Új Néplap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-20 / 16. szám
4 1992. JANUÁR 20. A szerkesztőség postájából AZ EMBER dicsérete Az a sajnálatos eset történt velem január 12-én, amikor a lakóházunk rosszul működő bejárati ajtaján akartam valakit beengedni, aki kaputelefonon csengetett, hogy a saját ajtómat becsapta mögöttem a huzat. Könnyű, otthoni öltözetben rekedtem kint a hidegben, ráadásul a vasárnapi főznivalót már odakészítettem: leves a tűzhelyen, hús a sütőben ... Elképzelhető, milyen szerencsétlen helyzetben éreztem magam, mennyire kétségbeestem. A mágneszáras ajtót végül a tűzoltók tudták kinyitni, akik a segélyhívásra percek alatt megérkeztek, és az erkélyen keresztül jutottak be a lakásba. Munkájukért egy fillért sem fogadtak el, s ez igen meglepő volt számomra, ugyanakkor nagyon jó érzés volt tapasztalnom ezt a szép emberi tulajdonságot. Igaz, kicsi a nyugdíjam, de jó szívvel honoráltam volna a segítségüket, amit még egyszer hálásan köszönök. Jóságukra, megnyugtató szavaikra szeretettel gondolok, és máskor figyelmesebb leszek. Özv. Cs. Z.-né Szolnok * * * A következő néhány sor ide kívánkozik, mely ugyancsak AZ EMBERT dicséri: A szolnoki Spaten sörözőbe január 14-én délután egy szendvicsre tértem be az egyik barátommal, s miután ő fizetett, nem vettem észre, hogy a szék karfájára hajtott kabátomból kiesett a pénztárcám. Távozásunk után az ott dolgozó Temesközy Tamás találta meg, aki mintegy 100 méteren szaladt vele az utcán, hogy még utolérjen bennünket. Becsületességéért, fáradozásáért ezúton is köszönetét mondok. Dr. Sz. K. ügyvéd Emlékezetes marad Felejthetetlen élmény volt kislányomnak, s bizonyára a többi gyerekeknek is a gyermekszépségverseny decemberi díjkiosztó ünnepsége, az azt követő színházi előadás, melyre az Új Néplap szerkesztősége bennünket is meghívott. Ezen a rendezvényen ajánlotta fel Márki Zsuzsanna, hogy tíz gyerekről grafikát készít, s köztük volt az én kislányom is. Január 6-án utaztunk Szolnokra, Márki Zsuzsannához, aki a lakásán fogadott bennünket. Kellemesen telt el a nála töltött egy óra. Gyönyörűen rajzol, s végtelenül közvetlen, kedves egyéniség. Ilyen emberrel ritkán találkozhatunk. További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk. Anginé és kislánya, Tamara Tiszaszőlősről Szerkesztői üzenetek „Sógornő” jeligére: Kiegészítő sorait megkaptuk, melyből egyértelműen kiderült, hogy a munkanélküli-segély folyósítását jogosan utasították el. Sógornője a betegállomány lejárta után haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a lakóterületileg illetékes munkaerő-szolgálati irodával. T. S.-né, Törökszentmiklós: Attól a hónaptól kezdve, amikortól az Ön számára is folyósítják a nyugdíjat, már nem jogosult a házastársi pótlékra. A tévesen küldött összeget bizony vissza kell fizetnie. Azt tanácsoljuk, mielőbb rendezze, mert előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy kétféle társadalombiztosítási ellátásban részesül, s akkor kellemetlenebbül érintheti. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Egy torony újjászületése Faragó László olvasónk ezúttal a szokásostól eltérő módon, fotótörténeti képekben „szólt” hozzá a Miért volt célpont a jászberényi templom tornya? című, december 28-i írásunkhoz, melyben a főtemplom 1956-os tragédiájára kerestük a választ. A riport szerzője befejező soraiban arra biztatta olvasóinkat, hogy akik visszaemlékezéseikkel. információikkal teljesebbé 1956 no\ ember kn/epe tudják „kerekíteni” a templom pusztításának szomorú históriáját, kiegészítésüknek örömmel adunk helyet a lapban. Ez indította Faragó Lászlót arra, hogy az 1956-1968 közötti évek filmnegatívjai, képei tömegében turkáljon, azokból válogatva küldjön el hozzánk néhányat, melyekben a templomtorony újjászületését örökítette mcs. + 1957-től 1968-ig ez a kép lögndta a városba látogatókat 1968 n\arait és kora őszén bádogosok készítették el a bronzlemezek ha jlitását és forrasztását E felvétel 1968 szeptemberében készült 1968 október első napjaiban már csak a torony alsó részének befedése volt hátra r Kéretik a kormány Igazat adok annak a levélírónak, aki A szerkesztőség postájából című, első januári összeállításban morgolódott: miért foglalkoznak örökké a nyugdíjasokkal, miért őket sajnálják, amikor családok vannak nehéz helyzetben, gyermekeket nevelők jutottak el tűrőképességük határáig. Még azt is hozzátette: kíváncsi lenne, hány évig dolgoztak azok a kisnyugdíjasok, akik most több pénzt, törődést perelnek maguknak? Mert nem igazság, hogy tíz-tizenöt évi munkaviszony után most szemére hányják a társadalomnak gondjaikat. Vajon hány van közöttük, aki 30-40 év után vonult nyugállományba? Egyáltalán örüljenek, ha a kevés szolgálati idő után akkor, amikor még lehetett, kaphattak nyugdíjat. Nem vitatkoztom. Magam is sokszor megbicsaklom gondolataimban, ha az idősekről, a nyugdíjasokról van szó, s olykor egy-egy képviselőjük ki is fejti panaszát nehéz életéről. Ilyenkor szeretnék rákérdezni: tessék már mondani, hány munkaviszonyban töltött év van maga mögött? Legalább húsz évig dolgozott-e kenyérkeresőként? Vagy - megbántani senkit nem akarok - okosan kiszámolta valamikor, mennyit kell munkában töltenie, hogy a kis nyugdíj meglegyen? Ezzel persze nem azt mondtam, hogy addig a lábát lógatta, mert a férfiember lehetett gazdálkodó, akinek biztosítás sokáig nem járt, az asszonyember meg nevelhetett öt-hat gyereket, amiért ugye még a felnövekvőtől se várhatott el köszönetét, nem még rendszeres havi járandóságot. Mégis: minden tiszteletem például azoké a nőké, akik kora ifjúságuktól dolgoztak, éveken át munka mellett netán még tanultak is, miközben fölneveltek két-három gyereket. Mostanában ilyenek mennek nyugdíjba, s nem is akármennyi szolgálati idővel: 35-40 évi munka után sokan alig kapnak annyit, vagy valamivel többet, mint azok, akiknek néhány rövid esztendő, egy-másfél évtized csak a munkaviszony bizonyítéka az egykori munkakönyvben. Miközben ezt elismerem, aggódom is. Az élet egyre nehezebb megint, 1992 januárjában. Nyugdíjasok és családosok mondanak le a napi fél liter tejről is, öregek kapcsolják ki a gázt a lakásban, fiatal családok raknak kevesebb szenet, fát a kazánba, s azt se tudják, a jövő hónapban ki bírják-e még fizetni a villanyt, mások a távfűtés, a meleg víz díját? Jó, jó, mondják, nem kényszer távfűtéses lakásban, összkomfortban élni! Kérem szépen, ez is igaz, de mondja már meg valaki, hová menjen, akit a sorsa hajdanán oda kényszerített? A drasztikus áremelés, ami tavaly őszön a háztartási szolgáltatásokban bekövetkezett - az idén a víz- és csatornadíjjal folytatódott - még a lakáscseréket is ellehetetleníti. ígérik, hogy az idén kétszer emelnek nyugdíjat: márciusban és szeptemberben. Emlékszünk még az egyszeri, karácsonyi kis pénzekre, amikor is késett a kormány, késett a parlament, s bizony sok helyütt késett a pénz is ... De hát ez nem szemrehányás akar lenni, inkább kérelem. Mármint kéretik a kormány: döntene úgy a nyugdíjak idei első emeléséről, hogy azt márciusban meg is kapja a nagy- és kisnyugdíjas. Mert kérem - s ebben vitázom a legutóbbi levél írójával -, lassan megérjük, hogy egy tanulatlan, 10-15 év munkaviszonyt magáénak mondható akárki nyugdíja annyi lesz, mint egy egyetemi tanáré, vagy négy évtizeden át gyerekeinkkel gyötrődő pedagógusé, egy orvosprofesszoré - vagy egy sok évtizeden át föld mélyén dolgozó bányászé. Ez pedig, jaj, de messze jár az igazságtól! Legalább annyira, mint az, ha emelik a nők nyugdíj- korhatárát. Akkor, amikor már az idén félmilliónál is több lesz a munkanélküli?! De hát ez már egy másik kérdés. Most az lenne a fontos, hogy idejében döntsenek, hogy legalább márciusban kicsit többet kapjon minden - többségében már munkaképtelen - nyugdíjas. Kéretik a kormány, expressz - ajánlva ^ . <HOZZÁSZÓLÁS CIKKEINKHEZ ___________________________ L átlelet az „új baloldalról” Egyre borúsabb hangulatban olvasgatom Kerékgyártó T. István Látlelet c. sorozatát az Új Néplap hasábjain. Miről is írja látleleteit? „. . . a szabadságideológia népinemzeti változatának kísérteties tanai -... a hatalom megszállottjainak hazugságai ....... a tekintélyelvűségre törő hatalom .. ... a minden bizonnyal másokat is idegesítő nemzeti ünnepek...... . a gazdaság piacelvű átalakítása idáig csak hátrányokkal járt . . . a hiábavalónak érzett dolgok romhalmaza...” stb. stb. Hát ennyire egyoldalú (baloldalú) lenne egy független, párton kívüli szakember? Egy szociológus-politológus? Ennyire egyoldalú (baloldalú) lenne a független magyar sajtóban felvonultatott „független szakértők” jelentős többsége? Tekintsünk egy egyszerűsített modellt: a kormányon jobboldali, az ellenzékben baloldali pártok vannak. Ha ez a kormány egy bejáratottjói működő kapitalista társadalomban tevékenykedik, ott a jóérzésű állampolgárok jelentős része természetszerűen lehet baloldali gondolkodó, és küzdhet a túlzott vagyoni különbségek csökkentéséért, a társadalmi javak, szolgáltatások és esélyek igazságosabb elosztásáért, netán a politikai váltógazdaságért, a baloldal kormányra kerüléséért. (Ez nem jelent kommunizmust vagy marxilenini szocializmust: lásd a svéd vagy spanyol példát!) De ha a jobboldali kormány olyan országban tevékenykedik, ahol a gazdasági szféra zöme veszteséges, vagy alig termel nyereséget, ahol választani kell, hogy egy megbukott szocialista kísérlet után piac- gazdaságot, azaz igenis kapitalizmust építsünk-e vagy valamiféle demokratikus szocializmust, (amelynek sehol a világon nincs működőképes változata), nos ez esetben a jóérzésű és felelősen gondolkodó állampolgár nagy valószínűséggel a kapitalizmus és egy jobboldali kormányzat mellett voksol. Talán 5 vagy 10 év múlva, amikor bővebben lehet elosztani a megtermelt javakból, amikor valósággá válhat a szociális piacgazdaság (a tömegek életszínvonalával, szociális helyzetével törődő kapitalizmus!), törvényszerűen előretörhet a baloldal. Addig viszont a jobboldali kormányzásnak kell vezényelnie egy profitorientált, hatékony, értéktermelő társadalmigazdasági alakulat kiépítését. (A szabad választások mind a II. világháború után, mind a szocialista kísérlet bukása után - két romhalmaz - jobboldali kormányzatot eredményeztek.) 1948-ban a baloldal (a kommunista baloldal) puccsal ragadta magához a hatalmat, és 43 évig uralkodott. És most, 1990 tavaszától a bukott baloldal eszméin nevelkedett új baloldal (liberális és szocialista baloldal egyaránt) azon erőlködik, hogy a szabad választásokon győztes jobboldali kormányzatot minden lehető módon ellehetetlenítse, rágalmazza, befeketítse, feladatának teljesítésében akadályozza. Pedig ez a mostani jobboldal nem nyers, brutális kapitalizmust kíván építeni. (Hogy ennek egyes tünetei is megjelentek, ez sajnos tény, de mindez a fordulat törvényszerű velejárója.) A szociális piacgazdaság meghirdetése és a lehetőséghez képest figyelemre méltó eddigi megvalósítása is bizonyítja, hogy ez a jobboldali kormány igenis mély szociális érzékenységgel rendelkezik. A leggazdagabb tőkés országok (és kormányaik) sem engedhetnek meg maguknak olyan munkanélküli-segélyeket (a GDP, azaz a bruttó nemzeti termék arányában, illetve a fizetésekhez viszonyítva), mint ez a kormány, amelynek alig van mozgástere, és amely a baloldali kormányzás által teremtett adósságtengerben és egyéb csapdák között kénytelen manőverezni. Negyvenhárom évi balos kormányzás után talán lehetne adni 48 hónapot ennek a jobboldali kormánynak is - ha már megválasztották. Nem dolgozik hibátlanul, de mely kormányzat nem követne el hibákat a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben? És most térjünk át a sajtóra és a „független társadalomtudósokra”. Az „új baloldal” az ő révükön hajtja végre hadműveleteit. A sajtóban szinte naponta azzal keserítik el a lakosságot, hogyan romlik a gazdaság helyzete, hová süllyed az életszínvonal, milyen tehetségtelen a kormány, hogy válságról válságra bukdácsolunk. Azt sulykolják a közvéleménybe, hogy az anyagi jólét a legfőbb érték, és mi ettől egyre távolodunk. Olyan értékek, mint a szabadság, a függetlenség, nemzeti érdekek, sajtó-, gyülekezési, szervezkedési, vallás- és szólás- szabadság, személyiségi jogok, mindez alig vagy egyáltalán nem szerepel hangadó orgánumaink, szociológusaink értékrendjében. Az új baloldal, miközben a sajtóban a kormányt próbálja lejáratni, magát a parlamentarizmust, a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát is rombolja. És ami a legveszélyesebb: a politikát és a pártokat általában is lejáratja. A közéletben a párton kívüli állapot vált értékké. Az értékrangsorban a „párton kívüli függetlenek” ma már mindenképpen megelőzik a párttag szakértőket és politikusokat. Mindez jelzi a közvélemény elfordulását a politikai pártoktól, a politikától. Ijesztő mértékben terjed a politika iránti közöny. Nyilvánvalóan oka ennek a romló életszínvonal, a gazdasági-megélhetési problémák, de az új baloldal a sajtó segítségével felerősíti, megsokszorozza a gazdasági tényezők hatását. A politikai közöny azt jelenti, hogy (ma már) a lakosság többsége nem érez és nem is gyakorol politikai felelősséget. Nincs is igénye rá. Nem bízik a politikában, nem bízik a pártokban, a parlamentben. De amilyen mértékben elfordul a politikától, olyan mértékben fordul el a demokráciától! A demokráciától való elfordulás óriási veszélyt rejt magában a mi kelet-közép-európai kezdő demokráciánkban. Hiszen Fekete Gyula író szerint „a választópolgár nemcsak annak a következményeit viseli, hova adta a voksát, hanem annak is, hogy mások, milliók hova adták vagy nem adták voksu- kat”. A reggeli rádióbeli lapszemlében és kommentárokban, a vezető országos napilapok és a megyei lapok jegyzeteiben folyamatosan harsog az új baloldal, az Ágh Attila—Kerékgyártó T. István-féle „független politológusok” és felvezetőik hada, hogy a jobboldal (és esetenként a kormány is) antiszemita, nacionalista, keresztény kurzust létesít, horthysta restaurációt akar, populista, fasisztoid, tekintélyelvű, boszorkányüldözés folyik, a gazdaság helyzete katasztrofális, temérdek a munkanélküli, zuhan az életszínvonal, itt a káosz stb. Ez a hangzavar elnyomja a tárgyilagos, józan hangokat, a higgadt elemzéseket. Hiába nyilatkozta nemrégiben Surjányi György akkori bankelnök és mások (többször is), hogy rendkívül jó Magyarország nemzetközi megítélése, az egész térségben legjobb a helyzetünk, messze legkisebb az infláció, magas devizatartalékaink vannak, kedvező a fizetési mérlegünk, a legtöbb működötöké ide áramlik, stb. stb. A magyar állampolgár ritkán olvassa a The Economist c. brit gazdasági lapot, amely mérvadó világszerte, de még a HVG-t is. Ezekből megtudhatná, hogy nálunk a munkanélküliség még el se érte a nyugat-európai fejlett tőkés országok jelenlegi 8-10, esetenként 12 %-os mutatóit! Például a legutóbbi adat Finnországról: 12 %-os munkanélküliség, főként a szovjet piac összeomlása miatt. (Pedig Finnország milyen régi, stabil piacgazdaság és jól bejáratott polgári demokrácia!) És a hangzavarral szemben a valóság az, hogy a rendszerváltozás egyetlen pofon el- csattanása nélkül zajlik, nincs boszorkányüldözés, a köz- és állam- igazgatás dolgozói gyakorlatilag a helyükön maradtak, a fegyveres testületek szinte a legmagasabb parancsnoki szintekig változatlanok, a kormány igenis a bizalomra épít. Nincs kötelező hittan az iskolákban, nincs tekintélyelvűség, bárki következmények nélkül gyalázhatja a kormányzatot, nincs diktatúra, hanem többségi parlamenti törvényhozás van, Alkotmánybíróság vizsgálhatja felül a kormány és a parlament döntéseit, nincs semmiféle megtorlás, egyetlenegy volt kommunista vezetőnek vagy MSZMP-s főelvtársnak se kellett sírva emigrálnia az országból, mert elvettek volna tőle házat, vagyont, birtokot, nyugdíjat. Ugye nem ezt akarjátok, új baloldal? Nem gondolkodtatok el ezen a végkifejleten, új baloldal? Mire megy ki a játék, új baloldal? Végezetül álljon itt tanulságul egy idézet Schlett István magyar politológustól (Magyar Hírlap, 1991. december 28.). Üdítő egyedi hang a kórusban: (A kormányzatnak) „el kell tűrnie a jogos bírálatot. Ennek korlátozása a demokráciába vetett hitet ingatja meg. Másfelől, aki kritikát mond, az számoljon a kritika következményeivel: ne ébresszen teljesíthetetlen illúziókat, és fogadja el a parlamentáris demokrácia játékszabályait.” Tóth István Szolnok
