Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
1992. JÚLIUS 18. Nézőpontok 7 Szombati jegyzet A fele már megvan ■ ^Qtyenéves lettem, ami nem kis dolog, hiszen ez a kerek jó ha egyszer előfordul az ember'életében. Mivel aki ismer, tudja rólam, száz évig szeretnék élni, így a fele már megvan. Hogy a másik félszázból még mennyi adódik hozzá, erre ebben a nagy melegben képtelen lennék pontos feleletet adni. Az viszont tény: az első ötven tiszteletére kaptam az újságban száz gépelt sort, hogy írjak magamról. Apai dédapámról alig tudok valamit. Ferencnek hívták, kocsis volt, és jószerével a negyvenet sem érte meg. Ennyi maradt hátra róla, meg az, hogy a halála előtt pár perccel így szólt: tegyetek le a fődre, oda vágyok. Pipagyújtásnyi idő után örökre befejezte, és a földbe, a roffi öreg temetőbe került. Nagyapámat sem ismertem, hiszen már a születésem előtt kivitte a fekete fedeles kocsi a gyendai örökös tanyára. Mondják, hatalmas erejű, óriási kezű, tenyerű férfi volt. Kilencszázkettőben, 32 évesen felemelt a földről egy 160 kilós malomkövet. Fel még csak felvette, de letenni nem bírta. Kiverte a halóverejték, mert tudta, ha leejti, oda a lába. Végül csak megszabadult tőle, úgy-ahogy eltaszította magától, és megnyerte a liter pálinkát, amit a komákkal iziben le is nyeltek. Nagyanyám halk szavú, de konok volt. Nyolcvanhárom évesen se ült a buszra: uraknak való az, állította, és gyalog rakta befelé hozzánk Gyendáról Kunhegyesre. Iskolát egyet se járt, hétévesen már libapásztomak adták. Apámnak döbbenetesen csodálatos életet adott a történelem, mert az ő közel kilencven esztendeje döbbenetes meg csodálatos is volt. Két világháború, az elsőben előfordult, hogy naponta négyszeri !) küldték őket szuronyrohamra, forradalmak, soroljam-e még? Orosz hadifogság Petrogradban, majd Murmanszkban vasútépítés. Az ottani 12 ezer hadifogolyból 1917 elejére kilcneemmaradtak életben. De úgy, hogy ő is skorbutot kapott. Felgyógyult, és a cár egyik tábornokának a lovásza. Nem másért, mert másodmagával ő tanult meg legjobban oroszul. Amikor a cári család fogságba esett, a tábornok meg a kísérete Finnország felé vette az irányt, és jöttek a matrózok, akkor Kirov lovásza lett. Azé a Kirové, aki Lenin helyettesének számított. Hazavágyott, megszökött, háromszor fogták el, ítélték halálra, mert akkoriban keveset számított az emberélet. Szerencséje volt, mindháromszor sikerült elillannia a végtelen orosz, belorusz erdőkben. Ebből az orosz fogsából azután később baj lett, mert hosszú ideig gyanúsnak számított. Igaz, a szocializmusban még gyanúsabb lett, mert elsorolta: nem volt ott semmiféle nagy októberi forradalom, hiszen itt néhány halott, amott is . . . Ezért azután párszor be is kellett mennie a tanácsházára. Mit mond maga, amikor a könyvek mást írnak? Azok lódítanak, én ezzel a két szememmel láttam - felelte, de megfenyegették: akár látta, akár nem, felejtse el. Pedig se jobboldali, se baloldali nem volt, csak egy olyan magyar ember, aki 22 éves korára megélt mindent, és annak az ellenkezőjét. Látott hatalmasokat máról holnapra porba omolni, ártatlanokatkivégezni. Ráadásul ritka szerencsében részesült, hiszen Móricz Zsigmonddal, József Attilával sokszor beszélt, sőt dedikált könyveket is kapott tőlük. Csodálatos elbeszélő hírében V _________________________ á llt; gyermekkoromban hozzánk járt tanyázni a fél utca. Ilyenkor a lámpafénynél Doberdó mezejéről sokszor az álmokéba jutottam. Istenhívőnek vallotta magát, fizette az egyházi adót, forgatta az imakönyvet, de templomba . . . Amikor az egyik magas rangú egyházi méltóságot viselő barátja felkereste Debrecenből, és a templomjárást számon kérte tőle, így felelt: nem érünk mi arra rá, Károly! A nyugdíj 280 forint, mindent én csinálok otthon, akad annál fontosabb is. Akad, így Károly bácsi, mondjál legalább egyet! Mondjak, felelt apám: nézd, a vendégünk pohara megint üres, töltsd már tele, fiam! Anyai ágon, valahol a messzeségben kiskunok is sorjáznak. Dédapám, dédanyám Lajosmizsén élt. Fél hold földdel, egy nádfedeles tanyával, egy szekérrel kerültek egybe 1887-ben, és húsz év múlva 96 holdjuk lett. Piacoztak, szekérrel a Bos- nyákra hordták az élelmet, a gyümölcsöt, a tejhozamot. Dédapám úgy szépen, sorjában hat lányt csinált, utána lemondott a kísérletezésről. A hatból öt nőtt fel, köztük nagyanyám. O egy jász emberhez ment feleségül. Nagyapám 45 évesen meghalt, itthagyta mamámat egy nyolc-, egy tizenkét és egy tizennégy éves gyerekkel. A 24 köblös földet csak úgy tudták művelni, hogy befogta a gyerekeket, köztük anyámat is. A nagybátyám sohasem nősült meg: én a földet vettem el, jó lesz nektek. Jó lett 1959 telén a téesznek, pedig tizenkét évesen ő tanított meg kaszálni, markot szedni, hajnalban az árpából kötelet csavarni. Kulák lett volna mamám, de szerencséje volt, mert a 24-ből 20 hold Pest, négy Szolnok megyébe esett, így sikerült elmismá- solni az egészet. Agglegény nagybátyámnak pedig végül egy parcella maradt a szelei temetőben. Ők már por és hamu lettek, és ebből a nagy családból ötvenéves koromra csak a jóanyám él, aki a hetvenhetediket tapossa. Vérig sértve a demokrácia mostani eredményeiből. Mert az jó dolog, hogy kimentek az ideiglenesek, hogy ismét háromszínű lobogó leng az ünnepeinken, de hát amikor ő és a nővére a demokrata, fórumosokra meg a kisgazdákra adta a voksát, arra számított, végre neki is kissé megváltozik az élete. Más lett, mondja keserűen, nekem már havonta 7210 forintot hoz a postás, miközben akire én szavaztam, az az ember ennek a sokszorosát zsebeli be. Sőt van, aki a tizenötszörösét is. Anyám ilyenkor dühöng: én rájuk többé nem voksolok, másra meg nem akarok, akik arra se büszkék, hogy ehhez a néphez, nemzethez tartoznak. Ez biztos így lesz, ismerem őt, a nővérét is, jászok, nem a hajlékonyabbik fajtából. Az én drága jó anyám a minap is kiszámolta: a 25 mázsa szénre, a 10 mázsa fára fuvarral együtt nem biztos, hogy elég az öthavi nyugdíja. Ilyenkor beszélni sem lehet vele. Még akkor sem, ha tudja, mi, a testvéremmel vásároljuk majd meg azt a szenet, fát. Hogy nem magamról írtam? Dehogynem, hiszen én vagyok ők, ők én, benne élnek a sejtjeimben, a mindennapjaimban, jó és rossz szokásaimban. Belőlük lettem, születtem 1942 nyarán, és ők kísérnek immáron ötven éve. Időközben besötétedett. Ha látnám ezzel a rossz szememmel, se tudnám megmondani, hogy még meddig .. . Úszó büfé a Tiszán Horváth Péter miskolci fogtechnikus a szabadságát Pepe nevű hajóján tölti, melyen új szolgáltatást vezetett be. A 444-es folyamkilométertől, Tiszadorogma közeiétől harminc kilométerrel lefelé büféárukat, horgászcikkeket, csalikat kínál horgászoknak, táborozóknak. A folyón lecsorogva egy tölcsért használ hangszórónak, így ajánlja portékáját. Az utat naponta megteszi oda-vissza, így lehetőség nyílik rendelés felvételére is. Az élelmes vállalkozó így nyaranta összeköti a kellemest a hasznossal. (MTI-fotó: Kozma István) A szolnoki volt szovjet laktanyában három négyemeletes tömbház maradt üresen az „ideiglenesen itt állomásozók” távozása után. Mint köztudott, ezekre pályázni lehetett a városi önkormányzatnál, a lakások árait általában a lakóterület nagysága és minősége szerint állapították meg. Birtokbavételük csatájának csak kisebbik része fejeződött be azzal, hogy valaki „megnyerte” a pályázatot. Az igazi küzdelem csak utána kezdődött, amikor a magukat boldognak érző tulajdonosok rohamot indítottak új birtokuk rendbetételére. Ugyanis a lakások minősége sok esetben „minősíthetetlen”. I Egyelőre a munka zaja árad a volt laktanyai épületekből. Kopá- csolnak, fúrnak, csiszolnak ... A társaság egyfajta szelekció eredményeként jött itt össze. Mert ugye, az igazán tehetősek vásárolnak maguknak egy „kulcsra kész”, nagyjából hibátlan, új lakást. Vagy építtetnek mással maguknak. A legszegényebb réteg pedig meg sem pályázhatta ezeket az otthonokat, mivel az előleget sem tudták volna kifizetni. Tehát az úgynevezett középréteg rászorultjai gyűltek itt össze, bár közöttük is elég nagy a „szórás ’ ’. Van, aki szakembereket fogad a szükséges munkálatok elvégzésére, mert még erre is van pénze. Szakit találni nem nehéz, a lépcsőházak bejáratánál sok kis kiragasztott papíron ajánlják magukat kőművesek, szobafestők, különböző szerelők. A legkisebb pénzűek saját maguk próbálnak mindent megjavítani amolyan családi vállalkozásban. Sőt állítólag néhány an vissza is léptek, miután bizonyossá vált számukra, hogy sem pénzzel, sem szakértelemmel nem bírják lakhatóvá varázsolni a „kéglit”. A legtöbben viszont így ügyeskednek: amit meg tudunk csinálni magunktól, azt megcsináljuk, amit nem, ahhoz fogadunk szakembert, lehetőleg úgy, hogy mi magunk leszünk a „kulik”, a kisegítő napszámosok mellettük, hogy ne kelljen ezért is fizetni. így aztán csempét ragaszt az orvos, maltert kever a tanár, szétesett szekrényt kalapál össze a riporternő és így tovább. Hetek óta végzik többen ezt a „honfoglalást” megelőző terepelőkészítést, legtöbbjüknek az évi szabadsága „megy rá”. Sokat bosszankodnak, amikor most, munka közben derülnek ki a rejtett hibák és a be nem kalkulált pluszkiadások. Mégis úgy tűnik, igazán csalódott kevés lehet köztük, hisz akikkel beszéltem, mind bizakodtak, hogy talán majd megéri, talán minden szép lesz, ha kész lesz ... Talán átmeneti nyomorúságuk és bosszúságaik leplezése, talán mások esetleges kárörvendezése vagy irigykedése miatt mindhárom család, akiknél jártam, arra kért, ne szerepeljen a nevük az újságban. Ám legyen, úgysem ez a lényeg, hanem amit elmeséltek.- Garzonban laktam - mondja egyikük -, amit még pályakezdő fiatalként kaptam öt évre, ez ebben az évben járt le. Más megoldás nem volt. Nem tudtam annyit összespórolni, hogy lakást vásároljak, gondoltam, ezt a kedvezményt megragadom, még akkor is, ha ennyire rossz állapotban van a lakás, valahogy a család tagjaival összefogunk, és rendbe hozzuk . . . Tehát a 27 négyzet- méteres garzon után most itt van ez a kétszobás, 53 négyzetméteres lakás, az ára 850 ezer forint volt, ennek a tíz százalékát kellett kifizetni, és a közművesítési díjat. A többit húsz éven át törleszteni.- Melyek a nagyobb javítanivalók?- A legtöbb a konyhában van. Honfoglalók A csempét újra kell rakni, a gáztűzhely szét volt verve, azt még ezután vásároljuk meg, ha lesz hozzá pénzünk. Valami kamraféle is volt benne, de már szét volt rohadva, belerohadtak valami élelmiszerek is, hát azt az egészet kidobtuk, a helyébe hűtő- szekrény kerül. Minden helyiségben festeni kell, azt majd magam csinálom. A bojler nagyjából jó, volt egy kis javítanivaló rajta, mert kitépték a helyéből. És fel kellett szereltetnem két vízórát, ez is jó pár ezerbe került. Apró munka nagyon sok van, és sok kicsi sokra megy. Három hete csináljuk ketten, hétköznap is minden este kijövünk és dolgozunk, amennyit lehet. Ha az egész napot erre tudtuk volna szánni, már sokkal előrébb járnánk ... Aki előrébb jár, az már két hete reggeltől estig itt tölti izzadva az évi szabadságát. Szétszedtek mindent, ajtókat, ablakokat, villanykapcsolókat, csatlakozókat,, beépített szekrényeket, szegőléceket ... Rengeteg kosz került elő, meg egy kilőtt golyó az ajtófélfa mögül. Munka közben beáztak, a kint zuhogó esővíz elég kiadósán becsorgott az egyik ablak párkánya alatt. Ott cementeztek, szigeteltek, szóval elhárították a hibát. Majd meszeltek, festettek, és minden szétszedett darabkát körömkefé- vel súrolva-mosva-megtakarítva visszaszereltek a helyére. Már majdnem készen vannak, egy kis asztalosmunka hiányzik, a gázszerelőnek is lesz még itt tennivalója, a vízórát kell még felszereltetni, aztán jöhet a költözés, a „házszentelés”. Nekik hamarabb kellett a lakás, eddig albérletben laktak, nem tudnak olyan ráérősen készülődni, mint mások. Találok egy családot, amelyik már be is költözött. Éppen a Ti- gáztól vannak nála a szakemberek, az ellenőrzést, a „bekötést’ ’ végzik. A ház urától, a férjtől tudom meg, hogy csupán „gá- zas szempontból” is mennyire kacifántos az intézés:- Mielőtt az ember kihívja a gázosokat, előbb a villanyszerelőktől kell egy nyilatkozat, hogy a dolog elektromos szempontból is rendben van. Utána a kéményseprőktől kell egy nyilatkozat, hogy a kémény rendben van, szelei, nem fulladsz meg. Aztán mikor ezt lejártad, jöhet a „nyomás- próbázás”, majd a szakvélemény akivitelezőtől. Utána lehet szólni a Tigáznak. akik tulajdonképpen átveszik az egészet, felszerelik az órát, és indulhat az élet... Ahogy azt Móricka elképzelte. Hamarosan kiderül, hogy az „induló életből” egyelőre hiányozni fognak a bojlerek (a konyhai és a fürdőszobai), a Ti- gáz szakembere ezt egyelőre leplombálja, és majd csak újabb kéményseprői nyilatkozat után hajlandó beleegyezni a használatukba. A tigázos szaki megjegyzi:- Na, itt ez az első lakás, ahova kijöttem ellenőrizni, és az utolsó is.- Ennyire rosszak az állapotok? - kérdem.- Nem rosszak, ezek a gáz- konvektorok viszonylag újak, csak nagyon hiányosak, a gáztűzhely is... Ide úgy kell kijönni, hogy a lakó előre megmondja, hogy kell égőfedő, kezelőgomb, sütőajtó, rács stb...- Nekünk azt mondták - veti közbe a feleség -, hogy amikor önök kijönnek, akkor látják, mi a hiány, és mi megrendelhetjük önöktől. Mert az üzleteket végigjártuk, ennyit tudtunk beszerezni ... Az a kis kazán is a konyhai bojlerbe „csekély 6700 forint” volt. Szóval - és ez már nekem szól -, állati pénzeket kell itt még ráfizetni.- Önnek van választási lehetősége? - kérdem a Tigáz szakiját. - Ha azt mondják, tessék kimenni, akkor felqljietjazt, hogy nem megyek? ,-,-Jlyen nincs,- Mert az imént azt mondta, ez az Utó kló, ahova kijött.- Olyan lehetőség, hogy megtagadjam, nincs. De ha elmegyek szabadságra, akkor mégiscsak vart. I 1- Vagyis kiveszi az ,,évi rendes betegszabadságát' ’ ?- Na igen ... Ismét a férj ecseteli, milyen állapotban volt a lakás:- Tényleg agyrém, ami itt volt. Egy szál konvektor nem volt a lakásban. Állítólag a ruszkik távozásuk előtt ezer forintért árulták darabját itt, a kapuban, a szerelők mind megvették, és most tízezerért árulják nekünk, de még így is megéri, mert az üzletben húszezer fölött van egy új. Gázóra sem volt, mivel „apuka” küldte ide otthonról, hát nekik ingyen volt, akár a víz- és a villanyáram. Égették is a gázt, úgy látszik, egyfolytában, mert a bojlerek és a gáztűzhely szét voltak égve. A víz is folyhatott állandóan, a vécében a lefolyóvíz tartályából egyvégtében folyt a víz...- Én ismerem Natasát, aki itt lakott - meséli a tigázas „gázos’ ’. - Egyszer kihívatott, hogy valami baj van, kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, híj, a jóistenit, bokáig ért a víz. Mondtam a tolmácsnak, közvetítsen már Natasának, hogy vízvezeték-szerelő kell ide, nem gázszerelő. Erre azt mondja, „kicsiké prablémá”, és becsukta az ajtót.- Milyen komolyabb munka volt még itt? - kérdem a tulajdonost.- Hát a parkettát fel kellett csiszoljam és lakkozzam. Valószínű, szöges cipőben vagy bakancsban jártak, mert a szobában mezsgyét jártak két irányban, egy a szekrényig, a másik az erkélyre vezetett. S a szőnyeg a falon . . .- Hogyhogy?- Látszott a falon a helye. Egy léc volt felfogva, azon vagy a nagy Szovjetunió térképe lógott, vagy a szőnyeg. Az utóbbi valószínűbb. Mindegy, minden helyiséget kimeszeltem. Ebből a szempontból a mi lakásunk jó állapotban volt a többihez viszonyítva, mert a legtöbb helyen olajfestés volt a padlótól a plafonig a leglehetetlenebb színekben: hupikék, lila, fűzöld . . . Napokig kaparták az emberek, mégis ott marad, sok helyen újra kell vakolni mindent. Rengeteg lakás át van ázva, ezeket bármennyire rendbe teszik, itt kiütközik a salétrom. A tetőbeázás miatt van olyan lakás, ahol már a fal is megbomlott. .- A tetőszigetelést most meg- csinálták-e?- Gyönyörűen, még utakat is kiépítettek, hogy ne kelljen a tetőre lépni, s egy fényvisszaverő réteg is van rajta, úgy néz ki, mint egy űrközpont, csillog-vil- log. És szépen kifestették a lépcsőházat.- Valami emléktárgyat hagytak-e a lakásban az elődök?- Egy vaskaptafát őrzök, mint ereklyét, olyat}, mint egy Termi- nátor-láb. Nem tudom elképzelni, hogy cipészkedésre használták volna... De van még egy érdekesség ezekkel a konvektorokkal. Ahonnan nem tépték ki az egészet csövestől, ott is hiányzott belőle a „csodás szerkentyű”, az a bizonyos pezongyújtó mindegyikből ki volt szerelve. Ez ugye, szikrázik, érdekes, még véletlenül sem hagytak itt egyet... Égy-egy lépcsőházban húsz lakás van. Ahol laknak, ott az arány három a húszhoz. Vagyis lépcsőházanként három család költözött be, vagy annyi sem. A legtöbb helyen kopácsolnak, fúrnak, csiszolnak. Itt jó ideig - legalábbis napközben - nem lesz csend, pihenés. A honfoglalás zajos művelete tovább tart. M. H. L.
