Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-27 / 202. szám
1992. AUGUSZTUS 27. Hazai körkép 3 Ha az önkormányzat résztulajdonos Eltérőek a vélemények az ingatlanok értékéről bővítette Tiszapüspökiben az ABC-áruházát. Azóta is igyekeznek újdonsággal a vevők kedvében járni, így mostanában büfét is kialakítottak az áruházban. (Fotó: Mészáros) A Martfűi Növényolajgyárba Megérkezett az első napraforgó Az állami vállalatok által kezelt ingatlan értékesítése vagy gazdasági társaságba vitele során az ingatlan kezelője köteles a vagyonmérlegben szereplő belterületi föld értékéről, az illetékes települési önkormányzatot tájékoztatni. A szolnoki közgyűlés, legutóbb a Kőolajkutató Vállalat, valamint a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat ön- kormányzatot megillető vagyonának értékéről hozott határozatot. Ezek az összegek azonban - a nyilvánvaló érdekellentétek miatt - rendszerint eltérnek mind az Állami Vagyonügynökség, mind a vállalat által méltányosnak ítélt értéktől. A tegnapi városházán tartott tájékoztatón kitértek arra a keddi ülésen elhangzott felvetésre, miszerint a testület e napirendben hozott határozata formális. Elmondták, hogy bíróság előtt csak ilyen határozat birtokában támadható meg az ÁVÜ döntése. Ha a tulajdonosi arány nem változott, akkor lényegében nincs különösebb kifogásuk. Akkor viszont, ha csak az ön- kormányzatot illető összeg csökkent, akkor fontolóra kell venni azt, hogy a végleges döntést a bíróság hozza meg. Szolnok csatlakozott a Jász- Nagykun-Szolnok megye tűzvédelmének korszerűsítéséért létrehozott alapítványhoz. Az alapítvány céljai között szerepel többek között bevetésirányító központ megalakítása, egy nagy teherbírású daru beszerzése, vegyi balesetek elhárítására alkalmas konténer kialakítása. Bejelentették, hogy egy tavaly benyújtott pályázatot elfogadva, a központi költségvetés céltámogatást nyújt a háziorvosok számítógépes rendszerének kialakításához. A hálózat elkészítésének 60 százalékát az önkormányzat fedezi. A vártnál élénkebben foglalkoztatja a szolnokiakat a megye- székhely „közúti kapuiba” kiállított európai település feliratú tábla. Várhegyi Attila ezúttal a testvérvárosokkal kapcsolatos jelzésekre tért ki. Mint említette, Szolnoknak csak a táblán szereplő települések a hivatalos testvérvárosai. Az ÁB-Aegon Megemeli a casco-díjakat Budapesten és Pest megye bizonyos körzeteiben 70 százalékkal, az ország más vidékein pedig 40 százalékkal emeli casco díjtételeit az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Az új díjak vidéken november 1-jétől, Budapesten és Pest megyében decmber 1-jén lépnek életbe - hangzott el a biztosítótársaság szerdai sajtótájékoztatóján. Budapesten a díjemeléstől függetlenül a lejárt szerződéseket már nem hosszaabbítja meg a biztosító, új casco biztosítást pedig nem köt. Amennyiben az ügyfél a módosított díj fizetését nem vállalja, a szerződés azonnal is megszüntethető - mondta Kepecs Gábor, az ÁB-Aegon vezérigazgatója. A felmondásokkal egy időben a társaság felgyorsítja egy új biztosítási módozat kifejlesztését, amely a kialakult helyzethez jobban igazodik. Nevezetesen ahhoz az áldatlan állapothoz, hogy a gépkocsilopások száma az utóbbi három évben négyszeresére emelkedett, s a nagyértékű gépkocsikra specializálódott tolvajok a fővárosban és környékén különösen aktívak. Ez év első félévében csaknem egymilliárd forint vesztesége volt a biztosítónak a casco üzletágban. Megérkezett az első napraforgómag-szállítmány a Martfűi Növényolajgyárba, az ország legnagyobb és legkorszerűbb feldolgozóüzemébe. A napraforgó ugyan viszonylag szárazságtűrő, a kánikulában azonban a szokottnál korábban ért be, és a termésátlag elmarad a rekordtól, a KITE működési területén például 1,8 tonna magot várnak, hektáronként. Ahogy a betakarító gazdaságok száma növekszik, úgy nő a gyárba közúton és vasúton érkező nyersanyag, naponta átlagosan ezer tonna feletti mennyiség átvételét bonyolítják le. A gyár biztos partnere kíván lenni a termelőknek, szombaton és vasárnap is zavartalanul átveszi a termést, és ami különösen fontos, az átadott áruért pénzben fizet. Szeptemberben előleget is kapnak a gazdaságok, főleg azok, amelyek a legkorábban szállítottak. A szezont katonás rendben és patyolattisztán váró korszerű üzemben a tervek szerint a jövő hét első napjaiban indul meg a tényleges munka, a napraforgó- mag sajtolása. Ennek az a feltétele, hogy a tárolókban legalább három-négy ezer tonna mag legyen. Az olaj nagyobb része ezúttal is exportra megy. A régebbi vásárolópartnerek mellett az idén a volt Szovjetunióból alakult néhány országba és Horvátországba is szállítanak, amellett, hogy a hazai igények gyárra eső részét is kielégítik. Főleg három és fél, ötliteres, vissza nem cserélhető kannákba, továbbá húsz, hatvan, illetve 200 literes ballonokba töltik az olajat. Az utóbbi nagyobb űrtartalmú edények újratölthetők. A martfűi gyár december végéig több mint százötvenezer tonna napraforgómag feldolgozását tervezi, tehát folyamatos lesz az ellátás. Sz. Z. Idegenforgalom 200 millió dolláros aktívum Magyarország kedvező külső fizetési mérlegéhez jelentős mértékben hozzájárult az idegenforgalomban első félévben keletkezett aktívum is. A Magyar Nemzeti Banktól szerdán kapott tájékoztatás szerint az első félévben 202,1 millió dollár aktívumot termelt ki ez az üzletág, 30 millió dollárral többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Igaz, a növekedés elsősorban a kiadások csökkenésének köszönhető. Június végéig az idegenforgalom kiadása 202,9 millió dollár volt, 21 százalékkal kevesebb, mint 1991 hasonló időszakában. A bevétel 405 millió dollárt tett ki, ami 6 százalékos visszaesést mutat. Forintban számolva az idegenforgalom az első félévben 31,9 milliárd forint bevételt jelentett, ami 1 százalékos növekedést mutat, míg a kiadás 16 milliárd forint volt, s ez 16 százalékos csökkenés. Sok sérelmet hoz a felszínre / Uj Class kombájn Magyarországon Megérkezett Bábolnám a nemet Class cég legújabb, I 18-as típusú betakantogepe. A cég több mint két e\ tizede szállít kombájnt Magyarországra, és ma mintegy ötezer kombájn dolgozik a mezőgazdasági üzemekben. A korszerű, új gyártmányokat a magyar szakemberek részére a bábolnai napokon mutatják be. A 118-as érdekessége, hogy a fedélzeti komputerén nem csak a gép működését lehet figyelemmel kísérni, hanem a betakarított kukorica vagy egyéb mezőgazdasági termék mennyiségét is. A.számítógép kiszámolja a földterület tápanyagigényét is. (MTI) Mezőgazdasági szövetkezetek az átalakulásról (Folytatás az 1. oldalról) Hogyan adhatja ki törvénye- i sen végleges helyén a kivált gazdálkodónak a tulajdonukban lévő földet a szövetkezet, illetve a különböző művelési ágú közös résztulajdonban lévő földeket ki és hogyan oszthatja meg a tulajdonosok között? Az előkészületek során felvetődött: megtérítik - e a szövetkezetek jogutódszervezetének a törvény által előírt, az önkormányzatoknak átadásra kerülő utak értékét? Milyen ! munkakapcsolatot, együttműködést feltételeztek a törvényalkotók az önkormányzati földrendező bizottságok és a földek jelenlegi kezelői között? A kérdések között jelentős az I a felvetés, hogy a mezőgazdasági üzemek kibővíthetik-e a nekik járó kárpótlási jegyek felhasználási körét a csőd, illetve a felszámolás során jelentkező fizetési kötelezettségek teljesítésére? Kell-e, és ha igen, milyen értékben, örökösödési illetéket fizetni az üzletrész után? Mikorra várható a jövő évi piaci feltételek közzététele, az agrárpiaci rendtartás kialakítása? Mint a szövetkezeti vezetők kifejtették, az FM úgynevezett zöld füzetében közreadott, az átalakulással foglalkozó „háttértörvények”, illetve maguk a törvények nem mindig úgy értelmezhetők, ahogyan azt az FM vezetői nyilvánosan kifejtik, magyarázzák, gyakori az eltérés az írás és a szó között. Ha a külön értelmezés elfogadható, miért nem építik be a törvényalkotó és értelmező anyagokba? A felsoroltakból is kitűnik, hogy a mezőgazdaság átalakulása kapcsán nagy a bizonytalanság, akik a jövőben is a mezőgazdaságból kívánnak megélni, azokat élénken foglalkoztatja a kérdés: van-e ennek a gazdasági ágazatnak jövője, tud-e megélhetést biztosítani? Falusi hírek Jászjákóhalma Augusztust képviselő-testületi üléssel zárja a jászjákóhalmi önkonnányzat, 31 -én 17 órakor. Többek között ezúttal alakítják meg a kilenctagú földrendezési bizottságot, és a községházán véglegesen elhelyezik a település helytörténeti gyűjteményét. ¥ Legutóbb augusztus 14-én gyűlt egybe a testület, ahol többek között értékelték az 1992. évi első félévi költségvetési tervet, megállapították polgármesterük munkabérének összegét, döntöttek az állandóan napirenden szereplő segélykérelmekről, valamint ivóvíz- és gázépítéssel kapcsolatos pályázatok benyújtásáról döntöttek. A település ivóvízhálózatának kiépítettsége jelenleg 80- 85 százalék között mozog, ezt egy kétéves programmal teljessé kívánják tenni, megoldva a falu teljes ivóvízellátását. Az építkezés második ütemére ezúton nyújtotta be Jákóhal- ma vezetése a pályázatot, amelynek költségeit 60 százalékban saját erőből kell finanszírozni, a maradék negyven pedig központi támogatásként érkezhet. A legnagyobb fejlesztésnek most ez számít a településen, miután az idei költségek mintegy kilencmillió forintra rúgnak. Jelenleg többek között a vízbázis növelése folyik, 1993- ban a vízminőség javítása, valamint egy víztorony megépítése szerepel a tervek között. A munkálatok végeztével minőségben és mennyiségben egyaránt biztosítva lesz Jász- jákóhalma vízellátása. V A másik nagy beruházás - mint a Jászság annyi más községében - a gázprogram megvalósítása. Az ez irányú munkák ugyancsak ebben az évben kezdődtek meg, a befejezést 1994- re tervezik. Ezzel, valamint a Jász-Com telefon-részvénytársasághoz való csatlakozással háromra bővül a költség- igényes beruházások száma. A legnagyobb fejtörést a falu vezetőinek a munkanélküliség és a segélykérelmek nagy és növekvő száma okozza. Egészen friss adatok szerint 207 (122férfi és 85 nő) a jelenleg munka nélkül lévők száma. A legutóbbi ülésen a képviselő-testület állást foglalt abban, hogy a tanév megkezdtével a tanszerellátással segíteni kívánja a szociális helyzetük alapján rászorulókat. V Július 24-én a Moziüzemi Vállalattól az önkormányzat átvette a mozit, és megkezdte üzemeltetését, amely eddig egész évben szünetelt. Átmenetileg hetente háromszor - péntek, szombat, vasárnap - rendeznek filmvetítést. A tervek között szerepel, hogy vállakózásba adják a mozit.