Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-16 / 115. szám

I 1992. MÁJUS 16. Szolnoki Extra s A fesztiválon kívül A házasságok az égben köttetnek, tartja a mondás. Úgy látszik, a testvérvárosi kapcsolatok is, hiszen emberi ésszel majdnem felfoghatatlan az a tény, mely szerint a kolumbiai Tunja és Szolnok polgármesterei szándéknyilatkozatot írtak alá, hogy meg­vizsgálják a hivatalos kapcsolatfelvétel lehetőségeit. A két alcalde mayor, ahogyan spanyolul mondják, arról folytatott megbeszéléseket három napon belül kétszer is, hogy mely témák, területek azok, amelyeken az együtt­működést el lehetne indítani, s hogyan lehetne elhitetni a világgal, hogy két egymástól ennyire messzire fekvő település is képes lehet a közvetlen kapcsolatok működtetésére úgy, hogy közben gazdasági hasznuk is származzon belőle. Lapunk kérésére Várhegyi Attila polgármester ismerteti az események hátterét. Szolnoki agglomeráció A gazdasági szféra Tunja polgármestere kiemelte, nem véletlen, hogy egymásra ta­láltak a városok, hiszen a két or­szág sok tekintetben azonos problémákkal küzd (munkanél­küliség, oktatás átalakítása, poli­tikai hatalom decentralizációjá­nak kérdései stb.). Ugyanakkora magyarok rendelkeznek techno­lógiával, know-how-val, s noha átalakulóban van a gazdaság, azért olyan termékek is vannak szép számmal, amelyek piacra találhatnának Kolumbiában. Én az hangsúlyoztam, hogy a kolumbiai ásványkincsekre ala­pozott, megvásárolt magyar technológiával létrehozott fél­kész termékek előállítása egy­részt az ottani kormányprogram­mal összhangban felvevőpiaca lehetne a munkaerő-feleslegnek, míg itthon ezeket - az árukból vegyes vállalatokat működtetve - olyan késztermékeket állíthat­nánk elő, amelyek a magyar, il­letve kelet-európai piacon elad­hatók lennének, s így nekünk is lehetőségünk lenne a munkanél­küliség csökkentésére. Kiderült, hasonlóan gondol­kodunk a kivitelezés szempont­jából is: amennyiben a két város közötti, a testületek általi kap­csolatfelvétel megtörténik, úgy a politika már majdnem elvégezte a feladatát, hiszen onnan kezdve már a tunjai és a szolnoki üzlet­embereknek kell átvenniük a sta­fétabotot, nekik kell a kialakított lehetőségekkel élniük, ha azt akarják, hogy a mindkét fél szá­mára előnyös szerződések meg­szülessenek, hasznot hozzanak. A pénz nem ismeri a kilomé­tereket, nem ismeri a tétovasá- got, mert gyorsan tovasiklik. Ép­pen ezért rajta keresztül, vagy inkább az ő segítségével lehet legyőzni a távolságot, az időzó­nák miatti hét óra eltérést. Egy magyar iskolában Göncz Árpád köztársasági el­nök úr ottjárta óta nagy respektje van Magyarországnak Kolumbi­ában, aminek jele az is, hogy ép­pen Tunjában jött létre a Kolum­biai Magyar Társaság, s ebben a városban működik a Szent Ist­ván Kolumbiai Magyar Iskola is, amelyben nem kint élő magya­rok gyermekei, hanem colomb gyerekek tanulnak magyarul. Ebben a tanévben már nyolc- vanan, a következőtől kezdve pedig több mint négyszázan. A lehetőségek tekintetében tehát az oktatás sem marad le, nem is beszélve a színház sokat emlege­tett sikeréről. A cserekapcsola­tok (diák- és tanárcserék) itt is adottak. Akár üzleti alapon is, hiszen a Gazdasági Kamara kép­viselői élénken érdeklődtek a magyar oktatás iránt abban a te­kintetben is, hogy vannak-e el­adó tanterveink, oktatási project- jeink, eszközeink az oktatás színvonalának emeléséhez. S ugyanez vonatkozik gyógyásza­tunkra, s megint csak a véletlen, éppen a termálvizek használata, gyógyászatban való felhasználá­sának lehetőségei érdekelték az ottaniakat. Ezzel együtt szívesen látnának vendégül zene- és képzőművé­szeket, a népművészetet őrző, Európa történetét, annak egy szeletét bemutató kiállításokat, amelyek szerintük hatalmas ér­deklődésre tarthatnának számot. Hogyan lehet ezeket pénzzel bírni? Európában testvérvárosi együttműködést kialakítani vi­szonylag egyszerű, nóhá itt sem olcsó. A tengerentúlra nyilván­való, hogy jóval többe kerül. Olyannyira sokba, hogy a köz­pénzekből, egy város költségve­téséből aligha lehet finanszíroz­ni akár évi egy-egy csoport ki­küldését. Ennek a kapcsolatnak más ala­pokon kell nyugodnia, mint a ko­rábban megszokott testvérvárosi kapcsolatoknak. Nem lehet a kultúrára alapozni. Itt a gazda­ságnak, az üzletnek kell a fő sze­repet játszani. Először ezeknek kell alakulni, ezeknek kell a lét- jogosultságot bizonyítani, azaz profitot kell termelni. S ha mind­ez sikerül, akkor lehet majd szó arról, hogy a szolnoki tőke - saját érdekeinek megfelelően - elő­lépjen mecénássá, szponzorrá, s támogassa művészek, a diákok, a tanárok, a kiállítások, az együt­tesek kiutazását. Csak ezen az elven jöhet létre egy folyamatos együttműködés. Honnan, miből lesz a pénz? Az Ipartestület és a Gazdasági Kamara vezetőivel külön-külön találkoztunk; Dános Kornél nagykövet, Fodor Tamás ország- gyűlési képviselő és én, mégis szinte ugyanazok hangzottak el: van felvevőpiac, s nekik jó né­hány árucikkre, projectre, tech­nológiára lenne szükségük nem­csak egy alkalommal, hanem fo­lyamatosan ahhoz, hogy megfe­lelő életszínvonalat, kínálatot tudjanak biztosítani. Kérték, hogy szakmai tanács­adással is segítsenek a magya­rok, hogyan, milyen módon pró­bálkozunk mi a gazdaság átala­kításával, illetve magukat a tech­nológiákat hogyan alkalmazzuk. Olyan kérésekkel bombázták a magyar tárgyaló felet, hogy ha cégajánlatok lettek volna a tás­kájukban, akkor jó néhány tekin­tetben akár üzletek is köttethet­tek volna. Megjegyzés abban született, hogy mindkét fél másfél hóna­pon belül a másik számára elküld egy olyan kínálati listát, amely tartalmazza az azonnal rendelke­zésre álló termékek, a gyártók, a kereskedők címét, profilját, pénzügyi megbízhatóságának igazolását, azaz csupa olyan in­formációt, amelyek alapján a közvetlen kapcsolatok felvehe­tők. Szóba került csereirodák felál­lításának a kérdése is, amelyet a magyar fél ajánlott, a Szolnokon már működő észak-amerikai New Hampshire állam kereske­delmi képviseletének mintájára tevékenykedhetne, azaz Boyaca tartomány - amelynek székváro­sa Tunja - irodája Szolnokon, az önkormányzat és a VOSZ közre­működésével, Kolumbiában, il­letve Tunjában az Ipartestület és a Gazdasági Kamara közremű­ködésével jönne létre. így az in­formációk közvetlen módon a két város, illetve a két térség kö­zött áramolhatnának, amely be­láthatatlan előnyökkel járhatna e két település és környezetének gazdasága számára. Erről a lehe­tőségről pedig egyik fél sem akart lemondani. Városi külkapcsolatok Az önkormányzatok létrejöt­tével a testvérvárosi kapcsolatok átalakultak, értelmük és létük megváltozott. Már nem elsősor­ban a Nyugatra kiutazást jelenti, eljutni a vasfüggöny másik olda­lára és ott bámulni a jóléti társa­dalom életét, hanem valami egé­szen mást. Az állami külpolitika mellett egyre fontosabb szerepet kapnak egy-egy régió, település közvet­len kontaktusai a világ más tája­ival, befektetőivel, hiszen az ál­lam csak a kereteket kell megha­tározza, a végrehajtásról, a tarta­lommal való feltöltésről, vagyis a befektető megnyeréséről már az önkormányzatoknak kell gon­doskodniuk. Rajtuk múlik sok esetben, hogy egy tőkebefektető megáll-e Magyarországod, vagy eíhűl áz itt tapasztaltak .„láttán; s rögtön odébbáll, örök'iA hátat fordít nekünk. Ebből az aspektusból nézve önállóságunk és felelősségünk óriási. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy pénzt hozzunk a városba, illetve, hogy a város és térsége portékáinak piacot ta­láljunk a világban, hiszen egy város nem akkor gazdag, ha az önkormányzata gazdag, hanem akkor, ha a polgárai azok. A politikának tehát az a felada­ta, hogy megteremtse a lehetősé­get a megélhetés, a gazdagodás alakítására. Itt azonban neki meg kell állnia, hogy ne fordulhasson elő: a politika minden porcikájá- ban, még egy csavar meghúzásá­nak ideológiájában is irányítsa a gazdaságot, a piacot. Szolnok testvérvárosi kapcso­latai soha nem látott fejlődésben vannak. S mára a német, a finn, s remélhetőleg hamarosan a co­lomb testvérvárosban is az együttműködés színterei eljutot­tak a gazdasághoz, vagyis a pénzhez, ami azt mutatja, hogy bíznak bennünk, szolnokiakban. E bizalmat kell forinttá váltani, hogy e külpolitika szükségessé­ge munkahelyek, üzletek, ve­gyes vállalatok formájában iga­zolódjék. Várhegyi Attila A gazdasági szféra megfelelő alapot biztosít a város fejlődésé­nek, és mérete révén, működteté­se következtében a jövőben is hajtóereje lesz az agglomeráló- dási folyamatnak. Ez volt a vá­rosnak az a szférája, amelyben az elmúlt évtizedek során nagyará­nyú változások zajlottak le. Igaz, a központi elgondolások nyo­mán. központi forrásokból meg­valósult beruházások révén in­dukált fejlődés túl gyors volt. így egyrészt bizonyos aránytalansá­gok jöttek létre a szférán belül, másrészt a gazdasági szféra fej­lődési üteme mögött az infrast­rukturális szféra látványos mó­don lemaradt. A társadalmi szfé­rában bekövetkezett változások is csak különböző nagyságú ké­sésekkel követték a változáso­kat, míg a környezeti szféra csak hiányosságokkal, a meg- és túl­terhelés látható jeleivel tudta el­viselni a termelés bizonyos ága­zatainak látványos felfutását. Ezzel együtt is az az igazság, hogy a gazdasági szférában be­következett látványos fejlődés Várhegyi Attila polgármes­ter: - Volt olyan lakás, amelyre öten, volt olyan, amelyre százan is pályáztak. Az önkormányzat bonyolítja a szerződések megkö­tését, s a kincstárral szerződnek a tulajdonosok. Az első lépcső az volt, hogy a közgyűlésnek szán­dékot kellett adni arról, hogyan kívánja ezeket a lakásokat elide­geníteni. Két lehetőség kínálko­zott. Az egyik szerint: a hivatal nem vesz részt ebben, s ez eset­ben a kincstár - mint több helyen \ az országban - egy kft.-t bíz meg, és licit útján értékesíti az ingat­lanokat, így akinek több pénze van, az jut lakáshoz. Volt a másik lehetőség, hogy bizonyos szociá­lis szempontok alapján próbálja meg a polgármesteri hivatal úgy működtetni a dolgot, hogy be tudjuk vonni ebbe azt az 1400 családot, amelyik lakásra vár Szolnokon. Ezt választottuk, majd kiírtuk a pályázatot. Min­denkit kiértesítettünk, aki az el­múlt másfél-két évben jelentke­zett szovjet lakásra. A sajtóban is megjelent a pályázatra való fel­hívás. Lehetőséget biztosí­tottunk a lakások megtekintésé­re. A közgyűlés a saját, adott szempontjai alapján a pályázato­kat a szociális, egészségügyi és sportbizottság szociális albizott­sága elé utalta véleményezésre. Reggel kilenctől éjfélig tartó kö­zös ülésen alakította ki az állás­pontját a bizottság úgy, hogy va­lamennyi pályázatot egyenként áttekintett. Hozzá kell tennem, hogy ezen az ülésen jelen volt a hivatal lakásügyi csoportja, amely a pályázatokat felvette és elemezte, jelen volt a szociálpo­litikai csoport és gyámügyi cso­port, amelyek információt szol­gáltattak. Harmadik lépcsőben a bizottság véleménye alapján, a nélkül ma nem az lenne Szolnok, ami, és korántsem rendelkezne ugyanazon fejlődési lehetősé­gekkel, amelyekkel ma, rohamos gazdasági fejlődés támasztotta aránytalanságokon, nehézsége­ken és gondokon túljutva rendel­kezik. Ebben a vonatkozásban persze ki kell lépnünk a feldolgo­zott anyag keretein kívülre. Hoz­zá kell tennünk, hogy a társadal­mi változások, a gazdasági vál­ság gazdasági értelemben bi­zonytalanná tesz mindenféle elemzést. így van ez Szolnok esetében is, ahol szintén vállala­tok tűnnek el, alakulnak át. Visszatérve az elemzésre - Szolnok esetében is -, igaz, hogy a gazdasági szférában meglévő aránytalanságok és ellentmondá­sok az ipari szerkezetnek az in­novatív jellegű ágazatok felé va­ló elmozdulásával, az agrárter­melés belterjessé és fogyasztópi­ac-orientálttá tételével szüntet­hetők meg. Figyelembe veendő, hogy - bár e szerkezeti változás­ban a magántőke által létrehozott kis- és középüzemek elsősorban közgyűlés határozata értelmében hozzám kerültek döntésre a pá­lyázatok. Csak akkor változtat­tam, ha kiderült, hogy az illető nem felel meg a pályázat feltéte­leinek, ha visszalépett, illetve ha esetleg korrupció gyanúja merült volna fel. Mindössze négy he­lyen változtattam meg a bizott­ság javaslatát. Három esetben visszaléptek, a negyedikben a lakhatás biztosított volt. Az egé­szen nyilvánvalónak tűnt már a kezdet kezdetén, hogy mind a nyolcszáz-egynéhány pályázó­nak nem tudunk majd lakást ad­ni. Százharminccal tudtuk csök­kenteni az 1400 lakásigénylő számát. Várható volt, hogy felszaba­dulnak a problémák, ugyanakkor nem akartuk, hogy az értékesítés a piaci viszonyok között történ­jen, mert akkor még ennyivel sem tudtunk volna csökkenteni a kontingensen. Ezért döntöttünk minden félelmünk ellenére a szo­ciális szempontok mellett. Tudni kell, hogy ebben a városban tíz éve nem épült bérlakás, így a la­kásra várók száma egyre szapo­rodott. Egy picit az országos la­káshelyzetre is kitérnék: nincs lakástörvény, nemzeti lakáskon­cepció és nincs szociális törvény sem. Ez konzerválja az évek so­rán felhalmozott gondokat, ame­lyek alatt az önkormányzatok szépen lassan összeroskadnak. Megítélésem szerint az elkövet­kező 8-10 évben nem várható, hogy nagyarányú lakásépítés kezdődjön Szolnokon, hiszen a jelenlegieket kellene valahogy fenntartani. Or. Szabó Rudolfné, a bizott­ság elnöke: - A közgyűlés által felállított szempontok alapján mozgékonyságuk révén érezhető szerepet játszhatnak - a struktu­rális átalakulás sikere elsősorban, a nagyüzemek, különösképpen a vegyipar, gépipar és élelmi­szeripar termékszerkezetének át­alakításával oldható meg. Meg kell találni az agglomerációs övezet településeinek nagyobb arányú és hatékonyabb bekap­csolását a településcsoport egé­sze gazdasági boldogulásának előmozdításába. Ez mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén lehetséges. Az ingázás mellett keresni kell a kooperációs kis­üzemek létesítésének lehetősé­geit az agglomerációs övezet­ben, illetve a bedolgozórendszer elterjesztésének módszereit. Az agglomeráció természetesen nem sziget az ország testében. Hogy még kevésbé az legyen, az infrastruktúra fejlődése a biztosí­ték. Ebben a vonatkozásban jó lehetőséget teremthet az új Ti- sza-híd, a távközlés, az esetleges vasútfejlesztés, a tiszai hajózás újraéledése. vizsgáltuk a pályázatokat. Na­gyon kemény munka volt. Lé­nyeges szempontként vettük fi­gyelembe, hogy a pályázó ren­delkezzen önkormányzati tulaj­donú. összkomfortos, komfortos lakás bérleti jogával, és erről mondjon le az önkormányzat ja­vára. így ezeket a lakásokat újabb bérlőknek lehet kiutalni. Második szempont, hogy gyer­meket vagy gyermekeket nevel­jen a család. Rendelkezni kellett érvényes lakásigényléssel és egyéves megyeszékhelyen-la- kással. Ezek alapján nyílt szava­zással tettük meg javaslatunkat a vevőkijelölésre, majd a polgár- mester úr döntött. Próbáld Ferenc, a lakásügyi csoport vezetője: - A pályázati felhívás előtt szakemberekkel felmérettük a lakások műszaki állapotát, forgalmi értékét, s eh­hez igazítottuk az árakat. A leg­olcsóbb 400 ezer, a legdrágább 1100 ezer forint. A műszaki álla­pot is ezzel párhuzamosan más és más. A 400 ezres az első lép­csőházban található a földszin­ten, s elég rossz állapotban van, felújítása jelentős költség lesz. A házak a magyar szabvány szerint készültek, tehát statikai vagy egyéb gondjai az épületnek nin­csenek. Most folyik a külső köz­műveknek a hálózatra való rá­csatlakoztatása, így a 130 lakás víz-, szennyvíz-, gáz- és áramve­zetéke független lesz a laktanyai hálózattól. Május-júniusban a szerződéskötést lebonyolítjuk az új tulajdonosokkal, a birtokba­adást az első félévben szeretnénk megejteni. Az épületet üzemel­tethető állapotban adjuk át, be­lülről a tulajdonos olyan ütem­ben végezheti a felújítást, aho­gyan lehetősége engedi. Az elmúlt években a lakás­mozgás a homogenitás miatt ne­hezen ment. Kétszobás lakások épültek. Az egykori szovjet épü­letekben viszont egyszobás, két­szobás, három és feles is találha­tó, így színesebbé válik a kínálat. Arról már szóltunk, hogy ezzel a megoldással felszabadítottunk önkormányzati bérlakásokat.- bcs ­Még egyszer az orosz lakásokról Százharminc család mosolyog Ötször ennvi szomorkodik Nehéz szavakba önteni, milyen érzelem, indulat uralkodott azokon az embereken, akik közül a napokban néhányan szerkesztőségünket is felkeresték, bajuk orvoslását várva. De mentek ők a városházára is, amikor megkapták az elutasító határozatot az egykori szovjet lakások­ra beadott pályázatuk ügyében. Utánanéztünk a dolognak, az önkor­mányzat munkatársaival leültünk egy csendes szobában, s talán olyan részletekről is beszélgettünk, amelyek az olvasóhoz még nem jutottak el. A beszélgetést némileg rövidített formában ezúton közreadjuk. Elöljáróban csak annyit, hogy az említett lakások az állami kincstár vagyonának részét képezik, az önkormányzat az értékesítésre kapott megbízást. Két város - tízezer kilométer

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents