Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
~r 1992. MÁRCIUS 31. Hazai körkép 3 Falusi hírek Öcsöd Nemrégiben ünnepelte egyéves fennállását az „Öcsödi Hírek”, a nagyközség önkormányzatának lapja. A nyolc oldalon, nyolcszáz példányban, havonta megjelenő újság többek között lakossági információkat, területi híreket, közmeghallgatáson történt eseményeket röpít világgá. sjs Ahhoz, hogy fejenként, vagyis családonként ne kerüljön többe a telefon bekötése 15 ezer forintnál, 706,.nevezésnek' ’ és befizetésnek kell befutni az önkormányzathoz, majd a Körös-Com Rt.-hez. A legfrisebb adatok szerint eddig 340-en „álltak kötélnek” . £ Molnár Bálint polgármester és a képviselő-testület az idei esztendőben 85 millió 762 ezer forinttal gazdálkodik, amely összeg 18,7 százalékkal több, mint 1991-ben (reálértéke viszont kevesebb). Működési kiadásokra 71 millió 236 ezer forintot terveztek, fejlesztésre 8 millió 366 ezer forint jut majd. Folytatni szeretnék a hagyományos önerős útépítést, amihez az érintett területet lakói telkenként 15 ezer forinttal járulnak hozzá, az önkormányzat pedig szervezéssel, valamint anyagi hozzájárulással támogatja. Idén a Battyhányi és a Bocskai útra kerül burkolat, összesen 1,7 kilométer hosszúságban. A járdaépítés hasonló összefogással készül: az anyagot az önkormányzat adja, a lakók pedig munkával segítenek. A telefon is elvisz 400 ezer forintot, valamint a jelenleg 12 fős öregek napközi otthonát folyamatosan bentlakásossá kívánják fejleszteni. & Megalakult az érdek-képviseleti fórum, amelynek vezetője az önkormányzat részéről Csikász Imre, a kárvallottak szóvivője Végh András, míg a termelőszövetkezet képviselője Rasztik József elökhelyettes. A fórum működik, pillanatnyilag a táblák kijelölésénél tartanak. * Amióta rendszeres éjszakai szolgálat, járőrözés van a faluban, sokat javult a közbiztonság. Ezt támasztja alá, hogy azóta egyetlen betöréses lopás sem történt. sjs Bevált az általános iskolában a matematikatagozat, ezt bizonyítja, hogy a gyerekek kiemelkedő eredményeket érnek el ezen tantárgyból és kémiából. A „Bolyai János’ ’ matematikaverseny országos döntőjében - ahová 116-an jutottak be - Molnár Attila a 10. helyen végzett, míg a megyei döntőt Bencsik Tamás negyedikként fejezte be. A kémiások „Hevesi György” viadalának megyei fináléjából mind a három induló - Molnár Lajos, Molnár Attila, Bencsik Tamás - továbblépett a „harmincas” országos legjobbak közé, aminek küzdelmeit a közeljövőben bonyolítják le. Ezen eredmények egyben azt jelentik, hogy a tiúk felvételi nélkül bekerülhetnek a megye bármely középiskolájába, sőt Molnár Attila országos szinten válogathat. S Az Állami Biztosító befektetései Az Állami Biztosító az egyik legnagyobb hazai tőkebefektető, 35 milliárd forintot forgat, elsősorban az életbiztosítási díjtartalékokból. Az rt. az összeg legnagyobb hányadát - mintegy 25 milliárd forintot - a pénzpiacon helyezi el, jelentős részben fix kamatozású értékpapírokba fekteti. A befektetéseiben az év végére az államkötvények aránya - a Pénz- ügyminisztérummal kötött előszerződés révén - elérheti a 40 százalékot. A bankbetétek - az alacsonyabb kamatok miatt - egyre kisebb hányadot képviselnek. A huszonegyezer négyzetméteralapterületű irodaházat Budapesten, a Róbert Károly körúton építette fel az Állami Biztosító Rt. A forgatható pénz mintegy 10 százalékát kereskedelmi vállalkozásokba, 15 százalékát ingatlanokba fekteti. Mindez az ÁB Rt. új irodaházának avatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangzott el tegnap. A most elkészült bérirodaház - melyet befektetési céllal építettek - négyzetméterenként - áfa nélkül - 50-60 ezer forintba került. Miután az újonnan épülő házak négyzetmétere Budapesten manapság átlagosan 100 ezer forint, ez az összeg viszonylag nem magas. Az épülethez 180 autó elhelyezésére alkalmas, háromszintű föld alatti parkoló tartozik. A földszinten valószínűleg bútorbemutató lesz, a negyedik emeletet már kibérelte egy számítástechnikai cég, a megmaradt három szint kiadásáról most tárgyalnak különböző vállalatokkal. A tájékoztatón elmondták: a lakásépítések finanszírozása a magas infláció, valamint a jelzálogintézetek hiánya miatt nem elérhető a biztosító számára. Jelenleg azon dolgoznak, hogy lehetőleg még áprilisban megkezdje működését egy, az ÁB Rt. 50 százalékos tulajdonában lévő zálogintézet. Elmondták azt is: nemzetközi összehasonlításban is jelentős az ÁB ingatlanvagyona, a befektetéseken belül hozzávetőlegesen 15 százalék, melyben jelentős részarányt képvisel a Róber Károly körúti irodaház. Remélik, hogy a beruházás öt-hat év alatt megtérül. (MTI) Segélyszállítmány Eszékre 200 ezer forint értékű, főleg húskonzerveket tartalmazó segély- szállítmány indul kedden Eszékre - tájékoztatta az MTI-t Tóth József, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Csongrád megyei vezetője hétfőn. A csongrádi alapszervezet által gyűjtött segély a Szegedi Konzervgyárból és a megyében összegyűjtött adopiányok- ból származik. Az adományt a Horvát Autonóm Szakszervezet eszéki képviselőihez a Tisza Volán kamionja szállítja, és várhatóan dél körül érkezik a határra. Az MSZOSZ azt tervezi, hogy ezt a kezdeményezést egy országos gyűjtésből származó segélyszállítmány követi majd. (MTI) úrkevén modern buszvárókat állítanak fel a város különböző pontjain. C \ %eddi jegyzet ______________________________________ D událók Lefogadom, hogy Önök is találkoztak velük, a dudálókkal, sőt az utóbbi időben egyre gyakrabban. Ha nem elég erős idegzetűek, akkor még dühöngtek is a dolog miatt. Ha pedig figyelemre sem méltatták a dudálókat, később azért elgondolkoztak a dologról, és rájöttek, hogy most már mindent szabad az országutakon. Mert nézzük például a dudálókat. Az eset általában így jellemezhető: állnak Önök az autójukkal (enyhén szólva, már nem teljesen új), mondjuk, egy kereszteződésben vagy egy piros lámpa előtt. El akarnak indulni. De nem megy. Az autó. Az ilyen ócska masina mindig tudja, hogy mikor kell felmondania a szolgálatot. Abban a pillanatban, ahogy Önök indulnának - de nem tudnak -, dudálni kezdenek a hátuk mögött. Na most, ha mélyebben elgondolkoznak azon, hogy mi értelme van a dudaszónak, rájönnek, hogy semmi. Mert ha Önök el tudnának indulni, akkor azt tennék, és nem a sort tartanák fel. A dudaszó viszont jelzi, hogy nemcsak Önök idegesek, hanem azok is, akik hátul állnak. Ettől Önök még idegesebbek lesznek, és már akkor sem tudják elindítani a motort, ha egyébként sikerülne. Ugyanez vonatkozik arra a helyzetre is, amikor Önök megállnak valamiért (mondjuk forgalmi akadály miatt), és azonnal fölhangzik a hátuk mögött a dudaszó, hogy: na menjen már, mire vár ... Az is igaz, hogy tulajdonképpen nem volna szabad csak úgy, összevissza dudálgatni, mert valaki ideges, vagy mert úri kedve éppen úgy tartja. De hát ki figyel itt most a szabályokra? V_____________________________ M ert ha figyelnének, nem botlanánk például úton-útfélen szabálytalanul parkoló autókba. Ha például szeretnénk rákanyarodni a főútvonalra, de kétoldalt úgy parkolnak a kocsik, hogy az égvilágon semmit nem látni tőlük, különösen nem a főút forgalmát. Az is remek játék, ha a lekanyarodósávban parkolnak. És pakolnak. Nem tudom, megfigyelték-e; ahogy megszaporodott a sok kis maszek bolt, egyre többször használják a közle- kedősávot parkolásra, pakolásra. A kis boltoknak ugyanis nincs parkolójuk, rakodóterületük. Például gyanútlanul megy az ember a szélső, jobbra kanyarodó sávban. Az előtte haladó autó jobbra indexel. Világos: jobbra fog kanyarodni, akárcsak mi. Nem, kérem. Megáll, és pakolni kezdenek. Mit tehet az ember? Megvárja, míg a belső sávba besorolhat, hogy aztán újra visszatérjen a külső sávba, és végre elkanyarodhasson. Vajon van engedélyük ezeknek a pakolók- nak, vagy már az sem kell? Olykor azon tűnődöm, amikor már-már felbukom a járdán, zebrán és egyéb kellemes helyeken parkoló autókban (a parkoló húsz méterrel arrébb félig üres!), hogy vajon hol van ilyenkor az apparátusi Az az apparátus, amelyik állítólag a zöld kártyáinkat fogja ellenőrizni, meg amelyik szereti elkérni a kötelező felelősségbiztosítás díját igazoló befizetési csekket. Vagy lehet, hogy én lemaradtam valamiről: lehet, hogy a sok szabálytalanság már hallgatólagosan engedélyezett? Azért jó lenne tájékoztatni a közvéleményt, ha már jogosítvány nélkül is lehet vezetni. P.É. _________________J A félelem kapuja Martin tudta, hogy nem szabad közbeszólnia - Domány indulatossá vált, ha megzavarták körmondataiban -, tenyerével eltakarta a száját, idegesen remegő lábát leszorította a szőnyegre. Az igazgató mintha megérezte volna az elzárkózást, közelebb hajolt hozzá:- Tegnap berendeltek a Pártközpontba, őszintén mondom neked: fogalmam sem volt, hogy milyen célból. Elébem raktak egy sor, hogy úgy mondjam, kiáltványt, a lengyel és cseh reformerőkkel való szolidaritás jegyében, a magyarországi szegények, a sajtószabadság ügyében és még hosszan sorolhatnám, hogy milyen szándékok jegyében íródtak. Valamennyi felhívásnak volt egy közös sajátja, a te neved mindenütt szerepelt az aláírók között, mégpedig itteni beosztásoddal „szerkesztő''-ként jegyezve. Tulajdonképpen megtisztelő a kiadóra nézve, hogy sokoldalú tevékenységedből te éppen ezt tartottad a legfontosabbnak, de ez a lépésed sajnos engem is állásfoglalásra kötelez, mint a kiadó jelenlegi igazgatóját. Fent a Pártközpontban nyíltan meg is kérdezték, hogy mit akarok tenni.- És te mit mondtál? Domány megrovóan nézett vissza rá, de végül úgy tett, mintha nem hallotta volna a közbeszólást:- Újból biztosítalak, hogy tisztelem szellemi-alkotói függetlenségedet, mégis arra kell kérjelek, hogy próbálj meg az én fejemmel gondolkodni. A te nyilvános ellenzéki szereplésed azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az illetékesek leállítják a kiadó megújító törekvéseit, nem tudjuk megteremteni az irodalom valódi értékrendjét. Sokéves fáradozásunk veszne így kárba, beleértve természetesen a te munkádat is.- Szeretném Miklós, ha nyíltan megmondanád, hogy pontosan mit akarsz tőlem.- Nem kellene úgy járnod a világban, mint egy kivont kard, mely nem tud visszatalálni a hüvelyébe. Szerintem a hétköznapi politizálást meg kellene hagynod azoknak, akiknek csak idáig terjednek a képességeik. Őszintén szólva, az egész ügy méltatlan hozzád, és örülnék, ha megígérnéd, hogy legalábbis egy időre felhagysz vele.- Most kell válaszolnom?- Igen, szeretném megismerni a véleményedet. Martin hunyorogva nézett szembe az ablakon besütő nappal. Első gondolatként az merült fel benne, hogy kitérő választ kellene adnia, mert ha csak néhány hónap haladékot nyerne, akkor is sokkal kedvezőbb helyzetben válhatna meg a kiadótól. Bármilyen ajánlatosnak is látszott ez a taktikai lépés, olyan mélyen irtózott egy újabb megalkuvástól, hogy képtelen volt rászánni magát. Hangosabban szólalt meg, mint ahogy szándékozott volna:- Legjobb tudomásom szerint nem a lelkemet adtam el a kiadónak, csak a munkerőmet. Domány arcán egy fintor futott végig, de mosolya egy pillanatra sem tűnt el:- Nem haragszol, kedves Gyuri, hogy élek a kínálkozó poénnal: igen kevés jelét látom annak, hogy mi rendelkeznénk a munkaerőddel! - hangja komolyra váltott.- n/.s 29