Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-29 / 101. szám
1992. ÁPRILIS 29. Hazai körkép 3 „Nincs időnk tovább várni az átalakulással9’ Beszélgetés dr. Szerdahelyi Péterrel, az FM helyettes államtitkárával Hétfőn a törökszentmiklósi Székács Elemér Szakközépiskola vendége volt dr. Szerdahelyi Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, aki az iskolában tartott előadását követően adott interjút lapunknak.- Államtitkár-helyettes úr, előadásában említette, hogy 400 milliárd forintra rúgó „körtartozás" bénítja a magyar gazdaság működését. De mégis, ön szerint normális állapot, hogy az ország egyik legnagyobb élelmiszer-termelő megyéjében, Jász-Nagykun-Szol- nokban a mezőgazdasági termelés szereplőinek mintegy egyharmada felszámolás, csődeljárás alatt áll, illetve veszélyhelyzetben van?- Ezek az arányok, melyek Szolnok megyében már ismertek, országosan is hozzávetőlegesen igazak lesznek. Én azonban azt gondolom, hogy ketté kellene választani a dolgot. A felszámolás végleges állapot, és megvan a már meghirdetett kormányzati segítség arra, hogy a termelésből kivont eszközök újrahasznosítását lehetővé tegye. Az öncsődöt nem látom egy végzetes, a pénzügyi és a reálszférát egyaránt érintő utolsó állomásnak, hisz nem is ezt szolgálja. Az öncsőd kilencvennapos „tisztulási” lehetőséget ad, s ez idő alatt valóban meg kell állapodniuk az adósoknak a hitelezőikkel. így legalább tudja a gazdaság, ha talpon marad, milyen tartozások mellett éri meg a következő gazdasági évet, ami azért sem mellékes, mert jelenleg semmit nem lát maga előtt, csak azt, hogy nem kapja meg a pénzét, és nem tudja kifizetni adósságait. Ezen a helyzeten egyszer túl kell lenni.- De ha egy faluban felszámolják a téeszt, egy egész település gazdasági alapja omolhat össze, nem beszélve arról, hogy más munkalehetőség híján emberek ezrei kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. Véleménye szerint hová vezetnek ezek a folyamatok?- A mostani folyamatok döntő többségének a végeredménye egy új társulási forma lesz. A régi termelő típusú szövetkezet valami mássá fog alakulni, de azt nem hiszem, hogy tömeges számban jelennek meg az egyéni vállalkozók. Pontosan ki lehet ugyanis számítani, hogy egy magángazdasághoz mennyi tőke kell. A magánvállalkozást második vagy harmadik ütemben is el lehet érni, nem kell ezt a folyamatot siettetni, mert óriási annak a veszélye, hogy nem a nagyüzemek, hanem az egyéni gazdák mennek csődbe.- Ha már a magánvállalkozásoknál tartunk, éppen dr. Raskó György említette, hogy az újdonsült farmereknek nemcsak a szakmához kell érteniük, hanem a közgazdasághoz, a kereskedelemhez is. Ma még elég nehéz elhinni, hogy az új gazdák valóban képesek lesznek saját maguk menedzselésére.- Ez igaz. Ha kicsit viccesen akarnám felfogni a dolgot, Amerikában nekem azt mondták: egy farmernek remek ügyvédre van szüksége, és értenie kell a komputerhez. Az összes többi megy magától. Természetesen a magyar gazdaságszervezés itt még nem tart. Valóban közgazdásznak kell lennie a farmernek, hisz amikor magára marad, és ma még ki nem épült tanácsadóhálózat segítségére vár, akkor saját magának kell megoldania olyan problémákat, amilyenekkel addig esetleg nem találkozott. A nagyüzemekben lévő vezető szakemberek döntő többsége viszont nemcsak remek agrármérnök, hanem remek közgazdász is.- Rá volt kényszerítve, hogy közgazdásszá is váljon .. .- így van. Sokféle tevékenységet kell csinálnia. Más dolog azonban hitelekkel beindítani egy vállalkozást, mert saját tőke nincs. Ezt a hitelt ki kell gazdálkodni, piacot kell találni, és nagyon sokfelé kell tekinteni, hogy a faimer jól tudja elhelyezni az áruit. Érdekes fejleménye a tavalyi évnek, hogy - ha a hírek igazak - Magyarországon húszezer személy, valamint vállalkozás foglalkozik kereskedelemmel, ezen belül külkereskedelemmel. Ugye elképzelhetetlen, hogy mindegyik értsen hozzá? Ezért azt gondolom, a bajok egy része innen is ered.- A lényeg, azt hiszem, az, hogy a piaci anomáliák szinte minden esetben a termelőnél csapódtak, illetve csapódnak le. Jelenleg már ott tartunk, hogy a pénzügyi nehézségek miatt a termelők képtelenek előbbre lépni.- Én a legnagyobb gondot abban látom, hogy igazán nagyban, komolyan „piacolni” nem lehetett megtanulni, mert ez a rend nem volt alkalmas arra, hogy a piacot és a termelőt közel hozza egymáshoz. Vannak szak-külkereskedelmi vállalatok, ma is ennek a levét isszuk sok tekintetben, mert ezek a cégek még mindig monopolhelyzetben vannak. Persze nagyon nehéz váltani, hisz ott kellő szakértelemmel, piacismerettel rendelkeznek, amit másoknak meg kell szerezni, s ez nem is olyan egyszerű.- Előadásában szólt arról, hogy Németország keleti tartományaiban, a volt NDK-ban szabályozták a minimális birtoknagyságot. Nálunk számítani lehet-e hasonló szabályozásra?- Az új gazdálkodást elősegítő pénzügyi, gazdasági eszközöknél a jövőt illetően ki fogunk kötni ilyen feltételeket. Ez azt jelenti, hogy a pénz ne menjen oda, ahol eleve tudjuk, hogy hasztalan, mert alkalmatlan az a terület, az a birtokméret. Tehát fel kell vállalni egy szelekciós munkát, s muszáj lesz bizpnyos helyzetekben nemet mondani, hogy az igazán életképeseknek jusson elég pénz, elég lehetőség, elég gazdasági segítség. Az ésszerűség ezt diktálja.- A Közös Piaccal folytatott tárgyalások eredményeként hazánknak nem elhanyagolható engedményeket sikerült kiharcolnia, ám ez még korántsem jelenti azt, hogy a Nyugat tárt karokkal várja a magyar élelmiszer-gazdaság termékeit. Véleménye szerint az agrárszféra az idén képes lesz hozni a tavalyi formáját, azaz 2,7 milliárd dollár exportot teljesítenie?- A Közös Piac adta lehetőségek a mennyiségeket tekintve relatíve elenyészőek. Árualapjaink azonban kevesebbek, mint tavaly voltak. Minden idők legalacsonyabb állatállománya alakult ki a meghatározó állatfajokból, és jelenleg még nem lehet tudni, hogy az időjárás hogyan befolyásolja a növénytermesztés eredményességét. Kevesebb árualappal számol a programunk is, ezért nem ér minket meglepetés, de a tavalyi bevételt nemigen tudjuk megismételni.- Végezetül a magyar mezőgazdaság ön szerint elérte a mélypontot, s lefelé már nem vezet út, csak felfelé?- Nehéz definiálni, hogy hol a mélypont. De azt gondolom, hogy 1992 nagyon nehéz év lesz. Nemcsak azért, mert bizonytalanok a termelési kilátásaink, hanem azért is, mert valóban olyan forradalmi változást kell megérnie az ágazatnak, hogy ha minden rendezett lenne, akkor sem lenne könnyű ezt véghezvinni. Úgy vélem, nincs időnk tovább várni. Minél hamarabb fejezzük be a tulajdonoskeresést, minél hamarabb intézzük el a kárpótlást és az átalakulást, annál kevesebb vérveszteség árán jut el a mezőgazdaság egy konszolidált helyzetbe. Laczi Zoltán Fotó: Tarpai Zoltán Kukoricavetés a Szolnoki határban 1992. április végén A Hangyánál is „Kopogtat” a csőd A Hangya mozgalmat is elérte a csődhullám - tájékoztatta az MTI-t a Hangya Szövetkezeti Szövetség illetékese. Mint ismeretes, a Hangya égisze alatt az elmúlt két évben több mint 100 szövetkezet és mintegy féltucat gazdasági társaság alakult. Ezek a gazdálkodószervek - kivéve az áfészekből kiváltakat - részjegyek jegyzésével indultak el a gazdálkodás útján. Végh Tibor, az rt. általános vezérigazgató-helyettese elmondta: a vállalkozások többsége jelenleg is sikeres, ám a kötelező csődbejelentés alapján néhányan kénytelenek az említett rendelkezés szerint rendezni pénzügyeiket. Köztük van a Hangya Rt. is, amely az elmúlt két évben a Hangya mozgalom legfőbb szponzora volt. Ez a részvénytársaság különféle szolgáltatásokat végzett a Hangya mozgalom tagjai számára, ám ezekért nem mindig kapta meg az ellenszolgáltatást. Mivel az rt.-nek több a kintlévősége, mint a tartozása, nem valószínű, hogy a 62 millió forintos alaptőkéjű vállalkozás a felszámolás sorsára jutna. Ez azzal is alátámasztható, hogy a részvénytársaságban több bank is érdekéit, így a felszámolás veszélye közvetlenül nem áll fenn. Az rt. szponzori tevékenységét - szigorúan üzleti alapon - a Hangya Szövetkezeti Központ kívánja pótolni. (MTI) Látlelet / Es a munkanélküliek ünnepe? A május elsejei felvonulásokat lehetetlen megérteni történetük nélkül. Mert ha csupán négy évtized távlatából nézzük, s legalább minimális tárgyilagossággal, a megjelenő jelszavak sokat elárulnak a hatalom mindenkori természetéről. Pontosan ugyanúgy, amiképpen a politikai ünnepek bármelyike. Valójában a fennálló rendszer önmegerősítését szolgálták a felvonulások, még ha egy idő után az állampolgárok meglehetősen kényszeredetten szorongatták is kezükben az obiigát arcképek és zászlók rúdjait. S akár tragikomikusnak is tűnhettek a díszemelvényen integető roskatag politikusok, akik bizonyára úgy érezték: a nem egyszer katonás rendben vonuló alattvalók nemcsak önmagukat, hanem őket is ünnepük. De ahogyan elengedhetetlen kellék volt a vörös zászló, ugyanolyan elengedhetetlen volt a sör és a virsli, majd később a Felvonulók kérték című televíziós műsor. S igazából ezzel ki is merült a „munkásosztály” ünnepe. A végtelenül üres szónoklatokból vagy a különböző szolidaritási felhívásokból vajmi kevés maradt meg a felvonulókban. Másnap vagy harmadnap újra a munkapad mellé álltak, s ugyanúgy szidták a rendszert, mint előtte. Ám még csak nem is teljesen megalapozatlan remény sugallta, hogy a munkásszolidaritás nem tűnhet el. Feltéve, ha nem a fennálló hatalom érdekeinek rendeződik alá. Mert ahogyan növekszik a munkanélküliség, a szövetkezés kényszere is egyre erőteljesebbé válik. Aki munkáját elveszíti, nemcsak anyagi, erkölcsi biztonságérzete csökken, hanem ezzel egyidejűleg az a vágy is erősödik benne, hogy újra teljes értékű állampolgár legyen. Az állásukból kitaszítottak fuldokolnak a kommunikációs elszigeteltség, a munkahelyi társas kapcsolatok hiánya miatt; egyszerűen kisemmizettnek és megfosztottaknak érzik magukat. S amit senki sem képes hosszabb távon elviselni, az saját fölöslegességének tudata; az a lidércnyomásos állapot, hogy nincs rá szükség. Ugyanakkor semmilyen kitörési lehetőség nincs, legfeljebb valami alkalmi munka, mely esetleg a villanyszámlát vagy az OTP-részletet fedezi. A létbizonytalanság és a kiszolgáltatottság pedig azokra is kisugárzik, akiknek van még munkahelyük. Nyilván ebben a helyzetben a mindennapok megélt nyomorúsága csak elégedetlenséget és szembenállást szülhet, mely ha közös erővé szerveződik, ugyanolyan demonstratív szerepet tölt be, mint a munkásszolidaritás másfajta megnyilvánulása. Csak éppen nem a hatalom mellett, hanem sokkal inkább ellene. Az önteltségre hajlamos politikai szereplők számára minden bizonnyal ez lesz a legfélelmetesebb figyelmeztető jel. Még ha erről nem is akarnak tudomást venni. Kerékgyártó T. István Moldova György: A félelem kapuja Elálmosodott, abban reménykedett, hogy a szobájában már lecsillapodott a jövés-menés, aludni indult. Másnap reggel hatkor jelentkezett kijelölt munkahelyén, a Boráros téren. A művezető kikérdezte, hogy mihez ért, mikor megtudta, hogy építőipari technikumba járt, egy kőműves munkát végző brigádba osztotta be. Beöltözött, felvette a sárga munkaruhát, a derékig érő gumicsizmát és a kesztyűt. Beállt a leszálló csoportba, óvatosan lépkedett a lejáró aknáiba épített csigalépcsőkön. Borsos életében először járt lent a csatornában, attól félt, hogy rosszul lesz a szagtól és a látványtól, önkéntelenül összehúzta magát, de alig érzett valami bűzt, arra gondolt, hogy a csatornarendszert megfelelő módon szellőztetik. A lépcsőn leérve körülnézett, fejük fölött hat-nyolc méteres magasságban az úttestbe beékelt rácsok résein pászmákban esett be a fény, a látvány a tankönyveken látott történelmi festmények megvilágítására emlékeztette Borsost. Burkolótéglákat és habarcsot pakoltak egy fémcsónakba, elindultak vele a Körút alatti vonalon, a keskeny oldalsó padkán lépkedve kötéllel húzták maguk után. Borsos félt, hogy gumicsizmája megcsúszik az iszaptól síkos járdán és beleesik a szelvény folyókájában rohanó szennyvízbe, tudta, hogy a társai nehezen emelnék ki. A biztonság kedvéért néha megérintette a fölverődő sárral beborított falat. Egy elágazásnál letértek és egy mellékágon folytatták az útjukat. A szelvény alig volt magasabb egy méternél, csak erősen meggömyedve lehetett közlekedni benne. Néha egy-egy csobbanást hallott, patkányoktól tartva Borsos kimeresztette a szemét, és elórehajolva figyelte a zavaros vizet, de csak egy-egy cssatlakozó oldalágon csúszott be egy-egy nagyobb darabba összeállt hordalék, ételmaradékok úsztak a felszínen. A fiú úgy gondolta, már órák óta vonszolják maguk után a csónakot - a valóságban alig húsz perc telt el -, mikor a brigádvezető jelezte, hogy álljanak meg. Egy napszinten tenyésző fa mélybe lehúzódó vastag gyökerei szétfeszítették a csatomaszelvény falát, a megbomlott téglaburkolatot kellett kicserélniük mintegy tíz négyzetméteres felületen. Munkájukat megnehezítette, hogy az alacsony vágatban csak meggömyedve dolgozhattak és körülöttük megrekedt a nehéz levegő. Borsos nem akarta, hogy már a kezdet kezdetén lógással gyanúsítsák, megfogta a vésőt és a kalapácsot, teljes lendülettel látott neki a bontásnak, de a társai leintették:- Ne hajtsál ennyire! Tíz perc alatt kikészülsz. Borsos bólintott és alkalmazkodott a többiek ritmusához, két mozdulat között szünetet tartott, nekitámaszkodott a falnak. A munka néha arra kényszerítette, hogy négykézlábra álljon, karja megmerült az iszapban, mhája hamarosan átázott. Úgy tűnt neki, hogy alig haladnak a munkával, de már egy órával a műszak előtt szólt a brigádvezető, hogy fejezzék be és induljanak el visszafelé.- Mi történt? - kérdezte értetlenül.- JCi kell jönnünk. Jön'az eső, e -'^zfhpryianTudjátok?, V V ' gy pillanat áfa tt élbofítja^a víz'a .csatornát.- t w r T 77
