Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-07 / 288. szám

1991. DECEMBER 7. Kulturális panoráma 9 A rácsokat fel kell engedni Interjú Balázs Béla professzorral, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatójával Megyénk művészeti életének reprezentánsai és önkormányzati vezetői közül is többen tavasszal közvetlenül megismerkedtek a ho­­landstrassei intézménnyel. Most a megújulás szándékairól faggattam Balázs Béla igazgató urat.- Milyennek látja, hogyan érté­keli az intézmény jelenlegi helyze­tét?- Válaszként mindenképpen vissza kell nyúlni az intézet törté­netéhez. A Klebelsberg Kunó kez­deményezésére létrejött Collegi­um Hungaricum 1923-ban kezdte el működését a Trautson-palotá­­ban. Abban az épületben, melyet Mária Terézia a magyar testőrség­nek adományozott, ahol a magyar felvilágosodás jeles képviselője, Bessenyei György is éveket töl­tött. Ez a ma is álló és látható kert­tel rendelkező, egy sor kulturális intézmény szomszédságában elhe­lyezkedő reprezentatív palota ma már sajnos nem a mienk, hanem az osztrák államé. A második világ­háború után leromlott az állaga, a magyar állam nemigen akart köl­teni rá, a Kádár-rezsim pedig 1960-ban áron alul túladott rajta. A következő lépés a jelenlegi hol­­landstrassei jellegtelen kockaház 1963-as átadása volt, ahol újra el­kezdte működését az intézet. Jólle­het ez is a belváros szomszédságá­ban van, de olyan leromlott kör­nyezetben, amely Bécs város igaz­gatása számára is állandóan prob­lémákat okoz.- Milyen imázst alakított ki ma­gának az utóbbi évtizedek Collegi­um Hungaricuma?- Mivel magam 1990 augusztu­sa óta vagyok itt, leginkább arról tudok beszélni, amit azóta tapasz­taltam. Ideérkezésemkor megdöb­bentett, hogy a földszinti kiállító­­termek leeresztett rácsokkal várták a látogatókat. így első intézkedé­seim közé tartozott a rácsok felen­gedése.- Úgy értesültem, volt idő, ami­kor az intézetben „poloskákkal", lehallgatókészülékekkel követték a látogatók és az ösztöndíjasok te­vékenységét.- Ideérkezésemkor már nem működtek ilyen berendezések, hogy korábban mi volt, azt inkább sejtem. Adalék ehhez a népszerű hetilapban, a Profilban nemrégi­ben közzétett lista, amelyben fel­sorolták a keletnémet titkosszolgá­lat, a Stasi által rendszeresen le­hallgatott intézményeket. Ezek között a Collegium Hungaricum is szerepelt.- Hogyan alakultak az intézet kapcsolatai? Bécs köztudottan a magyar emigráció egyik jelentős bázisa. Tartottak velük korábban valamilyen kontaktust, változott-e a helyzet a rendszerváltás óta?- Az intézet működése során el­sősorban mindig a magyar kultúra megismertetésére helyezte a hang­súlyt, s ennek megfelelően szer­vezte kapcsolatait. Külön és diffe­renciáltan kezelendő kérdés az emigrációé. Közvetlen elődeink szinte csak olyan szervezetekkel tartottak kapcsolatot, akik bizo­nyos lojalitást mutattak, elfogad­ták a magyarországi állapotokat. Ennek példája az 1899-ben alapí­tott Bécsi Magyar Munkások Egyesülete. Ők mindig, megszakí­tás nélkül tartottak Magyarország­gal kapcsolatokat, tagjaik rend­szeresen megfordultak és megfor­dulnak itt. Mások viszont egészen másként viszonyultak, közülük a legtöbben csak az utóbbi hónapok­ban lépték át először intézetünk kapuját. Idejövetelem óta minden magyar szervezettel - tucatnyi van belőlük - felvettük a kapcsolatot, rendszeresen találkozunk velük, egyeztetjük programjainkat.- Ezzel mintegy át is térhetünk a Collegium Hungaricum tevékeny­ségének taglalására. Milyen elkép­zelésekkel látott munkához, mit szeretne elérni?- Elsősorban azt, hogy intéze­tünk hazánk egyik jelentős szel­lemi kapuja és kirakata legyen, amely általános kulturális és tudo­mányos tájékoztató és kapcsolatte­remtő tevékenységet folytat. A re­neszánsz ember ideálját megvaló­sítva, megközelítve vállalnunk kell a magyar kultúra és tudomány teljes választékának bemutatását, amely ugyanúgy kiterjed a népi kultúrák értékeinek ismertetésére, mint a környezetvédelemre vagy éppen a békekutatásra. Vannak, akik túl szélesnek tartják vállalá­sunkat, helyette specializálódást javasolnak. Magam részéről vi­szont tartok a beszűküléstől, a tel­jes kulturális spektrum lefedésé­nek híve vagyok.- Terveik, szándékaik megvaló­sításához adottak a feltételek?- E téren bennünket is korlátoz­nak az ország lehetőségei, amit szervezeti, szervezési problémák terhelnek. Előbb-utóbb minden­képpen méltóbb épületet kellene találni működésünkhöz. Minden­napi gondunk az adott kettős irá­nyítás: az épület és a fenntartás a Külügyminisztériumhoz, a tevé­kenység a Művelődési és Kulturá­lis Minisztériumhoz tartozik. Eb­ből rendszeresen származnak ki­­sebb-nagyobb zavarok. Egyrészt önállóbb, rentábilisabb gazdago­dásra ösztökélnek bennünket, má­sik oldalról viszont számos eset­ben a múltból ittfelejtett pénzügyi szabályozással kötik meg a kezün­ket. Egyszóval jobb lenne, ha min­den tekintetben önállóbban dol­gozhatnánk és alapítványi rend­szerben működhetnénk. így te­remtődhetnének meg újra az ered­ményes munka feltételei.- Köszönöm a beszélgetést. Pethő László Három este vendégünk A Szépfiú a képernyőn Sokan emlékeznek még talán a hajdan népszerű dalra - Minden lány téged vár, Bel Ami -, de keve­sebben arra, aki a Szépfiút megte­remtette, egy teljes regényt szen­telve a fess, vonzó figurának. Most, hogy ez a Szépfiú egy fran­cia filmsorozatban elénk lép, há­rom este lesz a vendégünk, nem felesleges arról sem néhány szót ejtenünk, aki a múlt század végén útjára bocsátotta könyvalakban; Maupassant-ról, a normandiai el­beszélőről, aki ugyan csak tíz esz­tendeig írt, dolgozott, alkotott éle­tében, de így is teljes és hatalmas életművet hagyott maga után - mondák százait -, köztük a híres Gömböcöt, mely mintául szolgál­hat, szolgáit is műfajának. Sikere - anyagi is! - óriási. S aztán a regé­nyek között jött a Bel Ami - négy hónap alatt harminchét kiadás -, az érte járó tiszteletdíjból saját jachtot vásárol az író, és saját matrózainak társaságában hajózik ki a tengerre, sőt hálája jeléül jachtját is Bel Ami-ra kereszteli. De ki is ez a Szépfiú? Egy valóban szép, de tu­datlan, faragatlan s inkább ravasz, mint értelmes fiatalember, aki minden ösztönével, minden vér­­cseppjével szórakozni, harácsolni, birtokolni, egyszóval „élni” akar. A Gil Blas, Rastignac, Julien So­relek fajtájából való, de e regény­hősökhöz képest sokkal kisstí­­lűbb, köznapibb - feltörekvésében jóval kevesebb a nagyszerűség. Mégis, „hála” a kor korruptságá­­nak, a nők kegyeinek, akik egyen­getik útját - Bel Ami feljut a csúcs­ra: a szürke kis hivatalnok, „a sze­gény kocsmáros fia, az egykori portyázókáplár, az éhező riporter, szépasszonyok kitartottja végre hatalmasnak, a Föld urának látja magát”. De közben fény derül a romlott köztársaságra, a megvesz­tegethető miniszterekre, az aljas­ságokat „produkáló” politika, to­vábbá a sajtó, melyet meg-, illetve lefizetnek, az is megkapja a magá­ét. így nem csoda - a siker mellett támadások érik a Szépfiú szerző­jét. S a seb, amelyet regényével ütött a korrupt társadalom lelkiis­meretén, még évtizedek múltán sem gyógyul be. Maupassant halá­lának 50. évfordulóján vádirat és gúny irat jelenik meg róla, ellene s épp a Bel Ami képezi a fő vádat. Van, aki megállapítja: mennyivel illendőbb is lett volna, ha a minisz­terek, szerkesztőségek, banktiszt­viselők helyett válóperes ügyeket tereget ki, vagy rosszlányok és ne­mes hölgyek „marakodásairól” ír regényesen. Mindez persze már nem annyira az írónak szólt, aki már halott, mint inkább olvasói­nak, akik előtt próbálták kisebbíte­ni Maupassant társadalombíráló értékeit.Most A Szépfiú, a regény erényeit megtapasztalhatjuk a há­romrészes televíziós film jóvoltá­ból, mely immár ki tudja, a regény hányadik átültetése a képek nyel­vére; a színekben pompázó, fordu­latos karriertörténetnek, amelyben azonban ott van a realista író szo­morú feketéje is - s a kettő különös ellentmondása adja sajátos villó­dzását a világirodalom e remeké­nek. A filmes feldolgozások közül említésre méltó a szociális érzé­kenységű rendező, Louis Daquin munkája (1955), mely nagy vihart váltott ki szókimondó bátorságá­val, évekig vetíteni is tilos volt. A képernyőn vasárnap este, majd hétfőn és azt követően lesz látható. V. M. Változások — Magyar Fotográfia ’91 A kiállításron több magyar származású, külföldön élő, világhírnévre szert tett fo­tográfus is részt vesz, akiket a Magyar Fo­tóművészek Szövetsége tiszteletbeli tagjá­vá is választott. A Legújabbkori Történeti Múzeum aulájában rendezett tárlatra két­száz alkotó 2500 képe érkezett, s a nemzet­közi zsűri ezekből válogatta ki a falra kerü­lő, illetve díjnyertes képeket. A tárlatot a Magyar Fotóriporterek Kamarája rendezte. Emlékmű a rákócziújfalusi T örvényhalmon? Egy meg nem valósult álomról.. . Van Rákócziújfalu közepetájt egy hatalmas kunhalom (kurgán): a régi térképeken „Törvényha­lom” a neve. Egy középkor végi, újkor eleji nagyméretű mezőváro­sunknak, az elpusztult Varsány nak a bírói széke állhatott itt a város nagy országos vásárain (sokada­­lom volt a nagy országos vásárok neve). Itt oldotta meg a városbíró a vásár konfliktusait, ide cipelték a csalókat, a tolvajokat. Varsánynak mezővárosi jogot Mátyás kirá­lyunk adott 1469-ben, december 31 -én kelt oklevelében. Nagy tele­pülés lehetett. 1571-ben még 100 házat írt össze a török defterdár (adóösszeíró). Itt, Tiszavárkony- és Varsánynál fontos tiszai átkelő­hely volt, s szemben, Várkony tér­ségében királyi vár épült. Ide érke­zett a „keleti részek’ hercege, Bé­la, I. András királyunk meghívásá­ra, hogy megtörténjék a híres ko­rona és kard-találkozó 1059-ben. A térség fontosságát mutatja, hogy 1103 júniusában Varsányból indult Könyves Kálmán kirá­lyunkhoz öccse, Almos herceg ki­békülni. A király seregével Tisza­­várkony térségébe ment, míg Al­mos herceg serege Tiszavársány­­ban sorakozott fel. A józan taná­csosok itt még kibékítették Kál­mánt és Almost, mivel a hatalmi harcok az adott időszakban ezt kö­vetelték, s akaratukat rá tudta kényszeríteni a két királyi rokonra mindkét hatalmi csoport. 1459-ben újabb királyi kibékü­lés helye Tiszavárkony és Tisza­­varsány: Mátyás királyunk békül ki a Világos várából kiszabadult nagybátyjával. Horogszegi Szilá­gyi Mihállyal. 1460. május 9-én Varsány vá­rosban országgyűlésre hívó okle­veleket ad ki Mátyás az egri or­szággyűlésre. 1461. március 24-én Mátyás ok­levélben erősíti meg Szilágyi Mi­hály özvegyét, így Varsány mező­város birtoklásában is 7000 arany­forint értékben. Igen gazdag volt a Várkony melletti tószegi királyi uradalom. Ezt is lekötik zálogbirtokként (kár­pótlásként), ha nem jön létre há­zasság Corvin János és a milánói Bianca Mária hercegnő között (1487). 1514. május 18-án kel át seregé­vel Dózsa György a várkonyi-var­­sányi réven készített hordóhídon a Tiszán (ilyen hordóhíd látható Ró­mában Traianus diadaloszlopán). Fontos szerepe volt Varsány mezővárosnak 1537-ben Szapo­­lyai János idejében. 1541 -ben a B uda várából a törö­kök által kizsuppolt Izabella ki­rálynő Varsány ban száll meg, s in­nen a terjedő pestis űzi tovább Gyalu, Kunszentmárton felé, Lip­­pára menet. Az 1569-és év őszén az egri vi­tézek „megütötték” a tiszavarsá­­nyi országos vásárt, s elvittek min­dent: a kirakott árukat, lovakat és huszonegy törököt. Fényes Elek a XIX. század kö­zepén még látta a mai Rákócziúj­falu térségében a középkori királyi palota és templom romjait. Nos, ez a sokféle történelmi ese­mény késztetett engem arra, hogy nagy tisztelettel megkérjem a tér­ség egyik „milliomos” mgtsz-el­­nökét: segítsen emléket állítani az 1059,1103,1459,1514évi esemé­nyeknek, mint országos jelentősé­gű öszejöveteleknek. írásos kéré­semben megjegyeztem: tudom, hogy erre nem kötelezhetők, szí­vességet tennének a magyar műve­lődésnek. Aztán megindult az alkudozás. A megkezdett kurgánon a hiányzó földet tisztességgel pótolták, az egyszerű, kezdetleges kerítés elké­szült, majd a továbbiakban egy tu­dálékos, gondozatlanul öltözött alak is beleszólt mint „műemlék­­védelmes”. így kifogásolta az ál­talam javasolt négyoldalú pillért, s rajta a márvány emléktáblákat, mondván nagyképűen, hogy a kő „tájidegen” az Alföldön. Csak ak­kor kérdezem: miért hoztak köb­méterszámra követ már a közép­korban az építkezésekhez?! Példá­ul a középkori pusztaszeri temp­lomhoz több tucat köbméter pisz­kei vörösmészkövet szállítottak, a mágori dombi nemzeti emlékhelyi templomba is beleépítettek jó né­hány köbméter erdélyi követ. S ha nagyon nehéz volt a hegyvidékről a kő szállítása, akkor kőbányákat nyitottak Kécske térségében, és a sziki mészkövet vagy darázskövet bányászták. Végül a téesz lealkudta az egész pillért és a négy vagy öt márvány­táblát, s kijelentették, hogy egy nagy karosszéket csinálnak a kur­gán csúcsára, egy bírói szék jelké­peként. Engem megkértek, hogy négy-öt márványtábla javasolt fel­iratainak a „lényegét” úgy foglal­jam írásba, hogy az az óriásszék óriástámlájába beleégethető le­gyen. Készítettek egy tetszetős raj­zot arról, hogy hogyan bokrosít­­ják-fásítják be a kurgánt. A terve­ző tobzódott a bokrosításban, szin­te belebokrosodott. Aztán csend, síri csend, hallga­tás! Nekem is megküldték a sok­szorosított vázlatrajzot, amelyen is szerepel: 17 db Quercus pyrami­dalis, 180 db Juniperus chinensis Pfitzeriana, 130 db Piracantha coccinea, 12dbJuniperus commu­nis, 50 db Rosa rugósa, 1 db Cory­­lus columa, 3 db Sorbus acuparia és 6 db Rhus typhina mint park­építési növény, meg egy óriási ka­rosszék, egy szédült ötlet nyomán, amelynek a támlájára „majd” rá­égetik tökéletlen, összevont szö­vegemet. Aztán vártam: mikor valósul meg ez a „legminimumra” lealku­dott megörökítése több, országos jelentőségű eseménynek. Mond­jam azt, hogy: kutyagumi se lett. De akkor miért vállalta el a nagy­érdemű téeszfőnök?! (Most tart­sak órát ezeknek az embereknek a cselekvő, aktív magyar hazafiság­­ról, amikor több évtizeden át mást plántáltak beléjük?!) Sic transit gloria mundi! így múlik el a világ dicsősége! így múlt el egy magyar emlékmű tel­jes egészében a magyar hazafiság meg nem értése jegyében! Vissza kellett volna nézni kilenc-tíz véres évszázadot! De a szocialista-kom­munista propaganda tökéletes munkát végzett a magyar hazafi­ság kiirtásában. Nem értették meg a milliomos mgtsz-ék és a sötét tekintetű „műemléki szakember’ ’, hogy micsoda jelenet játszódott le Tiszavárkonyban 1059-ben, 1103 júniusában, 1459-ben és 1514. május 18-án! Mindezen esemé­nyek méltó megörökítése elmaradt a rákócziújfalusi Törvényhalmon! Az én álmom, tervem, célom, hitem, kérésem meg egy bizonyta­lan időre elmaradt kellemetlenke­dők beleszólása miatt. És Jász- Nagykun-Szolnok megye szegé­nyebb lett egy megálmodott, de meg nem valósult, méltó emlék­művel. Videant consules! Nos, ha én 1945 előtt Báró Kornfeld Mó­richoz fordultam volna ebben az ügyben, az emlékmű még ma is állna, mert megértették volna ké­résem hazafias voltát, indíttatását. Az elmúlt évtizedek kiölték az „új földesurakból” a magyarságtuda­tot és az áldozatkészséget. Dr. Varga Lajos A könyvespolcra ajánljuk Kéri László és a politikai jelen Összeomlás után - megint egy könyv, amit el kell olvasni. Kéri László Összeomlás után c. munkája az elmúlt másfél év politikai változásait elemzi szélsebes tempóban, néhány éve még elképzelhetetlen frisses­séggel. Vizsgálja a választásokat, a parlamentarizmus visszatérését, a kritikák kereszttüzében álló kor­mányt, a pártokat, az új elitet és a nagy kérdést: „Mi lesz itt?”. A sajtóbemutató után beszélgettünk.- Nagyon jó, hogy van mit kutatni és van mit felmutatni. De a jelenségek, amelyeket elemeznie kell, nem feltétlenül szívderítőek. Nem zavarja ez a kissé skizofrén állapot?- A kutatónak pontosan tudnia kell, hogy bármilyen alapos munkát végez, nem fog tudni olyan eredményt produkálni, ami kielégíti a szélesebb közvéleményt, vagy akár egy szűkebb véleményformáló réteget. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy nem tudja megmutatni a kivezető utat. És akkor szemben találja magát más törekvésekkel, azokkal, akiknek érdeke azt mondani, hogy itt egy-két éven belül minden rendbejön, megváltozik.- Tulajdonképpen kinek írta ezt a könyvet? A köz­véleménynek vagy a politikusoknak?- Őszintén szólva legkevésbé a politikusok vélemé­nye érdekel. Tulajdonképpen természetesnek tartom különböző elfoglaltságaikat, azt, hogy figyelembe kell venniük a pártjuk nézőpontját, a kormány állás­pontját. Ezt a típusú elemzést én inkább egy politizáló értelmiségi rétegnek szánom. Abból indulok ki, hogy a társadalmi munkamegosztásban nekem több időm van olvasni, és gondolkodni arról, hogy milyen a kormány, és miért olyan, amilyen, hogy milyenek a pártok és milyen a parlament. Abban bízom, hogy ha ezt nekem sikerül megérteni és megírni, akkor máso­kat is hozzásegíthetek ahhoz, hogy előbb megértsék, ami történik, s csak azután ítélkezzenek.- Mikor kezdett el ezen a könyvön dolgozni?- A választások másnapján, s azóta nem hagytam ki egyetlen hetet sem. Nyilván nem sokakat érdekel, mennyi háttérmunkát jelent egy ilyen elemzés, de azért hadd mondjam el, hogy rengeteget. Rengeteg olvasást a Magyar Fórumtól a Beszélőig, és rengeteg jegyzetelést, írást. Szerencsére nekem volt módom arra, hogy formában tartsam magam. A külföldi ma­gyarok számára készülő Új Magyar Hírek című ma­gazinnak havonta kellett politikai elemzést készíte­nem. Az olvasót persze most mindez nem érdekli, csak az eredmény. Kéri Lászlótól azzal búcsúzunk, hogy az Összeom­lás után c. kötet megjelenését nem tekinti a munka befejezésének. Folytatja mindennapos anyaggyűjtő munkáját politikai jelenünkről. Ez a kötet minden­esetre izgalmas gondolatokat tartalmaz. A legizgal­masabbak kétségkívül a „Mi lesz itt?” c. fejezetben fogalmazódnak meg. Kéri imponáló eleganciával fejti ki, milyen univerzális fogalommá vált a rend­szerváltás, holott rendkívül bonyolult jelenségek és folyamatok rejlenek mögötte. Nem kevésbé elgondol­kodtató megállapítás, hogy egy rendszer bukása nem foglalja magába az új rendszer automatikus kifejlődé­sét. Hogy ez megtörténik-e, azon múlik, milyen vá­laszt ad a politika, az állam és társadalom a naponta felvetődő új kérdésekre. Egyszerűben: Európa és Ázsia, múlt és jövő közt naponta többször kell válasz­tani. Kaszás Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents