Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-23 / 301. szám

4 1991. DECEMBER 23. A szerkesztőség postájából Régmúlt karácsonyra emlékezve Valaki megkérdezte a napok­ban, hogy mit jelent nekem a ka­rácsony. Vegyes érzelmeim van­nak, de egy bizonyos: az év leg­szebb, legkedvesebb ünnepének tartom. Mert nemes gondolato­kat ébreszt a szívekben, mert a család, a meghitt szeretet, békes­ség ünnepe! Milyen jó is volna, ha nem csak ezekben a napokban lenne így a Földön ... Emlékszem, 1930 kará­csonyát a nagyszüleimnél töltöt­tük - igen szerény körülmények között, ahol három nemzedék élt egy fedél alatt, de mondhatom, annál nagyobb összetartásban, egymás iránti szeretetben. Oh, hogy vártam gyerekkoromban a Jézuskát! A családi asztal közepén állt a fenyőfa, rajta piros alma, dió, krumplicukor függött. Gyönyö­rű volt. Mennyire örültem an­nak a szánkónak, amit aján­dékba kaptam, s amit drága nagyapám tákolt össze hasz­nált deszkából. A szentestén na­gyon egyszerű vacsorát fogyasz­tottunk, s mellette szép kará­csonyi énekeket hallgattunk. 1944 karácsonya már szomo­rú és tragikus volt, félelemmel, aggodalommal telt el, s csak egy kis fenyőgally jelezte, hogy ün­nep van. Sokan hiányoztak a csa­ládi asztal mellől, akik soha nem tértek vissza a szörnyű világ­égésből. Az idei karácsonyom ismét fájdalmas lesz, mert egyedül, magányosan, betegen töltöm. Sajnos mindenki elhunyt a kő­zetemből, aki számomra szent volt, a barátokat, a munkatársa­kat pedig a rohanó élet távolítja el tőlem, no meg mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Itt van ismét a múlt réme, az infláció, a munkanélküliség - ve­le együtt a félelem, a létbizony­talanság. Gyerekkoromban is nagyon egyszerű karácsonyunk volt. de most, a nyugdíjasnapjaimban is az lesz - miközben elgondolko­dom: vajon tellett-e mindenki­nek illatos-zöldellő fenyőágra, néhány jobb falatra ezen a kará­csonyon? Bérezi Jenő Az ügyeletes orvos „vétke”? Megrögzött altruistaként.ol­vasom Nagy Zsuzsanna kollégi­umi nevelőtanámő „Doktor úr, ne így!” című le veiét az Új Nép­lap december 19-i számában. El­fogultsággal aligha vádolhat bár­ki, hiszen legidősebb utódom Budapesten az egyik legna­gyobb, Ménesi úti diákkollégi­umban nevelőtanámő, legkisebb pedig - szerencséjére nem Szol­nokon - kollégiumi diák, ezenkí­vül évi szabadságomat töltöttem november 22. és december 18. között. Tehát csak közvetve, ná­­gyon távolról érint, ami decem­ber 12-én, a vízügyi szakközép­­iskola kollégiumában történt. „Éjszaka több diák rosszul érezte magát”, s bár Nagy Zsuzsanna kollégáival „ellátta’ ’ a beteg ta­nulókat, pontosabban kuruzsolt, reggel - látván munkája ered­ménytelenségét - háromnegyed hétkor sürgős hívást jelentett be a központi ügyeletnek. Néhány kérdést képtelenség megkerülni: Miért várt a levélíró társaival együtt reggelig, hiszen bárme­lyik orvosi rendelőben elolvas­hatja, hogy új betegeket a mun­kaidő vége előtti 30. percben már nem fogadunk, és természetes, hogy a hívásokat sem teljesítjük; miféle jogosítvánnyal rendel­keznek a kollégiumi nevelők ar­ra, hogy órákig kísérletezzenek - képzettség és hozzáértés híján - a gondjukra bízott diákok gyó­gyításával - veszélyeztetve azok életét és egészségét; indult-e va­lamiféle vizsgálat gondatlan­ságból elkövetett veszélyezte­tés címén Nagy Zsuzsanna és társai ellen, mert jogállamban aligha úszhatják meg? Majakovszkij tanácsa: „na­gyot kell ütni, mert az ellenfelek sem simogatnak”, bolsevista módszer, bár kétségtelen, hogy a nevelőtanárok - látszólag - ered­ményesen alkalmazzák önma­guk védelmére - jogos-e, ha minderre felhívja figyelmüket az ügyeletes orvos? A tanulságokat mégsem az említett nevelőtanár és társai számlájára vonnám le. Az érvé­nyes szabályzat, csupán készen­létként értelmezi a központi ügyeletet ellátó orvos tevékeny­ségét, és kötelezi, hogy a munka­helyén - késedelem nélkül - je­lentkezzen, lássa el napi felada­tát. mintha végigaludta volna az ún. készenléti szolgálatát. Az ér­vényes Munka Törvénykönyve egyetlen másik foglalkozási ág­ban sem engedi meg, hogy tizen­két órán túl dolgozzék bárki. Mi, orvosok harmadrendű állampol­gárok vagyunk? A mentőszerve­zet ódzkodása következtében nem jött létre „kis hazánkban” egységes sürgősségi ellátás, költséges párhuzamosságok ke­letkeztek. A központi ügyelet az Aerocaritás és a Mentőszervezet egymástól függetlenül, mind­egyik saját működési szabályza­ta szerint, ésszerűtlenül pocsé­kolja emberi és anyagi erőforrá­sainkat. Galgóczi Érzsébet sorai: „a vesztes nem te vagy, de ki a győztes?’ ’ - a mai napig érvénye­sek Szolnokon. A központi ügyelet elhelyezése, felszereltsé­ge stb. leginkább elhanyagolt disznóólra emlékeztet. A mentő­­szervezet sürgősségi feladatainál sokkal többet foglalkozik pót­­cselekvéssel, idült betegek szál­lításával - egészségügyi intéz­mények között -, meg lakásról intézetbe és vissza, még tulajdon éves jelentései tanúsága szerint is. Az Aerocaritás lassan munka nélkül marad, ha így folytatódik: kerozinra sem futja majd a heli­kopter felszállásához. Ideje volna tehát, hogy az ille­tékesek érdemben foglalkozza­nak a sürgősségi orvoslás gyó­gyításával. Napközben - rendelé­si idő alatt és azon kívül is - össze-vissza rángatják a körzeti orvosokat (igaz vagy alibi) sür­gős hívás ürügyén, miközben a váróban rekedt betegek ingerlé­kenyen a tehetetlen, kiszolgálta­tott orvost hibáztatják. Nagy Zsuzsanna levele is bizonyítja, mennyire szétvertük az orvos­beteg kapcsolatokat, pedig ezek nélkül az orvoslás fabat­kát sem ér. Nagy Béla dr. üzemi körzeti orvos, Szolnok Ami sok, az sok! Nem vagyok ellensége a privatizációnak, de amit a napokban tapasztaltam, az már több a soknál, és nem hagyhatom szó nélkül. A szolnoki Kaleidoszkóp cég felvevőhelyén (a Centrum Áruház­ban) borítékra nyomható feladó fejlécet rendeltem. A fa nyomódúc­ra ragasztott bélyegzőért 650 forintot Fizettem! Pesti lakos koromban minőségi ellenőre voltam az akkor még egyedüli Bélyegzőkészítő Vállalatnak (Bp., VI., Lovag u. 16.), így tudom, hogy ezért a munkáért - 25 évvel ezelőtt - csak 35 forintot kellett fizetni. Bár romlik a forint, mint a másnapos gombapör­költ, de talán mégsem tizenkilencszeres sebességgel! Nem hiszem, hogy a mai kormány ebben a rablóhadjáratban - még ha kikiáltották is a szabadáras termelést - látná a gazdasági kibonta­kozást. Kis Miklós, nyugdíjas nyomdász Levél a Jézuskához Kedves Jézuska! Úgy ér­zem, nem szeretsz mindenkit egyformán, mert a szolnoki gyerekek (diákok) nem kap­tak karácsonyi „ajándékot”. A besenyszögi gyerekekre bezzeg gondoltál, akik a pol­gármesteri hivataltól 1000- 1100.-, a középfokú oktatás­ra járó diákok pedig 1700- 2000forintot kaptak írószer-, tanszervásárlásra. Félreértés ne essék, nem a besenyszögi­­ektől sajnálom a segítséget, sőt az lett volna az igazi, ha többet tudnak adni, de kérde­zem: a mi 'gyerekeink rosz­­szabbak? A nyugdíjasoknál is ko­pogtatsz - nem üres kézzel, s tőlük sem sajnálom, mert tu­dom, több jót, mint rosszat tettek életük, munkájuk so­rán. Tehát megérdemlik. De rólunk, a középkorosztályról - már teljesen megfeledke­zel?! Pedig mi a gyerekein­kért, a nyugdíjasokért dolgo­zunk, és ugyancsak semmi jóval nem dicsekedhetünk: rossz az egészségünk, fizikai állapotunk, kevés a pénzünk. Nekünk csak a munka jár? Igaz, személy szerint én most nem érdemiek jutalmat, mert rossz voltam: siettem volna dolgozni, de a PU 19-48 frsz. Skoda akadályozott, mivel közvetlen a garázsajtóhoz állt. (A lengyel piac közelé­ben lakom.) Hát mérgemben mind a négy gumiját kiszúr­tam. E bűnömet akkor el­mondtam az ügyeletes szer­kesztő bácsinak (XI. 24.), és kértem, írja meg az újságban, hogy mások is okuljanak az esetből, de nem tette meg. Re­mélem, neki sem viszel aján­dékot. És szerintem a polgár­­mesternek, a rendőr bácsik­nak, valamint a területet fel­ügyelőknek sem jár ajándék - noha ők sokat küszködnek, de kevesen vannak -, mert a lakóterületünk áldatlan álla­pota nem sokat változott. Jézuska! Tudod, ki érde­mel ajándékot? A feleségem. Azonban ő már kapott ebben az évben egy kis pénzt, 1000 Ft szakszervezeti segélyt. Sze­gény, lassan egy éve beteg. De ha 30 éven keresztül per­selybe rakta volna a szakszer­vezeti bélyeg árát, akkor ugye több is jutott volna neki?! Kérlek, jövőre jobban fi­gyelj a jókra és rosszakra! Ennek reményében kívánok békés ünnepeket és új évet. Hogy boldog lesz-e? - azt hi­szem, ezt még te sem tudod, Jézuska! Katona Mihály Szolnok Öröm a kenderesi iskolában Jól zárult a hét december 13-án Kenderesen, amikor az általános iskola minden dolgozója jutalom­ban részesült: mindannyian a 13. havi bérünket kaptuk kézhez. Munkánk ilyen mérvű elismerését azt tette lehetővé, hogy a helyi ön­­kormányzat és az általános iskola is körültekintően, megfontoltan gazdálkodott. Külön köszönet jár azért, hogy a képviselő-testület minden tagja egy havi tiszteletdí­ját ajánlotta fel az iskola tárgyi feltételéinek javítására. Végeze­tül megemlítjük, hogy a polgár­­mesteri hivatal munkánkhoz kö­vetkezetesen biztosítja a feltétele­ket, így a nevelés-oktatás terén egyre jobb eredményt tudunk elér­ni. Az általános iskola dolgozói Kenderes A békesség jegyében Szendrei Julikát visszavárják Mennyit ér a szülő kérése? - Egy család esete az iskolával címmel, december 2-i számunk­ban a kunmadarasi Szendrei csa­lád gondját tártuk a nyilvánosság elé. Emlékeztetőül csupán annyit, hogy a szülők második osztályos kislányukat - az állandósult szo­rongásai miatt - másik osztályba szerették volna járatni, azonban kérésüknek az iskola igazgatója nem tett eleget. Végül is átíratták a Tiszaörsi Általános Iskolába. A családnak azonban nem kis áldo­zatot jelent az ingázás, és ami súlyosabb: a történtek nyomot hagytak a lelkűkben. Az üggyel kapcsolatban a kunmadarasi polgármester, Ko­vács Ferenc leveléből idézünk néhány gondolatot, amit tulaj­donképpen a szülőkhöz, vala­mint a Kunmadarasi Általános Iskola igazgatónőjéhez írt. „A kislány jelenére és jövőjé­re vonatkozóan kérem a szülő­ket, hogy fogadják el a képvise­lő-testület javaslatát, mellyel a megbékélést kívánjuk elősegíte­ni, vagyis azt, amit kezdettől fog­va mindig hirdettem: békességet a magyarok között, békességet a cigányok között, és összetar­tást, megértést, békés együtt­élést. Képviselő-testületünk a de­cember 12-én megtartott rendkí­vüli ülésen véleményt formált a Szendrei szülők beadványával kapcsolatban, s Tóth Károlyné igazgatónő meghallgatása után a következő állásfoglalás szüle­tett: Annak ellenére, hogy a szü­lők az iskola hitelét, hírnevét rontották (vélt igazságuk újság­író által közzétéve, sajátos), a kislány bármikor visszajöhet a kunmadarasi iskolába - legyen az akár azonnal vagy félévkor, és folytathatja tanulmányait a volt osztályában. Ha a vitás kérdé­sekben nem tudnak megegyezni, az édesanya kérésére tegyék át a kislányt másik osztályba. Be­szélgettem a volt osztálytársai­val, akik elmondták: sajnálják, hogy elment tőlük a Szendrei Ju­­lika. Tudomásom szerint ugyan­így sajnálja ezt a kislány is. Az iskola vezetősége változatlanul bírja képviselő-testületünk bi­zalmát, oktató módszereikkel egyetértünk. Az, hogy ez az eset előfordulhatott, nem jelenti azt, hogy ebben az iskola vezetése vagy az illető pedagógus rosszat kívánt volna tenni.” Az idős emberek köszöneté Az Új Néplap nyilvánosságán keresztül szeretnénk köszönetét mondani a törökszentmiklósi polgármesternek, Szegő János úrnak, s mindazoknak, akik köz­reműködtek abban, hogy a 80 éven felüli, öreg emberek kará­csonyi csomagot kapjanak. Segí­tőinkre hálás szívvel gondolunk, és további munkájukhoz sok si­kert, jó egészséget kívánunk. A Táncsics-lakótelep öregjei Törökszentmiklós Követésre méltó Csodálatos és maradandó él­ményben lehetett részük a szol­noki Jósika úti óvodásoknak nemrég, amikor - az óvónők fel­kérésére - a Kodály Zoltán Ének­Zene Tagozatos Általános Iskola tanulói tartottak hangszerbemu­tatót. Óriási sikerük volt a kicsik körében, a kisfiam azóta is „rágja a fülemet” egy hangszerért. E ‘Eressz —ajánlva Emberség is van a világon! Idős, beteg asszony keresett fel levelével a szolnoki Széche­­nyi-lakótelep melletti Varjú utcából. Kedves Asszonyom! Az Ön panaszában nemcsak magát a tényt - hogy első osztályos unokáját kell kísérnie nap mint nap a messzi kilométerekre levő iskolába - találom szomorúnak, hanem talán ennél is szomorúbbnak, hogy bárkihez fordult, mint mondja, nem segítettek önnek. Mert mi az, amit ön kért, és mi az, amit kérésének indoklá­saként előadott. Egyszerű, ugye: önök hárman élnek Varjú utcai házukban: a lánya, az unokája és ön. A lánya beteg, nemrég súlyos műtéten esett át. öh idős asszony, nehezen jár, a hétéves unokát viszont.nem lehet egyedül elengedni a Délibáb úti isko­lába. Ezt megértem. Sem a környék közbiztonsági helyzete, sem a forgalmas zagyvarékasi felüljáró nem teszi ezt lehetővé. Mind­ezt, gondolom, ön is elmondta a környékbeli iskolákban, amikor oda szerette volna beíratni a gyenneket. Ennek ellenére vala­mennyi közeli iskola elutasította. Nos, jó hírem van az ön számára - de előbb érdemes néhány szót szólni a hozzá vezető útról. Beszéltem a Délibáb úti iskola igazgatójával, akitől arról értesültem, hogy már ő is közbenjárt igazgató kolleganőjénél az ön unokája érdekében az Ecseki úti iskolában. Az igazgatónő „nem!"-mel válaszolt neki. Nem is annyira figyelve"az önök rendkívüli helyzetére, hanem inkább a szabályokra, a körzetha­tárokra. mely szerint a Varjú utca a Délibáb úti iskolához tartozik, meg az onnan korábban kapott gyerekekkel kapésola­­tos negatív tapasztalataira. Szabály az szabály, s az igazgatónő nem hagyta magát a tények által zavartatni. Hja, hogy emberség is van a világon!? Van bizony, de van, aki csak a szabályozó elveket követi vakon és szolgaian, s abban az bizonyára nem volt benne, hogy emberségből tessék kivételt is tenni. Számomra is az tűnt logikusnak, hogy az Ecseki vagy a Rigó úti iskolában kell próbálkozni, és lám, csodák csodája, egy ajtóval arrébb - s ez már nem az Ecseki úti iskola, hanem a Rigó úti - az új igzgató, amint elmondtam neki az önök nehéz hely­zetét, azonnal igent mondott.- Na és a körzethatár? - kérdeztem.- Régebben is előfordult már, hogy emberségből segítettünk gyerekeken - mondta.- De ez. a gyermek a Délibáb úton Tolnai-módszerrel tanul, önök meg Lénárt-módszerrel dolgoznak.- Meg tudjuk oldani ezt is, segíteni fognak a kollegák a gyereknek, hogy átálljon erre a módszerre - mondta. Tetszik látni? Ha valaki magát az embert és a problémát nézi, akkor tud segíteni. Azok számára pedig, akik csak a szabályokig látnak, javas­lom bevezetni azt a szabályt, hogy időnként az emberiesség szabályzatát elővéve döntsenek, ha már önmaguktól erre nem képesek. És akkor ...! A szabály az szabály! Kedves Asszonyom! Kérem, mielőbb keresse fel a Rigó úti iskola igazgatóját, kinek emberségét én is köszönöm. IZoJLoÁ 5^ műsor keretében - az ismerteb­bek mellett - a ritkábbban hallott hangszereket is megszólaltatták, és olyan dalok csendültek fel, melyeket már az óvodások is jól ismertek, s így bekapcsolódhat­tak az előadásba. A tehetséges kis kamaszok között boldogan fedezték fel az ismerős arcokat, akikkel tavaly ebben az óvodá­ban játszadozhattak. Ezek a gye­rekek talán a többieknél is na­gyobb tapsot kaptak. Az óvodai zenedélután iga­zán követésre méltó. Dóra Szilveszter szülő Jászdózsán sok az idős ember, egyre többen fordulnak orvoshoz mozgásszervi betegséggel, ízületi gyulladásai, izomfájdalmakkal. Éppen ezért - dr. Jáger Mihály körzeti orvos kezdeményezésére és tervei alapján - a helyi egészségházban fizikoterápiás kezelőt alakí­tottak ki. A szükséges pénzt az önkormányzat és az Egészségügyi Minisztérium pályázatán nyert összeg biztosította. A négy kezelőfül­kében gal vánkezelőgép, interferátor, ultrahangkészülék és diady na­­mik kapott helyet. Felvételünkön Spányik Lászlóné körzeti ápolónő látható, aki el­végezte a szakasszisztensi tanfolyamot, s így szeptember óta már nem kell Jászberénybe utazniuk a helyi betegeknek fizikoterápiás kezelésre. Ez különösen ilyen hideg, nyirkos időben nagy előny. (Fotó: K. É.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents