rákó­czi Vallomásaira, akár Illyés egész életművére vagy Németh László Homályból homályba, Magam he­lyett című művére gondolok: az­zal, hogy feltárták saját magukat, a levegőt tették szabaddá. Azt mondták, íme ilyen vagyok, tes­sék, ismerjetek meg, ne a babonák alapján ítéljetek! Akik nem foly­tatnak párbeszédet, akik nem talál­koznak, azok fantomizálják a má­sikat. Akkor már nem az az igaz­ság, amit ő képvisel, hanem az, hogy én rossz kedvemben vagy ép­pen némaságomban mit gondolok róla. Azok, akik vitatkoznak, va­gyis akik még beszélgetnek, nem gyűlölhetik egymást. A magyar irodalomban egyébként éppen Illyés volt az, aki a legkülönfélébb szellemiségű embereket mindig oda tudta csalogatni, akár a Vá­laszba, akár a Nyugatba, akár a Magyar Csillagba, mert ha úgy tet­szik, ő egyszerre volt urbánus és népi-nemzeti. Manapság pedig te­le van a magyar szellemi élet ba­bonákkal. Többek között azzal is, hogy a népi-nemzeti társaságnak az urbánusok az ellenfelei. Holott az igazi ellenfél az álnemzeti. Úgyanúgy, ahogy az urbánusnak sem a népi-nemzeti az ellenfele, hanem a hamis urbánus, a provin­ciális urbánus. Mert sajnos egy ré­szük az lett. Gondolja csak meg, hogy mennyire nem vették észre bizonyos urbánusnak mondott ba­rátaink a nemzeti kérdések fontos­ságát. A környékben most ezek miatt folyik a vér. Ha idejében ész­reveszik, akkor esetleg felkészít­hettük volna a nemzeteket, hogy vigyázzunk, mert ez lesz itt a leg­kínosabb és legkényesebb kérdés. Miért? Mert a világháborúk utáni békeszerződésekben rosszul intéz­ték el ennek a térségnek az életét. Mindannyian, akik ezzel foglal­koztunk, tudtuk, hogy ezek a kér­dések eljönnek, fel fognak robban­ni. Urbánus barátaink javarésze azt mondta, ezek nem érdekesek. A nagy államnemzetek szétesnek, ebben egyetértettünk, csakhogy ettől még a nemzeti kérdés nem oldódik meg.-Ahhoz, hogy ezeket vagy ehhez hasonló kérdéseket a jelenben is - mégpedig idejében -felismerjünk, ahhoz azért vissza kellene egy ki­csit tekinteni. Van erre idő, van erre valóban akarat?- Akarat bennem van, és kétség- beesés is: elhatározom, el is kez­dem, de mindig visszazuhanok egy olyan állapotba, amikor lehe­tetlen folytatni. De elkerülhetetlen lesz, hogy éppen az Illyésék, Né­met Lászlóék, Cs. Szabóék, Mára- iék után a nemzedékek közt meg­szakadt viszonyt újra összebogoz­zuk, mert a szellemi életben nem lehet megszakadás, ott nem eshet­nek ki láncszemek. Vissza kellene kapcsolódnunk újra a Magyar Csillag, a Válasz, A Nyugat nem­zedékeihez, és akkor azt mondhat­nánk, hogy mi a magyar irodalom jogfolytonosságát lélekben is őriz­zük és tartjuk. Illyés is ennek a képviselője volt. A történelem egyszer tesz ajánlatot-Engedjen meg végezetül egy személyesebb kérdést. Nem tudom pontosan mikor járt utoljára Ozo­rán. Arra emlékszem, hogy 1985- ben mindenképpen, amikor az ozo­rai iskola felvette Illyés Gyula ne­vét. Akkor a hatalom által ugyan­csak mellőzött költőként. Ma köl­tő-politikusként? Mindenesetre, ami a változásokat illeti, óriási idő telt el azóta, bekerült a gyakor­lati politikai életbe. Hogy érzi ma­gát?- Nem tudom mennyire jól ítéli meg a helyzetemet. Ha én a gya­korlati politikai életbe kerültem volna be, akkor ma képviselő, mi­niszter vagy miniszterelnök len­nék. Ezeket én elhárítottam ma­gamtól. Mindegyiket. Termé­szetesen nem álltam távol a politi­kától, főként kezdetben, amikor azt hittem, föl tudjuk gyorsítani azt a folyamatot, amivel ezt az orszá­got valóban meg lehet változtatni, a kábulatból, a tompaságból ki le­het emelni. Az, hogy nem lehetett, annak egyaránt oka a kormány és az el­lenzék. Mert nekem aztán ne mondja senki, hogy csupán egy oka lehet valaminek. De ezt ugyancsak végig kellene elemez­ni, a kerékasztal-tárgyalásoktól mostanáig. Hol zökkent ki a ma­gyar történelem, a pártok egyike vagy másika hol vitte félre? Vissza kellene pörgetni az eseményeket, de én inkább íróként szeretnék ez­zel foglalkozni. A Nappali hold kötetem utolsó részében már évekkel ezelőtt meg­írtam, hogy ez egy „veszélyezte­tett kegyelmi idő”, ezért mennyire felelős az érteliség, és vigyázzunk, mert amit a történelem egyszer föl­ajánlott, mégegyszer nem fogja fölajánlani. Kamarás Katalin Ünnepi állománygyűlésen voltunk nemrég a szolnoki kato­nai repülőtéren. Míg más egysé­geknél évente kétszer van lesze­relés, illetve bevonulás, itt négy­szer.- A mai nap leszereltük az egyéves katonai szolgálatukat letöltött 120 katonánkat - tájé­koztat Fekete István alezredes, a Szolnoki Vegyes Szállító Repü­lődandár megbízott törzsfőnöke. - Nagyon fontos szolgálat az övék, leggkisebb mulasztásuk emberéletet követelhet. Kicsit fájó szívvel búcsúzunk minden egyes leszerelőtői, hiszen annyi­ra összeszoktunk, együtt va­gyunk a feladatok végrehajtásá­ban, hogy olyan fura érzés, mint­ha az ember a gyerekeit engedné útra. Egy kicsit most azért is megható ez a búcsúzkodás, mert tudjuk, elég nehéz körülmények közé mennek ki ezek a fiúk. Azt kívántam nekik a búcsúvacso­rán, hogy a polgári életben is találják meg a számításukat. Mert itt rendkívüli jelentőséggel bírt, hogy ők mennyire lelkiis­meretesen látták el a feladatai­kat, kezelték ezt a modem hadi- technikát...- Modern?... Hallani, hogy nem is annyira modern ez a ma­gyar haditechnika.- Erre azt tudom mondani, hogy az van, ami van, s mine­künk ezt a haditechnikát kell üzemeltetni. Mi szállítottuk a pá­pát, épp holnap szállítjuk Göncz Árpád köztársasági elnök urat Nyíregyházára, ezeket a felada­tokat ezzel a biztonsági techni­kával meg tudjuk oldani.- Az itteni kiképzés nehezebb, mint máshol?- Ilyet nem mondhatok. Úgy gondolom, más ez a kiképzés, mi békében is azt csináljuk, mint esetleg háborús körülmények között. Az emberéletért való fe­Nem tartható tovább az érett­ségi és felvételi rendszer ket­tőssége, ha azt akarjuk, hogy a hazai közoktatás eruópai mércével mérve is a korsze­rűbbek közé számítson, állítja az a közlemény, amelyet a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium adott ki. Már az előző két tanévben is jelentős változások történtek a felvételi eljárásban, de a közok­tatási és felsőoktatási törvény előkészületei megkövetelik, hogy a két rendszert tovább kö­zelítsék egymáshoz. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok keretei között, 1993-ban angol­ból, németből és franciából ve­zetnek be egységes írásbeli fel­vételit, illetve a magyar nyelv- és irodalom írásbeli vizsgáinak összehangolásával korszerűsö­dik a felvételi rendszer. Az évtizedek alatt kialakult, és ma is élő felvételi gyakorlat sze­rint négy tantárgyból - matema­lelősségérzetet a mi katonáink­kal máraz ideérkezésükkor meg­értetjük. Ez erkölcsi és jogi fele­lősség is egyben, ami a katonát nyomasztja. De végül is annyira embertelenül vagy keményen nem foglalkozunk velük, hogy ha leszerelésük után találkozunk velük az utcán, elfordítanák a fe­jüket. Ez már egy sikerélmény számunkra, hogy maradandó ká­rosodást nem okoztunk nekik. Hogy mit okoztak, erről nyil­ván a „másik fél” is tudna regél­ni, értem ezen a kiskatonákat és a szüleiket, hozzátartozóikat. Ok bizonyára mindannyian „figyel­mesebben” és nagyobb izga­lommal számolták a napokat ed­dig a mai nagy pillanatig. Egy háromtagú család, dr. Berki Fe­renc, a neje és a nagymama (Si­mon Imréné) eljött élvezni ezt a pillanatot, amikor leszerel a fiú.- Nagyon nehéz volt nekünk ez a katonáskodás - mondja dr. Berki Ferencné -, egyedüli gye­rek a gyerek, nagyon magunkra maradtunk, és mindennapos ag­godalom volt.- Én is voltam katona - mondja az apuka -, mégis aggódtam a fiamért. Ugyanakkor azt is tud­tam, hogy ez szükséges az em­berré váláshoz. Szóval, egy ki­csit keményebb kezelés alá esik a fiú, mint mondjuk odahaza.- Végül is az a fontos - teszi hozzá az anyuka -, hogy most visszakapjuk a fiunkat.- Mi lesz a mai program, ha nem vagyok indiszkrét?- Hát majd várjuk haza - feleli az édesanya -, ez a fő napirend. Mert a fiúknak még programjuk van egymással, még végigjárják a várost, egymástól búcsút vesz­nek, mert hát nagyon komoly ba­rátságok is szövődtek... Abban maradtunk, hogy délután várjuk tikéból, fizikából, biológiából és kémiából - már eddig is közös írásbeli érettségi és felvételi vizsgát tettek a jelentkezők. Mit lehet már most tudni az idei érettségi gyakorlatáról? Az összevont írásbeli vizsgákra 1993. május 24-26-án kerül sor. Azok, akiknek csak érettségizni­ük kell, mert mondjuk, tanul­mányi versenyen már „megvál­tották” belépőjüket az egyetem­re, a hagyományos érettségi vizsgát teszik az idén is. Az éret- ségit és felvételit egyidőben író diákok a dolgozatot karbonpa­pírra készítik, az egyik példányt az iskola, a másik példányt a fel­sőoktatási intézmény kapja meg. Nem kell a három kiemelt nyelv­ből összevont dolgozatot írniuk azoknak, akik legalább C foko­zatú állami nyelvvizsga-bizo­nyítvánnyal rendelkeznek. A kéttannyelvű gimnáziumokban minden tanulónak az írásbeli érettségi és a felvételi dolgozatot egyaránt meg kell 1 írnia. A magyar nyelv- és irodalom haza. Már tegnap elkezdtük ké­szíteni az ünnepi vacsorát, a kí­vánság húsleves és sült csirke volt. Négyszemközti csevegésre hívom félre a katonaviselt le­gényt, Berki Péter tizedest.- Milyen volt ez az év?- Voltak benne szép dolgok és rossz dolgok, majd megpróbálok csak a szépre emlékezni.- Mi volt a rossz?- Nekem a legrosszabb az volt, hogy nem úgy ismerték el az em­ber munkáját, ahogy szerette volna. Szerettem volna, ha leg­alább most a végén megköszö­nik azt, amit tettem. A parancs­nokaink megkapták a dicséretet a munkánkért, mi nem.- Mire emlékszik majd szíve­sen?- A kötött barátságokra, ame­lyek remélem, meg is maradnak.- Úgy láttam, eléggé aggódó szülei vannak.- Meg is értem őket, aggódja­nak is! Ha nekem egy gyerekem lenne, én is aggódnék azért az egyetlenért. Én nem voltam kol­légista, nem voltam távol tőlük, biztos megérezték ezt a távollé­tet. Én is megéreztem. Kijártak hozzám, ez volt a legnagyobb segítség. A katonaság alatt egy­szer kerültem a kiborulás szélé­re: amikor három napig egyhu­zamban a konyhán mosogattam, én voltam akkor a „fekete moso­gató”, a nagy edényeket kellett mosogatni egy lyukban, ez volt a legkiborítóbb élményem. Péter elindul átöltözni, mert közeledik a sorozatos bajtársi búcsúzkodás, ami - szerinte bár nem muszáj - együtt jár az italo­zással. De állítja: este még józa­nul ér haza a szüleihez... egységes írásbelijének kidolgo­zására is megtörténtek az előké­születek. A követelmények az egyes iskolatípusok között azonban annyira eltérőek, hogy az átmenethez bizonyos időre van szükség. Első lépésben megmarad a három tétel, amely­ből egyet szabadon választva karbonpapírra kell majd kidol­gozni. A dolgozatot a középiskolai tanárok javítják ki, és ők is érté­kelik, de egyik példányát meg­küldik a felsőoktatási intéz­ménybe. A felvételizők az idén még tesznek ugyan külön írásbe­li felvételi vizsgát, ugyanakkor az érettségi dolgozatot is figye­lembe veszik a pontszámok ki­alakításkor. Hogy bizonyos érté­kelési gondokat elkerülhesse­nek, 1993-ban magyar nyelv- és irodalomból nem szerepel majd a tételek között irodalmi elem­zés, ezt helyettesíti majd az érettségi dolgozat. (somfai) Ferenczy M.H.L. Fotó: T.Z. Újra rangot kap az érettségi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents