Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
TT 2 Hazai tükör 1992. MÁJUS 13. Finn vendégek Szolnokon Visszalépések és cáfolatok A békéscsabai képviselőjelöltek készülnek a második fordulóra Postarablás Üllő. Üllőn keddre virradóan ismeretlen személyek betörtek a postahivatalba, és vandál pusztítást végeztek a berendezésben. Egy vaskazettát felfeszítettek, amelyből 10 ezer forintnyi értékcikket tulajdonítottak el. Ugyancsak magukkal vittek egy bezárt vaskazettát. Megkísérelték feltörni a páncél- szekrényt is, de próbálkozásuk meghiúsult. A Magyar Köztársaság helynévkönyve Budapest. Rövidesen megjelenik a Magyar Köztársaság új helynévkönyve. Kiadását a Központi Statisztikai Hivatal azért határozta el, mert az 1981-ben kiadott helységnévtár és az 1990- ben megjelent helynévkönyv - tekintettel az önkormányzati rendszerre való áttérésre és a terület szervezési változásokra - jelenleg már nem felel meg a felhasználók igényeinek. Légi járat Grazba Budapest. Újraindítja közvetlen menetrend szerintijáratát Grazba az Aviaexp- ress Légiközlekedési és Szolgáltató Kft. A Buda- pest-Graz-Budapest útvonalon ezentúl hetente háromszor - hétfőn, szerdán és pénteken - közlekedik a légitársaság 15 személyes L-410 típusú repülőgépe - tájékoztatta az MTI-t kedden Horváth Sándor ügyvezető igazgató. A grazi járat a tavalyihoz képest némileg rövidebb útvonalon, a Bakony és a Balaton felett egyórás repüléssel éri el úti célját. Eltűnik a 20 és 50 lejes bankjegy Bukarest. Június 1-jétől kivonják a forgalomból Romániában a 20 és 50 lej címletű bankjegyeket - jelentette be a Román Nemzeti Bank. Az 1966-tól érvényben lévő bankók értéke igencsak megcsappant 1989 decembere, a kommunista rezsim bukása óta, amikor még 12 lejért lehetett egy dóllárt kapni: jelenleg már 225 lej kell ugyanehhez. Mostanára egyébként már fémérmék vannak forgalomban ugyanilyen címletekben. /-------------------------------------\ T OLLFELVASARLAS! 1WHOLLE KFT. megkezdte TOLLFEL VÁSÁRLÁSI tevékenységét Kecskeméten, az István király krt-i telepen /DUTÉP I.sz. telep/ Vásárolunk TÉPETT LIBA- és KACSA-, IPARI, valamint HASZNÁLT TOLLAKAT: Fizetés készpénzzel. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8-tól - 14 óráig. Várjuk TERMELŐK, FELDOLGOZÓK. KERESKEDŐK jelentkezését. Telefon: 06/76/23-540 /ez Fax is/, valamint 29-399. *82875/ 1* V J A tízéves szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola születésnapjára finn vendégek is érkeztek a riihimäki testvériskolából. A két intézmény közötti kapcsolat 1987-ben kezdődött a szolnoki iskola kezdeményezésére. A levélváltások után két évvel ezelőtt a Kodály iskola kórusa vendégszerepeit Szolnok testvér- városában, s ezt viszonozza most a riihimákiből érkezett 42 diák, négy pedagógus s négy szülő. Az iskola igazgatójától, Matti Nikunentöl először az első benyomásaikról érdeklődtem. Elmondta, hogy ő már másodszor jár Magyar- országon, s ismét megragadta a vendégszeretetünk. A Kodály iskola ének-zene tanítási programja nagyon tetszik mindannyiuknak, s mivel az ő intézményük is ének-zene tagozatos iskola,-valódi tanulmányútnak is fél fogható n mostani jelenlétük. Egyébként ők is a világhírű Kodály-módszert alkalmazzák a zenei nevelésben. (Folytatás az 1. oldalról) majd a polgárok személyi adatainak és lakcímének kezeléséről és megőrzéséről szóló törvény vitáját, amelyben Morvay István államtitkár bejelentette, hogy 1995-ig megvalósítják az új személyazonosító rendszert, s ugyancsak az időtájt „kártya személyazonosító igazolvány ’’rendszerét vezetik be. Folytatódott a nemzetiségi, illetve etnikai kisebbségek támogatásáról szóló, valamint a postatörvény vitája, amelyben dr. Szabó Lajos (MDF) kunhegyesi képviselő mondta el véleményét, javaslatait. Az Állami Számvevőszék a kormány 1990. évi költségvetési zárszámadásáról szóló jelentéséhez elemzést kéA finn iskolarendszer persze más, mint a miénk. Matti Nikunen erről is szólt.- Az elemi alapiskolába 7-13 éves korukig járnak a gyerekek - ilyen az az iskola is, amelyet ő irányít -, a magyarhoz hasonló felső tagozat hároméves, s ezt követi egy újabb hároméves középiskola, amelynek elvégzése után mehetnek egyetemre, főiskolára a diákok. Az alapiskola első két évének fő feladata, hogy megtanítsák a gyerekeket írni, olvasni, de harmadiktól már idegen nyelvvel is bővül az órarend. A kisdiákok angol, német, illetve svéd nyelvet választhatnak. A vendégek tanítási órákat néznek meg az iskolában, de szerepel a programjukban többek között városnézés, budapesti és egri kirándulás is. Majd vasárnap este, amikor a Kodály iskola gálaestet ad a Szigligeti Színházban, fellépnek a műsorban a finn gyerekek is. szített. Kupa Mihály előterjesztésében a kormány ehhez fűzött jelentését mint országgyűlési határozati javaslatot vezette föl. Varga Mihály (Fidesz) és Pető Iván (SZDSZ), valamint Fekete Gyula (MDF) fölszóla- lása után az általános vitát az elnöklő Szűrös Mátyás lezárta. Délután a kérdések és interpellációk után először a harmadik kárpótlási törvény, az életüktől, szabadságuktól politikai indokok alapján megfosztott személyek kárpótlásáról szóló törvény megszavazása kezdődött, amely a sok módosító javaslat miatt majdnem két órahosszáig tartott. Áz Országgyűlés az esti órákban a törvény végszavazásakor egyperces Tiltakozik a rádió kedd déli tudósítása miatt Hideg Gábor, az MSZP békéscsabai képviselőjelöltje. Cseh Éva, a rádió helyi tudósítója azt állította, hogy az időközi parlamenti képviselő- választás második fordulójában visszalép az SZDSZ-es jelölt, Sarkadiné Lukovics Éva javára. Hideg Gábor egyben tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy szerdán ül le tárgyalni az MSZP és az SZDSZ helyi vezetése, milyen feltételek mellett lép esetleg (Folytatás az 1. oldalról) Mindez azonban inkább a magyarok érdeme - kommentálta az adatokat az attasé -, az ország földrajzi fekvésén, „geoökonómiai” helyzetén, a még keletibb Európával hagyományos gazdasági kapcsolatain kívül az itteni szakképzettségi szint is vonzó (az errefelé amúgy is üzletet látó - a szerk.) vállalatoknak. Az ország politikai stabilitása pedig mindenképpen a tőke bizalmát növeli. Az ünnepi megnyitón Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke azt az előnyt hangsúlyozta, hogy az országban, Jász-Nagykun-Szolnokban nyitott az első ilyen amerikai „kirendeltség”, Várhegyi Attila, a megye- székhely polgármestere pedig arról szólt, hogy hasonló vállalkozások révén Szolnok földrajzi fekvésének a várost évszázadokon át éltető erői újra megelevenedhetnek. A megnyitó után tartott sajtótájékoztatót az amerikai követség kereskedelmi attaséja, MetveSass Magda, Illinois kereskedelmi fejlesztési irodájának vezetője, George Simon, New Hampshire kereskedelemfejlesztési irodájának igazgatója, valamint Tóth Gyula, a két amerikai állam szolnoki irodájának vezetője. Az Új Néplap kérdéseire elmondták, az amerikai fél a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának ajánlatára kezdett érdeklődni Jász- Nagykun-Szolnok iránt. A választás azért nem volt véletlen, mert Illinois és New Hampshire úgy akart a fővárosból továbbmozdulni a vidék felé, hogy amúgy is szerény apparátusukat ne kelljen fejleszteni. A VOSZ Nemzetközi Vállalkozásfejlesztési Központjának a múlt év végén nyílt szolnoki irodája megfelelő infrastrukturális hátteret kínált egy ilyen néma felállással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, majd a lágymányosi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat megvalósításáról hozott határozatot, amely előtt Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter mondott vitazárót. Elmondta azt is, hogy e híd fölépítéséről 1985 óta vitáznak a szakemberek, miközben a forgalmi igények ezt mindinkább sürgették. Dél-Budapestnek elemi szüksége van új hidakra, s ez a híd a Lágymányoson a közelgő expo miatt is föltétlenül szükséges. Este hét óra előtt részletes vitára bocsátotta az Országgyűlés a számvevőszékijelentéssel összefüggő határozatot, s ennek lezárása után Kupa Mihály pénzügyminiszter mondott zárszót. A T. Ház a megszavazás után döntött a nemzetiségi és etnikai kisebbségek támogatásáról. Részletes vitára bocsátotta a postáról szóló törvényjavaslatot. Végül mentelmi ügyek zárták a napot. Oláh Sándor, a mentelmi bizottság elnöke előterjesztésében három képviselő ügyében - bírósági megkeresés miatt - a parlament határozott. Felfüggesztette Prepeliczay István (FKGP) és Tor- gyán József (FKGP) országgyűlési képviselő mentelmi jogát.'Ugyanezt megtagadta Katona Kálmán (MDF) képviselő ügyében. (SJ) vissza jelöltségéből a szabaddemokraták javára. Mint a sajtó arról már hírt adott, a vasárnapi békéscsabai választáson negyedik helyen végzett fideszes jelölt, Prekop Ottó visszalép a másodikként végzett SZDSZ-es jelölt javára. Bánhegyi József, az MSZMP jelöltje, aki ötödik lett, valószínűleg indul a május 24-i második fordulóban; a csabai MSZMP- iroda tájékoztatása szerint tárgyalásokat folytat a Munkáspárt megoldásra - erre építik első vidéki kapcsolataikat. Hogy miért ez a két amerikai állam gondolt először Magyarországra? - kérdeztük. Illinois a legaktívabb külföldi kapcsolatokat építő USA- tagállam, 15 országban van már saját kereskedelmi képviselete. A szinte csak a kisebb vállalkozások hazájának számító New Hampshire-ben pedig nemrég jutottak arra a felismerésre, hogy a nemzetközi kapcsolatok lendíthetnek gazdaságukon. Néhány kapcsolatépítési megoldást már körvonalaztak is a tegnapi szolnoki vendégek: Chicagóban (Illinois) most indítanak egy külföldi üzleti ajánlatokat közreadó havilapokat, amelyben a magyar partner- keresőktől származó információkat is várják. New Hampshire pedig kiállítási lehetőséget kínál Jász-Nagy- kun-Szolnoknak a Portsmouth repülőterén most épülő nemzetközi kereskedelmi központ területén. Mint megtudtuk, a két állam közös gazdasági kiállítást is tervez, jelenleg a bemutató legkedvezőbbnek ígérkező időpontjáról tárgyalnak. New az MSZP-vel. A hatodik helyen végzett Botyánszki György, az FKGP és az MSZDP közös jelöltje először azt nyilatkozta, hogy visszalép, ám utóbb választói biztatására úgy döntött, mégis indul a békéscsabai időközi országgyűlési választás második fordulójában. A hetedik és nyolcadik helyen végzett két független, Czibula Zoltán és Bálint József a „Békés Megyei Hírlap” értesülése szerint az SZDSZ-es jelölt javára lépett vissza. (MTI) Hampshire-i kezdeményezésre vizsgálják, megyénkben miként vonhatnák be a gazdasági főiskolákat egy, a kisebb vállalkozásokat segítő üzletfejlesztő központ munkájába. Amerika keleti partvidékén a felső- oktatási intézmények ilyen feladatokban igen hatékonyan vesznek részt. Csak tegnap született Szolnokon az amerikai kapcsolatokat ápoló iroda, de nem előzmények nélkül. Illi- noisból már eddig is 94 üzleti ajánlat érkezett a VOSZ megyei irodájába, amelynek közvetítésével 24 válasz ment el Amerikába - eddig 12-re érkezett válasz. Az amerikai kapcsolat „rijvidre. záréig” jps^k j^yíth^tja, ezt a hatékonyságot - .vélekedett a két tengerentúli ál|ápp szolnoki irodájának vezetője. Egyéb kérdésekre válaszolva az amerikai vendégek tegnap elmondták, hazájuk befektetőit Kelet-Ma- gyarországról többek között az e tájon potenciálisnak számító mező- gazdaság tulajdonviszonyainak tisztázatlansága is taszítja. Német importból, sokféle színben, PADLÓSZŐNYEG--------------- kapható MÁR 500 FT/NM-TŐL ----------J ÁSZAPÁTIBAN: TISZAUGON: BÚTORBOLT, Hősök tere 7. FENYŐ BT.. NÓRA-BUTIK, KARCAGON: Rákóczi u. 75. MB. STÚDIÓ. Bem u. 10/a. TÖRÖKSZENTMIKLÓSON: KENGYELEN: CSILLAG Divatház. Kossuth tér 7. DANKA Butik. Kossuth u. 1?7. ÖCSÖDÖN: KUNHEGYESEN: DIVATÁRU-üzlet. Petőfi S. u. 12. VEGYESIPARCIKK. Kossuth u. 5. Kereskedik ügyelem! PadlószOnyeget minta után árusító üzletel keresünk. (Szünyeqboltok előnyben!) * TEL PÉCSI KÉR (72) 71 921.71-932-tgMérséklődő infláció, növekvő költségvetési hiány (Folytatás az 1. oldalról) Emiatt az infláció gyorsabban mérséklődik, mint azt a GKI korábban várta. A fogyasztói árszínvonal emelkedése várhatóan az idén 25 százalék körüli, a termelői árak növekedése pedig 15 százalék körüli lesz. Ám nem biztosak abban, hogy az infláció visszaesése tartós lesz. A munkanélküliek számát az év végére 800 ezerre becsüli a Gazdaságkutató Intézet, s ez 15 százalékos rátát jelent. A privatizációval kapcsolatban elmondták: a folyamat a kisebb szervezeteknél erőteljes és megállíthatatlan, a nagyobb cégek privatizációja azonban állandó politikai vita tárgya, ami rendkívül lassítja és bürokratizálja a folyamatot. A gazdaság igen nagy területén a privatizáció nem sikeres, koncepciótlan. Szó volt az államháztartásban tapasztalható problémákról is. A GKI előrejelzése szerint óriási költségvetési deficit veszélye rajzolódik ki. A hiány valószínűleg meg fogja haladni a 150 milliárd forintot. Határoztak a harmadik kárpótlási törvényről - Döntés a lágymányosi Duna-híd megépítéséről Ha Kelet, akkor Magyarország Chicago és Portsmouth közelebb jött Szolnokhoz V. Sz. J. /OCT jC ZIC ÉPÍTKEZŐK, ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATOK- VÁLLALKOZÓK VISZONTELADÓK, FIGYELEM! SAMOTT ÁRUK a gyári árnál olcsóbban kaphatók a KELET-magyarországi . ; TÜZÉPRt. y\Z bázistelepén 301. sz. TÜZÉP-telep Nyíregyháza Debreceni u. ,99. . A . . Telefon: 42/11-329 i*. O U I .V JL / M