Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
8 Irodalom -művészet 1992. JÚLIUS 25. Nemess László: Rablótámadás - utólag törölve A nigériai Lagosban történt, még a hetvenes években. Afrika legnépesebb országa viszonylag boldog korszakát élte, véget ért már a polgárháború, és még nem kezdődött el a katonai diktatúra, s az olajbevételekből jól „zsírozott” az állam. Még a népnek is jutott, annak a százmillió feketének, akik az európai létminimumot „létmaximumnak” tekinthették. Az embereknek mindenesetre volt már annyi pénzük, hogy teszem azt táskarádiót, magnót, tévét vásároljanak. Kellett hogy legyen, másképp miért rakodtunk volna ki ott Mamaia, Albatros táskarádiót, román Olt, Diamant tévét s a többit. A kirakodás lassan haladt, a jorubákat nem nagyon ölte a sietség, meg aztán napjában legalább egyszer, de inkább többször felhőszakadásszerű eső zúdult a nyakunkba, a hombárokat sietve be kellett zárni, nehogy elázzon a rakomány. Nyár volt. Dél fele járt, éppen jól ment a munka, nemrég ért véget a zápor, s bár a légkör olyan volt, mint a mosókonyhában, a feketék repesztettek. Akkor tűnt fel váratlanul három teherautó, nyolcvanassal tekertek a hajó mellé, s ott csikorogva megálltak. A teherkocsikról vagy harminc fegyveres néger ugrált le, többnyire M-16-os gépkarabéllyal voltak felszerelve, de akadt náluk régr44-es Winchester, angol 45-ös Thompson géppisztoly, sőt láttam egy Kalasnyikovot is. Vezetőjük egy 45-ös Colt Automaticot lóbálva ugrott ki a sofőrfülkéből, akkora marka volt, hogy szinte eltűnt benne az a ménkű mordály. Gyorsan lelőtte a két kikötőrendőrt, akik a lépcsőt őrizték. A haverjai még lelőttek vagy hármat, akik a környéken őgyelegtek. Aztán a csapat egy része felszaladt a hajóra. A legénységet nem bántották, csak bezavarták a kabinokba. Mi Öcsivel, a harmadtiszttel a parancsnoki hídról néztük végig az egészet. A fiúk először is elkötötték a rakparton álló, elektronikával félig telt pótkocsikat, ráakasztották őket saját teherautóikra. Aztán nekifogtak rakodni. Kábé tíz perc telhetett el, amikor szirénázva befutott néhány rendőrkocsi. A zsaruk korántsem voltak olyan jól felfegyverezve, mint a rablók. De azért lőttek derekasan. A haramiák körülbelül háromszoros tűzerővel válaszoltak. Mi Öcsivel lehúztuk a fejünket, nehogy ólommérgezést kapjunk, de időnként csak kilestünk, hogy lássuk a fejleményeket.- Nehogy felgyújtsák a hajót - vacogta Öcsi. vi 1- Nem olyan gyúlékony ez - csillapí-j tottam szintén cidrizve. Vagy tíz perce tarthatott már az ütközet, amikor úgy látszott, hogy a rendőrök - súlyos veszteségeik ellenére - fel ül ke- , rekednek, amikor egyik bandita elősze7 dett a teherkocsi rejtekéből egy bazoo- kát, s a rakétát belelőtte az egyik rendőrkocsiba. Fémdarabok, üvegmorzsa repült a levegőbe, és egy kettétépett zsaru, kezében még szorongatta a mikrofont. Ez eldöntötte a csata sorsát. A rendőrök visszavonultak. A rabló fiúk pedig immár zavartalanul rámolták ki az egyáltalán nem nekik címzett árut. Sietve, de kapkodás nélkül telerakták teherautóikat, és elporoztak a balfenéken. Mire páncélozott járműveiken befutottak a katonák, már hűlt hamvuk sem volt. A katonák nem sokat maradtak, a rablók keresésére indultak. Sosem találták meg őket, elnyelte a banditákat az a többmilliós agglomeráció. Ahogy egy kicsit csend lett, a kapitány terepszemlét tartott, aztán visszahúzódott a kabinjába, hogy megfogalmazza a protest letten. A „tiltakozó levelet” aztán letétbe helyezte a Harbour Master’s Office-ban, vagyis a révkapitányságon, hogy elhárítson mindennémű felelősséget a rakományban keletkezett hiányért. Valóban, a kapitány és a legénység ártatlan volt azért, ami történt. Senki sem tehetett a „shortage ”-ról, a rakományban keletkezett „lyukról”. Aznap . .. Másnap már ezt nem lehetet volna elmondani. A fiúk lopkodni kezdtek a rakományból, abból kiindulva, hogy már amúgy is hiány van, és a fennvaló sem tudja megállapítani, hogy mennyit vittek el a rablók. Kockázat nélkül be lehet nyúlni az áruba, és markolni. Bele is nyúltak vállig. A szajrét kivitték a partra, és eladták olcsón, de lehetőleg dollárért, nem nairáért.- Baj lesz ebből - mondta Öcsi, aki nem nyúlt semmihez -, lebuknak, nem létezik, hogy ez titokban maradjon. Minden hajón van legalább egy besúgó.- Legalább kettő - bólintottam. - Ezen a teknőn tudod-e, ki az a kettő?- Kicsoda?- Mi ketten. Csak mi nem nyúltunk a rakományhoz... Aznap este egy-egy táskarádióval távoztunk a hajóról, de úgy, hogy minél többen lássanak. Az értük kapott pénnzt azonnal elsöröztük. Aztán befejeződött a rakodás, búrmogyorót és kakaót rakodtunk, s elvittük J\2. qpenovába. Utána pár hét múlva hazaértünk. Otthon nem történt semmi. Eltelt egy szép dolgos év, és újra a hazai kikötőben találtuk magunkat. Ad- $ig még mindig nem történt semmi. De ^akkor aztán elkezdődött... ... azzal, hogy egy este a segédgépész beült egy bárba, és berúgott. Aztán részegen eldicsekedett a lagosi kalanddal. Természetesen volt a közelben egy szolgálatos fül, aki másnap besuttogott a főfülbe. Beindult a gépezet, és nemsokára az egész legénység a bíróság előtt állt. Az előzetes nyomozás nem hozott semmi eredményt az ügyész számára. Az egyöntetű megegyezés alapján mindenki keményen tagadott, beleértve a segédgépészt is, aki még azt is tagadta, hogy azon az estén a bárban lett volna. Először még azt is le akarta tagadni, hogy Lagosban járt, de erről lebeszéltük. A sok tagadás felbőszítette az ügyészt, bekeményített, és tanúkkal bizonyította, hogy igenis ott volt a segédgépész a bárban, és ittasan elmesélte a lagosi rablást. A segédgépész tagadott. Erre az ügyész, mint kalapból a nyu- lat, előrántott egy újabb tanút, egy kikötői vagányt, aki elmondta, hogy egy este három tengerészt látott leereszkedni a szóban forgó hajóról, nem tudná felismerni őket, mert sötét volt, ellenben jól hallotta a hangjukat, amint a lagosi ügyet tárgyalták, és a sztori hajszálra egybevág a segédgépész meséjével. Szorult-a kapca, a vád pozíciói megerősödtek. Akkor ügyvédünk is előrángatott egy nyuszit a cilinderből, a hajózási vállalat jogtanácsosát, egy köztiszteletben álló, jónevű jogászt, akinek a mi ügyvédünk tett fel kérdéseket.- Tisztelt kolléga úr! A szóban forgó nigériai rakományt ugye pontosan egy évvel ezelőtt rakták ki Lagosban?- Úgy van.- A nigériai megrendelő reklamált-e a „shortage” miatt?- Az ilyen reklamációk mind hozzám futnak be. Az elmúlt év során Nigériából nem reklamált senki semmit. Nyilván nem is volt hiány abban a rakományban.- íme, tisztelt bíróság, ez az egész „rablómese” nem volt más, mint egy italos ember fantáziálása. Kérem a védenceim felmentését! Felmentve és felszabadultan távoztunk a törvényszékről, egyenesen a közeli sörkert irányába, cinkos pillantásokat, vigyorokat váltva.- Éljenek a lagosi áruátvevők! - rikkantotta valamelyik.- Van ott is rend - vigyorogtam. A lakótelepi közért hűtőpultján tetszetős, fehér üvegek sorakoznak, címkéjük más-más színű, de az áruk ugyanaz: hetvenegy forint. A félliteres üvegek csábítóak, a nyugdíjasok nézegetik, leveszik, gusztálják, az egyik bácsi merészen megszólítja a csatakos magyar tejeszacskókat kirakó, mogorva elárusítónőt.- Tessék már mondani, mi ez?- Francia tej! Különféle zsírtartalommal. Literje száznegyvenkét forint - vágja oda foghegyről, némi kajánsággal a nő.- Francia tej! Már ilyet! - hüledezik az öregúr, gyorsan visszateszi a becses árut. Kíváncsian én is közelebb lépek, elvégre nem mindennap láthat az ember francia tejet. Szívesen meg is kóstolnám, biztosan lehet valami titka, valami fölséges í/,e, tápereje, hogy a jó bornál is drágább. Hiába, a francia tehenek ... tán még a szőrüket is divattervező írja elő, s nyilván maguk közt franciául beszélnek. Nem azt mondják, mint a mu- csai magyar tehén, hogy mú, hanem azt, hogy mű. Jut eszembe, ez biztosan nem valami gyanús műtej, hanem békebeli, nyugati, kapitalista, farmertej. Szóval biztosan megéri az árát, ha már valakinek eszébe jutott, hogy a lakótelepi közértbe ezt kell importálni. Ahogy a magyar csokoládék is szépen eltünedeztek, s megjelentek a tévében reklámozott, méregdrága amerika meg svájci csokik, így van ez szinte mindennel. Még van itt-ott magyar áru, de már például árulják hatszáz forintért a francia bort is. Jól van ez így: akinek telik francia tejre, igyon francia bort is. Az áruházban, lám, már itt van a Közös Piac, itt van egész Európa. De vajon mi van a magyar árukkal odakint? Rég nem jártam külföldön, nem tudhatom, Szentmihályi Szabó Péter: Francia tej' de volna rá egy fogadásom, hogy a pirospaprikán, szalámin és tokajin kívül nem sok magyar áru árválkodik a földgolyó minden javával hencegő nyugati élelmiszer-áruházak polcain. Az untig emlegetett-áhítozott Európa itt van - csak nem tudjuk megvenni. Végtére is nincs ezen mit bánkódnunk: a szemnek szép áruk sokasága még akkor is kellemes, ha sóvár szemünkkel csak az árcédulát nézegetjük. Csak hát az a kérdés, közben mi történik a magyar tehenekkel, meg velünk, akiknek a magyar tej is megfelelne, meg a magyar csokoládé. Hiszen ezeknek az importált csodaáruknak akarva-akarat- lanul is árfelhajtó szerepe van: gőgös árcédulájukhoz igyekszik felkapaszkodni a magyar termék is. Aztán vagy utoléri, vagy hirtelen eltűnik a piacról. És az lesz a nagyon nagy baj, ha arra ébredünk, hogy a lakótelepi közértben már nincs választék. Csak francia tej van. Megtörtént ez már nem egy esetben, s ebben már van valami ördögi, valami felháborító. Amikor az olcsó magyar szeg helyett csak méregdrága svédet kapni, amikor az olcsó (és piszkos) gyorsbüfé helyén tiszta, de megfizethetetlen nyugati büfé nyílik. Amikor eltűnik az ezer forintos magyar cipő, és a legolcsóbb hasonló négyezer. Sopánkodunk, hogy eladják alólunk ezt a kicsi országot, s persze főleg földre, gyárra, ingatlanra gondolunk. Pedig az ország kiárusításának ez a „nyitott” kereskedelem még gyorsabb és biztosabb módja. A védtelenül hagyott, lepusztult magyar ipart és mezőgazdaságot így is térdre lehet kényszeríteni, pedig hát ez közgazdasági paradoxon: hiszen miként lehetséges, hogy a drágább áruk szorítják ki az olcsókat? Nyilván csakis úgy, hogy a drága árun nagyobb a kereskedelmi haszon. Olcsó könyvvel, autóval, szolgáltatással nem érdemes foglalkozni, s ha ezeket sikerül teljesen kiszorítani, kezdődhet a sarc. Ha egy üzletben a legolcsobóbb szemüvegkeret háromezer forint, akkor a szomszéd üzlet is gondolkodóba esik. Nem folytatom, más is láthatja, amit lát. Csak ez a francia tej... ez bosszantott fel. De majd megszokom, s talán meg is szeretem. Ha már nem lesz magyar tej. Törő István: Július 31. Pardi Anna: Átváltozások Most vinnéd a virágcsokrokat, mikor annyi kétely kering, s elsodornak, ha nem hallanád üzenő hangját a Tiszával, korrajzok nélkül is csak egyszer is nyugtathatnának a történészek, megtisztelnék az áldott hantokat, „Avagy virág vagy te, Hazám ifjúsága?”, azóta is véresen viszed kereszted, s állítatod a kopjafákat - virágok havában járkálsz, meglegyint a kor, csokrok, zászlók és túlélések, s remények édes lángja telkedben bolyong: hazák voltak, lesznek, és márciusok, hálaénekek, siratódalok, s szíveket ríkató cigányhegedűk, és lesznek, mint voltak, kordalnokok, s igaz hangú jeremiások - most viszed a virágcsokrot, július van, segesvári csatameleg, s az emlékek zűrzavarát nem ködösíthetik új Bábelek, minden, mi egykoron kinyílt, ma is virág, s az ifjúságra nem takarhat a kor újabb halotti szemfedőket. Oláh Zoltán: Olyan jó ... Olyan jó, hogy Édesanyámnak patakot nevető, síró hegyoldal a hangja, s hogy ezt még hallhatom, s hogy szemében még láthatom az elfáradt időt, ősz hajszálai közt a megbúvó évszakot, az álmaival hulló hársfák leveleinek álmát, s pillantásai lombján túl meleg alkonyok rózsabokrát, hol még engem - kisebbik fiút - is várnak lányarcú, hófehér árnyak, szirom-beszédű szájak mik egyszer majd kifecsegik az Égnek egyetlen értelmetlen halálom. V _____________________________ Az ember nem az a halhatatlan állat, ami a világegyetem. Csak az a szűzkos, mérlegoroszlán, ikerrák, aki hátrálva, előzve érinti a természetet, s a látható és láthatatlan gyermekeket az utcán Az ember nem az a hideg ész, meleg vér mosta makroorganizmus. De oszlásnak indult jácintjával kinyitja a legtitkosabb ajtót. Fölmegy egy lépcsőn, a hol hősi, hol öngyilkos labirintusokon, s mert tudja, hogy a legfőbb jót csak egyetlen lépés választja el a legfőbb rossztól, * áll és tétováz, míg suhan felé két, hamar degenerálódó dolog szárnyán a csőd vagy az átváltozás. Szabó László: Bál a sorsjegyre nyert kenyérben kaszakő és törött baltanyél vattacukor száll a szélben a bálteremben fekete fény táncolnak a rongyos lelkek káromkodnak éhes angyalok malacsültek ringó csontja tavat teremt száraz arcokon télből üzen a szeretet hogy nem jön többé amúgy részeg férges lampionok között forognak az orgyilkos méhek feljön a nap: naplemente véres ez a lakoma a tánc ki ad nekünk igaz arcot ki ad nekünk megtisztult hazát _________________________ ) C zinke Ferenc rajza
