Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-27 / 151. szám

1992. JÚNIUS 27. Megyei körkép 3 Gyémántmisés kanonok Pávay Sándor kanonok, nyu­galmazott jászladányi plébános június 21-én az egri dómban tar­totta gyémántmiséjét. A 60 esz­tendős egyházi szolgálat után ce- rebrált misét nevezi a katolikus liturgia gyémántmisének, s mint ilyen, mindig nagy ünnepségnek számít a katolikus egyházban. Az egri dómban külföldi papok részvételével koncerebrált gyé­mántmisét július 5-én Jászla- dányban is meg fogja tartani Pá­vay Sándor kanonok. A 85 esztendős tisztelendőt ez alkalomból kerestük fel a jászla­dányi plébánián.- Kanonok úr, mondjon lapunk számára hatvanesztendős egy­házi múltjából valami tanulsá­got, esetleg érdekes történetet.- A szolgálatban eltöltött 60 esztendő sok viharos napját, helytállását, nehézségeit nehéz röviden szavakba önteni. Egy egész könyvet lehetne megtölte­ni vele. Emlékszem fiatalkorom­nak a nagy pusztaságban töltött éveire. Görbeháztelep a Horto­bágy közepén van, se út, se fa, se folyó, ha esik a hó, tájékozódni nehéz és veszélyes. Volt olyan idő, hogy a nagy kemény teleken lejöttek a farkasok a hortobágyi pusztaságba, s bizony életveszé­lyes volt közlekedni. Én akkori­ban nyerges lóháton jártam a 10- 15 km-re levő falvak betegeihez. Fiatal voltam, minden sportban járatos, mégis emberpróbáló utak voltak ezek még számomra is. A sok-sok kalandos történet között Pávay Sándor mesélt egy olyat is, ami humoros, komikus voltánál fogva akár ma is meg­történhetett volna - mondjuk va­lamelyik úttörőcsapat nyári túrá­ján. A cserkészcsapat nyári tábora a Tisza mellett volt. Akkoriban szokás volt az ún. „harcszerű já­ték”. Ez már a háború vége felé történt. A játék egy kitalált szto­rira épült: a cserkésztábor hatá­rában egv szovjet ejtőernyős Szolgálatban eltöltött hosszú elete egy egész könyvet megtöltene. szállt a földre, és egy gőzmalom­ban elrejtett egy időzített bom­bát. A terepről és a malomról készített egy térképet, és aláírta: „Világ proletárjai, egyesüljetek! A térképen jelzett úttól délre 550 m-re a gőzmalomban az X-szel megjelölt helyre rejtettem a bombát. Aláírás: A 312-es”. Ezután a cserkészcsapat szé­fjén megindította a bombakereső akciót, a játéknak megfelelően. A „bombát”, amit egy vekker­óra helyettesített, meg is találták a malomban egy dobozban. Az órát kivették, az X-szel jelzett papírdoboz Ott maradt. Az akció ezzel' véget ért. Igen ám, de egy kis cserkész a „Világ proletárjai . . .” kezdetű állevelet elejtette az úton, s egy arra járó paraszt megtalálta, átadta a rendőrség­nek. A helyi rendőr azonnal vitte motorkerékpárral a megyei kém­elhárító irodának. Azok gépko­csival rohantak a Fővárosi Kém­elhárító Irodába, akik - dicsére­tükre legyen mondva - a kis tér­képről rövid idő alatt meg tudták állapítani, az ország területén hol van emeletes gőzmalom maka­dámúitól 550 m-re. Azonnal in­dították a tüzérséget, vele az egészségügyi gépkocsit, sőt egy gyorsjárású tűzoltókocsit is, hogy az esetleges robbanásnál készenlétben legyenek. Megta­lálták a malmot, benne az X-szel jelzett papírdobozt.- Kik jártak itt? - kérdezték a környékbelieket.- Cserkészek, azok kértek en­gedélyt, hogy egy harcszerű já­tékhoz egy papírdobozt tegye­nek le a malomban. Nosza, a kémelhárítók hívat­ták a rendőrségre a cserkészcsa­pat vezetőjét, s jó alaposan meg­leckéztették a gondatlan játé­kért, de szerencsére az országos riadó költségeit nem fizettették meg vele, s így ijedtségen kívül más baja nem esett. Hosszú élete, szolgálata izgal­mas, szép eseményein még soká­ig anekdotázgatott az idős plé­bános. Történetei valóban könyvbe illőek, nekünk azonban újságlapjaink meghatározottak, ezért azzal köszöntünk el a ked­ves plébános úrtól, hogy: - To­vábbi jó egészséget, boldog éle­tet kívánunk. Kátai Szjlvia (Fotó: Korányi Éva) z / ___✓ / ___ z K IÁLLÍTÁS a nyár utcában . Varga Erik szolnoki képzőművész kiállítása látható Kisújszálláson, a Nyár utcai alkotóházban. Az érdeklődők július 13-ig tekinthetik meg a fiatal alkotó munkáit. (Fotó: Mészáros) Tábori szemle a Gyermekvárosban Összesen nyolc(!) helyszínt sorolt fel Rácz Emil, a Gyer­mekváros igazgatóhelyette­se abból a kínálatból, ame­lyekkel az idei nyáron elégí­tik ki a náluk nevelkedő fia­talokat. Ahelyett, hogy csettintenénk ezen „étlapot” böngészve, in­kább bepillantást nyújtunk ked­ves olvasóinknak ezekbe a hely­színekbe, így - ha már máshogy nem - legalább gondolatban mi is részesei lehetünk az utazások­nak. A sort a vízi táborosok nyitot­ták, akik csak szigorú feltételek teljesítése után szánhattak vízre a Tisza északi szakaszán. A kö­vetelmény szerint ugyanis egy pályázatbal, számot kellett adni» uk a környék földrajzi és bioló­giaijellegzetességeiről, s csak ha a kritériumoknak eleget tettek, akkor lehettek tagjai a húszfős kompániának. Ők aTokajig tartó víziutat barangolják (pontosab­ban evezik) be, és július 1-jén érkeznek vissza a megyeszék­helyre. A Balaton melletti Ábra­hámhegy hosszú évek óta törzs­helynek számít, az itteni nyara­lásnak magaviselettől, tanul­mányi eredménytől függetlenül bárki részese lehet. A tíznapos turnusok július elején vernek először tábort, az első lakókat a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet delegálja. Őket a gyer­mekvárosi szakiskola „követei” követik, majd a nevelőotthon két turnusa után a sort a dr. Kollár­féle nemzetiségi tábor zárja au­gusztus 19-én. Körülbelül húsz főt tesz ki az p gyereksereg, akik Délkelet­Magyarorszago.'jiiijúiv be kc. kc ; ÍÜívCíl, 1 A tíznapos kirándulás után - immáron kisbusszal - három napra Erdélybe „ruccannak” át. A középiskolások közül húsz fiú és húsz lány Siófokon, kimon­dottan szakmunkástáborban vesz részt, majd húsz gyermek Szlovákiába utazik egy csere­üdültetésre. Újdonságként Szentpétervár is a kínálatok közé iratkozott, ugyancsak csereüdü­lés formájában (a külföldi isko­lásokat az ábrahámhegyi tábor­ban látják vendégül). Augusztus végére maradnak az elit nyugati utak, amelyeken való részvételt kiemelkedő magatartással és ta­nulmányi eredménnyel lehetett kiérdemelni. így Svájcba hét di­ák utazhat, egy másik csoport pe­dig rodostói emlékekkel térhet vissza. Ezen ízelítő után nyilván nem vitatják, hogy minden gyermek legalább egy táborba be tud „fér­kőzni”, de néhányaknál a két nyaralás sem kizárt. (- k -) HÉT HÓNAPIG FORMALINE AN (Folytatás az 1. oldalról)- Amikor aznap eljött hozzánk a helybeli önkormányzat szociá­lis ügyekkel foglaltíozó munka­társa - meséli az asszony -, a férjemmel együtt teljesen meg­döbbentünk. Mert kiderült, hogy temetetlen maradt a gyerek. Pe­dig emlékszem, akkoriban még kérdeztem is, hogy mit kell ten­nünk ez ügyben. S erre azt a vá­laszt kaptam, hogy fölös­leges bolygatni az ügyet, majd a kórház elintézi a dolgot, és küldik a temetési számlát. Tehát azt hittem, hogy nekem semmiféle kö­telességem sincs. Már csak azért sem, mert a halott gyerekemről egy árva pa­pírt sem adtak. Pedig két hétig feküdtem bent a kór­házban, úgyhogy lett volna idő elmagyarázni, hogy mi a teendő.- Lényeg - szól közbe a férj -, hogy azóta már intéz­kedtünk, s a napokban tisz­tességgel eltemettettük sa­ját költségünkön á kicsit. Mert higgye el, mi az el­hunyt újszülöttet is saját gyerekünknek tekintettük, s ha elmondják, mit kell tennünk, még akkor, rög­vest a temetéséről is gon­doskodtunk volna. Ám az mégiscsak felháborító - vö- rösödik el az arca -, hogy több mint fél év után derüljön ki. „. * * * Valójában mi történt? - ezzel a kérdéssel a tarsolyomban ko­pogtatok be dr. Krasznai Gézá­hoz, a megyei Hetényi Géza Kórház kórszövettani és kór­bonctani osztályának vezető fő­orvosához.- Mi tavaly november 18-án boncoltuk fel a gyereket - lapoz­gat az iratok között -, s mint ál­talában az ilyen esetekben lenni szokott, annak rendje-módja szerint kiállítottuk azt a perinatá- lis - vagyis a szüléssel összefüg­gő - halottvizsgálati bizo­nyítványt, amit elküldtünk a szü­lészeti osztályra. Ott a papírokat átvették, s ezekután már az ő fel­adatuk lett volna, hogy a szülők kezébe nyomják az iratokat, s elmondják, hogy mit kell tenni­ük.- De ez az édesanya szerint nem történt meg - vetem közbe.- Súlyos hiba - válaszolja -, aminek természetesen itt az osz­tályomon is meglesz a következ­ménye. Mert azt elismerem, hogy a munkatársaim mulasztot­tak, s emiatt fegyelmileg felelős­ségre vonjuk őket. Ugyanis a boncmester legelőször leadta a papírokat, s várt, hogy majd csak jelentkeznek a szülők. Addig vi­szont belerakta tartósítóba, a for­malinos kádba az elhalt csecse­mőt, mivel itt gyakran előfordul, hogy csak négy-öt, esetleg hat hét múlva nyitják ránk az ajtót a hozzátartozók. A boncmester ott követte el a hibát, hogy hónapok múlva sem jelezte: még mindig itt van a gyerek.- Vajon miért nem?- Tudja, itt nálunk van két ko­porsó - magyarázza Simon Si­mon boncmester -, amelyekben a műtéti maradványokat, szervda­rabokat tároljuk. Ezek között előfordulnak gyerekek is, akiket közös koporsóban temetünk el. De általában úgy történik a do­log, hogy az elhalt csecsemőket berakjuk formaiinba, és várjuk, hogy jelentkezzenek a hozzátar­tozók. Volt már olyan, hogy két hónapig is tartottunk valakit, míg egyáltalán jjjttek érte a roko­nok. Tulajdonképpen ezt tettem ebben az esetben is. Vártam.- Menet közben azért Mégis­csakjelezni kellett vohté&íogy itt nincs valami reiyitívn.- Lehet, hogy meg is tettem.- Tudja bizonyítani?- Nem.- Tehát nincs semmiféle írásos nyoma . . .- Nincs.- Akkor mire való az indigó?- Hát igen. Tényleg két pél­dányban kellett volna elkészíteni az iratokat. Most már így is csi­nálom, ám eddig nem volt rá szükség, mert én huszonegy éve dolgozom itt, de ilyen eset még nem fordult elő.- Miért pont most derült fény erre az egészre?- Megtelt a koporsó, s mielőtt leadtam volna, jobban belenéz­tem, és láttam, hogy a szerv dara­bok közül kikandikál egy láb. Megfogtam, kihúztam, és hát egy gyerek volt. S mivel rajta volt a cédula, amin szerepelt, hogy kiről van szó, így újból le­adtam a papírokat a szülészeti osztályon. Most viszont már nem tévesztett senki. Minden ment a maga útján. * * * Természetesen felkeresem dr. Pohánka Ödönt, a megyei Heté­nyi Géza Kórház szülészeti osz­tályának vezető főorvosát is, hisz a szálak egyértelműen oda vezetnek. S amikor elmondom, mi járatban vagyok, így vála­szol:- Nehezen hihető, hogy a szü­lőket nem tájékoztatta senki ar­ról, hogy mi a dolguk az elhalt magzattal. Meg egyébként is ez az adminisztráció dolga. Ám az az adminisztrátor, aki akkor ná­lunk dolgozott, már nincs itt.- Főorvos úr, ne haragudjon, de úgy tűnik, mintha most olyan ember nyakába akarnák varrni a mulasztást, aki már nem véde­kezhet. Ez azért sem fogadható el. mert mint megtudtam, amikor kipattant ez az ügy, akkor az in­tézet szociális főelőadója keres­te az elhalt csecsemő eredeti pa­pírjait, ám nem találta. Rá pár napra viszont mit ad isten, még­iscsak előkerültek az eredeti do­kumentumok, s közöttük ott la­pult az a példány is, amit még tavaly novemberben a szülőknek oda kellett volna adniuk, hogy intézkedhessenek a halva szüle­tett csecsemő temetéséről. Ez számomra - tudja - több dolgot is bizonyít. Egyrészt azt, hogy valaki vissza­csempészhette a dossziéba az iratokat, tehát itt dolgo­zik Önöknél. Másrészt pe­dig a szülők állítása is igaz, mivel ezek szerint tényleg nem kaptak semmiféle ira­tot, ami alapján elindul­hattak volna.- így utólag már nem ki­deríthető, hogy ki és hol hibázott - feleli a főorvos, majd így folytatja: - De a nagyobb mulasztást sze­rintem mégis a kórboncta­ni osztály követte el, mivel náluk volt a holttest. Ezek után még beszél­nek nekem arról, hogy nem az orvos feladata, nem az örvosímok feladata a tájé­koztatás. “ - Akkor kinek a dolga? - buggyan ki belőlem a kérdés. És ez az, amire nem kapok választ. Mindenesetre úgy tűnik, hogy dobálgatják a labdát, ám az a napnál is világosabb, hogy va­laki vagy valakik hibát hibára halmoztak. Ugyanis meg va­gyok róla győződve^ hogy a fel­világosítás kötelme orvosetikai kérdés. Hisz szerintem a beteg­nek joga van ahhoz, hogy min­dent tudjon magáról, és termé­szetesen hozzátartozóiról is. Mert hiába folyik egy kórházban vagy bármilyen más intézmény­ben magas színvonalú szakmai munka, ha az azt kiegészítő ad­minisztratív tevékenység eny­hén szólva pongyola, ha csapni­való az okmányfegyelem, és ké- zen-közön eltűnhetnek, felszí­vódhatnak fontos iratok. Tévedés volna azt hinni, hogy bárki is kárörvendően dörzsöl- geti most a kezét, ám az tény, hogy a nemtörődömség és há- nyavetiség sorozata miatt újból felkorbácsolódtak a szülői érzel­mek, és ismét fölszakadtak a he­gedő sebek. Mert ki tagadná, hogy a halál önmagában is tragé­dia, ám így még inkább az. Ezek után bárki mondhatná, hogy a kórházban kár pazarolni a pénzt papírra, nyomtatásra, kézbesí­tésre, adminisztrációra, ha fabat­kát sem ér az egész. Mondhat­nák, de felesleges szaporítani a szót. Ez az eset úgyis önmagáért beszél. Beszél helyettünk is ... Nagy Tibor A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság • azonnali belépéssel ­pályázatot hirdet közgazdasági igazgató-helyettesi és jogtanácsosi munkakörök betöltésére Pályázni lehet: szakirányú egyetemi végzettséggel, és a mezőgazdaságban eltöltött, legalább 5 éves gyakorlattal A pályázatokat az állami gazdaság címén, Kelemen Béla, vállalati biztos részére lehet benyújtani. ♦1861/1H* Senki sem állítja azt, hogy az orvosok annyit értenek a betegek gyógyításához, mint hajdú a harangöntéshez, vagy hogy valamilyen gyorstalpaló tanfolyamon szerezték volna a doktorátusukat. Ám abban sok igazság lehet, hogy a hazai orvostársadalom eléggé meghasonlott, és morális gondokkal küszködik. Hisz ki ne emlékezne például arra a pár esztendővel ezelőtti esetre, amikor a szegedi egyetem egyik jónevű professzora bőröndben csempésztette ki az országból az elsik­kasztott agyalapi mirigyeket, vagy arra, amikor a főorvos otthagyta vérző betegét, mert neki értekezletre kellett mennie. De hallottam én már olyanról is, hogy az orvosnő úgy berúgott munka közben, hogy a kórházban rázuhant a betegeire. Nos, kell-e ahhoz orvosi vagy bármilyen más szakértelem, hogy eldöntsük: etikus magatartás-e az ilyen? Ugye, hogy nem. Mint ahogy a következő esetet sem lehet másképp, csak a józan ész alapján meg­ítélni. Vagy esetleg elítélni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents