Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-19 / 222. szám
1992. szeptember 19. Nézőpontok 7 / Állattenyésztők várakozó helyzetben „A munka rovására dolgozunk” Átalakulófélben lévő mezőgazdaságunk érthetően okozhat bizonytalanságot a földművelésből és állattenyésztésből élők körében. Mégis, mi motoszkálhat az ily módon érintettek fejében, példáid azon téesz-tagokéban, akik eddig a „közösből" éltek? Mire készülődnek, mit tudnak a rájuk váró közeljövőből, mit szeretnének? Ilyen kérdésekkel indultam a karcagi Május 1 Tsz sertéstelepe felé,mármajd- nem odaértem, amikor találkoztam egy juhásszal, a negyven éves Hopka Lászlóval, hát le is csaptam rá kíváncs- iskodásommal. A „nyeregből” (kismotorkerékpárral terelgeti a téesz nyáját) ezt válaszolta:- Néhányan majd kiválnak, akiknek van vagyonjegyük, mi meg maradnánk továbbra is, mert ezt valahogy biztosabbnak látja az ember, ha így tömegesen dolgozik, mintha egyénileg. Mert pénz sincs, hogy én kezdjek valamit. Ahhoz, hogy vegyek fel vagy egymillió forintot, hogy mint magángazdálkodó hozzáfogjak, arra nincs fedeztem, én a házamat nem teszem arra rá. Családom van, négy gyerek..., iskolások mind, lényegében ebből a kis keresetből kell megélni. Nem akarok kiválni. Hát mit kezdjek, hogy ha kiválók? Annyi földet itt úgysem osztanak széjjel, hogy megszűnjön a téesz. Esetleg egy kis részét azoknak, akik igényt tartanak rá. De ilyenek olyan borzasztó sokan tudomásom szerint nincsenek. Egy-két parcella lesz, amit szétosztanak, de az minimális mennyiség. A sertéstelepen, a rögtönzött röpgyű- lésen előbb Seres József sertésgondozót kérdeztem:- Mit tudnak arról, mi lesz a téesz jövője?- Mire itt mi megtudunk valamit, az már a legutolsó, végső pont. Itt mi hallunk nagyon sok mindent, de semmilyen jó kilátást nem tapasztal az ember, egyre rosszabb a helyzet, egyre bizonytalanabbak az emberek. A megélhetése nagyon soknak attól függ, hogy lesz-e munkája vagy sem. Itt meg vannak szokva az emberek, hogy hétvégén is, szombat-vasárnap jönnek, elvégzik a napi téendőiket, és az ilyen embereket általában nem nézik semmibe. Akik ráérnek keringőzni, pénzt keresni úgy is, hogy hétvégeken nem foglalkoznak semmivel, ezek hétköznap kijönnek, és nekünk esnek, akármilyen problémát látnak. Ilyen kifejezést használni elég szomorú meg szégyen, de amit én a szememmel láttam, amit ellopkodtak már a téeszen belüliek, a nagy fejek, a főnökök... Most is volt ez a cigánykiirtás, mert az volt, azt a szerencsétlen embert lelőtték azért az egy-két kosár gyümölcsért, itt tízmilliókért nem lőnek le senkit, még meg sem említik. Pedig az mit érdemelne? A mi sorsunkkal kapcsolatban annyira el vagyunk zárva mindentől, hogy itt tájékoztatás semmi... Van itt egy tábla a falon. Ezelőtt négy-öt évvel mindig ki volt írva, hogy mit csinálunk, hogy lesz, mint lesz, mert itt megvan a munkafolyamat, hogy mit mikor kell csinálni, itt mindenki tudott mindent. Most semmit nem tudunk. Azt sem tudjuk, hogy holnap jönni kell-e dolgozni vagy nem. Hogy fizetés lesz-e vagy nem lesz? Any- nyira nagy bizonytalanságban vagyunk itt mindnyájan. Akinek meg van vetve a feje alja, aki már összeszedte magát a téeszen belül, aki eleget lopott ahhoz, az nem foglalkozik, le sem köpi ezeket a szerencsétlen embereket. Az átalakulással kapcsolatban konkrét dolgot itt senki nem tud nekünk mondani. Hogy hogyan lenne jó, vagy hogy csináljuk?... Vagy közösen megbeszélnénk valamit..., itt egyszerűen nincs ilyen. Mindenki vár arra, hogy mi lesz. A legnagyobbb főnöktől a legkisebb emberig.- Ön mit szeretne, hogy mi legyen?- Én azt szeretném, hogy legalább a létminimumot ezen a munkahelyen keressék meg az emberek. Én maradnék a téeszben, és nagyon sok társam így van vele, maradna, csak biztosítsák a megélhetésünket. Hogy legyen holnap mit enni, legyen miből kifizetni a villany- számlát, az OTP-t... Gondolja el, a nettó keresetem 14-15 ezer forint. Három gyermekem van...- A sertéstelep jövőjéről hallottak valamit?- Olyat is hallottunk, hogy megszűnik, azt is mondták, hogy valaki ki fogja váltani, majd elviszik előlünk. Mi is ki tudnánk váltani, ha összefognánk, de ilyen feltételek mellett, amennyi pénzt erre rá kellene költeni... Elavult minden. Itt körülbelül kétszáz millió forintot kellene rááldozni.- És most éppen a sertéstenyésztés nem gazdaságos...- Ez annyira változó... A napokban azt mondják, kell a hízó, de lehet, két hónap múlva nem kell csak harminc forintért kilója. Most adnak érte nyolc- vanhatot-kilencvenet. Most tudják mondani, hogy milyen magas a felvásárlási ár, de amikor negyven forint volt, akkor nem tudták mondani, hogy miért ilyen alacsony.- A téesz vezetősége nem közölte, hogy mikor tisztázzák a sertéstelep sorsát?- Valamit ígértek, de mondom, mi az utolsó pillanatban fogjuk megtudni, amikor már lépni sem tudunk, mert egyszerűen idő sem lesz gondolkodásra. Majd azt mondják, holnap meg kell gondolni, mert holnapután késő. Úgyhogy itt annyira nagy bizonytalanságban vagyunk, hogy el van keseredve mindenki. Itt minden csak romlik, és pénz nincs semmire. Arra nincs pénz, hogy csizmát vegyenek az embereknek, tapossa a szart mezítláb, vagy ahogy akarja...- Az én elképzelésem az - szól hozzá Kazinczi Zsigmond fiaztató -, hogy ez a termelőszövetkezet így, ahogy van, nem maradhat. Megítélésem szerint a vezetők eltávolodtak a munkásoktól. Ne a kormányt hibáztassuk a mezőgazdaság helyzetéért! Az a téesz-vezető, akinek akkor is megvan a havi negyvenezer forintja, ha esik, ha fúj a szél, ha aszály van, és nem törődik még azzal sem, merről jön fel a nap, az a hibás. A téeszben valóban dolgozó munkás- embernek mindig a teljesítményhez volt szabva a jövedelme. Bárhol ki merem mondani, hogy azok a vezetők, akiktől függött a sertéstelep sorsa, nem tették meg az intézkedéseket. Tehát ez így nem jó.- De mi lesz, mi legyen ?- Azok a vezetők, akik itt jártak, hivatalból nem nyilatkozhattak arról, milyen irányba menjen el a tagság. De azt tudni kell, hogy a vezetés már nem határozhatja meg azt, hogy velünk mi legyen. Annyi kiszivárgott, hogy ők a hol- dingrendszerre gondolnak. Ez valami olyasmit jelent állítólag, hogy mindenki felelne azért, amit csinál. Ez szerintem azért lenne jó, mert aki nem érdekelt a termelésben, az sosem harcol úgy mint az, akinek ettől függ a jövedelme. Itt minél hamarabb meg kell oldani azt, hogy az ember tényleg tulajdonosi viszonyba kerüljön. Azt hiszem, ez itt meglesz, mert fel van osztva az összva- gyon, megvan az. hogy kinek mennyi része van. Az összes választott vezető hamarosan lemond. Tehát most a tagságnak kell megragadni azt az alkalmat, hogy olyan vezetőket válasszon, akik mellett biztonságban érzi magát. Azt mondhatjuk, most érkeztünk el oda, hogy megszűnik a demokrácia a munkahelyeken.- Hogy-hogy?- Úgy, hogy mi megválasztunk egy vezetőt magunknak, de az emberek maguk kell tudják, hogy itt van a helyük vagy sem. Állítólag a jelenlegi 370-ből 160 embernek szűnik meg a munkaviszonya, szóval létszámcsökkentés lesz, és erre szükség is van. Itt, a sertéstelepen is van olyan középvezető, aki megmondta, hogy az átalakulás után, amikor kiveszünk egy telepet, akkor csak a legjobbak maradnak. Én a tizenkét évi itt elvégzett munkám alapján úgy érzem, hogy maradnom kéne. Csak az a baj, hogy mindig szókimondó voltam, és egyesek vezetőellenesnek tartanak. Pedig azt mondtam, nem a Németh-kor- mány vagy az Antal 1-kormány tette tönkre a dolgokat, hanem mi, emberek is tettünk azért, hogy egy-egy ágazat oda süllyedt, ahol van. Nem akarom magamat sem kivonni belőle. Itt az embereknek 180 fokos fordulatot kell tenniük azért, hogy normálisan menjen a termelés. Megmondom őszintén, a termelőszövetkezeti tulajdont sok esetben mi sem úgy kezeltük, mint a sajátunkét. Sőt, még most is a munka rovására dolgozunk. Ezt meg kell szüntetni. Itt olyan pénzek folytak el, olyan maffiázások folytak, hogy én nem is csodálkozom azon, hogy a téesz ide jutott. Amilyen fejetlenség most van, ilyet rég nem láttam a mezőgazdaságban.- Hogyan képzeli el a változtatást?- Először is ezeket a javakat nem szabad elherdálni. Azt szeretném, ha ez a termelőszövetkezet úgy maradna meg, hogy a különböző ágazatok önállóan gazdálkodjanak, de bizonyos értelemben kötődjenek egymáshoz. A sertéstelepnek például, lenne egy külön bankszámlája, és ide ne szólna bele senki, az ágazatvezetőre legyen bízva, hogy milyen állományt hoz be, kivel dolgoztat, stb. Mert mindig azon csúsztunk el, hogy olyan emberek adták itt az utasításokat, akik nem dolgoztak ezen a telepen. Ezért történt nemrég, hogy 't^ikar- mánymérgezés miatt 400-600 malac elhullott... Az anyagi kár minket is ért, de ezért soha senkit felelősségre netp vontak. Tavaly elküldték olaszországi meg németországi tanulmányútra valámüfe- jest, az idén májusban pedig megdöglöt- tek a malacok. Hát milyen tanulmányút ez?! Tehát, én annak örülnék, hogy hozzáértő szakember kerülne ennek a telepnek az élére, és ezeket az itt dolgozó embereket még csatarendbe lehet állítani. Én is az újonnan alakuló szövetkezetben szeretnék továbbra is dolgozni. A sertéstelepről kifelé jövet mondták el beszélgetőtársaink, mennyire elégedettek a sajtó, a rádió és a televízió ténykedésével, azzal, hogy a számukra közvetített hasznos információk birtokában nem tudják őket olyan könnyedén „átverni’ ’ ebben a privatizációs her- cehurcás játékban. Végül azon sajnálkozott Kazinczi Zsigmond, milyen kár, hogy nem tíz évvel ezelőtt látogattam meg őket, mert akkor másképpen állnának itt a dolgok. Megható ez a bizalom, és meglepő a sajtó erejének ilyetén értékelése. Ha valóban így lenne, hát csipkedhetnék magukat jobban is az újságírók, hogy tíz év múlva ne így legyen. Ha ettől függne... Molnár H. Lajos (Fotó: Mészáros János) Rétisasból nincs jó pörkölt OSZTJÁK A NAGY SEMMIT A természetvédelemnek természetesen anyagi vonzatai is vannak, de erre a célra a rendszerváltás előtt sem volt, és azóta sincs elég pénz. Félő, hogy a rosszabbodó gazdasági körülmények között még kisebb összeg áll majd a természetvédők rendelkezésére. Lő- rincz lst\’án, aKözép-Tiszai Tájvédelmi Körzet felügyelője így summázza helyzetüket: „Működésünk alapvető feltételei sincsenek biztosítva. Osztjuk a nagy semmit. Ugyanakkor vannak olyan értékes természetvédelmi területek, melyeket gondozni, fenntartani kellene, mert ha a természetet magára hagyjuk, sok esetben kedvezőtlen irányú fejlődés következik be. Ez könnyen élőhelyek átalakulásával, felszámolásával jár. A Tisza két partján, 136 kilométer hosszan elterülő tájvédelmi körzet őrzése nincs megoldva. A felügyelőségnek nincs terepjáró (és egyáltalán semmilyen) járműve. A felügyelő saját gépkocsija használatáért mindössze 300 kilométerre jutó üzemanyag-átalányt kap. Nagy gond a védelmi munkálatok finanszírozása. Az egyik holtág feltöltésére például hatezer forint jutott az idén. Maximum harmadáig sikerült feltölteni. A védett rétek kaszálásának, karbantartásának költsége is százezres nagyságrendű, de nem jut rá csak pár száz forint. A karbantartás mellett fejleszteni is kellene. A hullámtéri holtágak ugyanis - talán egy kivételével - az elhalás legutolsó stádiumában vannak. Ezek nemcsak nagyon jellegzetes élőhelyek - hiszen a Tisza szabályozása után megszűnt mocsarak élővilágának töredéke ezekbe húzódott -, hanem a holtágak kultúrtörténeti emlékek is. A levegőből nézve, azokból még mindig kirajzolódik -a folyó eredeti nyomvonala. A holtágak pusztulása a folyószabályozás kézzel fogható dokumentumainak megszűnését jelenti. Érdemes lenne tehát megőrizni őket. Sajnos, rohamosan eliszaposodnak, elsekélyesednek. Leválasztásukat már a folyószabályozáskor is elég rosszul oldották meg. A holtágakat nem lehet átöblíteni, mert csak az alsó fokon kötötték be őket a folyóba. S mivel a feltöltés mindig alulról történt, a beáramló víz a felső fok irányába nyomta az iszapot. A felső fok most már sok helyen feltöltődött, s kilométernyire van a Tiszától. Néhol már erdőt is telepítettek oda. A felső fokok bekötése, a holtágak átöblítése ezért ma már sok millióba kerülne. Ezért erről még álmodni sem mernek a természetvédők. Beérnék pillanatnyilag tűzoltómunkával is. Annyival például, hogy pótolni tudják a vezsenyi szakaszról ellopott, a szigorúan védett természetvédelmi terület határátjelző táblákat. Erre sincs pénz. Szerencsére azért fejlődésről is szólhatunk. A közelmúltban készült el a tájvédelmi körzet szolnoki székháza, s ami manapság még nagy szó: a telefont is beszerelték oda. Gyarapodtak a természeti értékek is. Negyvenötven év után újra költ a körzetben a réti sas. Néhány pár feketególya is fészkel. Több fokozottan védett faj szaporodik. A természetvédők tábora örül ennek - de nem mindenki osztozik örömükben. Sokan nem értik, mi a jó abban, hogy gazdagodik a védett fajok állománya, hiszen réti sasból nincs jó pörkölt. Csoportjuk azonban még mindig jobb azokénál. akik lopják a fát a védett erdőből, akik oda hordják a szemetet, akik a horgászóhelyeken hagynak üveget, konzerves dobozt, akik a le nem bomló műanyag töltényhüvelyeket ott szórják szét, akik... Egyszóval azok, akik csak anyagi javakat várnak a természettől. Simon Béla Jó az öreg Ford a háznál! A tiszakécskei Miniprofit Kft. számít a régiekre. Tudjuk jól, hogy a Ford használtan is megéri az árát. Hozza el hozzánk néhány éves Fordját. Rendkívül előnyös feltételek mellett megvásároljuk. Mivel Ön úgyis kitart jól bevált típusa mellett, régi Fordját nálunk a legújabbra cserélheti. Az új gépkocsiját kölcsönözheti, lízingelheti, és részletre is megvásárolhatja. Szervizünk szakképzett munkatársai 10 % munkadíjkedvezményt adnak vásárlóinknak azért, hogy... NE ÁLLJON MEG A MENET! MINI PROFIT KFT., Tiszakécske, Szolnoki út 42. Tel/fax: 76/41-236 Ziccer & SCH’on reklám