Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-24 / 199. szám

1992. AUGUSZTUS 24. Hazai tükör 3 Gúzsba kötve negyedszázada ,_________ ________________________________________________________ K is házak a Honvéd Kollégium árnyékában Kertek alatti idill a/ ().\1\ -kuttal atellenben. Lehet, hog\ a gödröt mar csak a következő tőkeerős vállalkozó fogja betemetni? Móricz Zsigmond, a nagy or­szágutazó írta Szolnoki jegyze­teiben: „A külváros sorsa az, hogy amint kicsit emberibb lesz az élet, megszűnjék. Abszurdum az, hogy emberek tömege, gyer­mekek áradata ellátatlanul sor­vadjon el a külvárosokon. A kül­város: rossz utak, tbc-t lehelő por...” Szolnok egyik, maradványai­ban még fellelhető külvárosa a Kisgyepnek nevezett egykori városszéli legelő területén, kis­pénzű emberek, napszámosok részére a századelőn felparcellá­zott városrész. A Kisgyep fogal­ma a szolnoki ember számára so­káig egyet jelentett a sivárság­gal, elmaradottsággal, az ellá­tottság hiányával. A 32-es közlekedési főúton a városba érkező utazó, bal kéz fe­lől, a nagy „művek” árnyékában szinte szégyenlősen földhöz la­puló apró házacskákat pillant meg. Valóban, óriási a kontraszt a Honvéd Kollégium, a szeretett- szidott tízemeletesek, és az ÖMV-benzinkút, illetve az álta­luk bezárt háromszögben meg­búvó, Pipacs út mellékköz nevet viselő kis utcácska között. Amíg az út egyik oldalán szupermo­dem infrastruktúra, addig a má­sik oldalon komfort nélküli, vá­lyogból vert lakóházak. Hét csa­ládnak van itt tulajdona, s hiába az egyszerű, de törekvő emberek igyekezete. A majd emberemlé­kezet óta tartó építési tilalom úgy megállította itt az idő kerekét, hogy csak nagy néha kattan egyet-egyet. Hallgatom Simon Simon Inircnc: „Megyünk kétezer felé, és balkáni állapotok vannak.” Imréné Marikát. Dől belőle a szó, de nem afféle keserűséggel, hanem olyan ember egészséges türelmetlenségével, aki immár negyedszázada szeretne meg­győződni hitének bizonyosságá­ról. Ez a hit pedig, hogy viszony­lag kényelmes, komfortos körül­mények között élhet egyszer ő is. Hisz ahogy mondja: „Férjem öt­ven-, én negyvennégy éves va­gyok, gondolom, van még időnk...” Marika az évek hosszú során át afféle utcabizalmivá nőtte ki magát. Életéről, a kis közösség ügyeiről így beszél:- ’68 óta lakunk itt, akkor épí­tettük engedély nélkül ezt a kis házat. Nulláról indultunk, erre volt pénzünk, valahol lakni kel­lett. Kifizettük a büntetést, het­venben engedélyezték... ’72-ben mértek fel először, úgy volt, ha­marosan elveszik. ’80-ig türel­mesek voltunk, de nőttek a gye­rekek, több hely kellett volna. Arra, hogy mi lesz itt, a vidám­parktól az erdősávig minden el­képzelhető választ adtak. ’82- ben untam meg, akkor kezdtem el írásban is bombázni őket. Bő­vítési kérelmemben egy fürdő­szobát és egy lakhatóbb szobát szerettem volna kialakítani. Máshogyan engedélyezték vol­na, nem mentünk bele. Biztat- gattak, hamarosan rendeződik minden, várjuk meg a rend­szerváltozást, a jogszabály át lesz dolgozva, minden elképzel­hető, talán feloldják az építési tilalmat, és lehet családi házat építeni. De nem változott sem­mi. Ez év júniusában voltam bent utoljára, megint azt mond­ták, próbáljunk türelmesen vár­ni... bizonytalan a helyzet... mit jelent az, hogy intézményi terü­let? Megyünk kétezer felé, és balkáni állapotok vannak. Ott van a ház mögött a vályogvető gödör, nézze meg... Pár éve meg­kaptam a tanácsházán: miért kell nekünk itt lakni... Adjanak rá le­hetőséget, hogy ezt a helyet ren­dezni tudjuk a mai igényeknek megfelelően. Azt mondták, mi­kor kint voltak: „Asszonyom, magának nincs is háza!” Mon­dom, ott a telekkönyvi hivatal, be vagyok jegyezve. Majd el­süllyedtem, ahogy az ajtómban álltam. Ha valami probléma volt, én mentem. Négy év után sike­rült elérni a járdaépítést, ember­telen állapot volt a sár miatt. A víz után is ’76 óta jártam, egy kilométerről hordtuk... ’89 vé­gén kaptuk meg, a lakta- nyaparancsnok jóvoltából. Ad­dig azt mondták, ez úgyis szanál­va lesz, nem kell közkút ennek a pár embernek. Mindig más jog­szabályra hivatkoztak. Volt úgy, hogy szabályosan kizavartak, pedig csak tájékoztatásért men­tem. Elvárom, hogy úgy kezelje­nek, mint egy embert, ne úgy, mint egy ruhába akadt bogán­csot. Tudom, baj van az embe­rekkel, de ne alázzanak meg. Mondják meg őszintén, hogy nézze asszonyom, nem tudjuk, mi lesz. Minden érdeket szem előtt tartva kellene dönteni. Be­lefáradtam... A Városfejlesztési Iroda ren­dezési csoportvezetője Tóthné Levente Éva. Hozzá fordulok:- Simonnétól tudom, hogy a szeptemberi közgyűlés talán vál­tozást hozhat az életükben. Igaz ez?- A felülvizsgált általános ren­dezési tervet szeretnénk a szep­temberi közgyűlés elé bevinni. A korábbi jogszabályok hosszú időn keresztül fenntartották ma­gántulajdonon az építési tilal­mat. Alapvető cél az eddigi épí­tési vagy korlátozási tilalom aló­li felmentés megadása, ahol csak lehet. Ez nem minden területet jelent azonnal...- A Pipacs út mellékközt érin- ti?- Úgy érinti, hogy az ott lévő magánterületekre az építési tila­lom nem, de az építési korlátozás fennmarad, mivel az a rész intéz­ményi területként szerepel az új rendezési tervben.- Mit jelent az, hogy intézmé­nyi terület?- A korábbi terv közparkot irányzott elő oda, az új terv sze­rint vállalkozókra számítunk. Több érdeklődő van, szabad a gazda. A logika is azt sugallja, hogy a benzinkúthoz hasonlóan közcélú intézmény építése lenne szerencsés a másik oldalon is. Ez most egy tervről leolvasott infor­máció, hisz nincs még meg a tervhez kapcsolódó jogszabályi leírás, ami a rendeletnek lesz az alapja.- Tehát marad a bizonytalan helyzet? Továbbra sem lehet épí­teni?- Igen, ezért nem lehet. Az, hogy az építési korlátozással ter­helt területeken még a jogsza­bályban megengedett határidőn belül hogy fog az önkormányzat a tulajdonosokkal megegyezni, ez egy következő, nem rendezé­si, hanem vezetői döntés.- Kinek a feladata lesz a terű- I let értékesítése?- Mivel szabad forgalomban lévő ingatlanok piaci árakon tör­ténő adásvételéről van szó, ebbe mi hatóságilag nem szólhatunk bele. Ez két fél megegyezése. • Annyit megteszünk, hogy a vál­lalkozót informáljuk arról, hogy kik a tulajdonosok. Egyébként a vállalkozási iroda foglalkozik vállalkozási alapon történő érté­kesítéssel. Cs.J. A Kisgyep egy kor és 111a - egy képén Kétes dicsőség Tiszafüreden Ez a százalék már épp elég Tiszafüreden jelenleg a mun­kanélküli-ráta 25,3 százalék. Ez a kétes dicsőségű országos élvo­nalat jelenti. Ez a százalék már épp elég. A munkaviszonyban nem állók száma összesen 2.599, ebből fizikai 2.224, akik közül szakmunkás az előbbi adat 42 százaléka. A legnagyobb baj azonban az, hogy ez szinte minden szakmát érint. Új munkalehetőségek idá­ig nem nagyon teremtődtek. A polgármesteri hivatal munkaerő­szolgálata tehát jól el van látva munkával, hiszen ezeknek az embereknek a gondjaival, bajai­val foglalkozni kell. Az augusztus 20-i ünnep előtt valóságos „csúcsidő” volt a hi­vatalban. Egy ügyintéző nyolc­van ember problémájával foglal­kozott. Délután 5 óra körül fér­kőzhettem a közelükbe. Ekkor keríthettünk sort a beszélgetésre. Először Fekete Györgyöt - aki vállalati kapcsolattartó - kérdez­tem.- Van-e ebben a munkában egyáltalán sikerélménye?- Én korábban művezetőként, majd később szakszervezeti tit­kárként dolgoztam. Lényegében eddig is emberek gondjaival, problémáival foglalkoztam. Ez a munka azonban mégis valahogy más. 1991 októberétől vagyok itt, közel egyéves tapasztalatom van tehát. Egy biztos: itt az em­berek elég nyitottak, szinte min­dent elmondanak. Sikerélmé­nyem akkor van, ha sikerül meg­nyugtatnom őket. Az igazi mégis az, ha tudok munkát ajánlani. Hétfőn nagyon jó napom volt, mert hét munkahelyre tudtam ki­közvetíteni dolgozókat. Külön­ben állandó kapcsolatban va­gyok a munkáltatókkal, cégek­kel. munkahely-kínálati lehe­tőségünk Tiszafüreden nagyon kevés. Nehezíti helyzetünket az is, hogy júniusban tovább rontot­ták a statisztikákat a leendő pá­lyakezdők. Kicsit már örültünk, hogy a nyár elejére csökken a munkanélküliek száma, de ők - mármint a pályakezdők - vissza­állították a 25 százalék körüli arányt.- Ekkora tömeg ellátásához megfelelő körülmények kellenek. Hogyan lehet megítélni az itteni állapotot? Erre a kérdésemre már Gyur- csik László számítógépes szak­ember válaszol:- Országos viszonylatban az itteni állapotok jónak mondha­tók, csúcsidőben azonban itt is nagy a „tömegnyomor”. A fo­lyosó szűknek bizonyul. Számí­tógépparkunk azonban minden követelménynek megfelel. Ki­alakult a megfelelő szakem­bergárda is. Mindenki speciális feladatokat lát el. A munkanél­küliek nagy létszáma igényelte ezt a szakosodást. Az irodában jelen van még Papp Sándor, akinek a szakterü­lete az átképzés. Tőle arra kér­tem választ, hogy kell-e valami­lyen plusz ehhez a munkához. Volt-e már olyan ügy, aminek tragikus végkifejlete lett?- Nekünk is át kellett esni egy munkaalkalmassági vizsgálaton. Természetesen egy kicsit pszi­chológusnak és pedagógusnak is kell lennünk. Ehhez a munkához türelem, kitartás és nagyfokú tű­ß J! . rőképesség kell. Én is csupán egy éve kerültem ide. A szako­sodás előtt A-tól Z-ig mindent nekünk kellett intéznünk. Ez több munkát jelentett, de jobban megismertük az ügyfeleinket. Szerencsére tragikus ügyekről nem tudok beszámolni. Van per­sze olyan ember, aki nagyon ki­látástalan helyzetben van, de őket megpróbáljuk megnyugtat­ni, más pályára irányítani. A későbbiekben még sokáig beszélgetek a három ügyintéző­vel. Megtudom, hogy Tiszafüre­den most egyre több kisvállalko­zó kerül „kutyaszorítóba”. Ácsok, kőművesek stb., akik kényszerű okokból befejezték a maszekoskodást, most egyre többen jelentkeznek a hivatal­ban. Nekik azonban törvényesen igazolt munkaviszony hiányá­ban nem fizethető járulék. Ugyanez vonatkozik azokra, akik a háztájiban „befuccsol­tak” a malaccal, tehénnel, biká­val. Számukra csak a szociális segély maradhat. Nekem ází jelenti a legna­gyobb problémát, hogy beszél­getőpartnereim munkája hosszú távon megoldottnak látszik. Le­het persze az is, hogy nekik is kényszerpályát jelent ez a mos­tani helyzet. Munkájukra azon­ban nagyon nagy szükség van - sajnos. Egy biztos: nem irigylem érte őket. Hogy mit hoz a jövő? Erről talán majd egy későbbi al­kalommal beszélünk, amikor Ti­szafüred nem lesz birtokában a 25,3 százalék adta kétes dicső­ségnek. Percze Miklós Hét gyerekről gondoskodnak Munkára nincs remény A hunyadlalvi Kiss László hat és fél évet töltött a szolnoki ÁÉV-nél, mielőtt utcára került. Segédmunkásként dolgozott ott, előtte pedig a Mezőgépnél volt betanított lakatos. Az első házas­ságából nyolc gyerek született. Aztán a felesége meghalt. Most újranősült. A közös baba három hónapos. A ház, ahol laknak, ki­csi, és bármerre nézünk, gyere­ket látunk. A lehetőségeikről, a jövőjükről beszélgetünk. A fele­ség - korábban boltban dolgozott - most gyeden van.- Kapom a munkanélküli-jára­dékot - mondja a férj. - Egy éve vagyok munkanélküli, és ennyi idő alatt a munkaerő-szolgálati irodában egyetlen elhelyezkedé­si lehetőséget se tudtak kínálni. Nincs kilátás semmire.- Mivel tölti az idejét?- Néha adódik egy kis alkalmi munka. A kertet gondozom. Most éppen azon munkálkodom, hogy fürdőszobát alakítsak ki a házban.- És mit csinálnak a sorstár­sai, akik szintén munka nélkül maradtak?- Olykor elmennek segíteni a tehetősebbeknek. Még csak azt se mondhatom, hogy pénzért, mert nem is mindig pénzt kapnak érte. Aki tud, az eljár dolgozni máshová, de az ilyen lehetőség is egyre kevesebb. Számoljuk a család összjöve­delmét. Úgy 30 ezer forintból élnek. A gyerekek közül egy már férjhez ment, a nagyfiú most ka­tona. A nagyobbik, otthon ma­radt lány gyors- és gépíróiskolá­ba jár, és tanév idején kollégi­umban lakik, de eltartani őt is a szülőknek kell. Mivel az édes­anya is hozott gyerekeket az előző házasságából, összesen hét gyerekről kell gondoskodni­uk. És ez bizony nehéz. Az asszony azért reményke­dik. Abban, hogy ha szeretne visszamenni dolgozni - lesz még hová. P.É. Fotó: Korényi Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents