Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
'I Hírek—információk—érdekességek 1992. MÁJUS 13. 1992. május 13., szerda, Szervác és Imola napja. Napkelte 5.10 órakor, napnyugta 20.12 órakor. Holdkelte 16.52 órakor, holdnyugta 3.03 órakor. Napos, meleg idő Előrejelzés szerda estig: jobbára derült idő lesz. Eső már nem várható. Az északi, északkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2-7fok között, á legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20-25 fok között álakul. (MTI) Eseménynaptár A Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet 1947. május 13-a óta működik az ENSZ műszaki jellegű szakosított intézményeként, Magyarország 1969 óta tagja. Feladata a különböző légi- társaságok együttműködésének szabályozása, a légügyi, hírközlési biztonsági berendezések nemzetközi szabályainak kidolgozása, valamint a tagországok számára jogi és műszaki segély- nyújtás. Kulturális program Színház A Szigligeti Színház színháztermében 11 órakorPinokkió kalandjai (gyermekelőadás), 19 órakor Száz év magány (Ódry-bérlet). Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Utánunk a vízözön! A Tallinnban fél 6-kor és 3/4 8-kor Hook. A Tisza mozi A-ter- mében fél 5-kor A zsarnok szíve, fél 7-kor és fél 9-kor A rettegés foka. A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Halál tánc, fél 7-kor és fél 9-kor Csupasz nyuszi 2 1/2(18). Jászberényben a Lehelben 6-kor Ion kapitány nyila, 8-kor A skorpió megeszi az ikreket reggelire. Török- szentmiklóson a Dózsában 7-kor Börtöncsapda. Mezőtúron a Szabadságban 6-kor Szemet szemért. Rákóczifalván a Rákócziban Fiúk, ki jön az ágyamba? Abádszalókon a Petőfiben fél 8-kor Huncutka. Szúnnapos a tiszafüredi Tisza, a karcagi Déryné, a martfűi Tisza, a túrkevei Korda Sándor, a kunszentmártoni Körös, a tószegi Petőfi, a kunhegyesi Szabadság mozi. Táncsics úti Helyőrségi Klub Dr. Igor Akszionovics ortopédprofesszor, természetgyógyász, csontkovács rendel 8-tól 17 óráig. Városi Művelődési Központ Az I. klubban 15-től 20 óráig Reneszánsz Klub, az előadóteremben 16,30-tól 20 óráig Alfa Klub, a képzőművészeti teremben 15-től 17 óráig kerámiaszakkör, a színházteremben 17-től 18 óráig Néptánciskola II., 18-tól 21 óráig a Tisza Táncegyüttes próbája. Repülőtiszti Főiskola Művelődési Otthona 15 órakor Antall László tájfestő kiállításának megnyitása. Megtekinthető május 20-ig - szombat és vasárnap kivételével - 9-től 17 óráig. A kiállított festmények egy része megvásárolható. Elköltözött Szolnok. Új helyre költözött a Fehér Gyűrű egyesület, amely a jövőben a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság panaszirodájában - Szolnok, Baross u. 39. - tartja fogadóóráit. A rászorulók minden héten csütörtökön délután 14 és 16 óra között kereshetik fel az irodát. A közhasznú egyesület elsősorban azoknak az idős, rossz körülmények között élő embereknek nyújt segítséget, akik bűncselekmények áldozatai lettek. Ökumenikus egyházi naptár Május 13., húsvét IV. vasárnapja után. A katolikus naptárban Szent Szervác püspök hitvalló emlékezete. AIV. században élt Szervác a galliai Tongern városának a püspöke volt, amikor a hunok közeledtek hazája felé. Rómába zarándokolt, hogy Péter sírjánál esedezzen a veszély elhárításáért. Itt látomásban értesült arról, hogy Isten csak részben kíméli meg a bűnös Galliát. Az ortodox naptárban Szent Glykeria vértanúnő napja. Gyermeknapi találkozó Szolnok. Május 30-án, gyermeknap előtt, 11 órától ismét várja minden volt növendékét és családját a Gyermekváros ebédre, beszélgetésre, játékra. Akik el kívánnak menni, május 25-ig jelezzék érkezésüket. Cím: 5005 Szolnok, Postafiók 7. SZUPEREXPRESSZ KÉREK 50.000 Ft-ot 3 hó- napra. Kamat megegyezés szerint. „Segíts” jeligére a kiadóba. *83372/1* MÁSODÁLLÁSRA leere- sek gyakorlatias kollégát, valamilyen szerelői vagy vasas szakmával. Telefon: 56/41-898. Csak 14-től 18- ig. *83436/1* 1 HOLD, 512 négyszögöl szántó eladó, vagy felébe kiadó. Ugyanitt SB 51-es motorkerékpár reális áron eladó. Érdeklődni: 18-20 óró- ig, Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 81. *83442/1* ÜZLETVEZETŐ főszakácsot keresek Szolnokon! Jelentkezés: „Perspek- tíva” jeligére a kiadóba. Innen - onnan Jászberény. Az Európai Fejlesztési Bank képviselői tegnap folytatták tájékozódásukat az önkormányzati bank létrehozásával kapcsolatban. Jelenleg a gamesszel és a helyi adókkal ösz- szefüggő információkat gyűjtik a külföldi szakemberek. Jászdózsa. Az általános iskola tanulói eddig a hagyományos diáknapokat helyben rendezték meg. Idén azonban május 17-19. között Nagyvisnyóra mennek, hogy ott adják át magukat az önfeledt szórakozásnak. A három nap programjában sport- és ügyességi versenyek, túrák szerepelnek. Az iskola német nyelvet tanuló 20 diákja és 3 pedagógusa egyébként a nyár folyamán két hetet Svájcban tölt. Ezt a kirándulást a svájciak viszontláto- gatása követi. Szolnok. A BM Rendészeti Kutatóintézet, a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a megyei rendőr-főkapitányság holnap megrendezi a pszichológia és a rendőri munka kapcsolatát taglaló első országos tanácskozást. / Az Uj Néplap fóruma Kunhegyesen Egy órával korábban! Mi lesz a katona fiúval bevonulása után? Kik kaptak segélyt? Van-e elegendő fegyverzetünk? Kitől kell megvédeni a hazát? Ezekre a kérdésekre, és még sok másra is, választ kaphatnak mindazok, akik elfogadják az Új Néplap és Kunhegyes polgármestere meghívását az Új Néplap fórumára. Akik kérdeznek: a fórum résztvevői. Aki válaszol: dr.RAFFAY ERNŐ, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. A rendezvény május 14-én, a korábbi időponttól eltérően 17 órakor kezdődik Kunhegyesen, a művelődési ház nagytermében. A fórumról május 16-án az Új Néplap egyoldalas tudósításban számol be. Hamarabb kezdik Szolnok. Amint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, az ön- kormányzatnál tárgyalások folytak arról, hogy május 16-nál hamarabb kezdődjön a városban a szúnyogirtás. A megbeszélés eredményesnek bizonyult, így örömmel közölhetjük, hogy a permetezés a város egész területén már holnap megkezdődik, és május 18-ig tart. A felhasznált permetszer Unitox 100 SC, ami a méhekre veszélyes. A szúnyogirtást a késő esti és a kora hajnali órákban végzik. Kengurura vadásztak Franciaországban Alighanem a múlt hét vége volt az első alkalom, hogy Franciaországban kengurura rendeztek hajtóvadászatot, s egyhamar aligha ismétlődik meg, mert mindössze egyetlen kenguru élt egy ideig szabadon Limoges közelében egy erdőben. A fiatal kenguru egy cirkusziskola tulajdona, s ideiglenesen helyezték el a környék egyik kis településén, Saint-Nicolas-de-Courbefy városkában. Az állat azonban egy óvatlan pillanatban kitört ketrecéből, és bevetette magát az erdőbe. Idomítói és a környék lakosi többször próbálták befogni, látták is az állatot, de nem tudták megközelíteni. Végül hajtóvadászatot indítottak: az erdőben hálókat feszítettek ki, s azok felé igyekezték terelni a vígan ugrándozó erszényest. A csapda bevált, az állat belekeveredett a hálóba, s ellenállás nélkül hajlandó volt visszatérni gazdájához. Rendezvények jászberény. A nemzeti alaptantervről és a vizsgarendszerről tart tájékoztatást holnap 14.30 órától a Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskolában dr. Baranyi Károly, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője. Az előadást követően lehetőség lesz véleménynyilvánításra és vitára. Elker Kft. Szolnok MEGKEZDTÜK A BÚTOROK MINTA UTÁNI ÉRTÉKESÍTÉSÉT Karcagon: a Delikát Diszkontban (Kossuth tér 11-13.) Törökszentmildóson: a Miklós ABC-ben (Kossuth L. út 135.) Martfűn: a Kertes ABC-ben (Kossuth L. út 1.) A Jász-Bútorgyártó Kft. termékei teljes választékban - szolid árakon - azonnali ügyintézéssel. *83307/ 1* Méhegészségügyi közlemény A Földművelésügyi Minisztérium állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai főosztálya felhívja a méhekkel vándorolni kívánó méhészek figyelmét, hogy - a közlemény megjelenésének időpontjában - zárlat miatt az alábbi településekre nem lehet vándorolni: Baranya megye: Bükkösd Bács-Kiskun megye: Kiskunfélegyháza, Orgovány Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Galvács, Kisgyőr Csongrád megye: Szeged. Hódmezővásárhely, Deszk Jász-Nagykun-Szolnok megye: Martfű, Mezőtúr, Tiszaföldvár Nógrád megye: Rétság, Ősagárd Pest megye: Biatorbágy, Budakeszi, Kerepestarcsa, Majosháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Vámosatya Vas megye: Körmend, Csákán^doroszló, Felsőmarác, Halastó, Tokorcs, Vámoscsalád Veszprém megye: Somlóvecse A zárlatok oldásáról vagy újabb elrendeléséről a kerületileg illetékes állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomáson lehet érdeklődni. Közélet Értékbecslés Kunhegyes. Ülésezik holnap délután 2 órai kezdettel a város önkormányzati képviselő-testü- lete. Többek között szó lesz a tavalyi év költségvetésének teljesítéséről, jelentés hangzik el az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról, javaslatot tesznek az önkormányzati intézmények élelmezési nyersanyag- normáiról szóló rendelet megalkotására. Jászberény. Soron kívüli ülést tart ma 16 órától az önkormányzati képviselő-testület. Egyetlen napirendi pontként megtárgyalják az Aprítógépgyár belterületi földjének szakértői értékbecslését. Újra indul az Iposz-rádió Új műsor hallható minden hét szerdáján az év végéig a Magyar Rádió Kossuth adóján 15 óra 55 perc és 16 óra között. Ugyanis négy hónapos szünet után folytatja adását az iparosrádió, megváltozott névvel a továbbiakban Iposz Híradóként hallható. Az Iposz Híradó érdek-képviseleti, információs műsor lesz, amely kezdő és működő vállalkozásoknak kíván segítséget adni. Elhangzanak a műsorban továbbá riportok, felhívások, közlemények, sőt még reklám is. Az iparos ötperc az iparostestületek, a termelő és szolgáltató tevékenységet folytató iparosok népszerűsítését is felvállalja. Az Iposz szándéka szerint a műsor azokat az állampolgárokat is támogatni szeretné, akik valamilyen ok miatt vállalkozni kényszerülnek. Ismét üdültetnek Szolnok. A Szabadidő Társulás idén nyáron ismét kedvező feltételű nyaralásokat, táborokat, utazásokat szervez diákoknak, fiataloknak, valamint felnőtteknek, családosoknak egyaránt. Diákoknak ajánlják a június 18-21. között Püspökladányban megrendezendő Országjáró Diákok Országos Talákozóját; a Bodrog ártéri vízi túrát május 22-24. között; a marosvásárhelyi, június 25-28. közötti erdélyi magyar irodalmi önképző tábort; a júliusi aggteleki barlangkutató és a szlovákiai szabadidős tábort. Felnőtteknek különféle külföldi utazási lehetőségeket biztosítanak, míg a családosoknak az augusztus 15-23. közötti balatonszepezdi nyaralást kínálják. Mindezekről érdeklődni a Szabadidő Társulásnál lehet, amely a tiszaligeti Turisztikai Központban található. Telefonszám: 44-335. A 07 jelenti 700 ezret egy csapásra Mesterszállás. Múlt pénteken behatoltak egy tanyába, ahonnan az ismeretlen elkövető 700 ezer forint készpénzt, valamint egy 30 ezer forintos betétkönyvet lopott el. Tiszaszőlős. A hét végén a falu melletti gátőrháznál parkoló személyautót törtek fel. A csomagtartóból elvittek egy 145 ezer forint értékű csónakmotort. Jászszentandrás. A helyi kempingben vasárnapra virradóra több sátorban járt tolvaj, aki 50 ezer forint értékű arany ékszert és készpénzt vitt el. Szolnok. Hétfőn a város előtti felüljárón stoppolt az a fiatal lány, akit egy autó egészen Szajol közeiéig fuvarozott. A tulajdonos itt megállt, és közölte, hogy felforrt a hűtővíz. A stoppos lányt a sofőr két kólásüveggel hűtővízért küldte. Amíg távol volt, a Ford vezetője elhajtott, és magával vitte a sértett közel 10 ezer forint értékű ruhaneműt tartalmazó táskáját. A Flamingó kerék- párszaküzletből kedden hajnalban egy 23 ezer forintot érő kerékpárt loptak el. Vásárnaptár Pénteken Gyöngyösön és Pusztamérgesen országos állat - és kirakodóvásár, Nádudvaron országos kirakodóvásár lesz. Szombaton Aszódon, Kiskunlacházán országos állat- és kirakodóvásárt, Debrecenben, Kecskeméten autóvásárt, Szegeden országos állatvásárt tartanak. Vasárnap Jászladányban, Kecskeméten, Kőteleken, Kunszentmárton- ban, Monoron, Palotáson, Tá- piószelén, Tiszaföldváron, Ti- szakécskén országos állat- és kirakodóvásár, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Jász- apátin, Kiskunfélegyházán, Orosházán, Soltvadkerten, Szabadszálláson, Szegeden, Szeghalmon, Szolnokon autóvásár, Kenderesen országos állatvásár lesz. Május 19-én, kedden Hatvanban országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András Tipográfia: T. Katona László és Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött: Tóth András, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 37-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Új Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Spinger-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő Hajnal József Kiadja: az AS M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Tel: 42-211 tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft., Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Teijeszti a Ejebreceni Postaigazgatóság (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06- 52-12-111; igazgató: dr. Kovács József). Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII. Lehel u. 10/a, közvetlenül postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft, áruspéldányok ára 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X