Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-01 / 128. szám

1992. JÚNIUS 1. Megyei tükör 3 A halált hozó Liberator Az amerikai bombázógép A napokban idősebb társa­immal beszélgetve egyik leg­megrázóbb emlékükként idézték Szolnok város első nagy bombá­zását. Egyikük szemében egy rejtett könnycsepp jelent meg, szinte újból átérezték a nagy tra­gédiát, a hatalmas pusztítást. A fekete nap még ma is fájó emlé­keket hozott elő a mélyből, a se­bek a mai napig nem gyógyultak be, az irtózatos lidércképek saj­nos még mindig vissza-vissza- témek. 1944. június 2. kitörölhetet­len a szolnoki emberek emléke­zetéből. Ennek a napnak mintegy 1300 ártatlan és védtelen áldoza­ta volt, akik semmit nem tettek, de életüket követelte a háború. Kozák József és Király Sándor mindketten sportrepülőként él­ték át a borzalmas bombázást. A fekete nap már június 1-jén 22 óra tájban kezdődött. A könnyű PO-2 gépek a célok fel­derítését végezték, és lassan, nem túl magasan röpködtek a vá­ros fölött. Ok voltak a halál elő­készítő hírnökei. Az embereket csupán a repülőgép jelenléte is megfélemlítette, a gyengébbeket rosszullét fogta el a nagy zaj hal­latára. A bemérőgépek 27 bom­bát dobtak le a fűtőház mögötti lakótelepre. A város légvédelmét biztosító erők a megtévesztő, el­terelő, bemérő manővereket vég­ző gépeket nem tudták megsem­misíteni, viszont lőszerkészletü­ket majdnem teljes mértékig el­használták. A tüzérség egész éj­jel lőtte a gépeket - eredményte­lenül. A város repülőterén lévő vadászgépeket viszont elvitték más repülőtérre, így Szolnok szinte védtelen maradt június 2- re virradó hajnalon. Jelentékte­len mennyiségű légvédelmi ágyú maradt a „Rabkert”-ben (a mos­tani Százlábú híd környékén), számuk nem haladta meg a tízet. A bombázás előtt az amerika­iak röplapon és rádión értesítet­ték a lakosságot, hol akarják vég­rehajtani romboló szándékukat. A célpont az állomás volt. A la­kosság egy része elhagyta a vá­rost, és a környező falvakba, ta­nyákra menekült. Sokan nem fo­gadták meg a figyelmeztetést, és a városban maradtak. Június 2-án a Bácska-Baja lé­giriadó után Szolnokra is elért a légiveszélyt jelző szirénabúgás. Nem sokkal a riasztás után több mint 200 Liberator jelent meg Szolnok város fölött. A bombá­zók kíséretében 3-4 ezer méterrel magasabban, kb. tízezer méteren megjelentek a kísérő vadászgé­pek; a Mustang, Spitfire, „Light­ning” (P-38). A bombázás kez­detét a vezérgép által húzott kon- denzcsík adta meg. A többi B-24 Liberator, a B-17 Flying Fortess elérte akihúzott jelvonalakat, ki­oldották a halált osztó 250 kg-os bombáikat. Lehetett látni, a be­csapódás előtt a levegő remegett. A bombák zúgva-bőgve, üvölt- ve-sivítva érték el a vasútállo­mást és közvetlen környékét. Flatalmas porfelhő, detonáció követte a becsapódást. Az első bombák az állomás épületére hullottak. A főbejárat homlokza­tába beépített óra negyed 9-kor megállt. A fogadóépület maradt épen az állomásból, a többi része teljesen megsemmisült. A sín­rendszer házmagasságig fölre­pült, a vagonok ezrei mentek tönkre. A légnyomás és a robba­nás ereje egymásra emelte a vas­úti kocsikat. Tartozékaikat több utcányi távolságra repítette az ál­lomástól. A hatalmas robbaná­sok hatására szinte utcák, házak tűntek el. Közel 200 ház teljesen megsemmisült, és mintegy 350 megrongálódott, megsérült. A pályaudvaron 5-6 frontvonat tar­tózkodott. Egy része a sebesülte­ket szállította haza, másik része utánpótlást vitt a frontra. A hely­zetet súlyosbította, hogy az állo­más tartálykocsikkal volt tele. A németek barakkrendszerét - ami szintén a közelben volt -, romboló- és repeszbombákkal szórták meg, majd légiaknával fejezték be a támadást. A pálya­udvaron lévő lőszeres szerelvény még délután is ropogott a robba­nások miatt. A vasútállomás és környéke lángtengerré vált. A gabonaforgalmi barakksora po­rig égett, az úton vezetékek lóg­tak, romok mindenütt. A vasútál­lomástól egy pár vasúti vaskerék a Gólya kocsma pultjába csapó­dott. A vasúti átjárónak macska­kövei még a Hold utcai parkba is elröpültek. A bombázás elsősor­ban az állomás környékét érintet­te a Liget utca és a Lehel út sar­káig. A városi légoltalom képtelen volt a mentést saját erejéből megoldani. Ennek vezetését a polgármester vette kézbe, de kénytelen volt segítséget kérni Ceglédről és Kecskemétről is. Ingyenkonyhát állítottak föl, és naponta ezer embert étkeztettek. A rászorulók részére szükségla­kásokat jelöltek ki. 1944. június 2-től szeptember 19-ig az amerikai légierő okozta Szolnok város tragédiáját. Gépei elsősorban Olaszországból, sző­kébb értelemben Szicíliából szálltak fel. A halált hozó B-17 Flying Fortess és B-24 Liberato- rok Szolnokra mintegy 11 ezer bombát dobtak. Célpontjaik kö­zött a vasúti csomópont, a Tisza- híd és a repülőtér szerepeltek leggyakrabban. A történelmi hűséghez hozzá­tartozik, hogy a háború előreha­ladtával az orosz „Sturmovik”- ok (PO II., Mari néni becenéven) okozott sok fájdalmat a szolnoki népnek, majd ezt követően a Messerschmitt 109 és a Focke- Wulf-190 ezt csak fokozta. Szolnok város „covantrizálá- sa”, a polgári lakosság ellen el­követett barbár légiterror a város egyes részeit a földdel tette egyenlővé és sok ember életét kioltotta. A város stratégiai je­lentőségét mi sem bizonyítja job­ban, mint az a tény, hogy az 1944. június 2-i bombázást még 18 hasonlóan szörnyű tett követ­te. Estók Sándor Archív felvételünk Szolnok 1944-es bombázása idején készült Nemsokára vakáció! 1767-1992-ig 225 éves a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium Alapításának 225. évfordulóját ün­nepelte egy héten át a Lehel Vezér Gimnázium. A május 25-30-ig tartó rendezvénysorozat keretében az iskola tanárai és diákjai gazdag programmal emlékeztek meg e szép jubileumról. Vetélkedők, képzőművészeti kiállítá­sok, előadások, hangversenyek, diák- szenátor-választás, táncház és nosztal­gia diákbuli, valamint könnyűzenei koncert tette színesebbé az iskolai na­pokat. A május 30-i eseményekkel zá­rult az ünnepi rendezvények sora. Dél­előtt fél 10-kor Jászberény testvérváro­sának, az olaszországi Colseve fúvós­zenekarának hívogató térzenéjével vet­te kezdetét a jubileumi emlékünnepség. A hajdani és jelenlegi gimnazisták, a testvérvárosok diákcsoportjai, vala­mint az érdeklődő jászberényiek a gim­názium előtti térről indultak a közös megemlékezés színhelyére, a Déryné Művelődési Központ szabadtéri szín­padához. Elsőként a gimnázium igaz­gatója, Nagy András köszöntötte az egybegyűlteket. Őt követően Kolozs­vár, valamint a testvérvárosok - Con- selve és Fechta - gimnáziumának igaz­gatói szóltak a közönséghez. Dr. Skul- téty Sándor köztársasági megbízott ál­lamtitkár és a város polgármesterének, dr. Magyar Leventének ünnepi gondo­latait egy leheles vén diák múltfelidé­zése követte. A legtöbb iskolai ünnep­ségen - és ez alól ez a megemlékezés sem volt kivétel - a legkiemelkedőbb munkát végző diákok elismerésben ré­szesülnek. Ez alkalommal a Jászságért Alapítvány jutalmazta a legjobbakat. A jubileumi emlékünnepséget a gimnázi­um karának éneke zárta. Déltől a sza­bad szombat ellenére ismét diákokkal lett népes az iskola. Több éve, évtizede végzett, ősz hajú gimnazisták jöttek el újra az alma materbe az öregdiák-talál­kozóra. Tizenhat órától a Barátok templomában vette kezdetét a régi és mai diákok közös hangversenye, ame­lyet dr. Jankura Miklós orgonajátéka és a Jászberényi Kamarazenekar kísérő­muzsikája tett még szebbé. A rendez­vénysorozat zárónapja könnyűzenei koncerttel, udvari bállal ért véget. K. M. Az iskolában már akarva- akaratlanul találkozni a vakáció hangulatával. Ilyenkor óhatatla­nul szóba kerül a továbbtanulás és a nyári pihenés. Továbbtanulás szempontjá­ból Öcsödön is jól állnak: a negy­venkilenc végzősből valamennyi más intézetben folytatja tanul­mányait. Hat tanulót gimnázi­umba vettek föl, tizenkettőt szakközépiskolába, harminc­egyet szakmunkásképzőbe. Nyáron mindig van lehetőség arra, hogy a diákok kikapcsolód­ni, üdülni menjenek. Az idén több program közül is választ­hatnak. Az iskolában tanulók száma 432, a nyári programok több mint ötszáz diákot mozgat­nak meg. Vagyis egy diáknak többféle lehetősége is van. Az úszást és a kerékpározást kedvelők Tőserdőre és Gyoma- endrődre mehetnek. Tőserdőre hét csoport indul, a Gyomaend- rődre pedig kettő - kerékpárral. Szerettek volna az Őrségbe is el­jutni, de nem jött össze. Létre akarják hozni a Körös kerékpár- vándortábort, amelynek egyik bázishelye Öcsöd lenne. A vándortábor útvonalán az idén Gyuláig mennek le kerék­párral. Lehet még a békésszent- andrási úszástanfolyamra jelent­kezni. Ősszel pedig Bánhorváti­ba szerveznek kirándulást. Az árak kialakításánál igye­keztek arra törekedni, hogy mi­nél kevesebb pénzből kihozzák ezeket a táborokat. Erre a célra alapítványi támogatást is nyertek pályázaton - 50 ezer forintot. Az öcsödi diákok nemcsak a pihenésre, a tanulásra is gondot fordítanak. Ezt bizonyítják szép eredményeik: a közelmúltban több versenyen is előkelő helye­zéseket értek el: a Herman Ottó biológiai versenyen például me­gyei elsők, az elsősegélynyújtón másodikak lettek. A negyedik, ötödik osztályosok már német nyelvet tanulnak. A többi osztályban maradt az orosz, de lehetőség van a német fakultatív tanulására. Képünkön Nemesné Murányi Rozália német fakultációt tart a hatodik, hetedik osztályosoknak Moldova György: A félelem kapuja Mikor meglátta a nevét kinyomtatva, elszédült, behunyta a szemét, és arcát a Nap felé fordította. Csak nehezen szedte össze magát annyira, hogy elolvassa a verset. Fejbólintással követte a ritmust; újra látta azt a deszkából faragott lovacskát, melyet apja készített karácsonyi ajándékul, alig tudta visszafojtani a könnyeit. Úgy érezte, tökéleteset alkotott, akárhogy is alakul a sorsa, ezután ez a vers örökre megőrzi a nevét. Örömét szerette volna megosztani valakivel, Zsókára gondolt. Szerda volt, látogatási nap, fennállt a veszély, hogy a kórházban összefut Keresztessel, mégsem bírta legyűrni a vágyat, hogy megmutassa versét az asszonynak. Felkelt a pádról és elindult, átszállásnál a Moszkva téren hosszú szálú vörös szegfűket vásárolt. A klinika előtt már ott állt néhány látogató. Öt órakor a portás kitárta a kaput, a fiú megvárta, amíg a kis csoport eltűnik a bejárati ív alatt, és csak néhány perc múlva követte őket, a csokrot betette a sporttáskájába. Lehajtott fejjel sietve vágott át a közpoti folyosón, lépteit csak Zsóka szobája előtt lassította le. Hosszan hallgatódzott, belülről nem szűrődtek ki hangok, résnyire kinyitotta az ajtót, és belesett: az asszony egyedül volt, a bejáratnak háttal az ablak előtt ült egy fehér karosszékben és olvasgatott. Borsos elővette a virágot:- Zsóka! A nő ijedt arccal fordult felé:- Nem maradhatsz itt. Rögtön itt lesz a férjem.- Visszajöjjek később?- Nem, nincs értelme.- Mit csináljunk?- Szemben a klinikával van egy kertvendéglő, ülj le ott, megpróbálok kiszökni.- Körülbelül mikor jössz?- Várjál fél hétig, ha addig nem érek oda, gyere be hozzám holnap délben. Vidd magaddal a virágot is. Siess! Borsos behúzta maga után az ajtót és körülnézett. Nem akarta megkockáztatni, hogy szembetalálkozzék Keresztessel, ezért a bejárattal ellentétes irányba fordult a folyosón. Megállt egy fal beszögellésében, mintha várna valakit, elővette az újságot, és az arca elé emelte. Kisvártatva meg is jelent az ügyvéd, határozott kopogással benyitott Zsóka szobájába. A meleg nyári estén zsúfolásig megtelt a kertvendéglő, Borsos a bejáratnál nekitámaszkodott egy vadgesztenyefának, várta, hogy megüresedjen egy asztal. Tekintete végigpásztázta a farácsokkal elválasztott boxokat, mindenütt romantikát kereső összehajló párok ültek, a férfiak ingujjban, a nők élénk színű nyári ruhában. Borsos úgy érezte, kitaszították őt az életnek természetes örömeiből, az évek elmúlnak, és ezt a veszteséget soha nem tudja már bepótolni, csak az irodalomban remélhet kárpótlást. Ettől a fájdalmas, mégis boldogító 131

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents