Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
1992. MÁRCIUS 21. Exkluzív interjú 7 Mielőtt leülnénk Boros Lajossal, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökével egy kiadósabb beszélgetésre, felötlik bennem, minő kép fogad, amikor a hivatalában időnként megfordulok. Hát először is, ugye, az a rengeteg ügyfél. Ülnek az előszobában türelmesen, és várnak a sorukra. Van közöttük olyan, aki a titkárnővel, Kabátné Erzsikével időpontot egyeztetett, tehát percre pontosan érkezett. Aztán ülnek olyanok, akik éppen erre jártak a megyeháza felé, és az utcáról ugrottak fel ügyük intézése végett. Miután az elv az, hogy senkit nem küldenek el, így csúsznak az időpontok, közben az újabb terminusra hívottak érkeznek, a vendégek-ügyfelek összetorlódnak, Boros úr odabenn félbeszakít egy megbeszélést, kinéz, aztán az egyik várakozóval egy iroda mélyére húzódik pár mondatra, a másikkal egy másik irodában telepszik le, aztán elnézést kér ettől is, attól is, mert egy harmadik fontos vendéggel kell szót váltania. Közben telefonok futnak be, olykor a K-vonalak is megcsörrennek a minisztériumokból, és ez a rendszer így működik. Közmegelégedésre. Aki nem kerül sorra, annak a kabátzsebében ott lapul Boros Lajos otthoni telefonszáma, és vacsora közben vagy a tévéműsor alatt könyörtelenül megcsörren lakásán a készülék. Elsőbbsége van ebben a nyüzsgő rendszerben a polgármestereknek, és az önkormányzat dolgozóinak fölfelé és lefelé. Ennyi a rendező elv. Aztán az is szokatlan számomra, hogy Boros Lajost még soha nem láttam az egyébként míves, faragott íróasztala mögött ülni. A titkárnője szerint csak néha telepszik oda, egy-egy telefon erejére. A közvetlen környezete azt találgatja, meddig lehet ezt a munkatempót bírni? Engem inkább az érdekelne, honnan ez az elnyűhetetlen munkabírás?- Mondanál valamit a családi indíttatásodról?- Besenyszögön születtem, apám, nagyapám középparasztok voltak. Nem voltak földbirtokosok, de jó gazdának számítottak a községben. Emlékszem, az ötvenes évek elején, a kemény beszolgáltatások táján nagyapámmal éreztette az akkori hatalom, hogy nem számít szemükben jó pontnak az, hogy két évtizeden át ő volt a falu bírója.- A jó emlékezetű tanító úr, idős Wes- nyiczki Antal milyen jegyeket cirkalma- zott ifjú Boros Lajos bizonyítványába?- Jó tanuló voltam, és ezt egy szerencsétlen-szerencsés körülménynek is köszönhetem. Akkor zajlottak akitelepítések, és apámékhoz meg nagyapámék- hoz is egy-egy pesti családot helyeztek. Igazi, jó gyerekcsapat állt össze: a fővárosi srácok nyitott értelmű, világot látott emberkék voltak. Emlékszem, tőlük tanultunk meg gombfocizni, ők hozták az első indiánkönyveket, és a velük való versengés a tanulásban jó hatással volt valamennyiünkre. Megjelenésük a falusi iskolában igazi pezsgést jelentett. Ezzel a két családdal mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot.- A középiskolát természetesen Szolnokon végezted. . .- Abban az időben nem ez volt a természetes: a besenyszögi fiatalok jobbára a mezőtúri középiskolában folytatták a tanulást. Ott volt kollégium, és egyáltalán, ez volt a községben a hagyomány. Magam is a túri gimnáziumban végeztem, úgy négyes körüli eredménnyel. Érettségi után dolgozni kezdtem Szolnokon, a Nemzeti Bankban. Abban az időben a mezőgazdasági szövetkezetek hitelügyeit intéztem. Aztán Tolna Karcsi bácsi ösztönzésére beiratkoztam a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemre, ahol közgazdász diplomát szereztem. A banknál 16-17 évet töltöttem, amikor megkerestek a megyei tanácstól, hogy vállaljam el a tervosztály vezetői beosztást.- Ebben az időben ez - 1979-et írtunk - előrelépésnek számított?- A társadalmi megítélésben talán igen. A településfejlesztés, az infrastruktúra kiépítése, az intézmények fenntartásához az anyagi feltételek biztosítása volt a feladatom.- Ebben az időben azért számos népszerűtlen intézkedést is foganatosítani kellett: gondolok a tanyák felszámolására, az erőszakos körzetesítésre, a kistelepülések tudatos elsorvasztására. Ebben milyen szerepe volt a megyei tanácsnak?- A mi munkánk a szakmai területre szorítkozott, a direkt politikába nem szólhattunk bele. Az irányelvek a legmagasabb pártfórumokon születtek, a lebontás a megyei pártbizottság feladata volt, a miénk pedig a végrehajtás, de az is szorosan vett pártellenőrzés mellett.- A következmény?- Bárki lemérheti: Tiszaug valamikor háromezer lelkes, virágzó település volt,- A korábbi beosztásodból jól ismerted a megyei tanács hatáskörét. Menynyivel csökkent ez napjainkra?- Sokkal: volt idő, amikor a megyei tanácson, ha jól emlékszem, kétszáz- negyvenen dolgoztunk. Ma a megyei önkormányzatnál ötvenen vagyunk. Más az elosztás elve is. Jelenleg a megyei önkormányzat évente 3,2 milliárd forint fölött rendelkezik, a tanácsi rendszerben ennek a sokszorosát osztotta el. Aki reálisan gondolkodik, az nem sírja vissza a megye elosztó és uralkodó szerepét. Jelenleg segítő és szolgáló önkormányzatra van szükség. Eszerint végezzük a munkánkat. A jelenlegi elosztás rendszere sokkal igazságosabb a korábbinál. Ebből a megye ki van iktatva, az önkormányzatok az állami költségvetésből célzottan, mondhatni önkormányzati jogon kapják a támogatást, amit pályázatok elnyerésével egészítMeghallgatjuk akkor is valamennyiü- ket, ha már az első mondatnál kiderül, hogy nem tudunk segíteni. Üres kézzel távozhatnak, de a panaszokat azért tegyék le nálunk. Aztán ezekben a diskurzusokban nagyon sok bölcsesség is rejlik, amit az ember a munkájában hasznosítani tud.- Tudom jól - hiszen néhány tárgyalást magam is végighallgattam -, hogy rengeteg energiát fektettél az expo előkészítésébe, egészen pontosan a megye érdekeinek képviseletébe. Tényleg, mit hozhat nekünk a világkiállítás?- Csodát nem: a centruma mindenképpen a főváros lesz, és utána véleményem szerint a történelmi tájak és a kultúrcent- rumok következnek. Nekünk a Pesthez való közelségünket kell kamatoztatni. Ma sem vagyunk tűi messze a fővároshoz, de 1996-ra talán még közelebb kerülhetünk, hiszen készül egy távlati terv Vadonatúj ember nem vagyok Beszélgetés egy csésze kávé mellett Boros Lajossal, a megyei önkormányzat vezetőjével kereskedőkkel, kisiparosokkal, kézművesekkel, magángazdálkodókkal. A földek tagosítása, a magántulajdonon alapuló munkahelyek megszüntetése tette, hogy ma kilencszáz ember él a faluban nem túl rózsás körülmények között. A városok fejlesztését kellett akkor támogatni: ott lehetett kedvezményes lakáshoz jutni, ott születtek új és új munkahelyek, törvényszerű volt tehát az elvándorlás. Ezeket a tendenciákat néhány év alatt sajnos nem lehet korrigálni.- Jött a rendszerváltás: te hogyan élted meg? Miként esett rád a választás, amikor a megyei önkormányzat vezetőjét keresték?- Én nem készültem erre a posztra. Meg voltam győződve, hogy vadonatúj ember kerül ide is. El akartam menni a megyei tanácstól, aztán kissé húzódott az álláskeresésem, egyszer csak megkerestek, vállalnám-e ezt a megtisztelő megbízást? Nem mondtam nemet, úgy gondoltam, a sokéves tapasztalatom, amit a közigazgatásban szereztem, meg az ismeretségem, hasznára lehet a megyének. Végül a megyei közgyűlés megválasztott. Közöttük sok az olyan közigazgatási szakember, aki ismert korábbról, és rám szavazott. hetnek ki. Elmondhatom, hogy a települések 70-80 százaléka jobb pénzügyi kondícióban van, mint a korábbi rendszerben, arról nem is szólva, hogy az elosztás objektív elve teljesen kiküszöböli azt, hogy egy-egy vezető kedvezhessen kedvenc településének.-Ez a jobb pénzügyi kondíció meglep, mivel a tanácsi rendszer utolsó napjaiban egy olyan tanácskozáson vettem részt, ahol a régi apparátusi vezetők az önkormányzatok gazdasági összeomlását prognosztizálták. Jövőképként olyan iskolát festettek fel a horizontra, ahol krétára sem lesz pénz.- Szerencsére nem így történt, és a rendszerváltás eredményeinek számbavételénél erről méltatlanul kevés szó esik.- Csak szóba hozom azt az elképesztő ügyfélforgalmat, ami az irodádban zajlik. Régen a megyei tanácselnökök traktusán a légy zümmögését is lehetett hallani. Most egymásnak adják az ügyfelek Boros Lajos irodájának kilincsét. Mi ennek a magyarázata?- Nálunk - talán az országban az egyetlen megye vagyunk - nincsenek függetlenített alelnökök. És mivel mi senkit nem küldünk el, azok az ügyfelek, akik őket keresnék, hozzám kopogtatnak be. autópálya építésére, mely a 4-es számot viseli majd, de nem a 4-es számú főútvonal nyomvonalán halad. Aztán Albertirsa térségében összekötik az 5-ös számú autópályát a 4-essel, egyszóval ideérni már ide lehet, ám a vendégnek itt is kellene maradnia. Nekünk nem az a célunk, hogy idegenforgalmi szempontból 1996 sikerüljön jól. Az lenne az igazi, ha valamennyi esztendő jó lenne. Ehhez nyújtani tudjuk a Tisza-tó vonzáskörzetét, a horgász-vadász lehetőségeket, az Európában egyedülálló ártéri lehetőségeket, a holtágak rendszerét, aztán a gyógyfürdőinket, a Hortobágyot kell „eladni”. Készül az Alföld-program.- Úgy tudom, nem több, mint szó, szó, szó...- Nem így van: az Alföld felzárkóztatása az ország más, kedvezőbb adottságú tájékaihoz ugyan már az 1930-as években is szándék volt, és két rendszeren keresztül nem történt semmi érdemleges, most viszont a parlament végre határozatot hozott a táj hasznosítására, Kecskeméten létrejön az Alföldkutató Intézet, ugyanott nyílik egy Alföld-program Iroda. A végrehajtás sem hiszem, hogy elkallódhatik, mivel erre kormánygarancia van.- A rengeteg energia, melyet a különböző kezdeményezésekbe öltél, miként hasznosul?- Nézd, én igyekszem a munkámat lelkiismeretem szerint ellátni. Minden kínálkozó lehetőségbe belekapaszkodunk, nehogy az utódok azt mondhassák, hogy lustaságból vagy trehányság- ból kiváló alkalmakat szalasztottunk el. De ami a hatékonyságot illeti, bizony tíz dologból jó, ha egy bejön. De azért mind a tízet végig kell „zongorázni”, egyeztetni, s tárgyalni számtalanszor - egyszerűen azért, mert ez a munkánk. Tudom, hogy nem dicsér meg bennünket senki, de hát aki olyan tevékenységre adta a fejét, melynek valahol köze van a politikához, számoljon azzal, hogy bírálják. És még azt sem mondhatjuk, hogy mi vagyunk a közvélemény homlokterében: az első vonalat a helyi ön- kormányzatok jelentik, őket szidják, marasztalják el leggyakrabban. Ennek az indulatnak egy részét magunkra vonjuk, ezzel is segítjük a települések irányítóit.- A megyei önkormányzat fölött ott a köztársasági megbízott intézménye. Milyen a kapcsolat a kormány előretolt állásával?- Úgy tudom, vannak megyék, ahol meglehetősen éles ellentétek feszülnek. Mi tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet. Bármit hoz is a jövő, én azért a megyék mellett csak kiállók. Nem volt az ésszerűtlen dolog, hogy egy megye saját maga intézze ügyeinek egy részét. Külföldi példák is erősítik ezt a meggyőződést: ismétlem, a régit visszasírni nem kell, de egy megyei érdekképviselet mindenképp az itt élők javát szolgálja.- Személyes sorsod mennyire kapcsolódott össze a megyei önkormányzattal?- Másfél éve végzem ezt a szolgálatot. Ötvenéves elmúltam, meg kell gondolnom, végigviszem-e ezt a ciklust, ha igen, akkor a következőt ... A szakmám, úgy gondolom, garancia arra, hogy kenyér nélkül nem maradok, tehát mindenáron nem tukmálom rá magam a közgyűlésre. Ebben az átmeneti helyzetben, és ezt szerénytelenség nélkül mondhatom, a kapcsolataim révén sokat tudtam segíteni a megyének. Azok az emberek, akik egy minisztériumban voltak, most egy másikban vannak, de a bőrükből nem bújtak ki. Aztán ha találkozunk, nem kell bemutatkozással kezdeni a beszélgetést, és ez nagy előny.- A család miként viseli ezt a nonstop szolgálatot?- Kevés olyan feleség van, aki örülne az enyémhez hasonló leterheltségnek, így az én párom sem boldog miatta. Ágálni lehet ellene, de végül el kell viselnie. Eddig ketten éltünk, és szem előtt voltam. Most egy aranyos kislány csöppent a családunkba, így jobban megoszlik a figyelem. Szilviké leköti a feleségemet, így némi helyzeti előnyhöz jutottam. Sok mindent kérdeztem még Boros Lajostól, amire nem kaptam egyértelmű választ. Szeméremből hallgatott a magánéletének legbensőbb történéseiről. De én azért tudom, hogy kevés embert ért az életében annyi csapás, mint őt és a családját. El kellett viselnie azt a legnagyobb tragédiát is, ami szülőt csak sújthat: fiának az elvesztését. És mégis, a derűje, életkedve kikezdhetetlen. Sokszor rágódik azon, tudom, hogy az ő pozíciójára nem mást várt-e a közvélemény. Egy vadonatúj embert, aki makulátlan előélettel érkezett volna. Ilyenkor elmondják neki jóakarói, hogy sajnos nem voltunk Hófehérkék, akik üvegkoporsóban aludtuk volna át az elmúlt rendszert. Pedig ez a kétség is táplálja a mániákus bizonyítási vágyát. Aztán az emberi adottsága: hozzá közelállók tudják, hogy csak akkor érzi igazán jól magát, ha nyüzsgés van körülötte. Zajlik az élet, és nem biztos, hogy ilyenkor ő kívánkozik a középpontba. Kis ország, kis megye a miénk, így lehetetlen lett volna az elmúlt másfél évtizedben elkerülnünk egymást. Ez indokolja a cikkben a tegeződést is. Meg ezért tudom, hogy nem volt hős a régi érában, de tisztességes ember igen. Emlékszem, egy-egy kiskocsmában hányszor morgolódott azokon, hogy vezetők jogtalan előnyöket vindikálnak maguknak. Pedig akkor még tanácsi osztályvezető volt. Most nem morog. Csak végzi a munkáját. Annál egy kicsit többet, amennyi az erejéből telik. Palágyi Béla
