Új Néplap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
8 Megyei tükör 1992. MÁRCIUS 12. Áremelés után A forintokat viszi a víz Az indulatok hullámai igencsak magasra csaptak, amikor meghallották az emberek, hogy január elejétől jócskán megemelkedtek szőkébb pátriánkban is a vízdíjak. A felháborodás tán még érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy már az ókori rómaiak a mi forró vizeinkben lubickoltak. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy jó hatszázezer esztendővel ezelőtt néhai „köbükapánk”, a vértesszőlősi előember is a mi termállöttyünkben áztatta kőgatyáját - és a meleg víz megőrizte lábnyomát -, akkor sokak számára tényleg a kifürkészhetetlen talány kategóriájába tartozik, hogy miért kerül az a víz, amit megiszunk, amiben fürdünk, mosakszunk, amivel főzünk, jóval többe, mint pár hónappal ezelőtt. Hisz sokan mondják, hogy hazánkban akárhol is kutat fúr az ember, már előre mérget vehet rá, hogy ott vizet talál. Nehezen hihető, hogy... Éppen ezért fölkerestük dr. Kaposvári Kázmért, a megyei víz- és csatornamű vállalat igazgatóját, hogy magyarázatot kérjünk tőle.- Igazgató úr, január 6-ától valójában hány százalékkal emelkedtek a vízdíjak?- Ez egy érdekes kérdés - kezdte mivel országosan bejelentettek hatvan- százalékos árnövekedést, de ez csak egy átlagszám volt. Ugyanis vannak olyan megyék, ahol a duplájára, máshol meg „csak” a másfélszeresére emelkedtek a vízdíjak. De már itt, a beszélgetésünk elején hangsúlyoznám, hogy nem mi döntöttünk az áremelésről, hisz ez egy központi intézkedés volt. Mi magunk is túlzottnak tartjuk az árak ilyen mértékű növekedését, de még egyszer mondanám, hogy ez nem rajtunk múlott.- Mégis, mi indokolta a mostani áremelést?- A növekedés mértéke tulajdonképpen két tételből tevődik össze: egyrészt ezzel az emeléssel az inflációs hatást ellensúlyozták, másrészt pedig elvonták azt az állami támogatást, amit eddig ez az ágazat kapott.- Kifejtené részletesebben, hogy miről van szó?- Vegyük a számokat. Tehát ma egy köbméter víz a megye minden településén egységesen 34 forint 30 fillérbe kerül. Tavaly mi ezért - mármint a vállalat- 27 forint 40 fillért kaptunk, mivel ennyiből tudtuk előállítani. Ezzel szemben a fogyasztóknak csak 20 forint 50 fillért kellett fizetniük, mivel a két összeg közötti különbséget - vagyis a 6 forint 90 fillért - a költségvetés biztosította számunkra. Ettől az évtől kezdve a kormány viszont úgy rendelkezett, hogy nem támogatja tovább ezt a területet, s így a különbözetet áthárította a fogyasztókra. Ám azt nyilvánvalóan mindenki jól tudta, hogy a magas infláció miatt tovább kell emelni a vízdíjakat annak érdekében, hogy a vállalat egyáltalán működőképes maradhasson: hogy kifizethessük a villanyszámláinkat, dolgozóink munkabérét, elvégezhessük a karbantartásokat és így tovább ...- Mondja, így legalább már nyereséges lesz a víztermelés?- Lehet, hogy nem hiszi el, de ez az ár csak arra elegendő, hogy éppen ne legyünk veszteségesek. Mert a vízszolgáltatásból nekünk egy fillér hasznunk sincs.- Ez tényleg nehezen hihető. Elárulná, hogy mit mutat a tavalyi mérlegük?- Az ivóvíztermelésen 820 ezer forint veszteségünk, a szennyvízágazaton pedig hárommilliós nyereségünk volt. Na most, ha a két ágazat forgalmát nézzük- ami évente csaknem egymilliárd forint -, akkor látszik, hogy ebből a horribilis összegből olyan kicsi a haszon, hogy az könnyen átcsaphat akár veszteségbe is. S ha mindehhez még hozzávesszük, hogy mi tizenhárom strandot és gyógyfürdőt üzemeltettünk a megyében, s ezek tavaly 62 milliós veszteséget produkáltak, akkor elképzelheti, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben.- Belátom, hogy vannak gondjaik, de az elmondottak tükrében még inkább azt a következtetést vonhatják le az emberek, hogy amiatt emelték a vízdíjakat, hogy a veszteségeiket ily módon eltüntethessék, és tovább élhessen az a vállalati „vízfej”, amiről ugyancsak sokan beszélnek.- Nehogy azt higgyék, hogy eltartanak bennünket, ugyanis mi csinálunk olyan dolgokat, amelyek kívül esnek az alaptevékenységünkön. így például építőipari ágazatunk van, de vendéglátással, tervezéssel, beruházás bonyolítással, -szervezéssel is foglalkozunk. Mindezek együttes eredményeként 1991-ben 22 milliós nyereséget értünk el, mivel a kiegészítő tevékenységeink 500-600 milliós bevételt hoztak, és ennek 10-15 százaléka haszonként jelentkezett. Tehát vállalkoztunk annak érdekében, hogy ne ússzon el a cég. Ami pedig a vállalati „vízfejet” illeti: az elmúlt két évben több mint kétszázzal csökkent a létszámunk. Ezt úgy oldottuk meg, hogy kifelé mindenki mehetett, befelé viszont senki sem jöhetett. Jelenleg 1200-an dolgoznak itt, s ennél már nem is leszünk többen.- De kevesebben sem . ..- Nézze, ennyi emberre mindenképpen szükség van azért, hogy a megye minden településén jó színvonalon ellássuk feladatunkat. Mi nem mérgezünk cpnlrif- Mint beszélgetésünk során említette, a szennyvízágazatuk nyereséges volt, ám ugyanakkor ott is emelték a díjakat, és nem is akárhogy. Nem gondolja, hogy túllőttek a célon? Hisz tavaly még 9 forint 50 fillért fizettek a fogyasztók, az idén meg 20 forint 10 fillért kasszíroznak tőlük.- Ez így van, csak ehhez azt is tudni kell, hogy a vállalatnak minden köbméter szennyvíz elvezetése, kezelése már tavaly is 15 forint 20 fillérjébe került. Még annak ellenére is, hogy a fogyasztók csak 9,50-et fizettek érte. Á két összeg közti különbséget - vagyis az 5 forint 70 fillért - eddig az állam állta. Ettől az évtől kezdve viszont elvonták a támogatást, meg még rá is emeltek, s így alakult ki a végleges ár.- Miután alaposan megnőttek a vízdíjak, a fogyasztók közül egyre többen szeretnének felszereltetni lakásukba egyedi vízórákat. Ez annál is inkább jogos igény, mivel mások után senki sem akar fizetni. Mondja, van arra lehetőség, hogy mindenkinek külön-külön vízórája legyen?- Igen. S mivel Szolnokon a legbonyolultabb a helyzet, a vállalat, a helyi önkormányzat és az IKV közösen ösz- szedobott pénzt, és a különböző lakástípusokra terveket készíttettünk annak érdekében, hogy a vízórák minden különösebb átalakítás nélkül felszerelhetők legyenek.- Végre egy jó hír. S ha ezek után valaki az egyedi vízóra felszereltetése mellett dönt, akkor mi a teendője?- Mi segítünk abban, hogy megmondjuk, hová forduljon, milyen típusú órát használjon. Szóval tájékoztatjuk, és kötünk vele egy szerződést, s mihelyt az ólomzárat ráraktuk a szabályosan felszerelt órára, attól a pillanattól kezdve az illetőnek számlázunk, s ezek után csak annyit fizet, amennyit fogyaszt.- Mibe kerülnek ezek a vízórák?- Éppen amiatt, mert Szolnokon nem egyformák a lakások - vagyis más és más műszaki megoldásokat kell alkalmazni - 5-6 ezer forinttól egészen 18-20 ezer forintig terjedhet a taksa.- Ne csak a megyeszékhelyről beszéljünk, hisz szükebb pátriánk más településein is háborognak az emberek az aránytalanul magas vízdíjak miatt. Sorra érkeznek hozzánk a levelek, melyek arról szólnak, hogy miközben emelik az árat, a víz minősége fikarcnyit sem javul. Egyik olvasónk például feltette a kérdést, hogy mit tesz a vállalat azért, hogy a karcagiaknak és a kisújszállásiaknak ne kelljen arzénes vizet inniuk?- Egy dolgot tisztázzunk: mérgezett vizet ebben a megyében még senki sem ivott. Az előfordul, hogy valamelyik víz tartalmaz ugyan arzént, de ennek mértéke olyan kicsi, hogy szinte nincs is. Ami pedig az említett településeket illeti: pontosan Karcag az, ahol ez a gond megoldódott. Ugyanis tavaly olyan beruházásokat hajtottunk végre a városban - új vízbázisokat tártunk fel -, hogy ma már napi 10 ezer köbméter arzénmentes vizet kap a település.- S ezzel szemben mennyi a karcagiak vízigénye?- Kevesebb mint 10 ezer köbméter, hisz a tavalyi csúcs a napi 6300 köbmétert alig érte el.- Tehát ezek szerint nem igaz, hogy mérgezik az ott élőket?- Nem bizony.- És Kisújszálláson mi a helyzet?- Ott az idén fejeződik be egy 75 millió forintos beruházás, s annak eredményeként végérvényesen megoldódik ez a gond.- Egy kérdés erejéig térjünk még vissza a megyeszékhelyre. Ugyanis a város óriási problémája, hogy itt nincs olyan víztisztító mű, amilyen igazán elvárható lenne.- Ahhoz, hogy Szolnokon a víz minősége a jelenleginél jobb legyen, a mai árakon számolva legalább 600 milliós beruházásra lenne szükség. Ennyi pénze viszont pillanatnyilag senkinek sincs. Hozzátenném, hogy a vállalatnak soha sem volt feladata, hogy beruházzon, hogy újat építsen, hisz eddig is költség- vetési pénzekből hoztuk tető alá létesítményeinket. De megnyugtatásul elmondanám, hogy a szolnoki víz ma is iható, tehát közegészségügyi szempontból közvetlen veszélyt nem jelent. Ennek igazolásául talán elég annyit megemlítenem, hogy egy köbméter - vagyis ezer liter - víz nem tartalmaz több szennyező anyagot, mint egy darab Sopianae cigaretta.- Ugyan, árulja már el nekünk, hogy a mostani áremeléssel megyénk hányadik helyen áll? Ezt azért is fontos megtudnunk, mert többen állítják, hogy Önök nagyon elvetették a sulykot, mivel az országban itt kerül a legtöbbe a víz.- Ezt határozottan cáfolom. Hisz a mi 34 forint 30 filléres árunkkal szemben Baranyában 55 forintot, Borsodban 46 forintot, Fejér megyében 47 forint 80 fillért, Pest megyében 42 forint 90 fillért, Szabolcsban 38 forintot, Tolnában 36 forint 80 fillért fizetnek az ott élők egy köbméter ivóvízért. S ezzel persze még nem teljes a lista. Összegezve azt mondhatnám, hogy tizenöt megyében jóval magasabb lett a víz és szennyvíz díja, mint nálunk.- Utolsó kérdésem nem kimondottan az áremeléssel kapcsolatos. Mostanában , ugye, sorra alakulnak át vagy szűnnek meg különböző cégek. Mi lesz a megyei víz- és csatornamű vállalat sorsa?- Eddig már szűkebb pátriánk 52 településének igenlő határozata van a birtokunkban, miszerint még ebben az évben részvénytársasággá alakulunk át. Március végéig várunk még azzal, hogy a többi település önkormányzata is eldöntse, valójában mit akar. Hiszen a jövőben pontosan az önkormányzatok lesznek a víz- és csatornaművek tulajdonosai, s így lehetőségük van arra, hogy önállóan oldják meg az adott községek, falvak, városok vízellátását, valamint szennyvízelvezetését. Részvénytársasággá alakulnak?- A részvénytársasággá alakulás nem rossz ötlet, hisz ily módon a helyi önkormányzatok közvetlenül beleszólhatnak majd a vállalat dolgaiba.- Pontosan erről van szó. Nagyobb rálátásuk lesz a munkánkra, s akkor majd legalább elhiszik, hogy mi nem a víz- és szennyvízdíjakból akarunk meggazdagodni. Hisz az itteni kollektíva célja az, hogy ha megáll az infláció, akkor azzal párhuzamosan ne tartsuk, hanem inkább csökkentsük szolgáltatásaink díjait.- Ez az, amit nemigen hisznek el az emberek.- Kívánom, hogy szavamon tudjanak fogni.- Köszönöm a beszélgetést. Nagy Tibor A masszázs egyórás időtartama alatt a törzs és a végtagok - hanyatt és háton fekve - a fejtől a lábujjakig átmasszírozásra kerülnek. Hatása: igazi felfrissülést és teljes kikapcsolódást jelent a páciens számára - 400 forintért. A fájós hátúak és derekúak részére a gerincmasszázst, akiknek térd- és vállízületi fájdalmaik vannak, azoknak az enyhítő mélymasszázst ajánlják a szolnoki Várkonyi téri fodrászatban. - nzs -