Új Néplap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

KUNSÁGI EXTRA - TÚRKEVE 1992. FEBRUÁR 13. Túrkevére megérkezett a kikelet A mérleg két serpenyője „Jelenleg a tervezés utolsó fázisában vagyunk."- Elsősorban az önkormányzati törvényben előírt alapellátást kell biztosítanunk. Felsorolás szerűen, ilyenek az egészséges ivóvíz, az alapfokú oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás, a közvilágítás, a helyi utak és temetők fenntartása, az önkor­mányzati intézmények fenntar­tása. Az utak, hidak működteté­sére 5 millió forintot fordítunk, maga csak a belvízvédelem 2 milliót visz el. A település tiszta­ságának fenntartása szintén ilyen összeget tesz ki. Egy jelentősebb tétel a közvilágítás, ami éves szinten 10 millióba kerül. Ekko­ra összeget fordítunk a segélye­zésre, gondolok itt a nevelési és szociális támogatásra. A szociá­lis étkeztetés 2 millióba kerül, és az intézményi támogatások kö­zel 153 milliót jelentenek.- Milyen fejlesztéseket tudnak ígérni a kővetkező évre?- Természetesen a fennmaradó összeget a fejlesztésekre fordít­juk. A Petőfi téri iskola tornater­mének kialakítására ebben az év­ben mintegy 11 milliót fordí­tunk. A szerződés szerint ennek szeptemberre készen kell lennie. Elég rosszul állunk szennyvíz ügyben, erre 4 millió forintot tar­talékolunk. A gázhálózat fejlesz­tése idén is napirenden marad, reméljük, az év végére a lakások 60-70 százaléka csatlakozik majd a vezetékre. Tervezzük a szociális otthonban a helybővítést. Pályázaton nyer­tünk 3 millió forintot, az önkor­mányzat további 2 milliót bizto­sít, így körülbelül tízzel több sze­mélyt tudunk elhelyezni szep­tembertől. Az első lakáshoz ju­tók támogatására 5,7 millió fo­rint fordítunk. Hangsúlyozom még egyszer, ezek a terveink, a pontot az i-re a képviselő testület teszi majd fel,- Ön szerint mi az, ami foglalkoz­tatja ez ügyben a lakosságot?- Úgy gondolom, mindenki sze­retné, ha minél több utunk szilárd burkolatú lenne, jelenleg a fele ilyen. A közművelődés helyzete sem rózsás. Jó lenne a mozit be­kapcsolni a kulturális életbe. És persze itt a csatornahálózat, amely 200 százalékig leterhelt. Több víz jön be a városba, mint amennyi a hálózaton ki tud men­ni. Költözik-e a bankfiók? Kicsit értetlenül nézik az embe­rek a polgármesteri hivatal mellet­ti új épület földszintjén kialakítan­dó bankfxók építési munkálatait. Ha valaki utánaszámol, ennyi idő alatt már egy házat is föl lehetett volna húzni. Utánanéztünk, mi hátráltatja a munkálatok befejezé­sét. A Városgazdálkodási Rész­vénytársaság megbízott főmérnö­ke, Debreczeni Péter adott felvi­lágosítást az ügyben. Elmondta, hogy ha minden rendben ment volna, akkor már december közepén költözhettek volna a Mezőbank munkatársai. Csakhogy a gáz bekötésének ter­vei még az előző szabvány szerint készültek, amely időközben jelen­tős változáson esett keresztül. Az új rendelet szerint azon a falon, ahol nyílászáró van, nem telepít­hető szabad szellőzésű kazán. Két megoldást találtak az ille­tékesek. Az egyik az lett volna, hogy felhúznak egy jó magas ké­ményt, és onnan röppenhet az ég felé a kellemetlen s talán mérgező égéstermék. Ezt azonban a város képének megtartása érdekében el­vetették. A másik megoldás - ame­lyet végül is elfogadtak - abban áll, hogy egyedi engedélyezést kértek az illetékes minisztérium­tól, amelyet meg is kaptak. A múlt héten csütörtökön mentek fel a fő­városba az rt. munkatársai a hoz­zájárulásért, így elhárultak az aka­dályok a munkálatok folytatása el­ől. A gázkazánt beszerelték, az él- őrekötés folyamatban van. Úgy tűnik, a jövő héten megindulhat az intenzív fűtés, így kiszáradnak a falak és elkezdődhet a festés, va­lamint a tapétázás. Ha minden összejön, úgy március végén el­kezdheti működését a várva várt bankfiók. Az oldalt írta: Bakos Csaba Fotók: Tarpai Zoltán Napirenden a vagyonnevesítés és a kárpótlás Eladó lakások Kínálat lesz ­és kereslet(?) Ahogy beérünk a városba, rögtön szembeötlik, milyen szabad a rálátása a szemnek a temető patinás, olykor művészi síremlékeire. Kigazolták a sírok közét, égetik a hulladékot. Tervekkel áll elő az önkormányzat a temetővel kapcsolatban is, de jártunkban-keltünkben mindenhol a terve­Megkerestük irodájában az ön- kormányzat pénzügyi csoportjá­nak vezetőjét, Nagy Lászlót, akivel az idei költségvetésről be­szélgettünk. Számos egyeztetés, lakossági fórum, bizottsági tár­gyalás előzte meg a tervezet kép­viselők elé terjesztését. így vár­hatóan a mostani elképzelések elfogadásra kerülnek a 20-án tar­tandó ülésen.- Hogyan alakul a város terve­zett bevételeinek összege?- Úgy tűnik, és azt tervezzük, hogy ebben az évben hozzávető­leg 329 és fél millió forintból gazdálkodunk. Ebből a normatív állami támogatást a létszám és az elvégzendő feladatok arányában kapjuk, ez csaknem 165 millió forintot tesz ki. Viszonylag je­lentős tételt jelent a megosztott bevétel - természetesen az állam és az önkormányzat között meg­osztott -, amely egyrészt a sze­mélyi jövedelemadó 50 százalé­kát, 67 millió forintot tartalmaz, másrészt az új gépjárműadó fel­ét. Ez utóbbi a központilag meg­adott adatok szerint két és fél millió forintot tehet majd ki. Ezt két részletben kell majd befizetni a lakosságnak március 15-ig, il­letve október 15-ig, de a beval­lást február 29-ig kell benyújtani a hivatalba.- Milyen helyi adók bevételeire számítanak?- Az önkormányzat ebben az év­ben háromfajta helyi adót vet ki, az egyik az iparűzési adó, a má­sik a magánszemélyek kommu­nális adója, a harmadik pedig az idegenforgalmi adó. Ezek igazá­ból nem hoznak túl sok pénzt a „konyhára”.- A mérleg másik serpenyőjében a kiadási oldalt találjuk. Mire költenek? Ki így, ki úgy szállít Ma hagyma, holnap paprika, a lényeg, hogy mindenki jól jár­jon igazolvány viszont még nem ér­kezett meg. Az OTP nyújtott anyagi segítséget, hogy a bedol­gozók időben megkaphassák várva várt bérüket. Pillanatnyi­lag leállt a pucolás, mert a terme­lői ár 3-4 forinttal emelkedett, de az átvételi egy fillért sem válto­zott. Talán két hét múlva lesz még egy nagy adag hagyma, majd még júniusban is, de a nyá­ron már a paprikával is foglal­koznak. Hogy a feltételek jobbak legyenek, a ligeti mozi épületére tesz ajánlatot az önkormányzat felé a vállalkozó. Ha megkapja, szándékában áll felújítani, és ott helyben foglalkoztatni azokat, akik más kereseti lehetőséget nem találtak maguknak. Ritkán hallani olyan vállalkozásról, amelyik ennyi embernek tudna pótlólagos megélhetést biztosí­tani, ezért szorítunk, hogy a ter­vek valóra váljanak. Simon Józseffel a termelőszö­vetkezet elnökével váltottunk né­hány szót a nagy átalakulás küszö­bén. Mint mondta a törvények nagymértékben meghatározzák az átalakulás folyamatát és az egyéni sorsokat, lehetőségeket is. Azt te­kinti jelenleg legfontosabb felada­tának, hogy mindenféle politikától mentesen, az információk legszé­lesebb körét tárja a tagság és az érdeklődők elé. Fórumokat tarta­nak, ahol mindenki beszerezheti a szükséges ismereteket, hogy annak alapján át tudja gondolni milyen megoldás lehet legjobb saját maga és a családja számára. Arra kér mindenkit az elnök, hogy jól „rágja meg” a témát, és hallgasson józan eszére és akinek van, az a hetedik érzékére is. Eddig a tiszta vagyon 50 száza­léka, 407 millió forint került neve­sítésre időarányosan. A másik fél a részjegy és a szolidaritási alap be­Jelenleg az önkormányzat tulaj­donában 160 lakást tartanak nyil­ván. Ebből 107 úgynevezett tömblakás, míg az egyedi kertes családi házak száma 52. Ezek azok a lakások, amelyek közül a képviselő-testület várhatóan ez évben kijelöli az eladásra kerülő­ket. Most a tervezés és az egyez­tetés folyik. Pelle József, a lakás­ügyi csoport vezetője arról tájé­koztatott, hogy a szempontok még nem meghatározottak. Egyéni sejtése, hogy a komfort- fokozat és az építés éve határoz­za meg, melyek kerülnek a piaci forgalomba. Az természetes, hogy minél idősebb az építmény, annál nagyobb összeget tesz ki a fenntartása, felújítása. Ezekre a feladatokra egyébként csak a lakbérből befolyó pénzt tudják felhasználni. Úgy tervezik, hogy az első lépcsőben az egyedi laká­sokat, azt követően a tömblaká­sokat értékesítik. A lakások el­adását jelenleg az a többéves ren­delet szabályozza, amely igen kedvezményes árat állapít meg. Ha ez marad, akkor leginkább a vásárlók járnak jól, a tervezett önkormányzati bevétel nem tesz kijelentős összeget. Egyébként a befolyt vételárat a munkahelyek teremtésére használnák. Az előző évben 18 igény érke­zett önkormányzati bérlakások­ra. Ebből ötöt sikerült csak kielé­gíteni, a többi átkerült a ’92-es évre. így idén a tavalyi 13 az alap és ehhez jönnek még a várható további igénylések. Ha a lakások eladása megtörténik, úgy hatvan olyan marad, amelyből ezeket ki lehet elégíteni. Az évi egy-két üresedéssel számolva eltelhet 5- 6 év, mire valaki sorra kerül. Hogy miért tervezik mégis az in­gatlanok áruba bocsátását? Pezs- dülést várnak ezáltal a túrkevei ingatlanpiacon. És ez az élénkü­lés néhány év után bizonyíthatja jótékony hatását. Csípi a szemet, de pucolják Nem volt éppen épületes látvány az a csordulásig hagymahéjjal telt szemetes, amely az áfész- bolttal szemközti utcában cégér­ként jelezte a pucolt hagyma át­vevőhelyét. Azért az illat már kellemesebb volt, amikor belép­tünk az eredetileg vegyeskeres­kedésnek tervezett helyiségbe. Igen elfoglalt mostanában Laka­tos Tibor vállalkozó, szeren­csénk volt, hogy éppen ott talál­tuk. Sokan beszélnek róla, sokan dicsérik is, hiszen legalább 200 családnak - mintegy 4-500 em­bernek - ad munkalehetőséget. Megkérdeztük hát, honnan jött az ötlete, hogy hagymát pucol- tasson az emberekkel. Ahogy el­mondta, egy szerencsés véletlen adta a tippet, amikor tankolás közben összefutott egykori isme­rősével. Tőle tudta meg, hogy a mezőhéki hagymaszárító vásárol bronzszínű héjától megfosztott hagymagumókat. Már nagyon benne volt pedig a vegyeskeres­kedés megnyitásának gondolatá­ban, a nevet is kitalálták, Márta lett volna az üzlet neve, ahol a kenyértől az autóalkatrészig mindent forgalmaztak volna. De hát igen hirtelen jött az ötlet. Még ha egy fillér nélkül is, de Lakatos Tibor és neje belevágott. Jelenleg nyugdíjasok, munka- nélküliek járnak nap mint nap több mázsa csípős olajú fűszer- növényt tolva, húzva, cipelve. Volt egy kis gond az utóbbi na­pokban, hiszen eljött a fizetések kiosztásának ideje, a vállalkozói vezetése miatt lecsökken úgy 300 milióra. Figyelembe veszik majd a személyes közreműködést, illetve a vagyoni hozzájárulást. Vagyon- nevesítő bizottság alakül, amely úgy próbál működni, hogy min­denki számára elfogadható döntést hozzon. A közgyűlés elé március 20-án kerül a téma. Várhatóan az egy tagra eső földterület 4-6 hektár lesz. Az átmeneti törvény szabá­lyozza a kiválás és a szétválás le­hetőségét. Június 5-ig áll rendelke­zésre idő, hogy valaki ilyen szán- Vajon benn marad-e a szövetkezetben ez a földdarab? dékát a szövetkezet vezetősége felé írásban bejelentse. Az persze hoz­zátartozik, hogy a kiválás során az összes jogot és kötelezettséget vift- ni kell, tehát az üzletrészre eső adósságot is. A jelenlegi szövetkezeti forma tehát ebben az évben megszűnik, helyette magántulajdonon alapuló, tagok szövetkezésével létrejött új típusú szövetkezet alakulhat. Meghívó Február 13-án, csütörtökön este 18 órától a moziban tájékoztatást hallhatnak az érdeklődők a szövetkezeti és átalakulási törvényről. Az előadó dr.Bencz Miklós földművelési minisztériumi osztály- vezető lesz. A tájékoztató elsősorban a szövetkezeti tagság és a kárpótlásban részesülők számára hasznos.

Next

/
Thumbnails
Contents