Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám

1992. FEBRUÁR 18. Kultúra—műsorok 5 KERESZTÉNY ISKOLA — SZÜLŐK AZ ÓVODÁÉRT Vezetőválasztások az abonyi oktatási intézményekben Fodor László a választások ide­jén a legtöbb szavazatot kapta. Az Abonyi Önkormányzat Képviselő­testülete által megválasztott okta­tási bizottság elnökeként is szorgo­san tevékenykedik.- Milyen eredményekről tud be­számolni, illetve milyen gondok­kal néz szembe e szerepében?- A Gyulai Gaál Miklós Általá­nos Iskola vezetőválasztása igen elhúzódott. Úgy tűnik, mára rend, nyugalom, viszonylagos békesség jellemzi ezt a tantestületet. Most ugyenebben a cipőben jár a Somo­gyi Imre Általános Iskola: lemon­dott az igazgató, és a két helyette­se, új vezetőséget kell megbízni, illetve később választani. Sőt, mondhatjuk az összes helyi általá­nos iskolában vezetőválasztás megy végbe. A nemrég önállóvá vált kisegítő iskolában is hamaro­san kinevezett igazgató kerül az intézmény élére. Tornyosulnak a gondok az Új­szászi Úti Óvoda Szelei Úti Böl­csőde épületébe való átköltözése körül is. Mivel az óvoda épülete egészségtelen, így ezt a megoldást kezdeményezték, s én magam ter­jesztettem a képviselő-testület elé ezt a javaslatot. Én az Újszászi Úti Óvoda körzetének egyéni képvise­lője vagyok, az itt élő fiatal szülők jelentős százalékban személyem mellett tették le voksukat annak idején. Most úgy tűnik, látszólagos konfliktusba kerültem velük; de én végül is nem hagyom cserben őket. Nagy az összefogás, az erő ben­nük. Aláírásokat gyűjtöttek amel­lett, hpgy gyermekeiket továbbra is az Újszászi Úti Óvodába járat­hassák. Tiltakoztak az új megoldás el­len. Ingyen téglát szereztek, társa­dalmi munkában kívánják felújíta­ni az Újszászi Úti Óvodát. Erős az elhatározás bennük. Ha nekik ez a kedvező megoldás - utat spórolnak meg a gyermekeik óvodába hordá­sával, meg a megszokás, megsze­relés is nagy úr - mellettük teszem le a voksomat, képviselve érdeke­iket a képviselő-testület előtt, amelynek jogában áll, hogy visz- szavonja határozatát az óvoda át­helyezése ügyében.- További örömökről is beszél­jünk: tavasszal ünnepeljük a 40 éves zeneiskolát; nagyszabású rendezvények várhatóak.- A Keresztény Iskola létrejöttét is támogatja az oktatási bizottság. Ha ők hatásosabban tudnak nevel­ni, oktatni mint az állami iskolák, járassák oda gyermekeiket a szü­lők. A feltételeket át kell gondolni. Az egyházi és világi iskola techni­kai szétválását - egy épületen be­lüli megosztottságát - körültekin­tően, ésszerűen kell megvalósíta­ni. Talán ennyit a pillanatnyi és a közeljövő gondjairól, örömeiről, ami az abonyi oktatási intézmé­nyek zömét érinti. b.zs. „Az országban megmozdultak a lelkek” A szolnoki szimfonikusok szép gesztusa Nemrégiben alapítvány szü­letett; szent célja a katonai em­lékművek helyreállítása és ápo­lása, újak létesítése széles e ha­zában - hiszen nincs egyetlen te­lepülés, bármilyen kis lélekszá­mú is legyen az, ahol ne gyászol­nák a II. világháború milliónyi értelmetlenül elpusztult áldoza­tainak egyikét-másikát. Az alapítvány kuratóriuma kéréssel fordult a magyarokhoz: támogassa mindenki ahogy tudja és amikor tudja helyrehozni az elmúlt évtizedek igazságtalan politikája, a nemzeti szintű am­nézia mulasztásait; segítse a csaknem felédés homályába ve­szett nemzeti tragédia illő módon történő meggyászolását, mert egy nemzet lelkében csak akkor érhet véget a háború, ha kegye­lettel eltemette halottait és gyászhelyeket teremt, ahol elsi­rathatja az áldozatokat. Az alapítvány felhívása nem volt pusztába kiáltott szó: or­szágszerte megmozdultak az emberek, s ki-ki tehetsége és le­hetősége szerint ajánlotta fel se­gítségét. A Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar és karmestere: Báli József az elsők között tette meg nemes gesztusát egy hangverseny válla­lásával, melynek teljes jövedel­mét az alapítvány rendelkezésé­re ajánlotta fel. A jótékony célú koncertet a napokban tartották meg a fővá­rosban a Magyar Honvédség Művelődési Házában. A Him­nusz elhangzását követően Er­dős László ezredes köszöntötte a kuratórium nevében a megjelen­teket, majd kezdetét vette a hang- verseny, melynek kitűnően összeállított programján Men­delssohn Hebridák-nyitánya, majd Liszt Ferenc Esz-dúr zon­goraversenye hangzott el; a szó­lista: Failoni Donatella zongora- művésznő azért vállalta a fellé­pést a koncerten, hogy tisztelet­díját maga is nagylelkűen fel­ajánlhassa az alapítvány céljaira. Á nagysikerű koncert műsorát Dvorzsák IX. e-moll („Az új vi­lágból”) szimfóniája zárta. A szimfónia és az azt követő vastaps elhangzása után Erdős László ezredes ismételten meg­köszönte a fellépő művészeknek, a Szolnoki Szimfonikus Zene­karnak és karmesterüknek, Báli Józsefnek, valamint Failoni Do­natella zongoraművésznek nagyszerű, hazafias felajánlásu­kat. A Lovas Károly szervezte hangverseny mintegy negyven­ezer forinttal gyarapította az ala­pítvány vagyonát. Erdély kapuján túl, a moldvai csángóknál Szépszámú érdeklődőt: gyer­mekeket és felnőtteket vonzott nemrégiben a Szent Imre Katoli­kus Kultúrotthonba a Népművé­szet Ifjú Mesterének: Berecz Andrásnak „Erdélyi sorsok, tá­jak, emberek” címmel meghir­detett előadása. A fiatalember - aki fanatikus hittel és buzgalom­mal tanulmányozza a kicsi szá­mú moldvai csángók szokásait, dalait és meséit - többször járt már ezen a vidéken, s ez alka­lommal is, mint országszerte annyi másszor, saját gyűjtéséből nyújtott ízelítőt hallgatóságának. S hogy miről mesélt Berecz András? Diafelvételek segítsé­gével mutatta meg a szárhegyi kastélyt, ahol Bethlen fejedelem gyermekeskedett. Mutatta az ab­lakot, a nyílást, mely a fényt hív­ja bé, s melyet szárba szökkent kicsi életek: virágmotívumok kereteznek. Mutatta a Gyilkos­tavat, benne a víz által konzervált fenyőtörzseket, melyek olyanok, akár a csángók: az őket körülve­vő pusztításukra törő elem által erősödtek meg, s váltak elpusz- títhatatlanná. Csángó asszonyo­kat mutatott, akik ma is hordják ősi viseletűket; Dzsündzses - azaz Gyöngyös - János bácsit, aki fájós lába miatt hunyaalji is­táppal, azaz mankóval jár, s aki messzi földön híres kobozjáté­kos. János bácsi hangszerén kicsi nyílás: persely van, s ha elnyeri közönsége tetszését, ebbe hullik a csubuk: a borravaló, amihez aztán csak fáradságos rázogatás árán jut hozzá a mester. Mesélt Bocskoros Anti bácsiról, aki ti- linkójával egy ősi népszokást: a havajgatást mentette meg az örö­kös feledéstől. Mesélt a menny­országról: arról a szépen festett faliszekrényről, amely minden háznál megtalálható, s melyben csak a Bibliát, sót, gyufát és pá­linkát tartanak. Mesélt a nagy népszaporulatról, a családonkén­ti négy-öt gyermekről, s arról, hogy az a csángó, aki életében makacsul vállalt magyarsága mi­att már többször megverettetett, gyermekét nem engedi anya­nyelvén beszélni, nehogy abból néki is baja származzék. Mesélt a búcsúról; a körme­netről, melynek útvonalát a bok­rokra kitett gyönyörűséges szőt­tesek és szentképek szegélyez­ték. Mesét mondott a hirtelen ha­ragú gazdáról, akinek a lova el­indult társat keresni, s találkozá­sa volt arókával, meg a farkassal. Mesét mondott egy emberről, akinek mestersége Istentől elren­delve varga vót, s aki mások bocskorát szurkázta, meg a csiz­máját - e vót a dóga, s aki addig végezte mesterségét, amíg meg nem tudta, hogy Kossuth hítta bé az embereket, s attól kezdve kel­lett, hogy a karddal szurkásszon. Aztán ízes szép beszédét dalra váltotta, s éneket mondott Szent István királyról, a magyarok tün­döklő csillagáról. Berecz András szép szavait még most is szívesen hallgat­nám, ha meséjének este hatkor vége nem lett véna. Szathmáry Judit Cseh Tamás új dalai Legutóbb tavaly láthatták és hallhatták az érdeklődők Szolno­kon Cseh Tamást, - amikor új dalok című műsorát mutatta be - egészen az elmúlt hét végéig. Akkor ugyanis a Ságvári Műve­lődési Házban lépett fel a nép­szerű előadó a jórészt fiatalokból verbuválódott közönség előtt. A rendezők, az Ifjúsági Infor­mációs Iroda munkatársai kite- hették volna a megtelt táblát a •színházterem ajtajába, ha éppen került volna ilyen a kezük ügyé­be. A műsorban az utóbbi időszak terméséből csendültek fel a nó­ták, tolmácsolva Bereményi Gé­za szellemiségét, ihletett költé­szetét. A dalok hangvétele is igen széles skálán mozgott, a „Ma­gyar paraszt” szatirikus, gunyo­ros zene nélküli előadásától a ta­nárnő megható és egyben két­ségbeejtő történetéig.-b­fotó: MJ Rádió Szolnoki Stúdió 15.00: Rádió Szolnok! Keres­kedelmi adás. Az Agroker Rt tá­mogatásával. Telefon: 44-618. Szerkesztő: Tamási László. 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Telefon: 41-133. Szerkesztő Korim Éva. (A tartalomból: Hírek -17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, ripor­tok. Az Országgyűlésrőljelentjük.- Influenza helyzet - Átalakítási törvény után - járadék nélkül. 18.00- 18.30: Szóváltás. Közben: Zeneturmix. Dyslexiás gyerekek korrekciós gyakorlati oktatása). Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 5.00: Reggeli Krónika - 8.30: Hang­szemle - 9.05: Napközben -11.05: Válogatott perceink -11.35: A sze­zon vége - XV/12.- 12.00: Déli Krónika - 12.30: Mindennapi tu­domány - 12.40: Külpolitikai fi­gyelő - 12.50: Törvénykönyv - 13.05: Falurádió (ism.) - 13.20: Népi táncmuzsika - 13.45: Hitélet- 14.05: Klasszikusok mindenki­nek -15.05: Kossuth-klub (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika - 16.20: Rockújdonságok -17.05: Magyar- országról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Jó éjszakát, gye­rekek! - 19.35: Elődök és kortársak- mesterek és barátok - 2. rész - 20.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Egy énekes - több szerep URH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok - 9.00- 19.00: Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről - a szünetben: 13.00- 14.000: Az Amerika Hang­ja magyar műsora - 19.00: V ma- terinskom jazyku -19.30: In limba matema - 20.00: In der Muttersp­rache - 20.30: Na matemjem jezi- ku - 23.00: A BBC magyar műsora- 23.45: Auf Deutsch gesagt? - 26/7. * 5.00-6.55, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullá­mú műsorral Petőfi 5.00: Napindító - 8.00: Sport­reggel - 8.15: Rivaldafényben - 8.50: Helykereső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.50: Ki nyer ma? -11.00: Hírek. Időjá­rás - 11.05: Napóra - 12.00: Nóta­só - 12.45: Rólunk van szó! - 12.50: Vízállásjelentés - 13.00: Hírek. Körzeti időjárás - 13.05: Nagy nevettetők-13.30: Örökzöld filmmelódiák - 14.00: Arckép em­lékeimből -15.00: Hírek. Időjárás- 15.05: Visszaszámlálás - 15.35: Február - 16.00: Csúcsforgalom - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 18.00: Rockhullám - 18.30: Helykereső -19.00: Hóírek. Időjárás - 19.05: Magyar tájak da­laiból, táncaiból - 19.30: Kamasz­panasz - 20.00: Naplóm - 20.30: Bluesénekesnők felvételeiből - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: A karosszékben: Czakó Gábor - 21.45: Barbara énekel és zongorá­zik - 22.00: Albumajánlat - 22.30: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.51: Napforduló-benne: 23.15: Kéreg­vasút - 0.10: A MR éjszakai műso­ra * Kossuth KH, Petőfi URH * 4.03: Határok nélkül (ism.) - 4.36- 4.51: Cigánynóták Bartók 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Désire lovag vétke -10.37: Gulyás Dénes operaáriákat énekel- 11.05: Zenekari muzsika -11.40: Országok, tájak népzenéje -12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Á Magyar Honvédség Kalocsai Helyőr­ségének zenekara játszik - 12.30: Szimfonikus táncok - 14.00: Hí­rek. Időjárás - 14.05: Sorstalanság - III/l. (Kertész Imre regénye) - 14.49: Évszázadok mesterművei - 16.00: Hírek. Időjárás -16.05: Ne­ked szól! -16.35: Kamarazene fú­vós hangszerekkel - 17.00: Kilátó -17.50: Ismeretlen Liszt-művek? - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Gluck: Orfeusz (háromfelv. opera)- 19.53: Hírek. Időjárás - 19.58: Küldöm a mikrofont - 20.13: Re- gensburgi Tavasz, 1991 - 21.53: Az Ambrosian Kamarakórus mad­rigálokat énekel - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Felhang - 23.00: Emberi dolgok. Orpheusz (Korá­nyi tamás műsora) - 24.00: Hírek. Időjárás s- 0.05-2.00: Magyar elő­adóművészek felvételeiből Televízió TV 1 5.47: Falutévé - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35: Follow Through - 9.00: A hiányzó lánc­szem (am. film, ism.) -10.35: Ké­pújság 13.25-14.45: Téli olimpia 16.00: Délutáni egyenleg - 16.10: Drehscheibe Europa - 16.40: Képújság - 16.45: Liszt: h- moll szonáta - 17.15: Teli Vilmos (fr. sor.) - 17.40: Az utódok re­ménysége - 18.00: Pénzvilág - 18.10: Kiwiland (ism.) - 19.00: Miniklip-mix -19.15: IS - Mi van a dobozban? III/3. A nap fiai - 19.40: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.25: Közjáték (ism.) - 20.35: Uborka - 21.00: Téli olimpia - 24.00: Késő esti híradó - 0.05: BBC-híradó TV 2 10.00: Parlamenti Napló 16.05: Műsorelőzetes - Időjárás - 16.10: Nasa obrazovka - 16.35: Ötről hatra -17.35: Gyerekeknek - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.15: Téli olimpia - 18.38: Kér­dezz! Felelek -19.00: Egy céltuda­tos asszony (angol filmosr.) VI/1. -19.55: Stúdió’92-21.10: Krimi­nális - 22.00: Esti egyenleg ­22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: Egy letűnt világ. Leonyid Obolenszkij (orosz film) Újvidék 15.40: Műsorismertetés - 15.45: Ma, tegnap, holnap - ruszin ny. műsor - 16.15: Tanuljunk an­golul -16.45: Tv-napló - magyarul- 17.00: Tv-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: Tv-napló - szlovákul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: Tv-napló- románul - 18.55: Műsorismerte­tés - magyarul - 19.00: Tv-napló - magyarul - 19.30: Tv-napló - 20.00: Lottóhúzás - 20.05: Reklám- 20.10: Népzenei műsor - 20.40: Időszerűségek - 21.10: Jelzések - 22.10: A hangszer az hangszer: A hegedűnek lelke van - 22.45: Tv- napló - 23.15: Éjszakai műsor - hírek, műsorzárás Super Channel lO.of): Egyveleg -13.00: Japán üzleti élete -16.00: Élő videoshow- 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Én, akém(am. sor.)-19.30: Belföldi tudósítások - 20.00: Sport- 21.00: Science-show - 21.30: Eu­rópai média - 22.00: BBC-híradó - 22.30: Európai riportok - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Amerikai film - Egyveleg Eurosport 9.50: Sí - 13.00: Jégkorong - 13.30: Sí - 13.45: Napi összefog­laló - 13.50: Sí - 15.00: Jégkorong- 15.30: Sí -19.30: Napi összefog­laló - 20.00: Gyorskorcsolya Screensport 8.00: Amerikai izom - 8.30: Rögbi - 9.30: Jégkorong - 11.00: Labdarúgás -12.00: NBA -13.30: Heti összefoglaló - 14.00: Lóerők -15.30: Labdarúgás - 16.30: Ököl­vívás az USA-ból - 18.00: Golf Európából - 19.00: Spanyol fut- ballkörkép - 19.30: Forma-1 - 21.30: Profi ökölvívás - 23.30: Bi­liárd - 1.00: Belga motorsport - 2.00: Műsorzárás SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei!- 8.30: Varázslatos Jeannie - 9.00: Hírek - 9.05: Évszakok változása - 10.45: A sógun -11.45: Szerencse- kerék -12.30: A nap tippje -12.45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze-13.35: Kaliforniai nap alatt - Közös vállalkozás - 14.30: Varázslatos Jeannie - Vadászparti- 15.00: Hírek - 15.05: Falcon Crest (am. sor.) Vetélytársak - 16.00: A szép és a bestia (am. sor.) Álarcok éjszakája - 17.00: Hírek - 17.05: Minden, semmi, vagy - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Halló, Heino! - 21.15: A háború szele (am. sor.) - 23.35: Környezetvédelem - 0.05: Hírek - 0.10: Olimpia-klub - 0.25: Szökésben (am. krimisor.) - Önbí­ráskodás -1.20: A szép és a bestia (ism.) - 2.15: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.55: Az Angyal visszatér - A múlt szerelme 1. - 9.45: Gazdag és szép - 10.10: Dr.Marcus Welby - Az indián nem ismer fájdalmat - 11.00: Kedves Bili nagybácsi - Családi egyesítés -11.30: Játék -12.00: Családi pár­baj - 12.30: Hammer (am. krimi­sor.) Kijátszva - 12.55: Hírek - 13.00: Egy apával több (am. sor.) Befejező rész - 13.30: Kalifornia klán - 14.20: A Springfield-sztori - 15.05: Dallas - 15.55: CHIP’S (am. krimisor.) Gyors pénz - 16.45: Rizikó - 17.10: Forró nye­remény -17.45: Játék - 18.00: Fia­talok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Knight Rider - 20.15: Co- lumbo (am. krimisor.) Végzetes gyakorlat - 22.00: Robbanékony - 22.50: L. A. Law (am. sor.) A Be­verly Hills-i hóhér - 23.50: Hírek - 24.00: Vietnami szolgálat (am. sor.) Vadászat - 0.50: Harc a maf­fia ellen (am. sor.) Új partner - 1.35: Szürkület (am. sor.) Generá­ciók játéka - 2.00: Párizs rejtelmei (francia-olasz film) - 3.40: Az ör­dög ajtónyílása (am. western) - 5.05: Ifjúsági magazin - 5.15: Fia­talok magazinja (ism.) PRO 7 6.35; Adderly - 7.25: Rajzfil­mek - 9.00: Muppet-show - 9.30: A madárijesztő és Mrs. King - 10.25: Óriások bolygója - 11.30: Dallas - 12.45: A mester - 13.40: Az arany kondor kincse - 15.15: Air Force (am. sor.) Eloltott tűz - 16.10: A négyöklű trió (am. sor.) Mary Aberdeen átka -17.00: Rajz­filmek - 19.00: Lábmunka (am. sor.) Szívtelenek - 20.00: Híradó - 20.15: Szövetségiek (am. krimi) - 22.00: Mr. Süket trükkjei (am. kri­mi) - 23.35: Starsky és Hutch (ism.) - 0.35: Hírek - 0.45: Orfeusz alászáll (am. film) - 2.45: Hírek - 2.55: Szürkület (am. sor.) Tükör­képek - 3.20: Hatos szám (ism.) - 4.10: Hírek - 4.20: Rémület a vilá­gűrben (ism.) MŰSOROK

Next

/
Thumbnails
Contents