Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

ZT 4 A szerkesztőség postájából 1992. MÁJUS 14. Tűnődés egy sajtótájékoztató kapcsán / „Érted haragszom, nem ellened” Az Új Néplap április 30-i szá­mában tudósítás jelent meg a szol­noki polgármester előző napi saj­tótájékoztatójáról. Ezen a polgár- mester úr - egyebek mellett - kije­lentette, hogy a megyei pedagó­guskamarát nem tekinti demokra­tikus szervezetnek, elnöke terrori­zálja az iskolák vezetőit. Mi taga­dás, meglepő a harcias hangnem, mivel legutóbbi levelében a pol­gármester úr együttműködési készségéről biztosította ugyanezt a szervezetet. Javaslatunkat elfo­gadta, és hajlandónak mutatkozott a problémák kölcsönös engedmé­nyek alapján történő rendezésére. A címzett ezt komolyan vette. Té­vedett? Az együttműködés jelentheti-e a hibák, az átgondolatlanságok kritika nélküli elfogadását? Igen, de azt hajbókolásnak is nevezhet­jük. Egy (szakmai) érdekvédelmi szervezet alapvető kötelessége és joga(!), hogy /ellen/véleményének hangot adjon. Egy véleményt lehet elfogadni, elutasítani és védeni is. Lesöpörni, figyelmen kívül hagyni is lehet, de ez utóbbi a demokráci­ákban nem szokás. A megyei pedagóguskamara el­nöke több általános iskola igazga­tójával beszélgetett az elmúlt idő­szakban, együttműködésüket kér­te a pedagógusok közös ügyeiben. Izgalmas lehet elképzelni, vajon hogyan és milyen eszközzel „ter­rorizálhatta” az iskolaigazgató­kat. Vajon miféle támogatás vagy kedvezmény megvonását helyezte kilátásba? Az iskolák felelős és ta­pasztalt vezetőiről feltételezhet­jük-e, hogy engednek egy esetle­ges „illetéktelen számonkérés­nek”? Aligha. A kérdések sora folytatható: mi jellemez egy de­mokratikus szervezetet? Elsősor­ban a tagság véleményének, cse­lekvési és gondolati szabad­ságának érvényesülését, valamint a vezetők szabad választását jelen­ti. A Magyar Pedagógus Kamara megyei szervezete megfelel ezek­nek az elvárásoknak. S mégsem demokratikus? Sokszor halljuk, mondjuk, hogy az előző időszak nagy hibája volt, hogy nem tolerál­ta a másságot, a hivatalostól eltérő véleményt. Reméljük, ma már túl vagyunk ezen, és érvekkel érvek csatáznak. Bízzunk abban, hogy a vitapartnerek feltételezik egymás­ról a segítőkészséget, a jóakaratot. József Attila szavaival: érted ha­ragszom, nem ellened. Magyar Pedagógus Kamara megyei elnöksége héz helyzetben lévő embereket bosszantsák... Olvasónk észrevételére máris válaszol a Szolnok és Vidéke Áfész Tagsági Irodája: A szövet­kezet tagjai - tagsági viszonyból eredően - részjegyük és üzletré­szük után osztalékra az 1991. évi gazdálkodási eredmény alapján jo­gosultak. Emellett különböző vá­sárlási kedvezényben részesülnek, így a szóban forgó bónuszakció is egy plusz lehetőség számukra. A 10 %-os kedvezményt a szövet­kezet valamennyi üzletében, áru­házában, Tüzép-telepén - decem­ber 31-ig - igénybe vehetik. Ezzel a kedvezménnyel az a célunk, tag­jainkat érdekeltté tegyük abban, hogy nálunk vásároljanak. Támadás a buszmegállóban! Rossz külsejű házaspár tá­madott meg a szolnoki, Szé- chenyi-lakótelep „nagy” Orosz Gy. úti buszmegállójá­ban - május 11-én (hétfőn), 20 órakor. Diplomatatáskámmal pró­báltam védeni magam, de az a földre esett, tartalma szétszó­ródott. Két fiatalember sietett a védelmemre, és a támadók elinaltak. E kedves ismeretle­nek segítettek összeszedni a holmijaim - köztük a szív- gyógyszeremet is. (Szívműtét­re jegyeztek elő, éppen a behí­vásomat várom!) A két ismeretlen fiatal­embernek ezúton is köszöne­tét mondok. Szénási Mihály Szolnok Béküljenek meg ... Válasz egy kérdőívre A Szolnok és Vidéke Áfész kér­dőívet juttatott el nemrég tagjai­hoz, amiből mi is kaptunk egyet. Nem kitöltés végett, hanem Kiss Pálné szolnoki olvasónktól - azzal a kéréssel, hogy mi továbbítsuk a szövetkezethez, mivel „a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte”. S mint kísérő levelében írja, felháborítónak tartja, hogy a része­sedéseimén, 10%-oskedvezmény- nyel kapott utalványokat csak 500 Ft vagy afeletti vásárlás esetén válthatják be. A kérdőív 7. pontjá­ra - melyen a szövetkezet munká­jával kapcsolatos észrevételt, ja­vaslatot várják - többek között ezt válaszolta: Mi akkor léptünk be az áfész tagjai sorába, amikor alaku­lóban volt. Most, a kis nyugdíjunk mellett nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy egyszerre 500 Ft­ért vásároljunk, mert jószerével már csak kenyérre és tejre telik, azt pedig nem vehetjük meg előre. Va­jon kinek az elméjéből pattant ki ez a zseniális ötlet? Az ilyen ked­vezmény csak arra jó, hogy a ne­A Kiért szólhat a harang című (IV. 9., 21.) vitához szeretnénk hozzászólni, mert bizonyára fél­reértések sorozatára, egyéni szimpátiára vezethető vissza a sajnálatos probléma. Arról van szó, hogy a teremtő Istenünk megengedi a választás jogát: ve­le vagy nélküle élhetünk. Máté evangéliumában olvashatjuk Jé­zus figyelmeztetését: egyszerre két úrnak nem szolgálhattok! De Isten üzenetéből kiolvasható, hogy kegyelmi időt élünk, még nem késő megtérni. Ne vigyük alkudozásra az Isten adta lehető­ber számára az „Élet könyvét” jelenti. A szertartások körüli vitát az válthatta ki, hogy az egyházak­nak évszázadok óta hierarchikus rendje van. A harangozás, imádkozás, zsoltáréneklés az egyházi szertartás része és ki­váltsága. Ha valaki zsoltárral kí­vánja búcsúztatni kedves halott­ját, fogadja el - a harangszó mel­lett - az egyházi szertartáson el­hangzó evangéliumot is. Aki más eszmét vall, számoljon az­zal, hogy a harangszó kiváltsá­gában nem részesülhet. Az egy­ségeket! Bármilyen „vihar” ka- házi temetési szertartásnak az a vargott is a világban, a Biblia nem változott, nem csorbíthatta semmi; az igék gyűjteménye megmaradt nekünk örökségül, ma is aktuális üzenet minden ember számára; olvasása elis­mert és ajánlott az egyetemeken, főiskolákon, mivel az általános műveltséghez tartozik. Hívő em­ugyanezen a környéken jár majd. Megfogadta magában; mindent megtesz, hogy az ő élete már szabad és gondtalan legyen. Átfagyva szállt ki a kocsiból, felsietett a lépcsőn, és az összes lámpát meggyújtotta a lakásban. Új üveg whiskyt bontott, töltött magának, poharát egy elképzelt koccintásra emelte. Hazafelé tartva kint az utcán Borsos arcát megcsapta az aszfaltról felszálló langyos pára, a levegőben még hét óra után is ott lappangott a természetes világosság maradéka, sápadtabbá téve az ostorlámpák fényeit. Ebben az évben először érezte meg a tavasz közeledtét, nem szállt villamosra, hanem lesétált a metróig. Otthon, a munkásszálló portáján megállította az éjszakai ügyeletes:- Borsos, baj van, feltörték a szekrényét. Már jártak kint a rendőrök, azt mondták, visszajönnek egy óra múlva. A szekrények a szoba előterében álltak, Borsos, mivel állandó lakónak számított a szállón, két külön osztatban tartotta a holmiját, mindkettőről lefeszítették a lakatot és tartalmukat szétszórták a padlón. A rendőrök visszatéréséig semmihez sem nyúlhatott, így csak a tekintetével mérte fel, hogy mit vittek el. Úgy találta, ruháiból nem hiányzik, és a piros magnetofonos rádiót is ott látta a belső szekrény sarkában, pénzét, igazolványait, mint mindig, most is magánál tartotta. A rendőrök hamarosan megjöttek, ujjlenyomatokat rögzítettek, és nejlonzacskóba tették a lefeszített lakatokat, utána megengedték Borsosnak, hogy megvizsgálja a szekrényeit.- Mit vihettek el? - kérdezték. A fiúnak csak most tűnt fel, hogy hiányzik az a kisebb sporttáska, melyben könyveit és régebbi kéziratait tartotta. Pillanatok alatt felmérte: a versek között számos olyan akadt, melyekből politikai ügyet lehetne keverni, könnyen bajba kerülhet, ha elvállalja a szerzőségüket. Letagadni viszont nem merte:- így, első pillantásra, nem tudom.- Szóval nem hiányzik semmi? - kérdezték a rendőrök.- Úgy látom, hogy nem.- Akkor visszapakolhat, de valamelyik nap be kell jönnie a kapitányságra. Kiállították az idézési formanyomtatványt és eltávoztak. Borsos összeszedte a holmiját, és rendet rakott a szekrényben, utána lement a portára, szerszámokat kért, megpróbálta ideiglenesen helyrehozni a zárat. Ahogy töprengett, egyre inkább megerősödött benne az a meggyőződés, hogy a betörés mögött valamilyen csapda rejlik, úgy gondolta, értesítenie kell Martint a történtekről. A szállóról azonban nem akart telefonálni, gyanakodott, hogy a portás és néhány lakótársa is a rendőrség beszervezett emberei közé tartozik. Másnap, a munka rövid szüneteiben többször is megpróbálta az irodából felhívni Martinékat, de senki sem vette fel a kagylót. Elhatározta, hogy este személyesen keresi fel őket. Az autóbusz-végállomásnál még egyszer beáílt egy telefonfülkébe, ezúttal több szerencsével járt, Martinné jelentkezett: 'T, 'fi'Si r,rl Ar L L- r- i> j/s. ■; 102 célja, hogy lelki vigasztalást nyújtson - igehirdetéssel, imád­sággal - a gyászolóknak; az el­hunyt életének dolgait nem hiva­tott felsorolni és dicsérni a bú­csúztató beszéddel. Az egyházi és társadalmi szertartások közöt­ti különbséget elfogultság nélkül úgy lehet megítélni, ha nyitott szívvel és figyelemmel meghall­gatjuk a templomi istentisztele­teket is. Megítélésünkben ne legyünk elfogultak az Isten szolgáival szemben sem, akiket ugyanúgy sújthatnak gondok, problémák (betegség, gyász stb.), hanem alázattal viseljük és megértő sze­retettel fogadjuk el egymást. Koppány Mária és Fejesné Koppány Gabriella Karcag Enyhítenek az alcsiszigetiek gondján Az Új Néplap március 4-i szá­mában megjelent „Alcsiszigeti gondok” című észrevételre az alábbi tájékoztatást adom: Az Alcsisziget tömegközle­kedését érintő kérdésekben sze­mélyes tárgyalást kezdeményez­tünk Kovács Gyuláné dr. önkor­mányzati képviselő asszonnyal. Áttekintve a közlekedési ellá­tottságot, néhány módosításban - így típuscserében, napközbeni és esetenkénti járatbővítésben - állapodtunk meg. Tervezett idő­pontja június 15-e, de ezt meg­előzően, az e hó végén rendezett sajtótájékoztatón a módosítást részleteiben ismertetjük. Szabó István a Jászkun Volán igazgatója Hozzászólás cikkeinkhez Pontosítás A „Hej-hej, távközlés!” cí­mű, április 23-i észrevételre - az olvasók pontosabb tájékoztatása érdekében - az alábbi választ adom: Téves az az információ, hogy április 16-án még 40 állomás nem volt bekötve Kisújszállá­son. Az említett időpontban Csil­lag Kálmán, Halász Ferenc és Oros Imre igénylők telefonja nem szólalt meg. Üzemünk dol­r. á Élethelyzet Tankönyv nélkül... A közelmúltban a Szandaszőlősi Általános Iskola száz ? tanulójával (köztük huszonkilenc másodikos tanítvá­nyommal) a kőszegi gyermekszanatóriumban - „Erdei Iskola” üdültünk, és a csodálatos környezetben sokat a tanultunk - tankönyv nélkül! Hogyan? A gyermekek egy­mástól, a felnőttektől, a pillanatnyi helyzetekből, s reggel­től reggelig. Már az utazást megelőzően olyan ismeretekre tettek szert, amivel nem találkozhattak a mindennapos órákon. (Pl. helyismeret, térkép, útikönyv, elszakadás a családtól, önálló­ság, tolerancia stb.) Amikor szobatársakká csoportosultak, az „én” helyett a „mi” került előtérbe, s nemcsak a nevelők köve­telményeivel, társaik elvárásával is szembesültek, gyakorolták az egymás mellett élés szabályait, elviselni társaik másságát. A légkör, a történelmi múlt, a lenyűgöző látnivalók, az együtt átélt élmények megtanították őket a helyes viselkedés szabályaira. Torokszorító élmény volt a jáki templom orgonaszólójávaí éne­kelni a Himnuszt, s talán a gyerekek is megérezték, mit jelent magyarnak lenni?! Az első levél megírása, az otthonról kapottak „ronggyá” olva­sása erősítette a szülőkkel, testvérekkel, a nagyszülőkkel való kapcsolatot. Megtanultak tűrni, lemondani valamiért. Mindenki azonos összegű zsebpénzzel rendelkezett, s gyakorolták a beosz­tást. Mindenféle drága giccsnél értékesebbnek bizonyult az a kő, ami ma is polcuk, akváriumok legbecsesebb dísze. Gyerekeink az életben tapasztalták a rendszeretet, az egészség- és környezetvé­delem fontosságát, értelmét, s megtanulták azt is, nemcsak tv, video van a világon! A soproni madárkórházban például állatsze- retetből kaptak leckét. Élethelyzetekből tanultunk, nem tankönyvekből! (A min­den igényt kielégítő ellátás, étkezés, az utazás - a sok-sok kirán­dulással együtt - mindössze 1.580 Ft-ba került.) A nevelőknek természetesen nem volt könnyű a 7x24 órás szolgálat, a felelős­ségteljes odafigyelés, a törődés, de szívesen tették. S nem lehet csengő forintokra, percekre, órákra váltani a gyermekek értelmi, érzelmi nevelését. Ez folyamatos betét, ami az életben kama­tozik. V Csizmámé Vigh Lenke tanítónő gozói azért nem tudták elvégezni a munkát, mert az első két sze­mély huzamosabb ideje nem tar­tózkodik a lakásban, a harmadik esetben pedig kábelhiba hátrál­tatta, ahol 21 -én helyezték üzem­be a telefont. A határidő-módosí­tások okáról több ízben tájékoz­tattuk az igénylőket, a város ve­zetőit egyaránt. A hiteles tájéko- zatás érdekében megjegyzem, a cikkhez közölt fotó nem a mai helyzetet mutatja. Tavaly a fül­két új típusúra cseréltük, azóta egyenesen áll. D. Kovács László a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Távközlési Üzem vezetője A sajnálatos balesethez A jászladányi MÁV-állomá- son történt balesetről szóló köz­leményhez, amit „A 07 jelenti” c. alatt adtunk közre - május 6- án, Dankó István, az Egyetértés Tsz elnöke a következőket fűzi: Szövetkezetünk tehergépkocsija a MÁV-állomáson kukoricát szállított. A sérülést nem egy ott dolgozó, hanem a területen ille­téktelenül tartózkodó Forgó András szenvedte, aki a helyi ve­gyesipari kisszövetkezet dolgo­zója, s akit tsz-tagjaink már több­ször figyelmeztettek, hogy hagy­ja el a rakodóterületet. Hol zsákutca, hol átjáróutca! A Rácson innen, rácson túl című, a Jász-Kun Kakasban megjelent (IV. 4.) csípésre kívá­nok reagálni. Aki ritkán jár Túrkevén, an­nak nincs alkalma teljes mélysé­gében átélni a városházáról kilé­pő állampolgár dilemmáit. Mert mit lát a kapun kívül? Először is - jobbra nézve - zsákutcát, kissé balra egy kopjafát, majd azt a rácsos építményt láthatta, amit nemrég lebontottak. A városhá­zával szemben lévő zsákutca azonban valamikor olyan volt, mint a többi, de aztán kitalálták, hogy sétálóutca legyen. Á nagyszerű gondolatot gyors tett követte, s állítólag a túrkevei állampolgárok zöme a könyvtártól a takarékszövetke­zetig terjedő, mintegy 150 méte­res távolságon sétálni kíván. Nem elég nekik a könyvtár, a fényképész, a boltok, a takarék- szövetkezet előtt húzódó, mint­egy három méter széles, betono­zott járda, sétálhatnékjukban a 20 méterrrel távolabb lévő úttes­ten kívánnak hömpölyögni. Ezt ugyan - mármint a tömeg höm- pölygését - legutóbb akkor volt alkalmunk megfigyelni, amikor még a munka ünnepét színes, ka- valkádos felvonulással köszön­töttük. Szóval az utca „tömegnyo­másra” lezáratott, két hatalmas beton virágtartó jelzi a végét. Az oda behajtó gépkocsik a szűk zsákutcában való forgolódástól törnek, ropognak a felnik, a járó­kelők pedig jókat derülnek az oda tévedt mazsola vezetőn. Hát még házasságkötéskor! A nász­nép sokszor 20-40 gépkocsival oda állít, felsorakozik a zsák-ut­cában - a fényképész előtt. Az­tán, mire a menet ismét útra ké­szen, várakozhat a menyasszony, a vőlegény. A rossz nyelvek sze­rint a házasságban ez az első tű- rőképességi próba. Namármost! Az ide tévedt idegen is fur­csállja ezt a forgalomszervezést, sőt többen bizonyosan somo­lyognak is rajta. Tűri is a sanda mosolyt a város, de nem a végte­lenségig. Mert történt, hogy egy értekezletre a földművelésügyi államtitkár látogatott a városba, s mit ad Isten, a zsákutcát kinyi­tották, a sok vendég gépkocsija szép körforgalomban közleke­dhetett a városháza előtt. Többen fellélegeztek: lám, mégis belát­ták az illetékesek, hogy helytelen volt zsákutcát csinálni. Korai volt az öröm, mert másnap visszaállították. De nemrég, amikor Tőkés László püspök is­tentiszteletet tartott a városban, ismét átjáróutcává változott. Olyan ez, mint a légóoktatáson megismert kettős rendeltetésű létesítmény: békében oktatási kabinet, háborúban óvóhely. A mi utcánk is hol zsákutca, hol átjáróutca, pontosabban amikor átjáróutca, akkor ál-zsákutca... Nem egyszerű? „Aki meglátja a nevetnivalót” Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents