Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-11 / 110. szám
1992. MÁJUS 11. Megyei körkép 3 Világhírű földijük emléke előtt tisztelegtek Székely Mihály-ünnepség Jászberényben A nagyszerű operaénekes születésnapján: május 8-án impozáns ünnepélyt szervezett a Székely Mihály Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola és a „Sáros András Alapítvány”. A diákok és tanáraik, a város vezetői és polgárai 91 évvel korábban született világhírű földijükre, az iskola névadójára emlékeztek. A megjelenteket Gubicz Györgyné, az iskola igazgatónője köszöntötte, majd dr. Magyar Levente, Jászberény polgármestere megnyitotta az ünnepséget. Székely Mihály munkásságát Bíró Lajos orgonaművész méltatta. Az ünnepi szónok kortársa- fiatalabb zenész pályatársa volt Székely Mihálynak, így tehát személyes élményeit tudta megosztani figyelmes közönségével, egyaránt emlékezve az ünnepelt emberi és művészi nagyságára. Bíró Lajos emlékbeszédét követően - immár huszonnegyedik alkalommal - átadták a művész özvegye által alapított Székely Mihály-díjat. A Kisfaludy Stróbl Zsigmond által készített emlékplakettet és a megtisztelő kitüntetéssel járó pénzjutalmat ezúttal az iskola két nyolcadik osztályos növendéke: Benedek Ildikó és Besenyi Krisztina vehette át. Az emlékünnepség Székely Mihály domborművének megkoszorúzásával és a Szózat hangjaival ért véget. Jászberény híres szülöttének születésnapi ünnepségsorozata szép hangversennyel folytatódott: a Ferencesek Templomában koncertet adott Bíró Lajos orgonaművész és a Székely Mihály Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola nagykórusa Ilonka Gabriella karnagy vezetésével. A hangverseny szereplői a helyhez és az alkalomhoz illő műsorral örvendeztették meg a templom padsorait zsúfolásig megtöltő közönséget. Sz. J. Dohány-feketepiac Tízmilliárdos veszteséget okoz Templomszentelés Karcagon A dohányáruk virágzó feketepiaca Magyarországon számítások szerint 10 milliárd forintos veszteséget okoz a költségvetésnek. Változást csak az európai színvonalú dohányjövedék-tör- vény megalkotása változtathat - fogalmazódott meg a napokban Debrecenben, a Magyar Dohányújság című gazdasági szaklap 100. évfolyamának megjelenése alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi konferencián. Marketingbörze A Közlekedési Marketing Egyesülés az idén is megrendezi a szokásos tavaszi marketingbörzét, amely ezúttal május 12-14. között lesz. A börzén több mint 100 vállalat és intézmény kínálja eladásra nemcsak elfekvő és fölösleges készleteit, hanem nagyon sok értékes, eddig tartalékolt anyagot és eszközt is, amelyeknek eladására a nehéz gazdasági körülmények kényszerítik. A legtöbb résztvevő igen jelentős árengedménnyel kínálja eladandó portékáit, a vaskohászati termékektől a szerelési anyagokon, alkatrészeken keresztül a különféle műszerekig és gépekig. A börzét a Magyar Bélyeg- gyűjtők házában a Budapest VII., Vörösmarty utca 65. szám alatt naffönta 9-től 14 óráig tartják nyitva. (MTI) Befejeződött a Karcagi Szent György Nagyvértanú Templom hosszú évekig tartó teljes külső restaurálása. Egyúttal a legszükségesebb belső munkálatokat is elvégezték. Ebből az alkalomból szombaton tcmplomszentelő ünnepi szent liturgiát tartottak. Fo-{ tó: Mészáros Változatok a vállalkozásra TT * 99 + jm 99 ^ 1 j 1 Kenyszerusegbol pihent a komp Hír érkezett a szerkesztőségünkbe: Vezseny és Martfű között nem jár a komp. Kommentárral együtt jött ez a hír: azért nem jár, mert amíg az önkormányzat működtette, nem volt semmi baj, de eladták egy magánvállalkozónak, aki önkényesen leállította valamilyen okból, állítólag nem kifizetődő, és az emberek fel vannak háborodva. A szenzációra éhes riporter lelki szemei előtt ilyenkor máris megjelenik a véres dráma, vagy annak lehetősége, elképzeli, hogy a Tisza két partján átkelni képtelen tömegek tartják a harag napjait, vagy valami hozzá hasonlót. Az eseményről tudósítani szándékozó a vadászéhoz hasonlítható izgalommal közelíti meg a „színhelyet”, és még jobban kezdi élezni a fegyverét, amikor a komphoz vezető útelágazásnál megpillantja a táblát, miszerint a komp üzemel: hát még csak le sem vették ezt a félrevezető feliratot?! A megírandó cikknek már a címe is megvan: Pihen a komp, mert eladták ... Aztán kiderül, hogy be kell érnie egy laposabbal. Igen, mert a komp tényleg üzemel. Éppen utasokat visz át a ve- zsenyi oldalról a másikra, ahová nemsokára egy kamion érkezik, azzal a „hátán” libeg vissza, nem kell sokáig várnia a révészekkel folytatandó beszélgetésig. A kompot bérlő és üzemeltető Pleskó Mihály és Szabó László közül az előbbi a beszédesebb, elmondja, hogy csak egy hónapig nem járt a komp, és csakis azért, mert az idén hamarabb jött az ár, április elején, és amíg a víz nem éri el az egyenes utat, addig a komp nem tud közlekedni. Aztán le kellett takarítani az iszapot, amit az ár hozott, majd felkészíteni a vízi járművet műszaki szemlére. Végül május 4-én hajnali 6-kor elindult a komp, azóta szünnap nélkül üzemel.- Mi úgy hallottuk, hogy amíg az önkormányzat üzemeltette ezt a kompot, addig rendesen működött. Amióta viszont a bérlők, az önök kezébe került, nem jár rendesen. Igaz-e ez?- Nem igaz! Én régóta, még az önkormányzati működtetéskor itt voltam és vagyok ennél a révnél. Nagyon jól tudom, milyen áldatlan állapotok voltak még az úgynevezett „átkosban” is, meg az önkormányzat idején is. Előbb egy másik révész bérelte, ő úgy döntött, hogy visszaadja. Mi csak január 2-ától üzemeltetjük. Az elődünk másfél évig nagyjából egyfolytában üzemeltette, nála is dolgoztam, mint alkalmazott. Télen egy hónapot álltunk, mert be volt fagyva a Tisza . . . Nem lenne ez nagyjából rossz, viszont egy-egy ilyen leállás hetekre visszaveti a forgalmat. Ha elérünk egy bizonyos szintet, azt általában lehet tartani. De ez a leállás . . . Négy nap alatt összesen annyi forgalmunk volt, mint máskor egy nap alatt. Hiába jelentjük be, mert az Utinform nem mondja be, és az emberek nem tudnak róla.- Egyfolytában üzemelnek?- Nem. Vezető kötéllel dolgozunk, éjszaka a komp nem járhat. Csak napkeltétől napnyugtáig. Mi reggel hattól este nyolcig vagyunk, és esetleg túlórázunk, ha netán jön egy utas. Ez a munka épp elég. ezen kívül nem tudunk mással foglalkozni. Itt lakunk Vezsenyen, de a legnor- málisabb körülmények között is kilenc óra, fél tíz, mire hazaérünk, és reggel hatra már itt kell lenni.- Mennyibe kerül egy fuvar?- A személygépkocsikat 60 forintért visszük át, egy személy 10 forint, a gyerekekért nem számolunk, akerékpár 20 forint, a teherautóknál súlykategória van, 80 forinttól Í80 forintig.- Amikor igazán nagy a forgalom, ez napi hány átkelést jelent?- Napi 150-200-at. Szóval, van úgy, hogy meg sem állunk.- Milyen gyakran kelnek át?- A forgalomtól függ.- Gondolom, sokan dolgoznak a vezsenyiek közül Martfűn.- Sajnos már nem. A cipőgyárban dolgoztak régen, de már nincs a régi átjárás. Azt lehet mondani, hogy majdnem idényjellegű ez a munka. Á nyári szezonban a külföldi turisták, és esetleg a betakarításnál használják.- Amióta önök csinálják, hogyan látják: kifizetődő?- Hát, december 31-én ha eljön, meg tudom mondani. Még annyira az elején járunk az évnek . v.-háFotó: Korényi Éva Moldova György: A félelem kapuja- Némelyiket már igen, az újakat még nem.- Mit szólt ahhoz, amit látott?- Visszaadta őket, azt mondta, hogy közölhetetlenek. Tanuljak, dolgozzak magamon.- Azon csodálkoztam volna, hogy ha másképp fogadja a verseidet. Egy zsidó soha nem hagyja ki a lehetőséget, hogy fölényeskedjen valakivel. Biztos, hogy egy pár év múlva sokkal jobban írnád meg ugyanezeket a témákat, de már most is tele vannak az írásaid jó savanykás ízekkel, mint a szilva, mielőtt megérne. Erezni belőlük a magyar napsütést, szélfúvást, a fagy ropogását kint a szőlőhegyen, ilyeneket csak az írhat, aki ebben élt és most is ebben lélegzik. Ehhez hasonló verseket Martin akkor sem tudna összehozni, ha nemcsak a két kezével, hanem a két lábával és azzal a vágott farkával is írna egyszerre. Szívesen a szemébe mondanám, de a múltkor összekülönböztünk. - Bele akart piszkítani az egyik novellámba - és megszakítottam vele minden kapcsolatot. De azt hiszem, te vagy olyan kemény legény, hogy helytállsz magadért.- Nem veszhetek össze vele, szeretnék megjelenni a „Jelzőtűz"-ben.- Ez világos, a jelen körülmények között nem tehetsz mást, csak azt ne engedd, hogy terrorizáljanak, megpróbáljanak a saját képükre formálni. Én ismerem a zsidó mentalitást: kiszednék belőled azt, amit ők szenzációnak gondolnak, utána eldobnának, mint egy kifacsart citromot. Majd alkudozni kezdenek veled: ezt csináld másképp, ezt fogalmazd át, de te ne add be a derekadat, a végén ők fognak engedni. Nem mondhatnak le rólad, nekik nagyobb szükségük van rád, mint neked rájuk. Az öregember óvatosan körülnézett és előrekönyökölt az asztalon, egyenest Borsos arcába beszélt:- Most a temetés után leültünk egy páran a kricsmiben - mindannyian a régi népi gárdába tartoztunk -, ittunk egy pohárral szegény barátunk emlékére. Sok újat hallottam tőlük és nagyon jó híreket. Már kezdünk feltörni, helyet kapunk az országos lapokban és aki megvetette a lábát, az segíti a többieket is. Egyre többen csatlakoznak hozzánk, érzik, hogy itt mi vagyunk otthon, miénk lesz a jövő. Egy-két év kell csak hozzá és elindítunk egy saját lapot, akkor neked is ott lesz a helyed. A Martinokkal, Vojtekovszkykkal pedig leszámolunk majd, jönnie kell még egy nagy autódafénak. Bírd ki addig.- Mit csináljak?- Amit már mondtam. Figyeld meg őket, tanulj meg tőlük mindent, amit érdemes tudni. Viselkedjél okosan: így Gyurikám, úgy Pistikém, kezitcsókolom Margit néni, de belül ne engedj egy jottányit sem az igazadból. Egy magas, hajlott hátú, őszhajú férfi lépett be az utcai ajtón, kutatóan körülnézett, Káplár intett felé.- Ülj le valahol Sanyi, rögtön jövök - visszafordult Borsoshoz -, magadra hagylak, bocsáss meg, hogy feltartóztattalak a munkádban. Ne idegeskedj, ne kapkodj, dolgozz nyugodtan. Neked még van időd, rengeteg időd van. Az öregember áttelepedett egy másik asztalhoz újonnan jött ismerősével. ( Borsos maga elé húzta $ papírjait, de ezpn az estén már nem írt tovább, it 0 <• ! ti Az építőbrigád a megbeszélt időben, április nyolcadikén adta át a tetőtéri