Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-31 / 77. szám

1992. MÁRCIUS 31. 4 Erdélyre figyelő „RÉSZÜNKRŐL NINCS VISSZALÉPÉS” Exkluzív interjú Tőkés László püspökkel- Nemrég jártam Erdélyben, és jó néhány régi barátommal beszélgettem. Sütő Andrástól Ki­rály Károlyig csaknem mind­egyikük egyfajta csalódottságot emlegetett az elmúlt bő két esz­tendő kapcsán. A püspök úr csa­lódott-e, és ha igen, miben?- Nagyon viszonylagos a csa­lódás kérdése, az ember ahhoz képest csalódik, amennyit téved. Ha én a helyzet megítélésében tévedek, és ujjongva ’89 végén valami váratlan változásokat re­mélek, és ezek nem következnek be, akkor csalódom. Én ilyen szempontból realista vagyok. Annyira megszoktam a romániai taposómalmot, hogy nagyon könnyen visszazökkentem a vi­szonylagos csalódásaimból a va­lóság körülményei közé. Azt mondom, hogy ez a kereszt, amit el kell hordozni, ez a valóság. Én nagyon tisztelem a valóságot, mind a törvényszerűséget, nem léphetjük túl az árnyékunkat, ez van, ehhez képest kell hinni, re­mélni, cselekedni. Tehát ki kell gyógyulni a csalódottság állapo­tából. Van egy szubjektív oldala a csalódottságnak, amiért az em­ber felelős. Hogy becsapnak és így csalódom, ez volna az objek­tív változata, ez rosszulesik, de hát napirendre kell térni felette.-Mi volt az objektív oldala a csalódottságának ?- Az, hogy felültettek. Tehát feljogosítanak arra, hogy remél­jek. Például, ahogy csinálta az úgynevezett romá­niai forradalom: a román fél feljogo­sít bennünket arra, hogy bízzunk joga­ink megszerzésé­ben. Mentségemre legyen mondva, nemcsak én, ha­nem a többség bí­zott abban, hogy jelentős változások következnek be, bizalmat ébresztet­tek, és csalódtunk. Akkor lett volna szubjektív a csaló­dás, ha én festett egeket képzelek, és a saját magam által hamisan felállított elvárások viszonylatában csaló­dom. Ezért én vagyok a felelős. Sajnos, többnyire ilyen irányban csalódott a magyarság, nem tu­dom, mit képzelt a magyarság. Végül is nem hihettük azt, hogy itt varázsütésre minden megvál­tozik.- A helyzetértékelésben töb­ben rosszabbnak vélik a mosta­nit, mint az előzőt. A püspök úr hogyan ítéli meg, van-e jelentős különbség a Ceausescu-féle el­nyomás és a mostani nemzetálla­miságra és a kisebbségek beol­vasztására törekvő hatalom kö­éreztem, mert az a hatalom pozí­ciójából történő következetes megsemmisítő politika volt, no­ha nem volt ilyen hangos, sőt, adott esetben ő maga a proletár nemzetköziség nevében leintette a hangoskodókat, és testvériség­re meg békés egymás mellett élésre buzdított. Mindazonáltal az volt a veszélyesebb. Most a hangerővel fordított arányban gyengébb ez a nacionalizmus. Kivéve - ez visszatérő motívum, ezt hangsúlyozom -, kivéve, hogyha valamilyen katasztrofá­lis fordulat nem következik be, valamilyen előre láthatatlan ese­mény, valamilyen Husszein-féle őrültség pusztítása. Ezt soha nem lehet kizárni sajnos, mert a hatalom olyan koncentrációja valósult meg, illetve áll fenn a jelen korban, hogy - mint mon­dani szokás - egy gombnyomás­sal tönkre lehet tenni egy konti­nenset. De ennek kivételével én azt mondom, nem olyan erős ez a nacionalizmus. Ez hangos, de teljesen távlattalan. Kifullad, mert a tömegek torkig lesznek vele, látják, hogy ez egy alibi jelenség. Azok, akik ezt a nacio­nalizmust éltetik és képviselik, lényegében vesztes helyzetből politizálnak, és az európai fő erővonalak teljesen más irányba mutatnak.- Nem egyszer tapasztaltuk, hogy az európai és a világpoliti­kafő erővonalait a román veze­tés következetesen nem veszi fi­gyelembe.- Azt hiszem, már annyira válságba került a román társada­lom, főképp a legdöntőbb ténye­ző, a gazdaság annyira mély vál­ságba került, hogy ha kenyér he­lyett továbbra is csak jelszavakat adnak, mindenképpen kudarcot fognak vallani. Persze, az a kér­dés, hogy mennyi áldozat árán szenvednek vereséget. Mert a németek, amíg elvesztették a há­borút, még óriási pusztítást vé­geztek, sajnos, itt is fennáll en­nek a veszélye. Ad abszurdum lehet, hogy úgy fognak vereséget szenvedni a nacionalisták és a kommunisták, hogy közben már az erdélyi magyarság százezres tömegei meglódultak, és nincs visszaút. Ez is hozzátartozik a valósághoz.- Egyik beszédében ma győze­lemként említette, hogy sok he­lyen magyar polgármester került ki győztesen a helyhatósági vá­lasztásokon. Ez igaz azokon a vidékeken, ahol többségben, tömbben él a magyarság, és nem igaz Erdély nagyon sok városá­ban, ahol sajnálatos mód éppen a Vatra politikai pártja, a Nem­zeti Egységpárt jelöltjei győztek.- Hát árnyalni kell a képet: a magyar többségű községekben szinte mindenütt magyar nyert, tehát a Szilágyságban, Biharban, Szatmár megyében, ezzel nincs probléma. Néhány kiemelt fon­tosságú helyen ért bennünket csalódás, így Váradon, Kolozs­várott, Zilahon, Nagybányán... De sajnos például Szatmáron a mi hibánk volt, nem az ő erényük a győzelem. Kolozsváron és Nagyváradon a román ellenzék­nek a hibája, ami történt. Ez nem változtat a tényen, hogy előretört a Vatra-Nemzeti Egységpárt a román lakosság számarányának megfelelően. Minden észak-er­délyi kisvárosban, városban ők nyertek.- Viszont ez konkrét következ­zött?- Én azt veszélyesebbnek- De ha úgy kívánod, más hangnemben is folytathatjuk a beszélgetésünket. Néhány fegyelmi vétségnek minősülő esetet is fel tudok sorolni, például: esténként a kiadó helyiségeiben tivornyáztatok a barátaiddal.- Tivomyáztunk?- Ajánlj valamilyen jobb kifejezést arra, hogy nőket hoztatok fel a Gambrinus kávéházból és kivettétek a szekrényből az én reprezentációs whiskymet. Martin megbizonyosodott gyanújában, hogy Domány szokása ellenére miért kínálta szeszesitallal, leszegte a fejét.- Én bent a Pártközpontban megpróbáltalak védeni. Arra hivatkoztam, hogy a megfeszített szellemi munka időimként megköveteli a lazítást. Akkor azonban már nehezen találtam érvelést, mikor bejelentették, hogy táskaszámra csempészted ki a géppapírt, külföldre telefonáltál a kiadó számlájára, a nyomdában stencilfestéket igényeltél - ugyancsak a kiadó nevében, de ez a festék soha nem érkezett meg ide.- Ki meri ezt állítani?- Mivel te magad is tisztában vagy azzal, hogy semmiképp sem szembesíthetlek velük, ezt a megjegyzésedet méltatlan kötekedésnek fogom fel. Ezzel a gesztusoddal felmentettél engem az alól, hogy folytassam a bűnlajstromot. Pedig légy meggyőződve, hosszan tudnám sorolni még.- Miért nem teszed?- Már hangsúlyoztam, hogy mélyen tisztelem az egyéniségedet, és döntésedben nem kívánlak befolyásolni olyan tényekkel, melyeket esetleg fenyegetésnek éreznék Térjünk vissza a kiinduló pontunkra, mert még nem válaszoltál a kérdésemre: hajlandó vagy-e megígérni, hogy nem bocsátkozol kétes politikai ügyletekbe?- És mi van akkor, ha nemet mondok?- Kérdésre nem illik kérdéssel felelni - de most tekintsünk el a konvencióktól. Az általad jelzett esetben egy óráig sem tarthatlak tovább a kiadó kötelékében, és ne legyenek illúzióid: ilyen háttérrel az egész szakmában sehol sem találnál helyet magadnak. Úgy vélem: otthonépítés közben, gyereket várva, ezt nem engedheted meg. Martin erőt vett indulatain, megpróbált időt nyerni:- Ha lehetne, térjünk vissza rá a jövő hét elején.- Sajnos nem lehet, tőlem is választ várnak a főnökeim. És, mint megjegyezted: én annyival kényesebb helyzetben vagyok az orthodox kommunistáknál, hogy nekem az orthodox kommunistáktól is kell tartanom. Itt helyben kell döntened.- Kaphatok egy szelet papírt? Domány meglepődve nézett fel:- Parancsolj. Martin közelebb tolta székét a mellette álló kis dohányzóasztalhoz, és néhány sorban megírta felmondását, az igazgató felé nyújtotta:- Gondolom, eleve ezt akartad. 30 ményekkel is jár, lásd: a kolozs­vári vatrás polgármester a ma­gyar iskolák felszámolását szor­galmazza. Ebben a helyzetben lehet-e ennek ellenszere?- Én egyet tudok: részünkről nincs visszalépés. Minekünk el kell mennünk a polgári ellenál­lás legszélső határáig. Ha most bármilyen kompromisszumot kötnénk, bármilyen engedményt tennénk, az Helyrehozhatatlan. Szerintem nem fogják tudni megcsinálni. Ugyanis ez a vatrás választási előrenyomulás, ez egy anakronizmus. Ez egyáltalán nem a Román Nemzeti Egység­párt erejét mutatja, hanem az utolsó sikereként könyvelhető el a kilencven februárja óta folyó nemzeti diverziónak, nacionalis­ta diverziónak. Én már azon is csodálkozom, hogy ez még egy­szer bejött nekik a helyhatósági választásokon. Dél-Erdélyben sehol nem jött be, Bukarestben nem jött be, az égvilágon sehol nem jött be, csak Észak-Erdély- ben. Úgy látszik, még ennyi tar­taléka volt az Erdély-féltés fóbi­ájának és pszichózisának. Sze­rintem ez az utolsó fázisa annak, amikor a románság levetkőzi ezt a félelmét. Még annyira volt pszichológiailag telítve a román­ság ebben a tekintetben, hogy még egyszer bejött. Ez nem nye­resége a Vatrának. Hát most, 27- én ünnepelték Besszarábia Ro­mániával való egyesítésének év­fordulóját, és a kolozsvári Vatra- gyűlésre nem mentek el a romá­nok. Látszik, hogy nem azért nyertek, mert ők az ászok, ha­nem azért, mert rájuk fanyalod­tak. Mert két választás lehetett: a magyarbarát konvenció jelöltje és az övék. Rájuk fanyalodtak, azt mondták az emberek, hogy akkor már inkább egy biztos ro­mán, mint egy „kompromittált” magyarbarát. Szerintem kiful­ladnak . . .- Napirenden van a volt szov­jet-moldáviai helyzet, a szükség- állapot és az, hogy bizonyos erők mindkét részről szorgalmazzák az egyesülést Romániával. Egy esetleges polgárháborús hely­zetben, gondolom, román rész­ről előszeretettel vetnének be az első tlizvonalba erdélyi magyar fiatalokat. A békés egyesülés mi­lyen helyzet elé állítaná az erdé­lyi magyarságot?- Nekünk nem árt, hogyha Románia megnagyobbodik, sze­rintem mi azzal csak nyernénk, hogy ha orosz és ukrán kisebbsé­gek nagy tömegei pótolnák a né­met kisebbség terén elszenvedett veszteségeket. Szerintem még nehezebben tudnának elbánni az oroszokkal, mint a magyarokkal. Úgyhogy bennem nincs ellenér­zés, és a román nemzet egységé­nek eszméje amúgy engem nem zavar. Másfelől örvendenék, ha az orosz, ukrán és gagauz ki­sebbségijelenlét feloldaná ezt az átkos nemzeti bipolaritást, hogy magyar és román. Mert most már németeink sincsenek, nagyon egysíkúvá vált a nemzeti kérdés. Én ebből a szempontból kifeje­zetten örvendenék. Ami tragédia az, hogy egyesek fel akarják használni ezt a zavaros politikai helyzetet, márpedig a román na­cionalista politika mindig a za­varosban halászott, ez meghatá­rozó sajátossága; be akarják so­dorni Romániát ebbe a moldá­viai ügybe. Vétek ezt monda­nom, hogy mellékes, de másod­rangú, hogy odavinnék a fiatal­jainkat ágyútölteléknek. Ennél szomorúbbnak ítélném azt, hogy ezzel legitimálná magát a neo- kommunista diktatúra, elhalasz- taná a választásokat és szentesí­tené a nacionalizmust, mert úgy­mond „nemes célokért fog fegy­vert”. Ez rendkívül veszélyes dolog, szerintem van komoly szándék erre, sőt, még az ellen­zék is képes bedőlni ennek, ami­kor kijelenti, hogy „aki sérti Moldáviát, az sérti Romániát”. Ez a román alkotmány értelmé­ben is azt jelenti, hogy Románi­ában is szükségállapotot kéne ki­hirdetni, ez felfüggesztését je­lentené a törvényességnek és így tovább. De úgy hiszem, jó, hogy ebből a szempontból megelőzött Jugoszlávia. Ha ezzel kezdődné­nek a kelet-európai bajok, akkor jól menne a román nacionalis­táknak. De azt hiszem, Jugoszlá­via esete eléggé nagy figyelmez­tetés volt arra, hogy Európa most megtöbbszöröződött figyelem­mel akadályozza meg a hasonló kalandorpolitikát.- Visszatérve ,,belügyeink- re’ ’, több romániai magyar poli­tikus tartja túlzottan hamar elve­téltnek a székelyföldi magyar au­tonómia ügyét, hisz az alkot­mány megszavazása előtt lett volna még igazán lehetőség en­nek megvalósítására. Ettől az autonómiától elsőként éppen az RMDSZ (melynek Ön a tisztelet­beli elnöke) határolódott el. En­nek ellenére az utóbbi időben megindult az RMDSZ-en belül a platformosodás, ahol ismét fel­vetődött az autonómia gondola­ta. Püspök úr hogyan ítéli meg a magyar érdek-képviseleti szerv politizálásának közeljövőbeni esélyeit?- Kétségtelen, hogy formai­lag igaza van Király Károlynak, viszont a látszaton túl ez egy po­litikai naivitás. Ugyanis olyas­mik írattak meg a román alkot­mányban, hogy a jövőben sem szabad megváltoztatni bizonyos paragrafusokat, hogy ez végle­ges. Egy nyitott politikai előtér­ben nincs végleges. Leszögezhe­tik az első paragrafusban, hogy Románia egységes nemzetál­lam, annyira nyitott, kavargó és kiszámíthatatlan a politikai hely­zet, hogy holnap ugyanez a ro­mán parlament meg fogja sza­vazni az ellenkezőjét. Szerintem kár kötni az ebet a karóhoz, hogy az autonómiának most lett volna az ideje. Szerintem nem volt az ideje. Nagyon hasznos munkát végzett a Székelyföldi Koalíció azzal, hogy a kérdést bedobta a köztudatba. Sok támadás érte őket, az RMDSZ vizeit is felka­varták, de hosszú távon hasznos munkát végeztek. Nem kell ki­élezni a vagylagosságig a hely­zetet. Az RMDSZ többségének minden oka megvolt arra, hogy arra a román felúszulásra, ame­lyik alig várja, hogy belekössön valamibe és kiprovokáljon egy marosvásárhelyihez hasonló, or­szágos szintű dolgot... Jó élet­ösztönnel érezte meg szerintem az RMDSZ többsége, hogy most ebbe a buliba nem szabad bele­menni. Mindez nem von le sem­mit azok érdeméből, akik felve­tették a kérdést. És most már az autonómia elkerülhetetlen. Ami az RMDSZ jövőbeni po­litizálását illeti, én egyetértek az­zal a felhívással, hogy nem a leg­szerencsésebb most, a választá­sok előtt platformosodni, mert ezt még az elnökségben sem tud- juk mindenkivel megértetni, hogy fogjuk megértetni a né­pünkkel, amelyik egyet tud, hogy egységesen el vagyunk nyomva, egységesen kell fellép­ni ellene. De mindenütt egy olyan politikai pluralizmus iránti igény mutatkozik, egy olyan po­litikai artikuláció vált szüksé­gessé, amit nem lehet megakadá­lyozni. Ha megakadáyozzuk az egység nevében, épp az egységet veszélyeztetjük. Az elnökség­ben magam is a platformosodás mellett szavaztam, mert annál veszélyesebb, mint markáns po­litikai véleményeket visszafojta­ni, nincs. Tehát én mint egység­párti ellentmondásba kerültem magammal. Remélem, annyira szeretjük nemzetünket, hogy az egységet egy más szinten meg tudjuk teremteni, ennyire futja a magyarság egységének a tarta­lékaiból. Molnár H. Lajos Fotó: Nagy Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents