Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-11 / 110. szám

I 4 A szerkesztőség postájából 1992. MÁJUS 11. A hadigondozottak oltalmazásáért sőt érdemi választ sem kapott. Olvasónk panaszával Stefanik Lászlót, az IKV igazgatóját ke­restük meg, s miután az abban foglaltakat kivizsgáltatta, a kö­vetkezőkről tájékoztat: Földes Jánosné az 1992. április 21-i le­velében közölte vele, hogy a ko­rábbi vállalásuknak, a lakásbe­ázás megszüntetésének nem tet­tek eleget. Igaza van, csupán a belső munkákat végezték el, ezek közül a nyílászárók mázo­lása van még hátra. A hivatko­zott, 1991. december 12-i jegy-’ zokönyvben képviselőjük való­ban március első hetét jelölte meg, hogy akkorra elvégeztetik a falpanelillesztések javítását, de ez sajnos nem történt meg. Mégpedig azért, mert a vállalko­zóktól irreálisan magas ajánlatot kaptak. További vállalkozót ke­restek, s találtak is, aki a munkát elfogadható áron, még e hó 15-ig elvégzi. Földes Jánosnét ezt kö­vetően kártalanítják, mely fede- \ zi a beázott tapéta cseréjét. * A munka befejezéséig a bérlő szíves türelmét kéri. Ki vállalja a felelősséget? VIGYÁZAT! Méreggel permetezve! Legeltetés, lombszedés PR .V Ál, 19 év--'g TILOS! Végezte: Hortobágyi Állami Gazdaság A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségé­nek a megyeszékhelyen rende­zett, május 4-i ünnepi ülésére azért jöttünk el az ország minden részéből, hogy köszönetét mondjunk Szolnok és a megye polgári, egyházi, katonai vezető­inek méltán történelmi, úttörő tetteikért: oltalmukba fogadták a hadigondozottakat, s az ország­ban elsőként létrehozták szövet­ségünk városi-megyei szerveze­tét. A hadigondozottak szervez­kedését - a megyei közgyűlés el­nökének 670/1991. sz. körleve­lében lefektetett elvek alapján - az egész országban segítették és segítik, erkölcsi és anyagi téren egyaránt. Társadalmi támogatá­sukra „ZOUNUK” Nemzetközi Hadigondozott Alapítványt hoz­tak létre. Köszönetünk és hálánk jeléül negyvenegy MAHOSZ-diplo- mát adtunk át támogatóinknak, akiket alapító taggá fogadtunk, mert a nemzet becsületbeli adós­ságát törlesztik. Kísérje őket tisztelet és megbecsülés. Töb­bek között: dr. Habsburg Ottó­nak, a Páneurópai Unió elnöké­nek, dr. Teleki Pálnak, a MÓL elnökének, Szűcs Ferencnek, az Földes Jánosné szolnoki olva­sónk lakásának beázási ügyével kereste föl szerkesztőségünket - másodszor. Mint írja, az IKV 1990. október 4-én kelt jegyző­könyvében elismerte a beázáso­kat, vállalta a javítást, a kártala­nítást, a belső munkával el is ké­szültek, de a külső javítást a so­rozatos bejelentések ellenére OTP megyei igazgatójának. Bo­ros Lajosnak, a megyei közgyű­lés elnökének, König László volt polgármesternek és Várhe­gyi Attila polgármesternek, Ga- csári Kiss Sándor és Barotai Im­re kanonok-plébánosnak, néhai Fodor Otthmár esperesnek, Ha­mar István lelkésznek, Kövesi Artúrnak, az Izraelita Hitközség vezetőjének, Zsemberi István ny. tábornoknak, Pályák György, Nagy Szilveszter, Sár­közi István ezredeseknek, Kö- vesdi Albert alezredesnek. Az Isten áldja és jutalmazza meg őket, leszármazóikat - azzal a huszonöt emberrel együtt, akik­nek a diplomát átadtuk, s amely­ben feltüntettük elnökségünk ál­láspontját: „Zounuk Zounok Zolnok Szolnok nemes város, a hadigondozottak pártfogója” elismerést kiérdemelte - az or­szágban elsőként. Örömünkre szolgált, hogy Habsburg Ottó úr elfogadta meghívásunkat, és egy egész na­pot Szolnokon töltve, találkoz­hatott a város, a megye, a régió, a pártok vezetőivel, ország- gyűlési képviselőkkel és mások­kal is. Dr. Leskó Ferenc a MAHOSZ elnöke sem végezték el. A Néplapban múlt év decemberében megje­lent cikk után újabb jegyzőköny­vet vett föl az IKV képviselője, Csortos Ferenc, melyben a hely­reállítás időpontjaként ez év március 1-7. időpontot jelölte meg, azonban többszöri rekla­mációja után sem fogtak hozzá a munkához, nem kártalanították, Felháborító, amit a Hortobá­gyi Állami Gazdaság művel: minden előzetes tájkoztatás nél­kül vegyszerezett a Fegyvemek- Örményes-Kuncsorba települé­seket összekötő kövesutat szegé­lyező árokparton. A mellékelt tájékoztatót rak­ták ki a telefonoszlopokra - rit­kán, de nem tudjuk, hogy mikor, és az sem derül ki belőle, hogy gyomirtás vagy rovarirtás volt a céljuk, sőt a vélhetően április 28- nak szánt dátum június 28-ra si­keredett! Mi, akik az út mellett lakunk, az útfenntartó vállalattól elsősorban legeltetésre, kaszá­lásra béreljük a területet - nem kevés pénzért. Az ilyen akció - a nem lebecsülendő anyagi káron túl - ellehetetleníti a tehéntartást, az emberek maradék kedvét is elveszi. Mivel a gazdaság perme­tezéséről későn szereztem tudo­mást, a tehenem több napig legel­te a mérgezett füvet. Ha ebből kifolyólag beteg lesz vagy el­pusztul, vajon ki vállalja érte a felelősséget? Kérem az illeté­keseket, haladéktalanul intéz­kedjenek, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Takács József Örményes Eltört a sebességváltó Férjem szülőfalujából igye­keztünk haza április 20-án (va­sárnap), amikor Jászalsószent- györgyre érve a kezében maradt a sebességváltó kar. Eltört. Meg­állítottunk egy kerékpárost, hogy tud-e ajánlani egy autósze­relőt. Kedvesen segített, útba igazított, ám a szerelő még csak tanáccsal sem volt hajlandó el­látni bennünket, mert vendégei voltak. Jó, hogy a kerékpáros nem hagyott magunkra, a saját lakására hívott (Irinyi út 3.), és a délután egy részét szereléssel töltötte. Pedig neki is vendégei voltak! Emberségéért, fáradozásáért ezúton is hálás köszönetünket fe­jezzük ki, és sajnáljuk, hogy a teljes nevét nem írhatjuk meg, mert csak annyit tudunk, hogy Jánosnak hívják. A Sinka család Tiszajenőről Felejthetetlen emlék marad A jászjákóhalmi Horváth Pé­ter Honismereti Szakkör szoká­sos kétnapos tavaszi kirándulása ebben az évben Fejér és Tolna megyébe vezetett. A közel har­mincfős társaság különbusszal vágott neki az útnak, hogy né­hány rövid pihenő után Tácon megnézzék a gorsiumi római ko­ri ásatásokat, mely nagy élményt jelentett mindenki számára. In­nen Cece volt a legközelebbi főbb állomás, ahol a kirándulók Csók István emlékmúzeumával ismerkedhettek meg. Az első nap Dombóvár látnivalóinak megte­kintésével zárult. Másnap Bony- hádon a híres völgységi múze­umba látogattak, ahol a sok érde­lakást. Martin elszámolt velük és még azokban a napokban megkezdte a takarítást. Egyedül lassan haladt a munkával, a hétvégére áthívta segíteni Vojtekovszkyt. Szombat reggeltől vasárnap estig hordták le az előtérben felhalmozott törmeléket, kijavítgatták az apróbb hibákat - közben csak néhány órát aludtak a hajópadlóra vetett matracokon. A munka kezdetén Martin pezsgőt és vörösbort rakott ki az asztalt helyettesítő ablakpárkányra, mikor térdük már remegett a fáradtságtól, megálltak és töltöttek maguknak. Az ital rögtön a fejükbe szállt, megálltak a szoba közepén, gyerekkorukban tanult mozgalmi indulókat és operettdalokat harsogtak teli torokból. Egy kortyot meghagytak az utolsó pezsgősüveg alján és vasárnap este széthintették a sarkokba, mintegy felavatva az új lakást.- Nézz meg jól mindent - monta Vojtekovszky kapatosán -, mert ez a lakás soha olyan szép nem lesz, mint most üresen. Olyan, mint mi voltunk születésünkkor, még minden lehet belőle, ami megvalósul majd, az a megalkuvás egyik formája lesz. A beköltözés nehezebbnek bizonyult a vártnál. Több mint egy évvel azelőtt, mikor a Martin házaspár régi lakását elcserélte a mostanira, felosztották a háztartásukat, bútoraikat és egyéb holmijukat Martinnénál és Petra szüleinél rakták le, ide vitték az új otthonukba szánt frissen vásárolt tárgyakat is. Mindkét helyen papírba tekert szőnyegek, étkezőkészlettel megrakott dobozok, összecsomózott könyvek foglalták el a sarkokat, a szekrénytetőket és az asztalok alját. Martin csak a bútorokhoz rendelt egy fedett szállítókocsit, az apróbb dolgokat ő maga hordta át, esténként négyszer-ötször is forult a kocsijával. A fűtőtestek egész nap működtek, hogy a frissen felhúzott falak kiszáradjanak. Martin éjszakára is ott maradt a lakásban és rakosgatott, a rend április közepén alakult ki annyira, hogy át merte hozni állapotos feleségét. Az asszony szinte zökkenő nélkül szokott át, elnehezedett testével egész nap rendezkedett. Mintegy több szakaszra felosztva a lakásszentelőt, az első héten minden este vendégeket fogadtak: a szűkebb családi kört, barátaikat. Vojtekovszky egy szombati napon látogatott el hozzájuk, egy üveg Bourbon whiskyt nyújtott át Martinnak, aztán egy kis csomagot vett elő a táskájából:- Petrának hoztam. Hol van?- Kint a konyhában, rögtön jön. Leültek a nappali szoba régi bőr foteljeibe, felbontották a whiskyt, kezében a pohárral Vojtekovszky hátradőlt és becsukta a szemét:- Már mondtam egszer: te nem is tudod, hogy milyen jó itt! Martint lelkiismeretfurdalás fogta el, tudta, hogy a barátja egyedül él és a telet egy kölcsönkapott sződligeti víkendházban töltötte el:- Azt hiszem, nem kell külön mondanom: ide mindig úgy jöhetsz, mintha haza mennél.- Köszönöm, tudom, de az az igazság, hogy én nem szeretek haza járni. Ne törődj velem, hagyj irigykedni - újra koccintásra emelte a poharát. - Legyen itt sok boldog napotok. 96 Két éve húzódik a v helyreállítás, kártalanítás y EXPRESSZ-AJÁNLVA A következő esetre nagyon illik a mondás; a türelem rózsát terem. Szolnoki olvasónk a kórházi ellátásra panaszkodik. Konkrétan a Hetényi Kórház gyermek fertőző osztályára, ahol a kislánya feküdt. „Elérkezett a várva várt szombat: siettünk a férjemmel látogatni. Csöngetünk. Kiszól egy nő: Várjon. Ennyi. Közben valakivel tovább beszél odabent. Három perc múlva újra csöngetek, hogy hozzák ide a váróba, legyenek szívesek, mert már jobban van, szeretném megfogni. Utasítóan közli, hogy ő az orvos, és az OTP-ben sem én vagyok az első, ő különben is vizsgál (gyermekosztályon felnőttet), a nővérek sem érnek rá, sőt a gyereket meg se nézhetem, és becsapta az orrom előtt az ajtót...” „Végül az orvos újra kijött és közölte, hogy hazavihetem a gyereket, kezembe nyomott egy igazolást, és elment. A nővér kihozta a gyereket, lerakta az asztalra, és ő is becsukta maga után az ajtót. A gyerek további gondozásáról egy szót se mondtak, pedig 2 napig infúzión volt’ ’ - írja olvasónk. Amikor az illető osztály dolgozóival, orvosaival és nővéreivel arról beszélgettem, hogy valóban előfordult ilyen eset, kissé másképp festett a kép. A szóban forgó gyerekre és szüleire emlékeztek, annál is inkább, mivel a szülők nagyon idegesen, türelmetlenül, udvari­atlanul viselkedtek. Miközben a többi szülő - aki szintén a gyerekére várt - türelmes volt, ők többször is becsöngettek. Szombaton a gyermek fertőzőn egyetlen orvos ügyel. Amikor olvasónk becsöngetett (hiszen a fertőző osztályra nem lehet bemenni), az orvos éppen beteget vizsgált. Az osztály - magam is láttam -: szűk, zsúfolt, a vizsgálóhelyiség épp a váróból nyílik. Miközben a doktornő beteget vizsgált, Olvasónk többször is rájuk csöngetett. Az osztály élete így telik nap mint nap. Ha csöngetnek, persze hogy sietnek a váróba, hiszen halálos beteg gyereket is hozhatott valaki. De sokszor csupán arról van szó, hogy a szülő, aki egyszer már becsöngetett, türelmetlen és újra csönget, vagyis sokszor fölöslegesen mennek ki a nővérek ... A csöngetés az osztály megszokott rendjébe vág bele, amikor például a nővér eteti, tisztába teszi a gyerekeket, s a jelzésre közben kétszer is ki kell mennie. Pedig a váróban egy papír figyelmeztet, hogy „Itt csöngessen és várjon”. Az osztályon elmondták azt is, hogy olvasónk kijelentette, saját felelősségére is hazaviszi a gyereket. Ezért nem kapott felvilágosítást az igazoláshoz. A gyereket különben nem szán­dékoztak aznap hazaengedni. Szombaton gépíró se volt, hogy zárójelentést gépeljenek. Ezt később, hétfőn kapta meg az anyu­ka. A zárójelentés mellé a doktornő egy mondatot mellékelt, amelyben elnézést kért a szombaton történtekért... Az eset tanulságait dr. Horányi Mária részlegvezető főorvos­sal összegeztük. A főorvos asszony elmondta, örül, hogy sor került erre a beszélgetésre, mert néhány dolgot jó lenne nyilvá­nosságra hozni. Például azt, hogy az osztályon dolgozóknak be kell osztani a munkát - egy nővérre nyolc gyerek jut -, és nyilván első a beteg. A szülők a váróban nem tudják elképzelni, hogy odabent éppen etetnek, pelenkáznak vagy életet mentenek. Gyakran nincsenek tekintettel egymásra. Előfordul például, hogy várják a hazabocsátott gyermeket, közben hoznak egy súlyos állapotban lévőt, és ilyenkor sokan nem akarják előreen­gedni az új beteget. Még folytathatnánk a sort, a körülmények taglalását, amelynek során minden, olvasónk által felvetett sérelem magyarázatot lelt. De mindegyiknek egyetlenegy tanulsága van. A türelemmel el lehetne érni, ha nem is a rózsát, leg­alább a békességet. De a türelmetlenség - mint ahogy esetünk is bizonyítja - csak tüskét terem ... Ha rózsát nem is, békességet terem kés, régi, megmaradt emlék mel­lett részletes ismertetést hallot­tak a bonyhádi Perczel család életének történetéből is. Ezután a város műemlék templomába vezetett útjuk, délután pedig Grábócra. Ezt követően Mórá­gyon Teszler Ella fazekasműhe­lyében ismerkedtek meg a ko­rongozás művészetével, és a bát­rabbak kipróbálhatták ügyessé­güket, vásárolhattak a kész ter­mékekből. Az utolsó megálló Baján volt, ahol egy Duna-parti séta tette felejthetetlenné a jó hangulatú kirándulást. László Tünde Jászjákóhalma „Osztom a véleményüket” Az április 29-i Új Néplapban olvastam, hogy megszüntették a Nyílt tér rovatot, mivel egy ideje már nem töltötte be azt a szere­pet, amit neki szántak. A döntés­sel, indoklással egyetértek, osz­tom a véleményüket. Úgy gon­dolom, nem szükséges nevesíte­ni azokat a sajátos átkozódást ömlesztő demagógokat, akik - előszedve baloldali vagy ellen­zéki személyeket vagy szerveket - erős csúsztatással vagy fenye­getőzéssel igyekeztek másokat hallgatásra kényszeríteni. Természetesnek tartom, hogy a mai bonyolult gazdasági és po­litikai helyzetben semmi értelme nincs az oktalan „sárdobálás­nak’ ’, mert ettől az egyre jobban elszegényedő társadalom hely­zete nem javul. Azt viszont csak helyeselni tudom, hogy ezután is helyt adnak az olyan politikai tartalmú írásoknak, amelyek széles érdeklődésre tarthatnak számot. Végezetül megköszö­nöm azt a lehetőséget, hogy írá­saimat megjelentették, melyek­ben kifejezhettem saját álláspon­tomat, és azt, hogy a köpenyem színe megegyezik a köpenybélé­sem színével. További pártatlan munkájukhoz sok sikert kívánok abban a reményben, hogy ha a sors úgy kívánja, beküldött írá­saimat - ha az az ügyünket előbb­re viszi - megjelentetik. Tisztelettel és köszönettel Tolnai Antal Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents