Új Néplap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-21 / 94. szám
12 Hazai tükör 1992. ÁPRILIS 21. Itt nincs lötyögés, az állásával felel mindenki mindenért Beszélgetés dr. Lafferton Lászlónéval, a Stella D’oro Ruhaipari Kft. ügyvezető igazgatójával oti n A Elszoktunk mi már a sikerektől - mondta a minap egyik vállalatvezető ismerősöm, amikor az általa irányított cég dolgai kerültek szóba. S hosszú eszmefuttatásában arról próbált meggyőzni, hogy szőkébb pátriánkban nagyítóval kell keresni a sikeresnek mondható vállalkozásokat. Ekkor jutott eszembe az egykori Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet, amely évek hosszú során át eredményesen gazdálkodott, s most sincs ez másként. Hisz Stella D’oro - ami aranycsillagot jelent - Magyar-Olasz Ruhaipari Kft. néven tovább élnek, miután „házasságot” kötöttek egy itáliai céggel. Időközben az elnök asszonyból is ügyvezető igazgató lett. Dr. Lafferton László- nénak hívják. Vele beszélgettem, s amint a múltról faggattam, így kezdte: Kérdeztek, de válasz nem érkezett- Mi 1983 óta vagyunk a jelenlegi helyünkön. Saját erőből építettük fel ezt az üzemet, és meg is koplaltuk az árát.- Mennyibe került akkor ez a beruházás?- Ötvenötmillió forintba, s ennek nagy része kölcsön volt. S emiatt a bérek is egy helyben topogtak, mert mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy adósságainkat minél gyorsabban kifizethessük. így aztán minden nyereségünket a törlesztés vitte el.- Gondolom, ezzel konzerváltak is egy minőségi állapotot.- Jól látja, mert a bevételeinkből csupán arra futotta, hogy az épületet kifizethessük, holott az üzembe gép meg technika kellett volna ...- Nem vettekfel újabb kölcsönöket?- Akkor sem volt könnyű bankhitelhez jutni. Akkor sem volt egyszerű juttatásokért könyörögni, mert akkor is olyan elbírálás alá estünk, hogy hát a szövetkezet úgyis spiccen van, és majd megtermeli magának azt a nyereséget, amiből aztán fejleszteni is tud. Közben persze teltek az évek, s ráálltunk olyan munkákra, amelyeket egyszerűen ki lehetett elégíteni. Szakmai kapcsolatot alakítottunk ki egy amerikai céggel, és éveken át tömegesen gyártottuk nekik az egy szezonra való, divatos férfizakókat. Emellett a Közel- Keletre és Németországba szállítottunk nadrágokat. De ahogy múlt az idő, lassan kezdett itt lepusztulni minden. S eljött az a pillanat, amikor rádöbbentünk, hogy vagy kisöpörjük az egész üzemet, és új technikát telepítünk ide, vagy pedig az első helyek valamelyikéről elkezdünk csúszni lefelé.- Mikorra jutottak el idáig?- Ez már a nyolcvanas évek legvégén lehetett.- Akkoriban már megszületett a társasági törvény?- Igen, s pontosan ez volt a szerencsénk, mert megnyíltak a kapuk a külföldi tőke előtt. S így a törvény lehetőségeit felhasználva, határozottan elkezdtük keresni a befektetőket. De mindenképpen az volt a cél, hogy szakmai partnert találjunk. Mert ebbe az üzembe nemcsak tőke kellett a gépek cseréjéhez, hanem olyan partner is, amelyik húz magával fölfelé bennünket. Másfajta befektetőket találtunk volna már korábban is, mivel az adósságok ledolgozása után azért elég szép, 24-25 százalékos vagyonarányos nyereséget értünk el. S ilyen eredmény három-négy évvel ezelőtt nagyon jónak számított. Ez is közrejátszott abban, hogy az érdeklődők egymásnak adták a kilincset. De hál’istennek, hogy valahol mindig kibicsaklott a dolog. Ezt azért mondom, mert akkor a mostani partnerünknek már csak bottal üthetnénk a nyomát.- Végül is az olaszokkal hogyan találkoztak?- 1990 áprilisában egy itáliai szakembercsoport, a Cantoni Textil Csoportosulás képviselői - ez tulajdonképpen egy hatalmas konszern, hisz 44 vegyes vállalata van szerte Európában - már négy napja járta az országot, ugyanis férfiöltöny gyártásához fejleszthető kapacitásokat kerestek. Szolnokra már le sem akartak jönni, mert az állami vállalatoknál elég rossz tapasztalatokat szereztek. Nem kaptak választ ugyanis olyan kérdésekre, hogy kié a terület, ki dönti el, hogy mit építhetnek, mennyit bővíthetnek? Szóval elegük lett az egészből, mert mindenhol azt mondták nekik, hogy majd visszatérünk rá, majd utánanézünk, majd megmondjuk ... Menekülés a „házasságba”- Ezen egyáltalán nem csodálkozom , mert még egy-két esztendővel ezelőtt is olyanok voltak a tulajdonviszonyok Magyarországon, hogy egy budapesti gyár igazgatója valóban nem tudta megmondani, hogy az adott területből mennyi az övék, mennyire rúg a vagyonuk, s abból mennyi az állami támogatás összege és így tovább . ..- Nálunk viszont teljesen más volt a helyzet. Én azt hiszem, hogy itt akkor dőltek el a dolgok, amikor az olasz szakemberek számára világossá vált, hogy egy homlok- egyenest másfajta vállalkozási formáról - vagyis szövetkezetről - van szó. Ugyanis számunkra természetes volt, hogy rendezettek a tulajdonviszonyaink. Hisz miénk volt a telek, tudtuk annak nagyságát, az épület meg a benne lévő gépek értékét. Majdnem naprakészek voltunk, mert - mint említettem - mi már korábban is folyamatosan kerestük a partnereket.- Még mielőtt arról beszélnénk, hogy mikor alakult meg a vegyes vállalat, egy dologra azért kíváncsi lennék. Mert ha jól emlékszem, 1990-ben már óriási változásokon ment át a magyar gazdaság, s ezen belül bizonyára a ruhaipar is. Hisz akkor omlott össze a belső piac, mivel elapadt a hazai vásárlóerő, akkoriban jelentették he a szovjetek, hogy fizetésképtelenek, s arra az időszakra tehetők a KGST- munkamegosztás utolsó hónapjai is. Maguk nem menekültek ebbe a házasságba?-Jaj, dehogynem. Hisz mindenképpen kellett egy olyan „vőlegény”, aki kellően értékeli a hozományt, ám ugyanakkor ő sem jön üres kézzel.- És így történt?- Igen. Fölértékeltettük a szövetkezet vagyonát. Ez lett az 50 százalék, s az olaszok ugyanennyit mellé tettek.- Önök mit adtak?- Az üzemi épületeket, az ingatlanokat, így a 13 ezer négyzetméteres telket, amelyből 2 és fél ezer négyzetméterbe van építve, és tízmillió forint értékű gépet.- Ez összesen mennyire rúgott?- Száztízmillió forintra.- Akkor ennyit adtak az olaszok is?- Igen. Százmillió forintot készpénzben tettek le, a tízmilliós gépi apportot pedig az ő know how-juk ellensúlyozta.- Mikor mondták ki a végső szót, hogy létrehozzák a vegyes vállalatot?- 1990. augusztus 2-án döntött úgy a közgyűlésünk, hogy a cég- alapítási eljárás megindulhat. Sose felejtem el, hisz pontosan azon a napon rohanta le Irak Kuvaitot. S képzelje el: akkor nekünk még minden üzemünk ontotta a tiszta magyar gyapjúból készült zakókat Kuvaitba, Dubaiba, Jemenbe meg Szaúd-Arábiába. Ha mi akkor nem megyünk bele ebbe a házasságba, akkor most itt már autószalon vagy a jó ég tudja, hogy mi van. De hogy nem ruhaüzem, az szinte biztos.- Hivatalosan mikor jegyezték be a kft.-t?- 1990. augusztus 29-én.- És utána rögtön változott valami?- Hát persze. Homlokegyenest mást kellett csinálni. El kellett felejteni azokat a módszereket, fogásokat, technológiai megoldásokat, amivel eddig dolgoztunk. S nagyon rövid idő alatt kiderült az a szakmai fölény, amivel az olaszok nekiálltak itt a munkának. A gép mellett nem a száj, hanem a kéz meg a munkadarab beszél. Egy évet adtak a betanulásra, mert azt mondták, hogy meg kell tanulni olyan férfiöltönyöket gyártani, amelyek a roppant élesedő nemzetközi versenyben fölénnyel be- futóak. Gondolja el, a próbagyártáskor egy mintazakó egy hét alatt készült el az üzemben. S amikor lejött a szalagról: mit mondjak!? Magunk is meglepődtünk. Köny- nyed, laza, elegáns, emberszabású, szóval olyan volt az a zakó, ahogy az olaszoktól megszoktuk.- Mit gondol, miért?- Nézze, ami az órában a svájci, ami az édességben a holland, ami a női divatban meg a piperében a francia, ami a szervezésben a német, az a férfidivatban az olasz. Legyen elég ennyi...- Mint hallani, alig telt el másfél esztendő az alakulás óta, és máris a bővítésen törik a fejüket.- Helyesbítenék, mert már eldöntöttük, hogy itt felépítünk egy 2700 négyzetméteres üzemcsarnokot. Az első kapavágás néhány napon belül megtörténik, s októberben ott már termelnünk is kell. Tudja, így visszagondolva most már értem, miért az volt az olaszoknak legfontosabb, hogy hol van a kerítés. Mert nem is nagyon érdekelte őket, hogy miket gyártottunk. Pofonegyszerű az egész- Föl tudták venni az olaszok által diktált tempót?- Azt hiszem, igen. Itt ma már nincs lötyögés, az állásával felel mindenki mindenért. Órákra le^ bontott termelési terv szerint dolgozunk. Naponta értékeljük a munkát, és minden órában érzékeljük, hogy az elfecsérelt 5-10 perc hólabdává nőhet a nap végére, be- hozhatatlanná a hét végére, arra meg már nem is merek gondolni, hogy az mit jelenthetne az év végére. Bármily furcsa, de az itt dolgozók majdhogynem az olaszoktól tudták meg, hogy a munka komoly dolog. Az áll a központban, amit el kell végezni. Ennyire pofonegyszerű az egész. Ennek köszönhető az is, hogy a tavalyi tanulóesztendőt már több mint egymilliós nyereséggel zártuk. Pedig az olasz partner már azzal is megelégedett volna, ha nullára futtatjuk ki a termelést.- Tehát sikeresnek mondható az 1991-es évük. S a több és precízebb munkához magasabb fizetés is társul?- Igen, hisz miután átalakultunk, átlagosan 70 százalékos béremelést hajtottunk végre.- Ez elég szép ...- Szép-szép, de még mindig kevés. Mert azt is tudnia kell, hogy itt évek hosszú során át csak 5-6 e?pr forintot kerestek havonta az emberek. ...' Nagy Tibior Kisiparosok közérzetéről A taxisok korán halnak ... Nagy a sürgés-forgás a szállítók szolnoki ipartestületének irodahelyiségében. Szinte percenként csörög a telefon, testületi tagok és más ügyfelek jönnek- mennek, s kérdéseik, problémáik sokasága, de sokszínűsége is meglepi a „kívülről odacseppent” szemlélődőt.- Azt hiszem,-hogy az önök szakmája sok vonatkozásban eltér - jellegében is - a legtöbb kisiparos munkájától - jegyzem meg beszélgetőpartnereimnek, Rákóczi Ferenc elnöknek és Juhász József ügyvezetőnek.- így igaz - válaszolja az elnök. - A szállítás, legyen az személy- vagy teherszállítás, nem úgynevezett „hagyományos ’ ’ kisipari tevékenység. Többek között azért sem, mert évtizedeken keresztül állami monopólium volt. S ennek hatásait, sajnos, ma is több vonatkozásban érezzük. Bizonyos versenyhelyzet kialakult ugyan, de sok az ellentmondás, s számtalan olyan feszültségtől terhes a szakma, amelyeken változtatni kell.- Utóbbi megjegyzésével utasként is egyetértek. A teherszállítás problémáiról nem sokat tudok, de a taxizás vonalán megítélésem szerint is anarchikus viszonyok uralkodnak.- Ez lényegében a szállítás egészére nézve igaz, de tény, hogy a taxishelyzet a legkiélezet- tebb.- Miben látják a fő okokat?- A legfontosabb az - kapcsolódik a beszélgetésbe az ügyvezető -, hogy az állam az egyre növekvő munkanélküliség leve- zetőcsatomájaként veszi figyelembe szakmánkat, s az engedélyek kiadása terén minden korlátot, ésszerű követelménytámasztást is nélkülöző liberalizálás következett be. Ezért a szakmailag is felkészületlen, nem megfelelő magatartású és árakat kérő „kollégák” is labdába rúghatnak.- Miért nem tesznek Önök valamit ez ellen?- Sajnos, igen kevés lehetőségünk van. Az említettek többsége ugyanis nem tagja szervezetünknek, hatósági jogkörrel pedig nem rendelkezünk. Mivel az alkalmatlanok az egész szakcsoport renoméját rontják, nekünk is érdekünk lenne a szakmából való kiszorításuk. Úgy ítéljük meg, hogy a közúti személy- és áruszállító szolgáltatás terén a minőségi követelményrendszer kialakítása és fenntartása a legfontosabb tényező,- Amit az elmondottak alapján Önök nemigen tudnak biztosítani.- Erről van szó. A jelenlegi jogosítványaink mellett ez nem lehetséges. És emiatt nem csupán a közérzetünk rossz, de eléggé kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Az utóbbit persze más miatt is.- A taxisokkal szembeni brutális fellépésekre gondol?- Csak részben. Tény, hogy a különféle bántalmazásoktól a gyilkosságig egyre több erőszakos „akciót” kell elszenvednünk, melyek mögött a pénzszerzés, a nyereségvágy áll. Ennél is gyakoribb azonban, hogy az utas egyszerűen nem fizet.- Talán mert drága a szolgáltatás.- Ez akkor sem megoldás! - szögezi le Rákóczi úr. - Ha drágának találják, nem kell igénybe venni. Arról nem is beszélve, hogy a drágaság relatív dolog. Az alkatrész- és javítási költségek emelkedésével verseng az üzemanyagok ára, ám a taxis a szabad ár ellenére sem emelhet tarifát, csak maximum évente egyszer, mert a taxióra átállíttatása, hitelesítése, plombáztatása, az utazás költsége s a kieső kereset kigazdálkodása csak hosszabb távon lehetséges.- Gondolom, a szabad árral ez mégiscsak sikerül valahogy.- A szabad ár nem jelenti azt, hogy a szolgáltatást értékén vagy afölött fizetné meg az utas - világosít fel Juhász József. - Az elkerülhetetlenül kifizetendő költségek nagyságrendje elméleti számítások szerint az alkalmazott átlag viteldíj kétszeresét indokolná. Éttől azonban el kell tekintenünk. A költségekkel arányos tarifa alkalmazása esetén ugyanis az utaslétszám a jelenleginek tizedére csökkenne.- Az adóterhek jelentősen növelik költségeiket?- Igen. Bár ilyen vonatkozásban egy cipőben járunk a többi szakma képviselőivel. Ok is túl vannak terhelve a központi adókkal és a TB-járulékkal, s most még a helyi adók (iparűzési, vállalkozói, kommunális stb.) bevezetése is sújt mindannyiunkat.- E tekintetben tehát azonos a helyzetük a többi vállalkozóéval?- Részben. Mert itt van például a drosztnak nevezett várakozóhelyek után irreálisan magasan megállapított díj (6000 Ft/droszt/év). Ennyit kíván beszedni az önkormányzat, erre határozatot hoztak. Sőt újabban szó van egy körülbelül 50 ezer forint értékű, új típusú taxióra kötelező bevezetéséről is. A teherfuvarozóknak pedig telephelyet kell létesíteniük, emellett még a kivitelezés idején közterület-használati díjat is kell fizetniük. Úgy érezzük, rólunk „még több bőrt húznak le”, mint más vállalkozókról.- Bőrt lenyúzni? A kívülállók többsége még mindig úgy hiszi, hogy taxisnak lenni ,,nem rossz bolt' ’. Gondolom, hogy az alkalmankénti rossz tapasztalatok csak tovább erősítik ezt a feltételezést.- Aki benne van a szakmában - és a becsületes többséghez tartozik -, az nem gondol ilyet - válaszolják szinte egyszerre. - A tisztességes megélhetést jelentő jövedelem megszerzése már kétszer nyolcórai munkaidővel sem biztosítható, s az önsanyargató életvitel súlyos egészségkárosodást eredményez. A legrosszabbat nem is említve, amikor a kimerült taxis figyelme minimálisra csökken, s vezetés közben veszélyhelyzetet idézhet elő.- Sajnálatos módon a családok élete is megsínyli ezen időrabló robotnak a terhét. Több tragédia is történik, a nevezetes Parlament előtti eset csak egy volt ezek közül. Ezért rossz a szakmabeliek hangulata az egész országban. A beszélgetés végén az is kiderül, hogy kifejezetten helyi jellegű gondok is nyomasztják a szállító kisiparosokat. Ez utóbbiakon sokat segíthet az erőteljesebb érdekképviselet, amelyet a kamarai átalakulástól remélnek. Azzal köszönünk el egymástól, hogy a problémákról is szót kellene váltani, hiszen számunkra fontos, hogy városunk közvéleménye ezek ismeretében alkosson véleményt munkájukról. Székely Péter Hanglemezkészítésszámítógéppel. A Choral Kultu rális Szolgáltató Kft. számítógép segítségével készít hanglemezeket. A főleg komolyzenei kiadásra szakosodott kft. tökéletes hangminőséget biztosít a lézerlemez gyártásához. Az amerikai számítógép képes 2-16 csatornás hangfelvétel készítésére és szerkesztésére. Eddig a kft.-ben három lézerlemezt és két kazettát készítettek elő ipari gyártásra. MTI - Balaton József
