Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-05 / 55. szám
Kertbarát Szobanövények fényellátása A lakószobákban tartott dísznövények fejlődése teljesen attól függ, hogy milyen helyen tartják őket, mennyire gondos a gazdájuk. Biológiai életfeltételeik kielégítése közül a megfelelő fénymennyiség biztosítása tűnik a legnehezebbnek. A lakószobák fényellátása ugyanis sokkal rosz- szabb - még a déli fekvésűeké is -, mint ahogy első látásra tűnik. Erről is meg- győzdőhetünk egy fényképezőgép fénymérőjének segítségével. Az ablaküveg annyira visszafogja a napsugarakat, hogy a bent lévő növény csak fele mennyiséget kapja, mint a szabadban növő társa. Egészen nagy eltérések adódnak a tájolásból adódóan is. Ha egy déli fekvésű ablakon bejövő fényt 100 százaléknak vesszük, és ehhez viszonyítjuk a többit, akkor ez az érték a keleti és nyugati ablak esetében már csak 65 és 42 százalék, az északin pedig 0 százalék Nap-, 40 százalék fényértéket mutat. A tájoláson kívül befolyásoló tényező még az ablak nagysága, osztottsága, üvegvastagsága, az ablakot kívülről árnyékoló növényzet. Kedvenc szobanövényeink többsége trópusi, szubtrópusi származású, és hazájukban rendkívül eltérő fényviszonyok között élnek. A forró égöv nem minden növénye él tűző napon, hanem esetleg egy árnyékos trópusi őserdőben. Ezeket a feltételeket kellene nálunk is biztosítani. Mint ahogy a vízigényre is következtethetünk a növény külső megjelenéséből, a fényigény vonatkozásában is vannak jelzéseink. Mint tudjuk, a levél zöld színét a benne lévő klorofil adja, ami közreműködik a fotoszintézis, a testépítés folyamatában. A tiszta zöld, egyszínű növény előnyösebb helyzetben van a tarkalevelűvel szemben. A tarka, színes levelű növények fehér vagy sárga színű részei nem tartalmaznak annyi klorofilt. Ebből arra következtetünk, hogy sokkal erősebb fényre van szükségük ugyanolyan mennyiségű asszimiláta előállításához. A levelek tarkázottsága is halványul gyengébb fényben. Az ismertebb kultúrnövények közül kiemelkedően magas a fényigénye a kaktuszoknak, a szukkulens növényeknek. Ezeket mindig a szoba legnapsütöttebb részén kell tartani. Még a déli, erős napot is szereti. Közepes fényellátás mellett is jól fejlődik a sansevieria, ficus, a monste- ra - ezek a keleti, nyugati ablakok díszei. A hedera, az aspidistra, a philodendron scandens, a cissus antarctica az északi fekvésű szobába tehető árnyéktűrő volta miatt. A felsorolt elhelyezési csoportosítás a márciustól szeptemberig terjedő időszakra vonatkozik, mivel télen a mi éghajlati viszonyaink mellett olyan kevés a fény, hogy szinte minden növénynek a déli fekvés a legjobb. Decemberben, januárban a júniusihoz viszonyítva csak egyhetednyi fény van. A hiány pótlása mesterséges megvilágítással természetesen lehetséges, de alig hiszem, hogy megérné. Télen a többi élettényezőt - úgymint az öntözővíz, tápanyag, hőmérséklet - ehhez a csökkent fénymennyiséghez kell igazítani, azaz redukálni. Ha az egyik legfényigényesebb növény, a kaktusz példájánál maradunk, ez azt jelenti, hogy a téli hőmérsékletet 5-10 Celsius-fokra csökkenthetjük, és elég 2-3 hetenként öntözni. A levéldísznövények télen úgynevezett „fényhiányos" leveleket fejlesztenek, amelyek kisebbek, vékonyabbak, vagy más formájúak. Elkezdik „keresni" a fényt (néhány kivételiek, mint pl. a sansevieria, a rozettás növények, amelyek alkatuknál fogva nem képesek erre), levelükkel a fény felé fordulnak. Ajánlatos ezért időnként megforgatni őket. A fény erőssége mellett annak időtartama, vagyis a nappalok hossza is lényeges. Ennek elsősorban a virággal díszítő növényeknél van jelentősége. A hosszú - napi 12 óránál több - nappalhoz szokott növények csak akkor virágzanak, ha ezt megkapják. Az ennél rövidebb megvilágítást kedvelő és akkor virágzó növényeket rövidnappalosnak nevezzük (karácsonyi kaktusz, mikulásvirág). A kertészek ezt a tulajdonságot használják ki - esetleg befolyásolják - a növénykultúrák beállításánál. V. Pénes Judit. Kertbarát m „bátran" veszik kézbe a metszőollót, és felszínes ismeretükben bízva, a legértékesebb termőképleteket levagdossák. Aztán jön a csodálkozás szüret idején, amikor csak gyér termést takaríthat be. Vannak túl bátor gazdák is, akik a fűrésznek adnak nagyobb szerepet, és csak úgy síkban letetejezik a fát. Ez a sokszor durva beavatkozás elrontja az addig természetes koronaformát, és év végére vízhajtások tömege jelenik meg, amit a gazda tanácstalanul szemlélget. A metszés szakismeretet igényel. A kerti munkák közül az egyik legbonyolultabb. Az alábbiakban ezért néhány gondolatban adom közre a legfontosabb ismereteket. A metszés célját a következőkben fogalmazhatjuk meg:- a gyökérzet és korona egyensúlyának megteremtése és fenntartása- a korona helyes kialakítása- a termés szabályozása, a szakaszosság csökkentése- a korona szellőssé tétele, fény és permetlé behatolásának biztosítása Minden gyümölcsfa életében négy alapvető szakaszt lehet megkülönböztetni: 1. A korona kialakulása. 2. A termőre fordulás. 3. A teljes termés időszaka. 4. A hanyatlás kora. Mindegyik szakasznak megvan a sajátossága, amit a gyakorló kertésznek jó ismemi. Ezekhez a szakaszokhoz igazodik a metszés négy alapvető módja is. Milyen metszési módok vannak? 1. Koronakialakítás 2. Termőre fordító 3. Karbantartó 4. Ifjító A korona kialakításánál fő cél az erős törzs- és oldalvezér- ágak kinevelése. Csak jól fejlett vázágrendszer képes a nagy terméseket elbírni és jelentősebb viharok sem okoznak ágtöréseket. Ahhoz, hogy erős törzs, vázágrendszer legyen, a következő fő szabályokat kell betartani három éven át: 1. Az első évben a vesszőt egyharmadra vágjuk vissza. 2. A második évben a kinőtt veszőt 1/2-re, azaz a felét vágjuk le. 3. A harmadik évben a kinőtt vessző 2/3-át, azaz csak egyharmadot vágunk le. A termőre fordításnál arra ügyeljünk, hogy a termőképletek kialakuljanak, és azokat óvjuk. A termőképletek mások az almástermésűeknél és mások a csonthéjasoknál. Mindezektől eltérő az őszibarack. helytelen helyes A karbantartó metszés abból áll, hogy a korona sűrítését előidéző, rendszerint befelé növő vesszőket visszametsszük, alma, körte esetében 4-5 rügyre, míg a cseresznyénél, meggynél, kajszinál tőből kivágjuk. Az ifjító metszést a fa hanyatló korában végezzük. Itt is be kell tartani két alapvető szabályt. 1. Mindig egy erősen növő fiatal vessző elágazásánál vágunk vissza elöregedett ágat. Ezt kell jól megfigyelni és kiválasztani. 2. Nem a teljes koronát ifjítjuk egyszerre, mert a terméskiesés mellett rengeteg vízhajtás nő, amelyeknek termővé alakítása nem könnyű. A fa korától, nagyságától függően 3-4 év is lehet az átalakítás ideje. A számunkra kedves, jó ízű gyümölcsöt adó fa életét 10-20 évvel hosszabbíthatjuk meg ezzel a beavatkozással. A metszés gyakorlati kivitelezésénél az alábbiakra kell ügyelnünk:- az eszközök (olló, fűrész) tiszták, élesek legyenek- mindig külső rügyre vágunk- sima és ne roncsolt sebet ejtsünk- a sebfelület ne legyen vízszintes, por, csapadék könnyen megmarad és a fertőzés kiindulópontja lehet- se túl rövidre, se túl hosszúra ne vágjuk a vesszőket- csonkot soha ne hagyjunk, ággyűrűre kell vágni az ágakat- a metszés a rüggyel ellentétes legyen; azaz ne a rügyre letjsen, mert a csapadék a rügyre folyik (ónos eső esetén beva- kulást jelenthet)- a sebeket ápoljuk le (Vulneron sima, Vulneron Cs) A kert sohasem kész, a kertésznek télen is akad munkája. Lombtalan állapotban ugyanis alaposan megfigyelhetők a megmaradt esetleges múmiák, hol sűrű a korona, hol vannak száraz ágak. A monília ugyanis az utóbbi két évben nagy károkat okozott a meggy- és cseresznyefáknál. A metszés legkedvezőbb időpontja a kora tavasz, pontosabban a rügyfaka- dást megelőző időszak. Itt az ideje tehát, hogy a kertgazdák e napokban elvégezzék a gyümölcstermést is szabályozó fontos, nem kis szakértelmet igénylő munkát, a metszést. Vesszők visszavágása Bindics István oki. gazda
