Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
8 Kalandozás térben és időben 1992. NOVEMBER 12. NAPLÓRÉSZLETEK ’56-BÓL így láttuk tizenévesen a forradalmat 1956. X. 23. Történelem, magyar, számtan, orosz, biológia. Oroszból dolgozatot írtunk. Este 8-9-ig hallgattuk a rádiót, Gerő beszélt. Utána csörömpölés hallatszott, majd bemondták, hogy tévedésen alapult a beszéd. 1956. X. 24. Reggel szokatlan zajra ébredtünk. Hallgattuk a rádiót, s bemondta, hogy 15 ezer ember tüntetett. Kitört a forradalom! Ismeretlen személyek elfoglalták a középületeket, tűzharc van egész Budapesten. A miniszter Nagy Imre lett. Az iskolában nagy felfordulás volt. Délután lent voltunk, és néztük, hogy vonulnak Pestre az orosz páncélosok, tankok. 1956. X. 25. Délután mentek a tankok Pest felé. Beszéltünk 2 órát egy orosszal. Kaptuk a Szolnok m. Néplap egy ideiglenes számát. Délután zavaros a helyzet. 1956. X. 26. Még folyik a harc. Újság nem jött, délelőtt 3 óra volt. A Kossuth szobrot akartuk megkoszorúzni, de a rendőrség azt mondta, közénk lövet, így nem lett semmi. Mindenkinek nemzetiszín szalag van a kabátján. 1956. X. 27. Nagy napra virradt Karcag! Reggel megkoszorúztuk Petőfi és Kossuth szobrát. A hangulat egyre forróbb, munkások, parasztok körülbelül 4 ezren voltak, 20 és 16 pontban foglalták össze követeléseiket. A címereket leverték: a gyűlés nyolctól fél tizenegyig tartott. Este két páncélos hadosztály vonult át. Az útjelző táblákat elfordították, s fele Madaras, nem Pest felé ment. Itt egy kis szünet következik, mivel október 28-án reggel a fokozódó fővárosi harcok miatt hazaengedtek bennünket. Kunhegyesről csak november 22- én utaztunk vissza hárman: Vadon Lehel, K. Széli László és én. 1956. XL 28. Mindenki kapott egy kerek papírt, rajta a címer. Ezután öt perc vigyázzállással adóztunk a forradalom halottjainak. Tanárértekezlet van, azt mondják, néhányat közülük elbocsátanak. 1956. XI. 30. Délben a kollégiumból Marosi, L.Kiss és Kovács disszidáltak. Aki tudott róla hallgatott, sőt mindenki adott nekik pénzt, aki ott volt. Kísérje útjukat szerencse! Hármójuk közül egyébként a tiszaőr- si Marosi Imrének sikerült kijutnia. Őt is elfogták, bezárták egy emeleti szobába, de az ablak melletti ágakon lecsúszott a földre, utána irány Bécs. A másik két társuk hazajött, ők mondták el az egészet. 1956.XII. 11. Hiába verték le a népet, áúltalános 48 órás sztrájk van. Ez minket is érint, hiszen mára és holnapra nem kell tanulni, osztályfőnöki órán ezt a naplót olvastuk fel, szeptembertől máig. 1956. XII. 18. Kedd: az osztályfőnökünket, Filep tanár urat elvitték, letartóztatták. Az osztályt hazaengedték, de tízre vissza kellett menni. A hetesek felírták a táblára: „Ez az osztály forradalmár!” Telt. múlt az idő, és ebben a gimnáziumban 1957-ben január 21-én fejeződött be a téli szünet. Január 24-én bevittek a rendőrségre, mert a főtéren fényképeztünk, és a gép az enyém. Elvették, a filmet is, igaz két nap múlva visszaadták - film nélkül. 1957. II. 5. Éjfél után szokatlan zajra ébredtünk a kollégiumban: 1/2 3-kor rendőrök csöngettek, és házkutatást tartottak. Az egyiknek kiesett a pisztolya. L. Kisst és Deményt magukkal vitték. Néhány osztálytársam röplapokat is terjesztett, amelyeken szovjet csapatkivonást, független Magyarországot követeltek. Ezért április 24-én Csíkos Sanyit kivágták, vagy ahogyan az indoklás hangzott: „más intézetbe utasíttatott”. Elsősorban mert az édesapja korábban kisgazdapárti képviselő volt. (Sanyi ma a nyíregyházi színház dierektora.) A többeknek úgy-ahogy megkegyelmeztek, páran azért 1960, az érettségi után főiskolára, egyetemre nem mehettek, noha jól tanultak. Belőlük később, jókora vargabetűvel lett diplomás. A 32-es osztálylétszám egy esztendő alatt 19-re apadt, hiszen többen jobbnak látták: eltűnni innen, lehetőleg messzire. Még olyan is volt, aki furcsa módon végül a Barátság Kőolajvezetéknél kötött ki, és építette vagy bontotta a szocializmust. Bebörtönzött osztályfőnökünk után ezt a feladatot kezdetben dr. Beniczky Ádámné Kató néni, majd másodikból B. Major László tanár úr, vagy ahogyan mi hívtuk: Laci bácsi látta el. Sokat szorult szegény miattunk, mert a táblai felírás, röplapterjesztés miatt rajtunk, 19-ün- kön maradt: ez ellenforradalmi osztály. Annyira, hogy még Czinege Lajos is bejött egy földrajzórára látogatni Csá- vás Pista bácsihoz. Kicsengetés után tömören megállapította: ezek a gyerekek nem ellenforradalmárok. Igazat adtunk neki, sose voltunk azok. Kisebb szünetekkel még évekig zaklatták a diákokat, valószínű féltek az ifjúságtól. Emlékszem, egyszer nyomozók érkeztek matekórára, és Illés Tóth Jancsinak azért lett baja, mert a kabátja hajtókája mögött odatűzött Kossuth címres jelvényt találtak. Bizony ez akkor tilos volt! A meg-megújuló röplapterjesztők közül pedig Tóth Attilát kapták el. Bevitték a rendőrségre, leültették, majd azt kérdezték:- Kisfiam, te még csak 16 éves vagy. Megbántad?- Meg.- Miért?- Mert a kút körül, ahol én szórtam, csak öregasszonyok jártak. A válaszokat Attilától kellene megkérdezni, de kibírta. Igaz, később ő is máshová költözött. Még ’58-ban is akadt baj velünk. A Hanságban csapoltuk a mocsarat, amikor augusztus dereka táján eljött meglátogatni bennünket Kádár, Komócsin, Apró Antal és népes kíséretük. Röpiztünk ellenük, sőt nyertünk is. Első örömünkben két lapot küldtünk Karcagra. Ez állt benne: Jól vagyunk, megvertük a Kádár kormányt, és aláírtuk mind a heten. Mondanom se kell, ebből megint óriási kalamajka keletkezett. Rajtunk kívül elsősorban szegény osztályfőnökünket faggatták, hogyan is értelmezzék a mondatot. A lapokat azóta is többször kerestük, de ki tudja miért, miért nem: eltűntek a múló évek ködfátyolában... 1956 szeptemberére Karcagon, a Gábor Áron Gimnázium diákjai lettünk. Mégpedig az I. c. osztályé, ahová 32 fiú járt helyből, Kunmadarasról, Tiszaigarról, « Tiszaőrsről, Polgárról, Kunhegyesről. Heten közülük kollégistaként laktunk a Kossuth tér 4-ben, és mint minden iránt fogékony ifjú emberpalánták, naplót vezettünk 1956 szeptemberétől: egészen 1960 júliusáig, az érettségiig. A megsárgult, kékfedeles füzetek évekig különböző padlásokon hánykolódtak, míg a közelmúltban közülük hármat sikerült felkutatnom hajdani osztálytársaimnál. Napi események címet viselték a dokumentumok, amelyeket összesen heten írtunk. Vajon miképpen láttuk '56 forradalmát, majd a későbbi időket? Korabeli naplórészlet 1956. október 23-24-rőI. A sorokat akkor 14 éves gimnazisták írták. (Fotó: M. J.) „Bébi-túra” Szicíliába Az Etna központi krátereiből előtörő füstfelhőn átszűrődő bágyadt napfény már elhalványítja a Valle del Bove szakadékának oldalában nyílt kürtő, gázoszlopában visszatükröződő izzó láva vöröslő fényét. Az éjszaka még kísérteties vörös fénéyben villó- dzó gázoszlop ismét patyolatfe- hémek látszik. A tiszta időben jól láthatók a hegy lábánál ébredező Catania, Zafferana, Belpa- so városok körvonalai. A tegnap délutáni esőnek, viharos szélnek teljesen nyoma veszett, és a közelben lévő kráterek nyugtalanító, félelmetes morajlását sem lehet már hallani. Viszont, hogy az idill ne legyen tökéletes, a hőmérséklet jóval 0 fok alá csökkent, és most hó és jégpáncél vékony rétege fed be mindent. A központi kráterek némán, vastagon ontják magukból a füstöt. A DK-i salakkup, - ami a szívemnek a legkedvesebb, hiszen jelen voltam a születésénél - ki sem látszik a nagy gomolyagból. Fiaim egyenletes, nyugodt szuszogása kihallatszik a sátorból. A tegnapi rendkívül mostoha időjárás és az 1000 méteres szintkülönbség leküzdése alaposan kifárasztotta őket. A nap egyre magasabbra emelkedik /ami a hőmérsékleten egy csöppet sem érződik/, és lassan nekünk is indulni kell, ha a mai napra tervezett programmal végezni akarunk, ezért aztán költö- getni kezdem a családot. A hatás döbbenetes. A fiúk villámként cikáznak ki a sátorból, és pillanatokon belül a cipőt fölvéve, útra készen állnak előttem. Anyjuk még csak kászálódik kifelé, amikor ők már ellenőrizve és latolgatva az időjárási viszonyokat, követelik maguknak a reggelit. Éhségünket csillapítva, hamarosan szaporázzuk lépteinket a hegyoldalon fölfelé az Etna központi krátereinek irányába. Az itt található több száz kráter közül ez az négy jelenleg a legnagyobb, és ezek vannak a legmagasabban. Aktivitásuk is viszonylag állandó. A megfogalmazás módja nem véletlen, hiszen egy ilyen vulkánon a paraméterek viszonylagosak, mert az egész hegy él, mozog, és állandóan változik. Holnapra lehet, hogy új repedésen új kürtő nyílik, ami alapvetően megváltoztatja a táj arculatát. A központi kráterek legkiseb- bikének megtekintése szóba sem jöhet a sűrű füsttakaró miatt,, s az 1989-ben keletkezett lávaömlés bokatörő kövein való mászás sem gyereknek való. Háromezer méter fölé érve talpunk alatt, a tegnap itt hó formájában leesett csapadék ropog. Amint egyre magasabbra haladunk, úgy válik egyre meredekebbé és csúszósabbá az ösvényhez hasonló kitaposott nyom. Azonban hamarosan csak kis, kőembereknek nevezett gúlák mutatják az optimális irányt. /Ezeket a gúlákat nevezik rock- mannak is, ami Dávid megfogalmazása szerint következetesen walkmanként hangzik el./ Egy órai kapaszkodás után, hét óra körül érünk fel a dél-nyugati kráter peremére. Az omlé- kony perem alatt, azzal párhuzamosan haladva keresünk olyan szilárd részt, ami az elkövetkező néhány órában várhatóan nem szakad le velünk együtt a 100 méteres mélységbe. A legveszélyesebbek azok a részek, ahol a perem áthajlik a kráter fölé. Mivel az előző években én már háromszor jártam ezen a környéken, és elég jól ismerem ezeket a krátereket, a gyerekeket csak az egyetlen legbiztonságosabb helyen engedem letekinteni a mélységbe. A némán előtörő hófehér füst, - amit a hátunk mögül fújó szél tőlünk tovavisz - csak ritkán enged betekintést a pokol kapujába, ezért néhány perces várakozás után továbbindulunk a soron következő középső kráterhez, hátha ott többet láthatunk. Szokatlan számomra ez a csend. Eddigi útjaimon, amikor itt jártam mindig fújt, köpködött, krákogott, süvítet, fortyogott ez a hegy. Klóros, kénes gázai sokszor szórtak arcomba apró finom port, de most csak halkan súg valamit, és konokul, bőségesen ontja habszerű főzeit. Mintha ittt születne a világ összes felhője, és innen indulna távoli tájak felé. Talán a hegy is tudja, most gyerekeket tart a hátán, és nem szabad őket riogatni. Az erre a helyre nem való nagy békesség ellenére a látvány nagy hatást gyakorolhat a fiúkra, mert Péter állandóan mutatja, mit fényképezzek, és egyre csak biztat, hogy minél több (az ő szavaival élve) „drámai’ ’ képet csináljak. A középső kráterig, a kráterperemig érő hófoltokon jutunk el. Furcsa kontrasztja ez a hónak és a forróságnak, de úgy látszik, ez itt 3300 méter magasságban a mediterránon, a nyár közepén mégis csak lehetséges. A fiúk mindenesetre nagyon élveznék a havon, való csúszkálást, ha engedném nekik ezt a veszélyes játékot. A soron következő kráferünk- nél sem jobb a helyzet, mint az előzőnél, sőt itt időnként még sárga kénes elszíneződés teszi átláthatatlanabbá a gázfelhőt. A gyerekek megállás nélkül kérdeznek és beszélnek.- Miért ekkora...? Miért ilyen színű...? Hogyan keletkezett...? Hogyan kerül ide...? - És még ezernyi miért, hogyan és mitől. Az ember csak győzzön válaszolni. Az utolsó, észak-keleti kráterhez közeledve megmutatom a fiúknak a hegy állandóan változó magasságú csúcsát. Ennek közelében annyira laza a kőzet, hogy szerintem normális ember nem megy még a közelébe sem. A távolság csökkenésével megdöbbenésem egyre nagyobb. Amikor utoljára itt jártam, ezt a krátert gyönyörű aranysárga kénkiválások keretezték. A nem túlságosan meredek kráterfalon be lehetett ereszkedni (már akinek volt annyi bátorsága) egészen az izzó kürtő alagút méretű szájáig. De most, mindent vöröses por von be, és a kráterfal inkább áthajtó mint függőleges. A kráter peremét mindenhol repedések járják át, több száz köbméter vulkanikus anyag leszakadásának képét előre vetítve. Igaz, hogy kráter alig füstöl és egészen az aljáig lehet látni de valahogy nem akaródzik most a bámészékodás. Pedig í fenekéllen mélységből kinövő vad falak látvány hátborzongatóan gyönyörű. A reggeli dermesztő hidegnek teljesen nyoma vész, mire 11 óra körű visszaérünk a 2920 méter maga san álló sátrunkhoz. Ebédelé: közben a fiúk szóáradata is csillapodik valamelyest. Az össze pakolással már igyekeznünk kell, hiszen sok érdekesség é: kaland vár még ránk a mai na pon az Etna egész keleti oldalá magába foglaló Valle del Bov( irdatlan szakadékánál, aminek oldalában ott fújtat a legfiata labb, - Zafferana városkát nem rég még lávahalállal fenyegető kráter. Szekeres Ferenc
