Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám

Húszon innen—tízen túl 1992. FEBRUAR 18. Ismerős arc a képernyőről A televízióban vasárnapon­kéntjelentkező Pop 20 című mű­sor felvételén találkoztunk Geszler Dorottyával, akit a képernyőről ismerhetünk, mint műsorvezető, vagy szépségver­seny harmadik helyezett. A szol­noki Bajnok Versenybiliárd Klubban abból is ízelítőt kaphat­tunk, hogyan készül a produk­ció, mi mégis inkább a „szépség­ről” kérdeztük Dorottyát.- Meg lehet belőle élni?- Én vallom, hogy nem. Ön­magában a szépség kevés. Ez adottság: vagy van, vagy nincs. Ha van, az egy nagyon jó dolog persze.- De ezt ki lehet használni. így van?- Ha most arra kíváncsi, hogy én kihasználom-e, akkor azt mondom, nem. Vagy legalábbis nem olyan szinten, hogy vissza­éljek vele. Geszler Dorottya a szépségverseny után is a képernyőn maradt- Lehet valaki egyszerre okos és szép?- Már mondtam, hogy a szép­ség csak egy dolog. Persze szá­momra a szépségverseny után jöttek a lehetőségeim, és - leko­pogom - azóta is folyamatosan. De hogyha más képességeim nem lennének, biztos nem tud­nám elvégezni a munkámat.- Mivel foglalkozik most?- Eléggé sok mindennel. A balettintézet pedagógusképző főiskoláján most végzem az utolsó évet. Ezenkívül a tévénél és a rádiónál vezetek műsorokat, írok egy újságnak, a Helo című lapban van egy rovatom, amely­nek az a címe, hogy Szerelmes levél és ismert énekesekről, poli­tikusokról, színészekről szól. In­dítottam manöken-, fotómodell­illetve hostessképző iskolát és ügynökséget.- Apropó! Kap-e szerelmes leveleket?- Néha kapok. De nem is in­kább szerelmes leveleket, hanem kedvességeket. Mondjuk műsor után behoznak az öltözőbe egy nagy csokor virágot, benne egy kis levéllel, vagy vacsorameghí­vássai.- El szokta fogadni?- Nem! Bevallom nem, de hozzáteszem, hogy nincsenek olyan sztárallűrjeim, hogy un­dok, vagy durva legyek egy úgy­mond rajongóval. Persze azért sem, mert valamilyen szinten jólesik, s annyival tartozom, hogy legalább ne legyek durva vele.- Mit tervez a közeljövőben?- Szeretném, ha a vállalkozá­saim jól működnének. Nem aka­rok elszakadni eredeti „szak­mámtól”, a tánctól sem, ezért létrehozok egy táncstúdiót. És hát vonz a tévés, rádiós szerep­lés. bcs A nyugati világ emberének kívánságlistája az utóbbi évek­ben így kezdődik: legyek jó for­más, vagy legalábbis nem kövér. Se szeri se száma azoknak a módszereknek, amelyeket a fo­gyókúrázóknak kínálnak. Torna, futás, tabletták, sebészeti beavat­kozások. A testmozgás az ellus­tult, kövér ember számára kín- szenvedés, nem érzi úgy, hogy a siker megéri a gyötrődést. A kü­lönféle orvosi zsíreltávolítási el­járások sokak számára nem elér­hetők, a fogyasztótabletták ön­magukban semmit sem érnek. Marad tehát a fogyókúra. Min­denki tudja, aki próbálta, hogy a diéta bizonyos fokú önfeláldo­zással jár, s bár kezdetben esetleg sikeres, előbb-utóbb kifullad, s a próbálkozó visszesik oda, ahon­nan elindult. Kérdés, miért fullad kudarcba a legtöbb fogyókúra. A kutatók azt találták, hogy a fogyókúrára kényszerülők táp­lálkozása kóros tüneteket mutat, vagyis az evést szabályozó me­chanizmusuk sérült. A fogyókú­rázó erős stressz alatt áll, ami kihat és megnyilvánul az érzéke­lésében és az érzelmeiben is. Mindehhez járul a fogyókúra so­rán tapasztalható súlyingadozás, amely olyan szélsőségekben nyilvánul meg, mint a kóros „túl- evés” vagy a teljes éhezés; nos mindezek együtt már komolyan veszélyeztethetik a diétázó fizi­kai egészségét. Amerikában elvégeztek egy érdekes kísérletet, amelynek ala­nyai főként főiskolás lányok vol­tak. A kísérlet első fázisában úgynevezett előterhelést kaptak, mégpedig körülbelül 2 dl turmix­italt, aztán ennek a dupláját, a harmadik csoport pedig semmit. Közvetlen ezután három külön­böző ízből összeállított fagylal­tot kaptak. A lányoknak úgy ál­lították be a kísérletet, mintha va­lami ízlelési teszt volna, ugyanis azt akarták elérni, hogy minden­ki annyit egyen, amennyit csak tud, illetve akar. A kísérlet végén egy kérdőívet kellett kitölteniük. A nem fogyókúrázók esetében azt tapasztalták, hogy kevesebb fagylaltot ettek egy turmix után, mint kettő után, és még keveseb­bet azok, akik egyáltalán nem kaptak turmixot. Ez az eredmény nem volt meglepő. Egyszerűen ilyen módon, vagyis kevesebb evéssel egyenlítették ki a korábbi kalóriaadagot. Ezzel ellentétben a fogyókúrázók e kompenzáció helyett a két turmix után több fagylaltot ettek meg, mint egy után. Mintha az előterhelés csak még éhesebbé tette volna őket. Ezt csak megerősítette a kísérlet egy következő foka. Ugyanazt a pudingot adták fogyókúrázók­nak és normálisan evőknek, de az egyik fajtára azt írták, hogy ma­gas, a másikra, hogy alacsony kalóriatartalmú. A diétázók megint többet ettek a kalóriadús puding után, tehát abnormálisán reagáltak, míg a nem diétázók igen következetesen kompenzál­ták: ezúttal ők is többet ettek, hiszen azt hitték, hogy a kis ka­lóriabevitelre még rátehetnek néhány lapáttal. Miért működik a fogyókúrá­zóknál ez az ellenszabályozás? A rejtély nyitja maga a fogyókúra. Mindenekelőtt az, hogy meg­szabják nekik, vagy ők önma­guknak, mikor miből mennyit ehetnek. A kísérlet arra enged következtetni, hogy az elfo­gyasztott turmixital megtöri a fo­gyókúrázó ellenállását. Ahe­lyett, hogy a bőséges előzetes ka­lóriafelvétel után vezekelne a „bűnéért”, feladja, s a most már úgyis mindegy elve alapján jól „ráeszik”. Bűnbe esni pedig sajnos nagyon könnyű, hiszen körülöttünk jóformán mindig esznek. Rengeteg olyan tényező hálózza be az életünket, amely arra ingerli a fogyókúrázót, hogy mégiscsak egyen. Aztán holnap­tól, a jövő héttől, újévtől kezdő­dik egy újabb fogyókúra... N. G. Kiváló tanuló, kiváló sportoló Mondok Ágnesnek, a Török­szentmiklósi Bercsényi Gimnázi­um negyedikesének egyik sajátos­sága, hogy immár ki tudja hányad­szor, végtelenül egyhangú bizo­nyítvánnyal lepi meg a szüleit. Nincs abban semmi változatosság, Jön: Dire Straits, Genesis, Michael Jackson Az elmúlt két évben nemcsak politikai és gazdasági téren om­lottak össze a „birodalmak”, szövetségi rendszerek Kelet-Eu- rópában. A kulturális életben is látványos bukások tanúi va­gyunk. A popzene sem kivétel ez alól. A műfaj intézményrendsze­re átalakult, a régi „popcézárok’ ’ eltűntek. Új kiadók, új koncert- szervezŐ irodák alakultak, új sztárok neveit kell megjegyez­nünk. Még néhány évvel ezelőtt is világsztárjelöltjeink voltak, a magyar popzene a környező or­szágokban abszolút tekintélynek számított. Vajon ezek a változá­sok mennyiben érintik ennek a kis országnak a pop nagyhatalmi státuszát? Egyáltalán, beszélhe­tünk-e még magyar sztárokról, kelet-európai popbirodalomról? - Ezekről a kérdésekről beszél­gettünk Hegedűs Lászlóval, a Multimédia igazgatójával, aki koncertszervezőként, kiadóként, a Calypso Rádió egyik létreho­zójaként, újabban pedig a kalóz­kodás elleni harc főszervezője­ként is nevet szerzett magának. Elszámolás a múlttal- A hatvanas évek vége, a het­venes évek eleje kedvezett a nyugati produkciókat pótló ma­gyar popzenei élet kialakulásá­nak. Miközben a ’68-as prágai és a ’70-es gdanski események után a korábban sikeres cseh és len­gyel előadóknak nem volt alkal­muk külföldre utazniuk, a ma­gyar popsztárok a szelektív libe­rális politika kedvezményeként megkapták a lehetőséget, hogy Megnyert sztárok, elvesztett piacok külföldre utazhassanak. így vál­tunk kelet-európai popnagyhata­lommá a külső tényezők és a ma­gyar lehetőségek szerencsés egybeesése révén. Egyes zene­karok - Omega, LGT, Generál, Skorpió - számára lehetővé vált a minőségi és mennyiségi ugrás, pénzt kereshettek, fejleszthették a technikát. 1970 és 73 között mindössze egyéves hátrányban voltunk a világ élvonalához ké­pest.- A lehetőségek adottak vol­tak, mégsem sikerült igazi nagy világsztárt felmutatnunk. Miért?- Az akkori államhatalom és a popzenében kinevezett „ille­tékesei” nem ismerték fel a le­hetőségeket. Megalomániás fej­lesztésekbe kezdtek, exkluzív szerződéseket kényszerítettek a legjobbakra, akik néhány forint plusszért cserébe, 1978 után el­vesztették a külföldi lehetősége­iket és ezáltal a kereseti, fejlesz­tési lehetőségeiket is. Ekkor kez­dődött az Erdős-korszak, ami a magyar popzene degenerálását jelentette. A nyolcvanas évekre a zenekaroknál felhalmozott tő­kék amortizálódtak, miközben kimerültek a zenészek pénzfor­rásai. Ugyanakkor a bevételeket az állami cégek a komolyzenébe, illetve az irodaházak fejlesztésé­be ölték. Nemcsak, hogy az új hullámban érkező zenekarokra nem maradt pénz, de közben a „nagyok” a nemzetközi vérke­ringésből is kies.tek.- A MIDEM fesztiválon azon­ban újra és újra felbukkantak a magyar előadók. Igaz, sokan sa­ját zsebből utaztak.- Igen, mert a hazai piac be­szűkülésével élet-halál kérdéssé vált számukra, hogy külföldön próbálkozzanak. De megfelelő menedzselés, tőke hiányában ez nem lehetett sikeres. Másrészt a valóban sikeres magyar produk­ciók - az LGT-től Sebestyén Mártáig - sohasem a kommersz kategóriába tartoztak. A divatt­rendeket ebben a műfajban is Los Angelesben, Londonban diktálják. Nekünk mindig a rockműfajban vagy a folkkal voltak sikereink. S ezen a vona­lon részben ma is sikeresek va­gyunk. Sebestyén Mártát a maga műfajában legalább úgy jegyzik, mint Marton Évát az operaéne­kesek között.- Az elmúlt két év változásai mennyiben érintették meg a pop­szakmát? A magyar pop nem versenyképes- Véleményem szerint csak tajgetoszi megmérettetéssel vál­toztatható meg a jelenlegi hely­zet. A piac már most is szelektál. Ahogy a tévének a műhold-csa­tornákkal, a hazai filmnek a vi­lágcégekkel, a könyveseknek a licenc-kiadványokkal, úgy a ha­zai popélvonalnak is már a nem­zetközi élvonallal kell felvennie a versenyt. Vannak biztató jelek, de sajnos ez a váltás egy általá­nos nagy recesszió közben kell, hogy megtörténjen.- Sokan úgy vélik, hogy ebben a versenyben a magyar pop ha­lálra van ítélve. Ezt az eladási adatok, a koncertlátogatottság és sok minden más igazolja.- Ennek részben ellentmonda­nak a piaci elemzések, adatok. A magyar rock kelendő. A metál zenekarok, a Bonanza Banzai, Hobo, Zorán, a Republic, a Beatrice, Nóra, Szandi, a Film­slágerek, a Manhattan...- Tehát nincs összeomlóban a szakma?- Ez a szakma ott tart, ahol az ország. Érezhetően csökkent a kereslet, de annyiban más a hely­zet, hogy a korábbi intézmények manipulativ nyomása alól fel­szabadult a műfaj. Sok az új ki­adó, az új ötlet. Ezért megszaladt a ló. Most már zab és víz kellene! A lendület megvan.- Ön korábban külföldi sztá­rokat hozott Magyarországra. Is­meri a nemzetközi élvonalat. Mennyiben lát esélyt, hogy visszaszerezzük korábbi hírne­vünket?- Mi korábban is tuméztattunk magyar művészeket, s adtunk ki lemezeket is. Most azon dolgo­zunk, hogy visszaszerezzük azt a kulturális szerepet a kilencvenes években, amit például betöltöt­tünk a harmincas években, ami­kor nemcsak a nagy filmgyárak­ban dolgoztak magyarok, de Josephine Baker zenekarának vezetője is magyar volt. Nem az avantgárdba kell menekülni, ha­nem a főcsapáson kell megtalál­ni a lehetőségeket.- S vannak lehetőségek? Mi­lyen tervekkel vágnak neki 1992-nek? Világsztárok Budapesten, magyar menők Ukrajnában- Csökkenteni fogjuk a nagy bulik számát, de világsztárokkal dolgozunk. Lekötöttük a Gene- sist, a Roxette-t, a U2-t, a Jetro Túlit, Bryan Adamsot, Santanát, Andreas Vollenweidert. 1993-as terveinkben szerepel a Dire Stra­its, Michael Jackson és a Pink Floyd is. Ugyanakkor utaztatni fogjuk a Babayagát, a Kalákát, a Kallijagot, Sebestyén Mártát. Irántuk komoly a nemzetközi ér­deklődés. ötössel kezdődik, és ugyanígy vég­ződik. Azért még van egy érdekes­sége Áginak: mégpedig az, hogy a Kiváló tanuló, kiváló sportoló cí­met is megkapta. A tavalyi eszten­dő kivételével - amikor bokasérü­léssel bajlódott -, mindig aranyjel­vényes volt. Hétpróbában verse­nyez, nem is akárhogyan. Távol­ban 563-ig repül, magasba 158-at diákolimpiái bajnok távolugrásban. Hogy kitől örö­költe tehetségét“: Valószínű édesapjá­tól, aki ifjúsági válo­gatott focista volt Sporttagozatos suli­ba járt, és jelenleg is heti négy atlétikai és két tomaedzés várja ugyanis a Testneve lési Egyetemre sze retne bejutni. Hog\ mennyire feszesek í napjai, mi sem bizo nyitja jobban, nap öt-hat órát is tanul Azt már csak affélt ráadásként írom le hogy az iskolai ver seny után az év bio lógusa lett. Nevelő azt mondják róla végtelenül szerén; lány, aki azért ; sportoláson, meg a tanuláson kívü nevetni, táncolni és olvasni is na gyón szeret. Még egy dolgot szer fölött kedvel: a mákosgubát. Talál nem árulok el nagy titkot, ha le írom: iszonyatos pusztítást tud vé gezni egy tál, efféle elérakott été lekből. És mégis csinos, hiszen 165 centijéhez 56 kiló társul. Hjí kérem arról a heti hat edzés bőve ugrik, 60 gáton 8,3 a csúcsa. Az gondoskodik. Akár van guba, aki országos középiskolás bajnoksá­nincs... gon negyedik volt 100 gáton. Mel­D.Sz.M lesleg általános iskolás korában Fotó: Mészáro Slágerlista 1. Szandi Szerelmes szívek 2. Queen Greatest Hits 11. 3. Guns N’Roses Use Your illusion II. 4. Gergely Róbert Gergely Róbert 5. Republic Hoppá-hoppá 6. 100 Folk Celsius Miki Manó meséi 7. Guns N’Roses Use Your Illusion I. 8. Tina Turner Simply the Best 9. Válogatás Filmslágerek 10. Michael Jackson Dangerous 11. Válogatás 60-as évek slágerei 12. Demjén Ferenc A föld a szeretőm 13. Válogatás Suprahits ’91 14. Zorán Az élet dolgai 15. Hobo Blues Band Kocsmaopera 16. Válogatás Szerelmes dalok 17. Bonanza Banzai A pillanat emlékműve 18. Genesis We Can’t Dance 19. Szinetár Dóra Dóra mindenhol 20. Halász Judit Vannak még rossz gyerekek A lista a nagylemez-, CD­és kazettaeladás alapján készült Az oldalt összeállította: Bakos Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents