Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

Vezérszónokok napja Megkezdődött a rádióról és tévéről szóló törvényjavaslat vitája Hatósági szemle az új 4-es úton Feszített tempóban építkeznek A tavaszi ülésszak rendkívüli ülésnapján, tegnap reggel kilenc órakor az elnöklő Szűrös Mátyás alelnök még három napirendet jelzett a képviselőknek, de mindhiába: a déli háromnegyed egykor véget ért ülé­sen egyetlen téma szerepelt napirenden. Megkezdő­dött a rádióról és a tévéről szóló törvényjavaslat álta­lános vitája. Mondhatnánk úgy is, ez a rendkívüli ülésnap a vezérszónokoké volt, a hat párt hét és a függetlenek egy vezérszónoka ugyanis több mint 3 órán át mondta el pártja s maga véleményét a tervezet­ről. Dr. Isépy Tamás államtitkár expozéjában elismerte, hogy a régen várt törvényjavaslat egyedülálló a parla­ment jogszabály-előkészítő munkájában, hiszen - vi­ták kereszttüzében - több mint egy éven át készítette a javaslatot a kulturális bizottság és a sajtóalbizottság, s végül most hatpárti konszenzussal került a T. Ház elé. Az államtitkár korszerűnek nevezte a tervezetet, hi­szen szerinte tükrözi a európai, de főképp a hazai változásokat, s végre meghatározza a közszolgálati műsorszórás legfőbb feladatait. Emellett garantálja a rádió és tévé függetlenségét, rendezi jogállását s mű­ködésének gazdasági szabályait is. Bejelentette azt is. hogy a törvény elfogadásával létrejön a Rádió- és Tévéhivatal, amely a műsorszolgáltatás engedélyezé­sét és rendjét biztosítja. A kulturális bizottság nevében Balázsi István (MDF) azt mondta el, hogy a törvényelőkészítés során 41 egyeztető tárgyalást tartottak, rádiós, tévés vélemé­nyeket hallgattak meg, s külföldi tanulmányutakon szereztek tapasztalatokat. A vezérszónokok közül elő­ször Kulin Ferenc az MDF frakciója véleményét összegezte. Hangsúlyozta, hogy az MDF szempontjá­ból a törvény jelentősége messze túlmutat a média­ügyön, kísérlet e törvény elfogadása arra, (Folytatás a 2. oldalon) Másfél millióan kaphatnak nyugdíjemelést A várost elkerülő útszakaszon a vasúti forgalom zavarása nélkül, jó tempóban halad a felüljárók építése: (Fotó: T. Z.) Az MTI információja szerint nyugdíjemelésről dönt mai ülésén a kormány. A hamarosan parla­ment elé kerülő előterjesztés azo­kat érinti, akik 1989. január 1 -je előtt mentek nyugdíjba. A szolgá­lati időtől és a nyugdíjazás dátumá­tól függően 3-18 százalékos eme­lésben részesül több mint 1,6 millió nyugdíjas a 2,5 millió közül. Az emelés legkisebb összege 200 fo­rint, felső határ viszont nincs. Ez azonban aligha haladja meg a 2000 forintot, mert a legmagasabb, 18 százalékos emelésben csak azok részesülhetnek, akik 1978-ban vagy azelőtt mentek nyugdíjba, s szolgálati idejük meghaladja a 40 esztendőt. Fontos, hogy az emelés A bős-nagymarosi szerződés hattyúdala A magyar kormány hamarosan átadja a bős-nagymarosi beruhá­zás államközi szerződésének megszüntetését kimondó jogi ok­mányt -jelentette be Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, a magyar tárgyalások vezetője. A kormány e szándékát nem változtatta meg Jan Camogursky szlovák minisz­terelnök - a beruházás csehszlo­vák kormánymeghatalmazottja - május 12-én Mádl Ferenchez el­juttatott, tárgyalásokra utaló leve­le sem. A magyar kormány szerint természetesen továbbra is válto­zatlanul szükségesek a tárgyalá­sok, hiszen ezekre az államközi szerződés megszüntetését köve­tően, az új szerződés előkészítése érdekében is szükség lesz. Magyarország pénzügyi központtá kíván válni A bankprivatizáció feltétele, hogy a pénzintézetek előbb pénz­ügyileg, tőkeellátottság és tarta­lékok szempontjából rendbejöjje­nek - mondta a privatizációs mi­niszter kabinetfőnöke. A bankpri­vatizációval a kormányzat célja, hogy Magyarország a régió pénz­ügyi központjává válhasson. En­nek figyelembevétével kívánják kiválasztani a külföldi privatizá­ciós partnereket. Elsősorban stra­tégiai befektetők jöhetnek szóba, olyanok, amelyek elősegítik a ma­gyar bankok bekapcsolódását a nemzetközi pénzvilágba, s ame­lyek érdekeltek a magyar gazda­ság fejlődésében. visszamenőleges hatályú, azaz ja­nuár elsejétől kapják majd a jogo­sultak, először várhatóan július­ban. Az idén ősszel ismét lesz nyugdíjemelés, az viszont minden­kit érint, s mértéke 6,5 százalék lesz. A kormány előterjesztést hallgat meg a sajtószabadságról szóló tör­vényjavaslatról. A miniszterek ta­valy ősszel már elfogadták ezt az előterjesztést, ám azt azóta össz­hangba hozták a médiatörvénnyel, amelyet most tárgyal az Ország- gyűlés. A kabinet ezenkívül várhatóan döntést hoz a Határon Túli Magya­rok Titkársága hivatallá bővítésé­ről, amelynek szakmai felügyeletét A Magyar Államvasutak, leg­utóbb pedig a közlekedési tárca illetékesei úgy határoztak, hogy azok az Inter City vonatok, me­lyek a fővárostól Nyíregyházáig közlekednek majd, nem állnak meg a megyeszékhelyen. Várhe­gyi Attila, Szolnok polgármeste­re tegnap ismertette Kálnoky Kiss Sándor helyettes államtit­kár írásbeli tájékoztatását, mely­ben a döntést indokolta. Túl sok, legalábbis az igénye­ket kielégíti a járatok száma ­a külügyminiszter látja majd el. A kormány dönt a párttörvény módo­sításáról. Új paragrafus kerül be a jogszabályba, amely megtiltja, hogy a fegyveres erők, illetve a rendőrség tagjai vezető párttisztsé­get töltsenek be. Ez a tilalom egyébként már más jogszabályok­ban is szerepel. A kormány végül foglalkozik a kárpótláshoz kapcsolódó földki­mérések és ingatlan-nyilvántartási bejegyzések műszaki és pénzügyi kérdéseivel. E munkák elvégzésé­hez a földhivataloknak legalább 1 milliárd forintra lenne szükségük, a több százezer beadvány feldol­gozását ugyanis gépesíteni kell. (MTI) fogalmazták meg a levélben. A polgármester nem tartotta helyt­állónak az érveket. Már csak azért sem, mert azt is figyelembe kellene venni, hogy itt több vas­úti vonal fut össze, ezért egy egész régió lakossága számára - nem beszélve a világkiállításról ide látogató külföldiekről - lé­nyeges, hogy Szolnokon megáll­jának a nagy sebességű, városok közötti vonatok, a délről és északról érkezők pedig átszáll­hassanak ezekre. Az ország­A Közlekedési Főfelügyelet, valamint a megyei közlekedési felügyelet szakemberei tegnap helyszíni szemlét tartottak a 4. számú út Szolnokot elkerülő szakaszán. A beruházással kap­csolatos engedélyeket kiadó ha­tóság munkatársai a kivitelező és a közúti igazgatóság képviselői­vel együtt felkeresték a várva várt elkerülő útszakasz első, il­A szerkesztőség postájából 4. oldal gyűlési képviselőkhöz fordul­nak, hogy a parlamentben inter­pelláljanak ebben az ügyben. Az expóval kapcsolatban a köztársasági megbízott, a me­gyei kögyűlés elnöke és a me­gyei jogú város polgármestere a közeljövőben tárgyal. A polgár- mesteri hivatalon belül a világki­állítással kapcsolatban már el­kezdődött egy előkészítő, ötlet­gyűjtő munka. (Folytatás a 2. oldalon) Az országgyűlési és a helyha­tósági választásokon Tiszasason a Magyar Demokrata Fórumra szavaztak a legtöbben. Taglét­számuk alapján a legerősebbek a községben, de lehet, többen vall­ják magukat kisgazdának. Fabó Györgynek, az MDF tiszasasi vezetőjének megítélése szerint a programok helyett a gazdasági kényszer irányítja az embereket ott, a Tiszazugban.- Választási eredményeink vá­lasztóink ama reményében szü­letve második ütemének munka- területeit, ahol szemügyre vették az épülő műtárgyakat és tanul­mányozták az eredeti tervekben nem szereplő kisebb módosítá­sokat. A Közlekedési Főfelügyelet és a megyei közlekedési felügyelet vezetői a helyszíni bejárás során úgy ítélték meg, hogy a kiadott engedélyeknek megfelelően ha­lettek, hogy változik a világ - mondja Fabó György. - Később a rendszerváltásnak nevezett fo­lyamat a faluban sokakat elriasz­tott az programunktól, a lakosok boldogulása egyre nehezebb. A legnagyobb munkaadó, a terme­lőszövetkezet itt nagyobb hata­lom, mint bármelyik hatóság. Ez a nép a múltban is nehezen ke­reste meg a kenyerét, most meg csak jövedelemmorzsák marad­nak nekik. A gazdasági vezetők közben csak saját gyarapodásuk­lad a munka, a szükséges módo­sítások döntő részének engedé­lyezése is megtörtént, de néhány apró módosítás hatósági jóváha­gyása még hátravan. Kivetniva­lót tehát nem találtak, azt azon­ban megjegyezték: a tervezett át­adásig feszített tempójú, szerve­zett munkára lesz szükség annak ellenére, hogy a műtárgyak (fe­lül- és aluljárók, átereszek) (Folytatás a 2. oldalon) kai törődnek. Hát ezért elégedet­len a falu a rendszerváltással. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy megteremtsük - ebben a többi párt is egyetért - a hagyo­mányokon alapuló új faluközös­ségünket. Az itteniek a földhöz kötődtek, s a jövőben is a mező- gazdaságból élnek majd az em­berek. Nem érzem azonban azt a községben, hogy a gazdasági gondok miatt ellenérzés lenne az emberekben az MDF-fel szem­ben. (Folytatás a 2. oldalon) Ma ér véget a mezőtúri nemzetközi konferencia Falun is a pénz beszél Nyaralás hoci-nesze alapon Tegnap plenáris üléssel és pódiumbeszélgetésekkel folytató­dott Mezőtúron, a városháza nagytermében az „Európai falvak ■ - falusi turizmus 2000-ben” nemzetközi konferencia. A város­nézés és a fazekasház megtekintése után, este a Móricz Zsig- mond Szabadidő Központban műsort adtak a házigazdák, ahol fellépett a neves túri citerazenekar is. Ma Szarvas város polgármestere látja vendégül azokat, akik kitartottak a negyedik napig, azután Csongrádon keresztül tér­nek vissza Mezőtúrra, majd pedig bensőséges búcsúzás után ők is elutaznak. A város jó házigazdának bizonyult, panasszal senki nem távozik, s hogy milyen eredményt hoz a vendégváró ma­gyaroknak e fórum, erről szól beszélgetésünk lapunk 2. oldalán. Mai lapunkban: ÚJ NÉPLAP PLUSZ Modern vállalkozó (5-12. oldal) Falu-összekovácsolási gyakorlatok A tiszasasi föld pártsemleges Szigorúan meghatározott megállóhelyek A száguldó vonatok gazdáinak nem tetszik Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents