Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-19 / 42. szám

Hazai körkép—sport 1992. FEBRUAR 19. Várhatóan növekszik az 50 dolláros évi valutakeret (Folytatás az 1. oldalról) A törvényjavaslathoz számos új törvényjavaslat érkezett, ezért a részletes vitát felfüggesztették. A TB-törvénnyel kapcsolatban egyébként külön sajtóértekezleten fejtette ki véleményei a Magyar Szocialista Párt és a Magyar De­mokrata Fórum. A szokásoknak megfelelően délután két és négy óra között in­terpellációkat, kérdéseket tárgyalt a Ház. Egy kérdésre válaszolva Kupa Mihály pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan a második félévben megnövelik a jelenleg 50 dolláros éves lakossági valutake­retet. A keddi ülésnap zárásaként a Ház a Társadalombiztosítási Alap költségvetéséről szóló törvényja­vaslatot tárgyalta. Az esti órákra lezárt részletes vitában mindenki egyetértett az­zal, hogy a társada­lombiztosításnak mihamarabb sa­ját vagyonnal kell rendelkeznie. Ennek forrását illetően némileg el­tértek a vélemények. Volt, aki az egykori SZOT-vagyonból kívánta feltölteni aTB-alapokat, mások vi­szont a költségvetés feladatának tartották ezt. Többen szót emeltek a TB kintlevőségeinek szigorúbb behajtásáért. Végezetül az Országgyűlés jó­váhagyott több személyi változást néhány állandó bizottságban. (MTI) Dr. Skultéty Sándor a Szolnoki Tejipari Vállalatnál Hatáskörön innen, közigazgatáson túl Tegnap látogatást tett a Szol­noki Tejipari Vállalatnál dr. Skultéty Sándor államtitkár, a ré­gió köztársasági megbízottja. Tájékoztatót hallgatott meg a vállalat munkájáról, majd üzem- látogatáson és termékbemutatón vett részt. A látogatás végén a következő kendőzetlen kérdést tettük fel dr. Skultéty Sándornak: Megújulás előtt a Vöröskereszt (Folytatás az 1. oldaltól) A hagyományos vöröskeresztes feladatok maradnának, mint példá­ul a keresőszolgálat, segélynyújtás szükséghelyzetekben (háború, ka­tasztrófa esetén, menekültek segí­tése), a vérellátás segítése, adomá­nyok gyűjtésével, akciókkal, ala­pítványokkal részvétel a szociális problémák megoldásában; rész- vállalás a fiatalok családi életre ne­velésében, az egészségmegőrzés segítése. A kongresszus előtt küldött- értekezleteket tartanak, ahol töb­bek között az alapszabály terveze­tet is megvitatják. Megyénkben a városi küldött- értekezletek időpontjai a követke­zők: Február 22-e Kunszentmár- ton; február 26-ika Jászapáti, Karcag; 27-e Tiszafüred; 28-a Túrkeve, Mezőtúr, Kisújszállás és Martfű; 29-e Szolnok, Jászbe­rény, Törökszentmiklós és már­cius 2-a Kunhegyes. Jut eszembe! A minap egy csomagot kaptam KanadábóLEgy ele­gáns kocogodItpzbi volt ben­ne. Lám, gondoltam’, így könnyít lelkiismeretén a ka­nadai ipar! Néhány évvel ezelőtt történt, hogy kanadai ismerősöm, Fülöp Misi a ten­gerentúli állapotokkal dicse­kedett a tiszaörsi strandon, amit megunva az orra alá dugtam teniszzoknis lába­mat. Bizony, a Bécsben négy dollárért vásárolt kanadai zokni orra egyszeri használat után kilyukadt. Barátom res- tellkedve kérte el a hibás pél­dányt, mondván, odakinn megreklamálja. Nevettem a dolgon, jó heccnek tűnt. Ha­nem aztán néhány hét múlva csomag érkezett, és amikor felbontottam, megállíthatat­lanul hullottak belőle a te­niszzoknik. És a mentegető- dző levél a marketingfőnök­től, hogy azt a terméket vala­melyik harmadik országban gyártják, ezért a kifogásolha­tó minőség. Ezerszer elné­zést! Miután még zenélő kulcstartó is volt benne, egye fene, elnéztem. Hanem csak furdal lhatta a kanadai ipart a lelkiismeret, mert most meg a jogging ... Talán mégsem kellett volna olyan könnyen megbocsátani.-Pb­- Mit keres egy közigazgatási ügyekkel foglalkozó államtitkár a komptenciáján kívül eső gaz­dasági területen?- A köztársasági megbízottnak valóban nincs gazdaságirányító funkciója - válaszolja. - Azonban az elmúlt félév tapasztalatai rá- kényszerítettek arra, hogy leg­alább az informálódás szintjén foglalkozzam a régió megyéinek gazdaságával. Ugyanis az utóbbi időben egyre több külföldi ér­deklődik hivatalunkban is a pri­vatizációs lehetőségek felől - eh­hez és az esetleges közvetítések­hez kellenek a gazdasági infor­mációk. Tehát ha időm engedi, igyekszem tájékozódni a régió egyes üzemeiben. A látogatások információszerző jellegét hang­súlyozva jegyzem meg, hogy úgy látom, amíg a közigazgatás­nak már van gazdája, a gazdaság- irányítás még fehér folt. Talán abban is a regionális szintű gon­dolkodás lenne célszerű. Még egy fontos motivációját említem az ilyen látogatásoknak: beszélgetek az emberekkel, ami rendkívül fontos mindkét fél szá­mára. Meghallgatom gondjaikat, biztatom őket. Tehát ilyen tekin­tetben is sok hasznosítható ta­pasztalatot hoznak az efféle vizi­tek - fejezte be válaszát az állam­titkár. B. I. Kandidátusköszöntő Dr. Pethö László, a Jászberé­nyi Tanítóképző Főiskola tanára Sikeresen megvédte kandidátusi értekezését hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémi­Dr. Pethő Lászlóval jó tíz év­vel ezelőtt találkoztam először egy végeláthatatlan paradicsom­föld közepén a Jászságban. A szociológiával foglalkozó tanár - bár e tudományág akkoriban nem volt népszerű a politika sze­mében - jó néhány hallgatóval életmódkutatásokat végzett Jászszentandráson. A „tábor” önellátó volt, pontosan annyit költhettek el, amennyit a paradi­csomszedéssel megkerestek. A táborozások a későbbiekben is folytatódtak Jászszentandrás mellett, Jászfényszarun, sőt a szolnoki Széchenyi városrészen is. A tanítójelöltek a valóságban ismerhették meg leendő tanítvá­nyaik családját, életkörülménye­it. A kutatások később kibővül­tek a tanítódinasztiák törté­netének feldolgozásával. A jászberényi kutatásokra ha­mar felfigyelt a szakma, dr. Pe­thő Lászlót szociológiai tanács­kozásokra hívták, előadásokat tartott, könyveket, jegyzeteket írt, de más jellegű írásaival gyak­ran találkozhatnak lapunk olva­sói is. A jó tíz év munkája végül is meghozta gyümölcsét a kandi­dátusi minősítés elnyerésével, amelyhez gratulálunk. Az érte­kezés A tanítók és a társadalom címet viseli. S benne e csodála­tosan szép és nehéz pályát - vagy inkább hivatást - történeti-szo­ciológiai megközelítésből vizs­gálta dr. Pethő László. T. G. Ismét Uj Néplap Plusz Bomlás idején! A parlament által nemrégiben elfogadott új szövetkezeti törvény, valamint az átmeneti jogszabályok immár megteremtették az alapot, hogy az egykor kolhoztípu­sú, „kollektív” gazdálkodószervezetek visszatérjenek a valódi tulajdonon alapuló, hatékonyabb működési formákhoz. Mint ahogy a rendszerváltás, a szövetkezetek átalakulása sem megy végbe zökkenőmentesen, hisz nemcsak új feladatokkal, hanem nehézségekkel is számolni kell. Ezért az Új Néplap csütörtöki számában 16 oldalon megjelenő mellékletünkben a két fontos törvény ismertetésén túl megpróbáljuk felvázolni, milyen gondok merülhetnek fel az átalakulás kapcsán, és mindez hogyan érinti majd a szövetkezeti tagságot. [ y# /VI. TÉLI OLIMPIA ^ Compagnoni elorozta az aranyat i^ "— i' * Tómba a címvédés kapujában Végre az időjárás is kegyeibe fogadta az alpesi versenyek résztvevőit. Val d’Isere-ben mí­nusz 16 fokos hideg, de szikrázó napsütés várta a rajtolókat. A keddi óriásműlesikló pálya nehézségeire jellemző, hogy az 1135 méter hosszú út során 47 kaput kellett megkerülnie a ver­senyzőknek a 2200 méter magas­ból induló, 384 méter szintkü­lönbségű pályán. Rekordszámú síelő nevezett az egyik legnép­szerűbb számra, a 47 ország 133 sportolója között a négy magyar alpesi versenyző is ott volt. Az első futamban kellemetlen csaló­dás ért többeket is. A házigazdák reménysége, Franck Piccard nem tudott „labdába rúgni”, és az osztrákok sem voltak képesek ki­heverni a szám világbajnokának, Rudi Nierlichnek tragikus halá­lát. Nem így Tómba, akit az első leckénél nem nyomott agyon az esélyesség terhe. Ami a franciák­nak a Duchesnay testvérek, az az olaszoknak Tómba. Az azzurrók 26 éves, féltett büszkesége a ha­tos rajtszámmal nagyon maga­biztosan vette a kapukat, és 13 századmásodperces előnyt szer­zett a második futamra. így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy az első alpesi síelő legyen, aki megvédi négy évvel ezelőtt kivívott címét. szolnoKon mitOrdkk' adidas STOPJÁBAN-február 19 _Lói Compugnonira nem számítottak az éremlesők A női alpesi sízők harmadik versenyszáma, a szuper óriás­műlesiklás francia sikert ígért, hiszen az olimpiát megelőző vi­adalokon is remekül szerepelt a hazaiak üdvöskéje, Carole Mer­le. A 28 éves versenyző nem is okozott csalódást, negyedikként rajtolva egészen jó időt futott. Már-már megkönnyebbült, ami­kor a 16.-ként startolt olasz De­borah Compagnoni (21) csak­nem másfél másodperccel túl­szárnyalta időeredményét. A magyarok a mezőny végén végeztek, Bónis Annamária a 45., Gönczi Vera pedig a 46. he­lyet szerezte meg az 51 értékelt versenyző között. Női szuper óriásmülesiklás, olimpiai bajnok: Deborah Compagnoni (Olaszország) 1:21.22 p. 2. Carole Merle (Fran­ciaország) 1:22.63. 3. Katja Sei- zinger (Németország) 1:23.19. 4. Petra Kronberger (Ausztria) 1:23.20. 5. Ulrike Maier (Auszt­ria) 1:23.35. 6. Kerrin Lee-Gart- ner (Kanada) 1:23.76 ... 45. Bónis Annamária (Magyaror­szág) 1:37.68. 46. Gönczi Vera (Magyarország) 1:37.90. PALYAZAT A VIDIA Kereskedőház Rt. Igazgatósága pályázatot hirdet a társaság szervezeti átalakításával létrejövő profitcenter elvein működő SZOLNOKI EGYSÉGÉNEK VEZETŐI munkaköre betöltésére A területi profitcenter tevékenységi köre vegyesiparcikk nagy- és kiskereskedelem. A vezető kiemelt feladata egy értékesítés-orientált szervezet kialakítása és működtetése üzletpolitikai elképzelések alapján. Pályázati feltételek:- felsőfokú iskolai végzettség,- legalább 3 éves kereskedelmi területen szerzett vezetői gyakorlat,- a munkakör betöltésével kapcsolatos koncepcionális elképzelések rövid, írásbeli ismertetése,- angol vagy német nyelvtudással rendelkezők előnyben. Átlagon felüli teljesítményét átlagon felül honoráljuk! A pályázathoz kérjük mellékelni az iskolai végzettséget iga­zoló oklevélmásolatát, valamint a kézzel írt szakmai önélet­rajzot. A pályázatot a VIDIA Kereskedőház Rt. központjának hu­mánpolitikai főosztályára (cím: 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12.) 1992. február 25-ig kérjük beküldeni. A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük. A pályázatokat bi­zottság bírálja el 1992. március 10-ig, személyes konzultá­ciót követően. *75872/1*

Next

/
Thumbnails
Contents