Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-16 / 115. szám

4 Szolnoki Extra 1992. MÁJUS 16. ENYÉM A VÁR, TIED A LEKVÁR Ki nyer ma a könyvpiacon? A tévében számtalanszor mutatnak be pesti könyvmaffi­ák torzsalkodásairól szóló tu­dósításokat. Vidéken eleddig többé-kevésbé csend volt a könyvespultok körül. A ki- sebb-nagyobb perpatvarok a jobb helyért vívott nagy enyém a vár, tied a lekvár játékban nem jutottak el a nyilvánosság elé. Vidéken csendesen marták egymást az utcai könyvárusok a legjobb helyekért. Nem is igazán mondható ez marako­dásnak, legfeljebb irigy pillan­tások a jobb helyet kifogó kol­léga felé, ennyi volt az egész. Ezt a (sajnos a forgalmat ille­tően is) csendes, de nyugodt ál­lapotot zavarta meg a pesti könyvárusok berobbanása a szolnoki utcai könyvpiacra. Ar­ról már értesültünk, hogy a pesti aluljárók könyvárusai bírókra mennek egymással, tettlegessé- gig fajul a dolog egy-egy jobb hely fenntartásáért vagy elfogla­lásáért, de hogy ez Szolnokon hogy zajlik?-még nem tudjuk. Egyelőre mindenesetre így: A Városi Művelődési és Ifjú­sági Központ előtt hosszú ideig két könyvespult állt: egy a jobb sarkon, egy a bal sarkon. Közé­jük robbant be a pesti kolléga a maga 50 százalékos árleszállítá­sával. Szerkesztőségünk elsők között kapta a hírt: a pestieknek nincs engedélye, lopott könyvet árulnak, lefizették a fél várost és a művelődési házat az árusítási engedélyért, nem szabályos az egymáshoz 20-30-100 (ezek voltak az állítási variációk) mé­teren belül való árusítás, elviszik Mindenáron fél áron? az adót a várostól, kiszorítják a régi szolnoki árusokat a forga­lomból. És hogy mi az igazság? Hall­gattassák meg az összes fél, akit a dolog érint - és győzzön a józan ész. Bertalan István a bal oldali pult tulajdonosa: - Bent voltunk a városházán, azt mondták, nem nagyon tudnak segíteni. Az a ki­fogásunk, hogy ide kapott enge­délyt, ezzel rontja a tisztességes üzleti verseny lehetőségeit. Az­óta tőlünk alig vesznek könyvet. Én 1989 tavaszán kaptam az en­gedélyt erre a sarokra, pedig én is középen szerettem volna árul­ni. Azután idejön egy pesti illető, és neki már mindent lehet. Ha a Széchenyin vagy a lengyel pia­con árulna, azzal nem rontaná mások üzletét, ezzel szemben most úgy néz ki, hat embernek kell bezárni a boltot miattuk: a Skála előtt kettő, a buszpályaud­varon, itt a másik sarkon, meg mi. Még két hét és csomagolha­tunk. Ez a pesti vállalkozó feláll a kocsijával a járdára, senki nem szól neki. Nem értem, miért jó ez az önkormányzatnak? Itt százez­rekről van szó, ennyi hasznuk van a pestieknek a félárú köny­veken. Sz. Z.-né Budapest: (ázt kér­te, a nevét ne írjuk ki) - Nekünk ehhez semmi hozzáfűznivalónk nincsen. A könyveket Pesten vesszük leértékelve, jöjjenek a szolnokiak is ugyanoda vásárol­ni. Ez egy egyszerű versenyhely­zet. Ha kimegy a piacra, ott is ez van: egyik helyen húsz forint az uborka, a másikon tíz. Kész. Ez minden, amit mondhatunk. En­gedélyt, számlát at illetékesek ellenőrizhetik. Az illetékesek: - Verseny­helyzet mindenhol van. Ha meg­látjuk, hogy a pestiek kocsival a járdán állnak, megbüntetjük őket. A város érdeke? A város vásárlólakosságának az érdeke, amit figyelembe kell venni. A vásárlók: Az ő vélemé­nyüket nem kérdeztük meg. K. Sz. Fotó: K. É. kereste Martin sárga japán kocsiját. A végállomáson már kifelé villogott a busz irányjelzője, fájós lábát húzva Borsos futásnak eredt, és sikerült felkapaszkodnia. Lihegve behúzódott a vezető mögötti ülésre, és mint egy idő óta szokásává lett, megpróbálta levonni az éppen lefolytatott beszélgetés tanulságait. Nem akarta megengedni magának, hogy Martinná nyájas modora és panaszkodása meglágyítsa a szívét, az öregasszony visszavonultan is ahhoz a rendszerhez tartozik, mely, ha a helyzet úgy alakulna, irgalmatlanul elbánna vele. Azt is felfogta, hogy ha a következő nemzedékre, Martin Györgyre és társaira szállna át a hatalom, tulajdonképpen változatlanul folytatódna minden, az ő helyzete semmit sem javulna. Gondolatai elkalandoztak, az jutott eszébe, hogy Martinná legalább tizenöt évvel idősebb, mint az ő anyja volt, és most is él, méghozzá olyan gazdag és nyugodt környezetben, mely az ő anyjának sohasem jutott ki. Ezt olyan igazságtalannak érezte, hogy a méltánytalanságtól összeharapta a fogait. * * * Az idézés szerdán tíz órára szólt a kerületi rendőrkapitányságra, Borsos szabadnapot vett ki a munkahelyén. A kapuban álló rendőr először egy számozott fémkorongot nyújtott át neki, majd újra megnézve az idézést, egy belépési engedélyt töltött ki, és a bal oldali folyosó felé irányította. Borsos leült a papíron feltüntetett szoba előtt, a kényelmetlenül kemény műanyag széken is elálmosodott, most jött ki rajta az elmúlt hetek fáradtsága, összerezzent, mikor szólították. Bent az irodában egy kopaszodó, szemüveges, bajuszos, civil ruhát viselő férfi fogadta, bemutatkozott, de Borsos nem értette a nevét, csak az utána említett századosi rendfokozatot. A fiút meglepte, hogy az iroda falait egy diákszálló szobájához hasonlóan, színes fotókkal, rajzokkal, tréfás feliratokkal aggatták tele, és a rendőrtiszt is inkább egy nevelőtanárra emlékeztetett nyugodt, visszafogott hanghordozásá­val:- Látom, álmos, igyunk egy kávét? Borsos határozatlanul bólintott, a rendőr felvette a telefont, és két kávét rendelt, aztán az írógép mögé ült:- Addig essünk túl a hivatalos részen. Közlöm Önnel, hogy sértettként hallgatom ki, kérdéseimre köteles az igazat válaszolni, a hamis vallomást a törvény szigorúan bünteti. Két ujjal, de gyakorlott mozdulatokkal gépelve, felvette Borsos személyi adatait, közben behozták a kávét, a százados hátradőlt a székén, és nyújtózkodott:- Kér cukrot vagy tejet?- Nem, keserűen szeretem.- Pedig azt mondják, hogy a koffein hamarabb felszívódik cukorral. - Borsosra nézett, aki feszült arccal figyelte a szavait, elmosolyodott. - Ebben a kávéban nincs drog vagy idegméreg, nyugodtan megihatja. 106 Csendes jubileum a Tisza Szállóban i. O /F »I Ji /. L ,i t " "J I! I " *1 1 1 "."T!" ÍJ'-T" M ) j'J ' '!! ■«. •' .... Szepesi áradozott az SZMTE-röl Szolnok mai labdarúgásának szomorú helyzetét tekintve nem csoda, ha egyre többen emlegetik a régi idők fociját. Visszaidézve azokat a szép napokat, amikor az ellenfelek remegő lábbal érkeztek az alföldi városba, és, legjobb esetben is, egy tisztes vereség reményében léptek pályára. Bizony már csak múltja van a megyei jogú várossá avanzsált közel százezres település focijának, amelyre jó esetben mint stabil alapokra fel lehetett volna húzni akár egy fellegvárat” is, feltéve, ha a korábban meglévő értékeket nem herdálja el a műkedvelők „derék hada”. Húsz évvel ezelőtt összejött egy olyan társaság az NB I/B- ben, melynek valamennyi tagja mesteri szinten adta elő hétről- hétre produkcióját a Mátyás ki­rály úti pályán, és ahol az 1972- 73-as MNK küzdelmei során, az akkori élvonal krémjéhez tarto­zó SBTC, ZTE és Rába ETO haj­tott fejet a hazai piros-feketék előtt. A nagy menetelés utolsó állomása az elődöntő volt, nem kisebb ellenféllel szemben mint a Baráti Lajos által vezérelt Va­sas, Vidátscsal, Puskással, Vára- dival Ihásszal és társaikkal „fel­vértezve”. Tizenkétezer néző fogta körbe ’73 kora tavaszán a tizenhatoson belül, elesik, hű­ha, a játékvezető sípja néma marad,... az SZMTE nagy jövő előtt álló csapat.” Baráti Lajos: - Nagyon jó eredménynek tartom 1 -0-ás győ­zelmünket. A Szolnok kitűnő csapat, sportszerű ellenfél volt.- Ihász Kálfnán: - Rendkívül boldog vagyok, mert pályfutá- som során elősző játszhatok MNK-döntőt.- Puskás Lajos: - Jóval nehe­zebben sikerült a továbbjutás, mint azt gondoltam volna. Ez a Szolnok egy príma kis csapat, biztosan megállják a helyüket az NB I-ben, ha bejutnak. tanítványait és vezetőtársait, a szakosztályvezető Rákóczi Fe­rencet, a kispadon nélkülözhe­tetlen dr. Sebestyén Mihály sportorvost és a máig elnyűhe- tetlen intézőt, Bugyi Ferencet. Jó osztályfőnökhöz méltóan elő­ször jelentést kért a csapatkapi­tánytól, majd sorra meghallgatta egykori játékosait az elműt két évtized történéseiről. Papp Pista (Kígyó), Géczi Lajos (Csumi- da), Árvái István (Sityu), Kovács Gyula (Fehérhús), Szatmári Já­nos (Szatyi), Nagy Ferenc (Csir­ke) és társaik kisiskolás módon, a legnagyobb tisztelettel mesél­tek az „Ősz Betyárnak”, aki oly­kor láthatóan elérzékenyülve itta nagyfiai szavait. Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, a tüzes csopaki rizling egyre fokozta a hangulatot, a sztorik, történetek szereplői jó­kat derültek, ugratták egymást a néhány órára csintalan futballis­tákká visszafiatalodott sikerko­vácsok olyannyira, hogy „Ho- szúka” a pincér majd elejtette a tálcát. Ő is a csapathoz tartozott, ki tudná megszámlálni hány kor­só sört, kisfröccsöt és pacalpör­költet szolgált fel borravaló nél­kül annak idején az MTE törzs­helyén. De szép is volt. Hegedűs - Kántor, Árvái, Ennyien jöttek össze az első találkozóra, a következő öt év múlva lesz. Fotó: Novák játékteret, de a környező magas fák és földszintes házák is szur­kolóktól terhelten várták Hévízi játékvezető jeladását, hogy meg­kezdődjön a harc a döntőbe jutá­sért. A Magyar Rádió legnépsze­rűbb riportere, Szepesi György szinte áradozott az egyenes köz­vetítés során. „Czirnák óriási lövése a ka­pufán csattant,... a Vasas egy­szerűen nem bír a kitűnő SZMTE-vel,...Szolnoki tizen­hét méterről mellé bombá­zott,...a közönség szünet nélkül buzdítja csapatát,.... Szatmári lövését a csereként beállt Mé­száros óriási bravúrral hárí­totta, ... nagyszerűen játszik a Szolnok, a Vasas vért izzad,... veszélyes helyzetek sokaságát dolgozza ki az SZMTE, az NB I. jogos várományosa,... Mile fejesét Mészáros káprázatos mozdulattal üti a léc fölé,... az egész Vasas beszorult a saját tizenhatosára,... itt tartom a közvetítést, mert olyan jó a meccs, ... ej de szépen hozzák ki a labdát a szolnoki védők,... Garicsot ketten közre fogják a- Nagy Ferenc: - Úgy érzem, döntetlenre jók lettünk volna, de sebaj, majd a bajnokságban kár­pótoljuk magunkat. A hátborzongató hangfelvé­telt Csépe Mihály, a Tisza Szál­ló nyugdíjas igazgatója, az MTE volt játékosa és szakosztályve­zetője játszotta le az egykori nagycsapat tagjainak, akik amo­lyan jubileumfélére voltak hiva­talosak a felújított szálloda Ká­véház termébe. Ez volt az együt­tes akkori tözshelye, minden ha­zai mérkőzés után vacsora várta a játékosokat és közvetlen hoz­zátartozóikat. Sőt a vidéki utak előtt is itt fogyasztották el az ebédet Nagy Ocsiék. Szepesi hangját hallgatva libabőrösek lettek a deresedő hajú, meglett emberek. A hiányzók (Garics, Mile, Hegedűs, Kántor) sajnál­hatják, hogy kimaradtak a buli­ból, és nem kóstolhatták meg kedvenc mesterük, Thomann Antal csopaki borát. Ugyanis a nyugdíjas futbállszakember egyenesén a Balaton partjáról ér­kezett erre a találkozóra, hogy nagy szerettei ölelje keblére volt Papp II., Kovács - Géczi, Nagy - Szatmári, Czirnák (Garics), Mile, Szolnoki. Edző: Tho­mann Antal. Volt tehát egy igazi jó csapat valamikor a hetvenes évek ele­jén. Abban az időben egy Vasas elleni 1 -0-as vereség is felért egy győzelemmel. Ami olyan tiszte­letre méltó teljesítménynek szá­mított, hogy az emberek még ma is gyakran mintegy kapaszkodó­nak használják, ha a mai szomo­rú valóságot, a mélypontján lé­vő, szinte reménytelen helyzetű szolnoki labdarúgást kénytele­nek valamivel feledtetni. Bizonyára van magyarázat arra, miért, hol és kiknek a hibá­jából hiúsult meg annak idején az NB I-be jutás. Ám azt már jóval nehezebben lehet majd el­hitetni az utókorral, hogy ez a város képtelen volt megállítani az utóbbi évtizedben megindult hanyatlást, és amelynek vég­eredménye a szolnoki futball hosszas agóniáján keresztül vé­gül a szükségszerű elmúláshoz vezetett. (néder) Fotó: novák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents