Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
1992. FEBRUÁR 13. KUNSÁGI EXTRA - KUNHEGYES 9 Kétszer fizettették ki vele a házát Pál János híres kőműves volt, aki egy szintén neves szakembernél, Azari Jánosnál sajátíthatta el a szakma csínját-bínját. 1912- ben inasként segédkezett a Kossuth iskola építésében, ahol látta, hogy az alap öt méter mélységű, így a falak akár emeletet is elbírtak volna. Később maszek lett, és mutatósnál mutatósabb épületek fűződnek kezéhez. 1942-ben a feleségének és a lányának is készített egy tomácos házat. Mivel másik házuk is volt, illetve földjük, természetesen kuláknak nyilvánították őket 1952 egyik éjszakáján. Kegyként maradhattak az otthonukban, csak éppen lakbért kellett fizetniük azért, hogy a sajátjukban élhessenek. Később 1961- ben a tanács akkori vezetői közölték vele: ismét megveheti a saját házát. Azt, amelyiket egyszer már teljes egészében kifizettek. A megállapított súlyos tízezreket 25 évig törlesztette, és végre 1986-ban ismét elmondhatta: megint enyém a sajátom. Időközben a gyerekek felnőttek, családot alapítottak és Szolnokon élnek, így a kunhegyesi házban csak a nyugdíjas tanítónő, Horváth Győ- zőné lakik 91 éves édesanyjával. Ok valóban elmondhatják: a szocialista törvénykezés jóvoltából nem kisebb csoda történt velük a XX. század második felében, mint az, hogy a saját lakásukat még egyszer megvetette velük a hatalom. Lassan egy éve lesz, hogy a Heves Kereskedőház betette a lábát a városba. Azóta megszokták a létét, elvégre ez az egyetlen helyi cég, amelyik állítólag még az idén húsz, új dolgozót vesz fel. Főleg asztalosokat, de kisegítő embereket, segédmunkásokat is. Erre azért lesz szükség, mert szerencsére adódik megrendelésük. Olyannyira, hogy szaknyelven fogalmazva a lekötöttségük 200 százalékos. A németeknek kisbútorokat, előszoba-, konyha- garnitúrákat gyártanak, de valószínűleg jelentkeznek a piacon egy érdekes szobabútorral is. A lakatosok sem tétlenkednek. Ők változatlanul különböző telefonfülkéket gyártanak. Mellesleg az üzem területén a közelmúltban diszkont ABC-t létesítettek. Úgy tűnik, az ötlet bevált, hiszen az áruház havi forgalma négy-ötmillió. Eltűntek, mint... Legutóbbi városi oldalunkon foglalkoztunk azzal, hogy a kisgazda-nagygyűlés után még azon az éjszakán, a tetőn keresztül néhány, tartós álmatlanságban szenvedő fickó kereste fel az épületet. Ha már bejutottak, nem volt szívük otthagyni néhány magnót. ígértük, visszatérünk a nyomozás eredményére, bár itt nem ez a jó szó. Inkább az eredménytelenség, hiszen a tettesek úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Legalább is amikor ott jártunk, még ez volt a helyzet. Költségvetési üzemből kft. A legutóbbi képviselőtetületi ülésen arról döntöttek, hogy megszüntetik a költségvetési üzemet, és kft-vé alakítják át. Nevük is lett, mégpedig Barbatus, ami kecskebakot jelent, mivel a kun emberek tehene még a városi címerben is szerepel. 51 százalékban a városi önkormányzat a tulajdonos, 49 százalékban pedig a Pro Urbe-alapít- vány. A költségvetés előzetes tárgyalása során kiderült, az idén 265 millió forint körüli összegre számíthatnak. Fejlesztésre 28 millió jut, illetve lehet ennél jóval több is, ha a pályázatok eredményesnek bizonyulnak. így befejeződik a középiskolai kollégium bővítése, előkészítik a szakmunkásképző intézet tornatermét, fejlesztik a tanyasi kollégiumot, ha... Itt ahaismételen a pályázati sikerektől függ. Ezeken kívül folytatják a csatornarendszer bővítését, építését és a központi lakótelep, a Hajnal, a Garai, a Széchenyi utcák rákötése után most a Kossuth és a Bethlen Gábor utcák következnek. Ugyanezen az ülésen döntöttek a helyi autóbuszjáratok díjtételeiről. így a vonaljegy 18 forint, az összes vonalra érvényes bérlet havonta négyszáz, a tanulóknak száz forint. Mellesleg - tudomásom szerint - az összes vonal két járatot jelent... A havi forgalom négy-ötmillió tegetéssel sem, mivel a színek, fények, árnyalatok harmóniáját, szépségét még Túrkevén szerettette meg vele egy rajztanámő. Néhány évtized alatt portrék, tájképek, csendéletek, kisgrafikák, ex-librisek kerültek, kerülnek ki keze alól. Ady Endre születésének a századik évfordulójára készített ex-librisét még a televízió is bemutatta. Akárcsak azon munkáit, amelyeket a tévé egyik Ki mit tud?-jának szavalói kaptak tőle. Eddig huszonhat egyéni, társas kiállítása volt Túrkevén, Mezőtúron, Karcagon, Tiszarof- fon, Tiszagyendán és vagy tízszer Szolnokon. A legutolsót nyolc éve tartották, jegyzi meg Már munkanélküli orvos is van A pedagógusfestő Budai Sándor tanár urat mindenki ismeri, hiszen itt született, és három év kivételével - ezeket Madarason töltötte - a Kossuth iskolában tanította a magyar nyelv és irodalmat, az éneket, meg a rajzot. Noha 1987-ben nyugdíjba ment, két évig még visszajárt dolgozni. Azóta szintén nyugdíjas tanárnő feleségével otthon tölti a napjait. Szeret hegedülni is, a muzsika valahogyan kikapcsolja, megnyugtatja. Ezenkívül nem hagyott fel a fesFöldig rombolták az éttermet Mint a felvételünk bizonyítja, a hír igaz, hiszen a Triorion Kft. amely bérletbe vette az áfésztól ezen múzeális darabot, a tevékenységét úgy kezdte, hogy jószerével az alapokig rombolta az éttermet. Utána következik egy ennél nehezebb szakasz: felújítani a bútorokat, a mellékhelyiségeket, a konyhát - egyszóval mindent. A lépcsőkön megközelíthető felső részen alakítják ki az ebédlőt, ahol hétközben meleg ételek várják a betérőket, hétvégeken pedig diszkó a fiatalokat. A gázt is bevezetik, és ahogy a kft. vezetőjétől hallottuk: ízléses, szép létesítményt akarnak, nem afféle városközponti kocsmát. Azt gondolom, erre az egyszeri vak adta meg a feleletet: majd meglátjuk. Egyébként a nyitást a jövő hónapra, márciusra tervezik. Fél lábbal az egyetemen Merre tovább Kunság Népe? A létesítmény változatos múltját igazolja, hogy valaha gazdaházként adott fedelet a benne élőknek, később a kiegészítő parancsnokság költözött a falai közé, végül az MHSZ. Jelenleg itt fogadják, veszik számba a helyi és környékbeli munkanélkülieket, akiknek a száma ottjártunk- kor háromezer-négyszáz volt. Kunhegyesen is már több mint kilencszázan élnek közülük; negyven százalékuk nő. Sajnos akadnak nem is kevesen, akiknek a nyolcosztályos végzettségük sincs meg, ezért zömük betanított, illetve segédmunkás, ámbár szakmunkások is egyre többen vannak. Ráadásul az állástalan pályakezdők száma is nő: tavaly már száztizenketten voltak. Megjelentek az elhelyezkedést kereső diplomások is: közöttük közgazdász, vendéglátó főiskolát végzett, orvos, és egy olyan pedagógus, aki szegény eddig senkinek sem kellett. Nem nehéz megjósolni, hogy a munkanélküliek száma tovább nő, mivel a téeszek sem kimondottan sikeres esztendőt tudnak maguk mögött. Míg az állást kereső temérdek, az állást hirdető egyre kevesebb, és mindössze a Heves Kereskedőházba kellene néhány asztalos. Gy. Molnár Sándor tavaly érettségizett Kisújszálláson. Kitűnőre, de valahogy a felvételije nem úgy sikerült, mint elképzelte. Ezért „pihen”. Joliban mondva mellesleg középfokú angol nyelvvizsgára készül, miután tavaly ősszel elindult a Széchenyi kora televíziós vetélkedőn. Itt az országos döntőben a csapata a harmadik helyen végzett, amiért tízezer fo- rint ütötte a markát. Ezenkívül ötezer forint értékű könyvutalványt is adtak neki, kü- löndíjként pedig hatezer forint áru könyvet. Állítólag Pesten a jogi egyetem dékáni karán azzal biztatták: a szép siker eredményeképpen nem kell történelemből felvételiznie, ha az eredményt hivatalos papírral tudja igazolni, amelynek még utána kell járni. Időközben lóg egy angliai útja is, ezt még tavaly1» azért kapta - volna -, mivel a megyei történelem versenyen második lett. így azután Ang- lia helyett otthon, a Gyepszél úti szülői házban találom. Lassan telnek a napjai, sokat tanul, készül a félfelvételire. Azután a szüleinek segít, és olykor elgondolkodik azon: egy éve még mennyivel színesebb, érdekesebb élete volt... Remélhetőleg esztendő teltével ismét az lesz. Mindenki tudja, átalakulás előtt állnak a téeszek, és csak reménykedni lehet abban, hogy a gépesített mezőgazdaság a nevesítés után sem süllyed a felvételen látható kézitaliga szintjére. Tény a 10 ezer 500 hektáron tevékenykedő szövetkezet tavaly húszegynéhány milliós plusszal zárta az évet, ami az idén mínuszra változott. Hogy mennyire, ezt ottjártunkkor pontosan még nem tudták. Időközben munkához látott a tizenegy tagú, átalakulást előkészítő bizottság is. Nagy valószínűséggel március 10-én tartják a közgyűlést, ahol megtárgyalják a vagyon- és földnevesítés lehetőségeit, határoznak a kárpótlásra kijelölt területek helyrajzi számáról. Feltéve, ha addig megkapják a pontos adatokat arról: hány aranykorona értékű földet követelnek vi- sza. Ugyanis, mint írtuk, a megyében élő ötvenezer igénylő az iratok nyolcvan százalékát hiányosan tudta csak beszerezni, benyújtani. A pótlással iparkodni kell, hiszen az idő, meg a tavaszi munkák sürgetnek. És aki időt nyer... Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János