Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)

1991-12-03 / 284. szám

1991. DECEMBER 3. Megyei tükör 3 Kamarák - önkormányzatok Együttműködésre ítélve r \ jeßyzetCapof^ A félreértett demokrácia A Magyar Gazdasági Kama­ra Észak-alföldi Regionális Bi­zottságának megyei vezetője, Kerékgyártó Imre tagja volt an­nak a küldöttségnek, amely nem­rég járt Reutlingenben. Ugyan­akkor a MGK belföldi kapcsola­tok főosztálya nemrég tárgyalta a kamarai tagszervezetek és ön­­kormányzatok kapcsolatának helyzetét. Mindez jó lehetőséget adott arra, hogy megkérdezzük: mi a szerepe a két ország kama­ráinak egy-egy szűkebb régió életében? Mint megtudtuk, Magyaror­szágon az elmúlt időszak tapasz­talatai egyértelműen arra utal­nak, hogy a helyi önkormányza­tok fokozatosan ismerik fel, hogy tevékenységük csak ható­körükbe tartozó vállalkozások­kal, illetve azok érdekképvisele­ti szervezeteivel együttműködve lehet eredményes. Számos példa bizonyítja, hogy települési ön­­kormányzatok vezetői kezdemé­nyezték, illetve támogatták vá­rosi gazdasági kamarák létrejöt­tét. A működő városi kamarák szervezetileg is bekapcsolódnak a képviselőtestületek munkájá­ba, részt vesznek a döntéselőké­szítésben, érdemben befolyásol­ják a vállalkozások működési feltételeit érintő önkormányzati döntéseket és segítik az önkor­mányzatok tevékenységét. Ki­bontakozóban vannak az önkor­mányzatok és a városi gazdasági kamarák közös kezdeményezé­sével szerveződő helyi gazda­ságfejlesztési tevékenységek, szolgáltatások. A városi kama­rák és a helyi önkormányzatok közötti érdemi együttműködés megalapozhatja az adott térség gazdasági fejlődését elősegítő, vállalkozásbarát környezet meg­teremtését és a vállalkozásokat segítő tevékenység kibontakozá­sát. A német tapasztalatok egyér­telműen alátámasztják a fentie­ket. A helyi ipar letelepedésében végső soron az önkormányzat dönt. A kamara javaslatokat tesz, részt vesz az előkészítő munkában, a terület hasznosítá­sát előkészítik. A reutlingeni ta­pasztalatok azért is érdekesek, mert Szolnokhoz hasonlóan ott is feladat lehet a szövetséges lak­tanyák területének hasznosítása. Németországban mindennek persze hagyománya van, kiépült a rendszer, s minthogy a kötele­ző tagság miatt mindenki tag, így a kamara képes régióban gon­dolkozni. A kamara a vállalkozók listá­jának közreadásával is segíti az eligazodást. Nálunk mindez hosszabb időszak eredménye le­het. Szolnokon még nem létezik városi kamara, az önkormányzat is még csak a szándék megfogal­mazásánál tart a munkáltatói szervezetekkel való együttgon­dolkodás szervezetté tételében. A jövő útja viszont, miként a német példa is bizonyítja, a szo­ros együttműködésé. F. I. Mire elég a segély? Nézzék el nekem, de nem tudom, mit jelent az, hogy demokrácia. Valamikor, ifjúkori önbizalom­mal, tisztánlátásom vélt tudatával hittem még, hogy tudom. Természetesen nem az, amiben éltem, amire egy jól ismert jelzőt aggattak, hanem valami egé­szen mást: valami tisztát, valami igazságosat, vala­mi paradicsomi állapotot, valamiféle közbékét, köz­jót - így utólag már nehezen tudnám összerakni. Nézem az értelmező szótárt, s ha hinni lehet a múlt rendszerben kiadott kötetnek, akkor a demokrácia azt a politikai rendszert, államformát jelenti, amely­ben a hatalmat formailag az egész nép, valójában valamely osztály gyakorolja. Engem legfőkébb a formailag zavar. Zavar akkor, ha a mi demokráci­ánkra (az újszülöttre) gondolok, hisz majdnem egy­folytában arról győzködnének, hogy ez nem formai, hanem tényleges, legitim, igazi s a többi. A „valójában valamely osztály ”-lyal is gondban vagyok. Melyik lenne az éppenséggel „aktualice’ ’? Ezt is el-elfelejtik velem közölni - általában. Van, aki bevallja a polgárságot (a még nemigen létezőt), mint az általa preferált és képviselt társadalmi réte­get. De a szomorú helyzet (számomra szomorú) az, hogy a legtöbb párt kalapjába minden osztály bele­fér (kinyilatkozásaik szerint), akárcsak a demokrata szó (lásd: szabad-, szociál-, keresztény-, fiatal de­mokrata és fórum; és ahol a névben nem szerepel, ott is hemzseg a milyenségük ecsetelésekor). A nép hangja, a nép akaratából, a nép nevében, a nép felhatalmazásából - hallom csaknem minden­fajta vezető politikustól majdnem mindennap, és hallom az állampolgártól is különböző alkalmak­kor. Hallom, hogy a demokrácia szellemében acsar­­kodnak. Hogy majdnem mindenhol (a sajtó - tiszte­let a kivételnek - ebben vezet) nyálat fröcskölnek egymásra, magyarán köpködnek az emberek. Olvasom is néha, hogy demokráciánkban a leg­fontosabb dolog a másik kicsinálása, mert „most már szabad, most már lehet”. Arról értesülök (mostanság gyakrabban), hogy többeknek a demokrácia (az új) a régi fejek hullá­sával kezdődik (és talán végződik). Hallom, néme­lyek akasztani akarják X.-et, Y.-t. Látom, közben habzik a szájuk. Mondják, a minden másra tehetségtelenek a leg­harsányabb demokraták, akik ennek a jegyében sze­reznek hatalmat és vagyont, nyírnak ki másokat, hozzájuk hasonlókat, velük egy brancsból valókat. Már szinte nincs párt belharc nélkül (mint kará­csony Corvin nélkül), szakad ez is, az is, cserélőd­nek a vezérek - demokratikusan. Mesélik, a tekintélyelven kormányzó párt egy­más után bocsátja el külügyminisztériumi államtit­kárait, a Nemzeti Bank elnökét és saját, nemrég alapított lapja főszerkesztőjét. Hallom, látom, tapasztalom: „vasba veretjük az IKV-t”, „én tömegeket viszek ki az utcára”, „húz­zák meg a gyerekem tanítójának a fülét”, „váltsák le a minisztert”, „maga hazug”, „maga gaz­ember’ ’, „adják vissza”, „adják ide ”, „vegyük el ”, „foglaljuk vissza’ ’... - mert „most már demokrácia van”! Magyarázzák, hogy ez természetes jelenség ennyi év diktatúrája (proletárdiktatúrája) után, hogy magától értetődő az indulatok vulkánszerű kitörése. Az indulatot még értem, a demokráciával való tár­sítását már kevésbé. Jelzők nélküli demokráciát hirdettek meg nem­rég. No, ez jelzős. Azt hiszem, tudom, melyik az a jelző. A félreértett. De hogy mi az a demokrácia, immáron gőzöm sincs. Molnár H. Lajos Zord valóság az önálló életkezdés Szinte megoldhatatlan probléma napjainkban az élet­kezdés, a lakáshoz jutás még a tanultabb, ügyesebb, a szülői támogatás valamilyen formáját élevező fiatalok számára is. De mihez kezdhetnek magukkal - nagykorúvá válásukat követő­en - azok az állami gondozot­tak, esetleg enyhe fokban értel­mi fogyatékosok, akiknek úgy pottyan az ölükbe ez a fajta nem várt, önfenntartást ki­­kényszerítő felnőttség, mint ahogy „Az istenek a fejükre es­tek” című filmben a repülőről ledobott kólásüveg pottyant a benszülöttek fejére: nem tud­tak mit kezdeni vele. És nem­csak azért, mert az önálló élet­vitelre helyzetüknél fogva nem mindegyikük alkalmas - első­sorban azért, mert az albérlet, a ruházkodás, a puszta létfenn­tartás pénzbe, egyre több pénz­be kerül. Van ugyan egy tör­vényes segélyezési lehetőség - amiről a közvélemény nem so­kat tud - az élet zúzdájába ki­kerülők megsegítésére, de va­jon ez mire elég? Erről kérdeztük Rozen­­berszky Lászlót, a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatóját.- Törvényes lehetőséget az önálló letkezdés segélyezésére a 7/1978. sz. rendelet biztosí­tott először. A probléma az volt, hogy eleve csak annak ad­hatott a GYIVI segélyt, aki munkába állt, beilleszkedett, és úgymond már „bizo­nyított”. Azonban nagyon sze­rény, 5-20 ezer forint közötti összeget lehetett csupán adni.- Ez a pénz - gondolom - a kezdeti kiadásokra, a felruház­kodásra el is ment. És a lakás...?- A nagykorúak kis részénél egyedi utánajárással, kapcsola­tok alapján sikerült biztosítani. Később a költségvetésben egy­re több pénzt tudtunk elkülöní­teni, póthiteleket igényeltünk, így az elmúlt öt évben az egy főre juttatott átlag 18 ezer fo­rintról 78 ezerre emelkedett. A 21/1989-es rendelettel a merev jogszabály is rugalmasabbá vált. 1985 óta hatvanketten kaptak segélyt, amelynek összege esetenként elérte a 100 ezer forintot is.- Ne haragudjon, de ez sem sok a mai lakásárak mellett...- Az utógondozás során ösz­tönzünk saját megtakarítások­ra, többen telket vásároltak, kis lakást vettek, a szülő vagy test­vér házát bővítették egy szobá­val, örökölt vagy kapott szük­séglakást felújítottak. Termé­szetesen csak nagyon szerény megoldásokhoz nyújt segítsé­get ez a pénz. De bútor és tartós fogyasztási cikkek vásárlására is jól felhasználható.- Hogyan gazdálkodnak ezek a fiatalok? Merthogy má­soknak sem mindig sikerül ez.- Mi is ezt tapasztaljuk, a volt állami gondozottak egy ré­sze sem képes erre. Segítségre szorulnak! Egy bizottság ítéli oda a segélyt az azt kiérdemlő­nek, rendelkező levél formájá­ban. A pénzt csak kettős alá­írással, az utógondozója tudtá­val - általában vele együtt - ve­heti fel. Az 1990-ben beveze­tett alanyi jogú családi pótlék­kal jelentősebb összeghez jut­hatnak nagykorúságukra a gondozottak. Ezért már 13-14 éves korukban tudatosítjuk ve­lük, hogy még évekig kaphat­ják a családi pótlékot - amit összegyűjtünk nekik -, ha to­vább tanulnak. Ahol remény van, ott a családot kell alkal­massá tenni a gondozott visz­­szafogadására. Ahol nincs szü­lő, vagy van, de lemondott a gyermekről, esetleg megfosz­tották a szülői felügyelet jogá­tól, ott az önálló életvitelre kell felkészíteni' a fiatalt. Ennek csak egyik - természetesen fon­tos - eszköze az önálló életkez­dési segély. Cs. J. Egy korszak nyugdíjba vonult? A napokban két lehangoló levelet kaptam, mind­kettőt falusi pedagógus írta. Az egyik feladója egy nyugdíjas hölgy, vele azt hittem, őszintén beszél­gettem egy községben, hisz kedélyesen váltunk el, búcsúzóul is felemlegetve a közös ismerősöket. Másnap aztán levél érkezett tőle, melyben arra kért - de inkább utasított, hisz a sorok között fenyegetés bujkált -, hogy meg ne említsem egy esetleges újságcikkben a nevét! Mert. . . nem. Én a levelét egy pszichológusnak adtam volna át, hisz tele volt az a néhány soros írás sötétlő szorongással. Ha ez egy állandó életérzés, akkor tanítványai AIDS-ví­­rusként hordják mai napig is magukban. Később egy iskolaigazgató keresett meg vonalas irományával. Nem, nem a füzetlap volt vonalas, amelyre betűit vetette, hanem az írás maga. Ottjár­­tamkor az iskoláját a hátsó traktus felől közelítet­tem, s ezt nehezményezte a direktor. De hogy! A válasza íródhatott volna 1953-ban, anno Rákosi apánk érájában, de nem, nem akkor íródott, ma vetették papírra. Míg az első levél megrázott - ezen elszömyülködtem. . És végiggondoltam falusi oktatásügyünk hely­zetét. Hogy a témában némiképp kompetens va­gyok, felemlítem évtizedes pedagógusmúltamat, amit örökség gyanánt apámtól kaptam, egyszóval úgy érzem, nem idegen terepen mozgok. Bár több mint két évtizede elszakadtam az iskolától, abban bíztam, hogy azért történt azóta egy s más a közsé­gek oktatási intézményeiben. Például azok az igaz­gatók, akik a hadifogságban felszedett „gavarity poruszkit” egy nyáron diplomára váltották, nyug­díjasok vagy azon is túl az égi katedrákon oktatnak, így velük egy korszak vonult nyugállományba. He­lyetteseikről, akik hű kiszolgálóik voltak, úgy hit­tem, elsöpörte a népharag. A gyerekek pedig nyílt gondolkodású, demokratikus érzelmű, szakmailag kikezdhetetlen tanítóktól, tanároktól kapják az új­fajta élethez az új útravalót. Mondom, én ezt így gondoltam, s titokban még remélem is, hogy e két levél, mely egészen másról árulkodik, bántó kivé­tel. Ugyanis egy rendszerváltás során az uralkodó V ____________ párt egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy az iskolák atmoszférájára ne figyeljenek oda. Akié az ifjúság, azé a jövő - mondta valahol valaki. Akárki mondta, igaza volt. Megkeseredett, odakoz­­mált, hátrafelé sandító iskolavezető egymaga képes egy egész tantestületet megrontani. Mert sajnos a pedagógus napjainkig kiszolgáltatott abban a mik­rokozmoszban, amelyet az igazgató mozgat. Szol­gálati lakással, jutalommal, osztály főnökséggel, napi közhangulattal teremthet elviselhetetlen lég­kört egy kipécézett pedagógus számára az igazgató, ha olyan. Éhhez valamikor asszisztált a járási meg a megyei tanács, most az önkormányzatok a ke­nyéradói az iskoláknak. Mára azonban nyilvánva­lóvá vált, hogy a rendszerváltást ebben az irányító szférában sikerült elbliccelni. Sok helyütt maradt a régi tanácselnök polgármesterként, és maradt hű elvtársi komája az iskolaigazgató. Tessék mondani, az innen kikerült gyerekek mit érzékelnek az új kor szelleméből? Nem beszélek most közép- és felsőfokú iskolá­ról, sem városi intézményről. Mindössze „a falusi általánosokért” aggódom, mert attól félek, itt a naptárt úgy lapozták tovább, hogy egyszerűen el­­siklottak a frissen beírt piros betűs ünnepek fölött, így a magyar falu mitől lenne más, mint teszem azt a rendszerváltás előtt. A kormány is érzi, hogy a községi iskola falai mögött közel sem pezseg úgy az élet, mint szeremé. Az oktatási törvénytervezetben már olyan kitétel is szerepel, hogy a köztársasági megbízotti intézmény mintájára területi oktatási központot hoznának lét­re, melynek három megyére lenne rálátása, és hoz­zájárulása kellene egy-egy igazgató kinevezéséhez, így érvényesülhetne a kormányzati akarat, s talán az iskolák falai között megrekedt áporodott levegőt friss fuvallat válthatná föl. Legyen így, vagy másként, ám ne feledjük: akié az ifjúság, azé a jövő! Palágyi Béla AII. világháború áldozataira emlékeztek Tiszakürtön Tiszakürt és Cserkeszőlő lakosai közös emlékművet állítottak a II. vi­lágháború áldozatainak emlékére. Tegnapelőtt a tiszakürti református templomban megtartott kegyeleti mise után a Hősök terén rendezett ünnepséget dr. Harangozó Elek, Cserkeszőlő polgármestere nyitotta meg, majd a Honvédelmi Minisztéri­um képviseletében Erdős László ez­redes mondott avatóbeszédet. Az emlékmű felszentelése után helyez­ték el a kegyelet virágait, majd Tóth András, Tiszakürt polgármestere kö­szönetét mondott mindazoknak, akik pénzükkel, munkájukkal járultak hozzá az építéshez. Fotó: KÉ Megjelent a Repülési lexikon Megjelent a kétkötetes Repülési lexikon - jelentették be az Akadé­miai Kiadó hétfői sajtóbemutató­ján. A Repülési lexikon jubileumi kiadvány: Otto Lilienthal száz év­vel ezelőtt hajtotta végre az első sikeres siklórepülést, hatvan évvel ezelőtt pedig Endresz György és Magyar Sándor repülte át az Atlan­ti-óceánt. A téli könyvvásárra meg­jelent könyv szerkesztése három és fél évvel ezelőtt kezdődött meg, a csaknem 5000 szócikket 53 szerző írta. A lexikon átfogja a repülésel­méleti, a repüléstörténeti és -techni­kai témaköröket, bemutatja a sport­repülést, a légi közlekedést, a kato­nai repülést, a repülőgép-tervezést és -gyártást, ismerteti a repülés föl­di és légi kiszolgálásával kapcsola­tos tudnivalókat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents