Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-29 / 204. szám

1992. AUGUSZTUS 29. Megyei tükör 3 Mint Marci Hevesen?- Hatezerkétszáz forint a nyug­díjam, abból élünk - közli Szabó István.- Segítség ?- Semmi, pedig a lány szülei segíthetnének. Szép lakásuk van a Liget utcában, s van egy pad- lásbeépítéses nyaralójuk is. S tudja, hogy bántak el ezzel a lánnyal? Mondd csak el szépen - fordul az élettársához. Bognáménak eddig egy szavát sem lehetett hallani. Egykedvű­en ült, s merengve a távolba né­zett. Vajon hol jártak gondola­tai?- Azt mondta az anyám, ad tizenkétezer forintot, ha kijelent­kezem tólük... Milyen döbbenetes életsorsok húzódhatnak meg egy ilyen mondat mögött. Nem kérdezem a kiváltó okot, nem akarok ítélő­bíró lenni.- Előfordult, hogy betevő fala­tunk sem volt - folytatja Szabó István. - A lány elment üveget szedni. A fél várost összejárta, hogy ehessünk valamit.- Sokszor nem tudom, merre vagyok fejjel - panaszkodik Bog- námé. - Félfehér kenyeret negy­ven forintért vettem. De kell bu­gyi is, meg gatya is, meg annyi minden...- Hetvenhárom óta becsületes kaját nem ettem - folytatja Szabó István. - Azóta nem tudom, mi­lyen a jó csirkepörkölt.- Maguknál akkor nem járnak betörök...- Képzelje, kétszer is betörtek. Egyszer elvitték az egész nyug­díjamat.- A környékbeliekkel milyen a viszonya?- Úgy ismernek, mint egy me­sét. Azt mondják: gyere be, kis­fiam, igyál valamit... Simon Béla Fotó: Mészáros János Ez a szoba né és Szabó István. A házigazda harciasán fogad:- Elzavartam már innen a tévé­seket is - mondja, de hirtelen megenyhül, s még borral is meg­kínál.- Kaptam a bort, bátyám, kap­tam - mentegetődzik, mintha oka volna rá. A fák között pattogott zomán- cú kályha. Az a konyha. Nemrég készülhetett el az ebéd, a halda­rabok még ott vannak a tányéron. A dinnyések nyári kunyhóit idézi a kép, de az egymásra do­bált fahasábok jelzik: itt télen is lakni fognak. S laktak is.- Tavaly költöztünk ide. Az­előtt évekig ott állt a kunyhó, ahol az új útvonal halad. Ha nem jövök el, még most sem állna a Szent István híd.- Télen nem fáztak a kunyhó­ban? A mindent kibíró ember elné­ző mosolyával az arcán válaszol a házigazda: KELET-TÜZÉP Pb. valamennyi telepén Rt. jamina termékei kaphatók ÉGETETT nflTOa ÉS EESTETT CSEREPEK,- ÉGETETT FALflZÖflíWAGOK, -VÁZKERÁIT1IA BÉLÉSTESTES 8 raklapot meghaladó igény fölött valamennyi terméket mm HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. ÉRDEKLÖDM fl TELEPEKEÍl. 1 1 1 I 1 i 1 1 |ljiafc:T.A.| bj 1 ____1 1 1...il 1 i m 1 1 1 1 II ! i __j Suhanckorban lévő tölgyes az egyik pisaion, a másikon zöldes fels2;ínű ülepítő. Azon túl a Szent István laid. A Mezőgép szolnoki gyára karnyújtásnyira van innen. A cukorgyár úgyszintén, s az egész lüktető város is csak ma­dárlépésnyire. A modern idők ezernyi jele mindenfelé. Itt vi­szont mintha megállt volna az élet. Náddal, nejlonfóliával borí­tott, kunyhónak is csak jó szán­dékkal titulált tákolmányban la­kik két ember: Bognár Kálmán­- Néha még az ajtót is ki kellett nyitni, úgy befűtöttünk.- Kié ez a terület?- Nem érdekes. Ideköltöztem, nem bánt senki. Úgy élünk, mint Marci Hevesen. Van egy ku­tyám, annak barátja egy kis őz. Azok játéka szórakoztat. A kiserdő szépsége enyhíti a szállás kedvlohasztó látványát. Nyomasztó hangulatot kelt itt egyébként minden.- S miből élnek? Ez a ház Kutya a kútban Levél Kedves Barátom, tudom, te önkormányzati képviselő vagy. Lassan két éve. Vannak-e kérdéseid? Igen? Kihez? Másokhoz? Senkihez? Önmagadhoz? És mit kérdezel önmagadtól? Hogy miért eszed a sok mérget? Hogy mivégre ez a nagy erőlködés? Hogy med­dig bírod még cérnával? Mit is? A hallgatást? Hallgatást miről? Hogy némelyek a régi párttit­károkat is felülmúlva képzelik magukat atyaistennek? Hogy némelyek gátlástalanul kihasz­nálják helyzetüket saját anyagi gyarapodásukra? Hogy néme­lyek egyéni ügyeiket közüggyé akarják emelni? Hogy már tu­dod, ki mikor fog megszólalni, és mi mellett, kik ellen, mert ismered a szereposztást? Hogy e szereposztásban részt vevők szép lassan elfoglalnak minden fontos helyet? Hogy a település érdekeire hivatkozva gürcöl­nék a saját gyarapodásukért? Hogy mindehhez csak statiszr tálnak a naivak, a jóindulatúak, a restek? Hogy mindez a te bő­rödre is megy? Hogy te nem így képzelted? Hogy a te fejedben nem egymást kizáró fogalom a politika és az erkölcs? Hogy néha te pirulsz mások helyett is? Hogy lebeszéltek a megszó­lalásról különféle érdekekre hi­vatkozva? Milyen érdekekre? Városérdekre? Pártérdekre? És még? Mit kérdezel még magad­tól? Hogy miért őrlődsz belül? Hogy a hallgatás meddig hall­gatás és mettől cinkosság? Hogy akarsz-e cinkos lenni? Es ha megszólalsz, hogyan te­szed? Halkan, a saját stílusod­ban? Pedig tudod, hogy annak van igaza, akinek erősebb a hangja? És mi a fontos? Hogy csendben, botrányok nélkül tel­jen el a következő két eszten­dő? Vagy az igazság? Hogyan kell hát viselkedned, mint kép­viselőnek? Ahogy elvárják? Kik? A lakosság? Képviselőtársa­id? A szereposztás művészei? Vagy te? És mit vársz el te ön­magadtól? Hogy viselkedj ter­mészetesen? Mert mi a termé­szetes? A kimondás? Az öröm kimondása? A kis gaztettek ki­mondása? A kettő együtt? Vagy a hallgatás? És hogy ér­zed magad hallgatás közben? Jól? Rosszul? Mint kutya a kút­ban? Körmendi Lajos Godot-ra várva Kátay Endrével A Szigligeti Színház új évadjá­nak első bemutatója már szep­tember 25-én lesz a Stúdió Szín­padon. Tompa Gábor rendezi Beckett Godot-ra várva című vi­lághírű színművét, melynek egyik szereplője Kátay Endre. Ebből az alkalomból kerestük fel a népszerű művészt, akit a szolnoki közönség jól ismer és szeret, mégis aránylag keveset tudunk róla. Kátay Endre 66 évesen is fia­talos. Öltözőjéből elém jött, úgy fogadott, mintha régi ismerősök lennénk:- Na, milyen? - kérdezte a da­rab kedvéért kopaszra borotvált fejét simogatva.- Jól áll, nem is túl skinheades. Öltözője asztalán egy üveg jégbe hűtött Tisza szállói gyógy­víz. Rögtön a lényegre térünk:- Hogy mennek a próbák? Eb­ben a hőségben Beckett-et pró­bálni gondolom még nehezebb.- Ez egy kiváló Beckett-sze- rep, nagyon jó szerep. Életemben Beckettet még nem játszottam, és kíváncsi vagyok, milyenek le­szünk. Borzalmasan nehéz, elké­pesztően nehéz, de menni fog.- Ont évek óta látjuk Szolno­kon, mégis méltánytalanul keve­set tudunk az életéről.- Nincs méltánytalanság, én tartozom ennek a városnak, hi­szen itt születtem. Tudja, hol? A Tulipán vendéglőben, mert az én apám egy nagy vendéglős volt. Régen, az Arany János utca vé­gén volt egy gyönyörű fűszerüz­let, amellett volt az én apám ven­déglője kuglipályával, minden jóval, ami egy jól menő vendég­lőhöz kell. Az apámat egyébként Vidák Sándornak hívták, de ké­sőbb elváltak a szüleim, és én a nevelőapám nevét vettem fel. A szüleim válása után Tiszaföld- várra kerültem, nagyanyámék neveltek, de gyönyörű, izgalmas életem volt.- És később?- Amikor 1943-ban elvégez­tem az iskoláimat, 18 évesen ön­ként jelentkeztem az V/I-es va­dász osztályhoz. Tobak Tibor volt az oszályfőnököm. Az a Tó- bak Tibor, aki most a repülőkről írt könyvet. Mi fiatalok már ’43- ban tudtuk, hogy a háborút el­vesztettük, de harcoltunk, mert szerintünk így volt becsületes.- A háború után?- Nekem nincs testvérem, nem nagyon volt, ami visszahozzon Szolnokra, így azután Szegedre kerültem. Harmincegy évig vol­tam a szegedi színházban, ami­kor Pestre hívtak a Nemzetibe. Két évig voltam ott. Szép, jó, fontos, de epizódszerepek - ez volt a Nemzeti két év. Ezután újabb két év a Katona József Színházban. Ekkor figyeltem fel újra Szolnokra. És már jöttem is.- Az itt játszó művészek legna­gyobb része bizonyára csak a jó­nevű Szigligeti Színház kedvéért választja Szolnokot. Ön is így van ezzel?- Én szeretem a várost, de hi­ányzik a Tabán. Nagy marhaság volt kitalálni ezeket a betonépít­ményeket. Amúgy én Szegeden lakom a feleségemmel. Gyere­künk nincs, de kellemesen é- lünk. Beszélgettünk még szerepek­ről, tervekről, politikáról. Meg­tudtam, hogy filmet forgat Bere- ményivel.- Mutatok valami csodát! - mondta, és vitt, vitt keresztül a sötét folyosókon, színpadon, míg elénk tárta a „csodát”. Az új színház új lakóit: a tv-szoba er­kélyének villanybúrájára fész­kelt fecskepárt, három éhes fecs­kefiókával. - Milyen kedvesek, milyen szépek! Meg ne zavarjuk őket, intézkedni kell, hogy vi­gyázzanak rájuk.- Vigyázzanak rájuk, s mind­arra, ami ilyen sokáig gyerme­kien tiszta marad. Kátai Szilvia Fotó: Mészáros János

Next

/
Thumbnails
Contents