Új Néplap, 1991. december (2. évfolyam, 283-305. szám)
1991-12-19 / 298. szám
4 1991. DECEMBER 19. Kik állnak az iskolakonyhák privatizációja mögött? Az Új Néplap december 13-án és 16-án is foglalkozott az iskolakonyhák helyzetével. De kérdezem én, milyen helyzet az, hogy az önkormányzat nem tudja visszavenni a kényszerrel bérbe adott tulajdonát? Ki akar és ki fog itt parancsolni? A megyeszékhelyen már öt nagy konyha részvénytársaságban van. Miért? Mert el kell tartania a veszteséges egységeket. Ez talán fér dolog? Mit gondolnak, hogyan jut vissza a nyereség (mert még van) a helyére? Hát sehogy sem! Ugyanis elnyeli a feneketlen zsák . . . Miért engedi ezt az önkormányzat, de miért engedik az iskolaigazgatók, a pedagógusok, a szülők?! Elég volt a konyhák kizsákmányolásából az elmúlt tíz-tizenegy év alatt, mióta a vendéglátó kezében vannak. A dolgozók éhbérért, a konyhavezetők minimális juttatásért dolgoznak (a konyhák lerobbant állapotban, csak toldozgatják, foltozgatják). Bezzeg nem így a központban, ahol az irányítók juttatása a többszörösére emelkedett. Emlékeztetném azokat, akik nem tudják, hogy 11 évvel ezelőtt a vendéglátónak „központi utasításra’ ’ kellett átvennie az iskolakonyhákat - a vállalat forgalmának növelése, a zuhanó ételforgalom szépítése, a nyereség folyamatos biztosítása érdekében. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Ki privatizálja majd a kisebb, űn. veszteséges konyhákat, amelyeket már kft.-be menekítettek? A vállalat vezetői - egy kis látszatlicitálás után - könnyedén, potom áron - személyes tulajdonukba vehetik, így a politikai hatalmukat már át is mentették gazdaságiba. Nem hagyhatjuk, hogy a végtelenségig érvényesüljenek az önös érdekek, nincs szükség arra, hogy egy végnapjait élő vendéglátó-vállalat így tartsa fenn magát - gyermekeink kárára! Azok az önkormányzatok, akik időben ébredtek (pl. Kisújszállás), már visszavették konyháikat, így közel egymillió forint nyereség marad a zsebükben - éves szinten -, amit a bérek és a konyhák felszereltségének javítására fordítanak. P. A. Szolnok Több helyen kiiktatták a fűtést Az évek óta tartó fűtési problémám újabbal szaporodott. A szolnoki, Ragó A. út 18. számú ház előcsarnokából és a pince egy részéből kiiktatták a fűtést, ennek következtében - a páralecsapódás miatt - penészedik a fal, vizesedik a szőnyeg. Az elmúlt évben is kértem, hogy szereljenek föl egy nagyobb radiátort, mert a földszinti lakás végtelenül hideg, de azzal utasítottak el, hogy a fűtési rendszert nem lehet megbolygatni. Ezzel szemben döbbenten tapasztaltam, hogy mégiscsak lehetséges: fölszerelni nem, de leszerelni igen. A társasház alapszabálya kimondja, hogy átalakítási munkát csak a lakógyűlés határozata alapján végezhetnek, ugyanakkor azt is kimondja, hogy olyan határozatot nem hozhatnak, amely egyetlen lakó érdekét is sérti. Nálunk pedig ez történt. Súlyos beteg, mozgássérült vagyok, a hideg lakás állapotom rosszabbodásához vezethet, amit csak úgy tudok kivédeni, ha vásárolok egy digitális fűtőberendezést (ára 5000 Ft, teljesítménye 1500 W), de akkor hol van az energiatakarékosság? Egyébként a lakók olykor a gáztűzhelyet használják fűtésre. Kinek jó ez? Fölmérték-e már, hogy megfázás miatt hány gyerek kerül kórházba, hány szülőnek kellett otthon maradnia táppénzen, hány idős ember életét keserítik meg? - pedig nekik már tisztelet és szeretet járna ... Nem engedhető meg, hogy a magasra emelt fűtési díj fejében is dideregjenek a lakók! Nagy Margit Doktor úr, ne így! Az orvosok többsége lelkiismeretes, munkáját szolgálatnak érzi, de sajnos olykor az ellenkezőjét is tapasztalhatja az ember. A szóra érdemes eset december 12-én történt. A vízügyi szakközépiskola kollégiumában éjszaka több diák rosszul érezte magát, s bár kollégáimmal elláttuk őket, a reggeli ébresztő után - háromnegyed hétkor - úgy ítéltem meg, hogy tíz-tizenöt tanuló mindenképp orvosi ellátásra szorul. Az ügyeletre telefonáltam, ahol a még szolgálatban lévő orvos előbb letagadtatta magát, majd mégis átvette az asszisztenstől a kagylót: leszidott, hogy miért akkor hívom, amikor lejárt a munkaideje ... Végül is kijött, ellátta a beteg tanulókat. Ami pedig a sértő, gúnyos hangnemét illette, arra még rátett egy lapáttal: megdicsért, hogy úgy éreztem az általa mondottakat, aminek valójában szánta. Doktor Úr! Kifogásolható viselkedésére sem a fáradtsága, sem az anyagi helyzete nem mentség. Talán a nevét is emiatt felejtettem el, de nem így diákjaink legkedvesebb orvosáét, akit dr. Ormoshegyi Ernőnek hívnak, s akinek a magatartása Ön előtt is példaként állhat. Nagy Zsuzsanna kollégiumi nevelőtanár Szolnok Bízzuk az igazmondó történészekre „Az igazmondó történészek majd számot adnak . . .” című, Tolnai Antal december 16-i levelére adok választ - néhány gondolatban. Természetesen nem vettem rossz néven Tolnai úr más véleményét a volt kormányzóról - mint ahogy azokat a véleményeit sem, amiket több (nem általam írt) cikkre válaszolt, de én sem értettem vele egyet. Elhiszem, hogy ön előtt hamisan cseng - és nem is szereti hallani - az „agymosást”, de ez a rideg valóság. Ezt már százmilliók tudják! Mert hazugságokkal, démoni csalárdságokkal szédíteni, a diktatúrák igazát bizonyítani - kényszerítő eszközzel, így többek közt agymosással is lehet. Ennek következménye, hogy még mindig sokan félnek az igazság kimondásától! Ön 1919 vérbe fojtását említi, nem Kun és Szamuely népirtó terrorhadjáratát, aminek következménye volt a „fehérterror”. Sajnos a bosszú bosszút szül. Egyetértek a Néplap ugyanebben a számában megjelent „Nem lehet vendetta” című cikkel. (A vérbosszú nem vezet sehová.) De ebben Ön is olvashatta,, hogy a szolnoki „gurítónál” sok ártat-A szerkesztőség postájából lan embert lőttek agyon Szamuely terrorlegényei. Nem érti, hogy mit neveztem buktatónak 1919 után? Tisztelt uram! Azt a példa nélküli, egyedülálló országcsonkítást, aminek következtében sok millió hazánkfia és leszármazottaik kerültek idegen hatalmak által „.modern rabszolgasorsba’ ’ - mind a mai napig. És az az egymást marcangoló, nagyhatalmak közti vergődés, amiben maroknyi nemzetünknek része volt - talán nem buktató? Ha Horthy széthulló nemzetünk megmentésére tett kísérletei ön szerint siralmas és vérszomjas nacionalizmust jelentettek, akkor bizonyára elvhű internacionalista - aki nemcsak velem, hanem Jelcin sok évszázados Oroszországának újjáalakító gondolatával sem érthet egyet. A történelmet csak ideig-óráig lehet elferdíteni, a tény marad. Az is, hogy Horthyt akaratán kívül rángatták bele abba a világégésbe, amelyből ő az első pillanattól kezdve kiutat keresett - és az is, ami személyét a II. világháború után illette; ami egyeseknek talán nem tetszik, hogy a nagy perben tanú volt, és nem vádlott. Csakhogy e per eredménye nem „agymosott” kommunista szellemben fogant, sztálinista eszméktől sugallt koncepciós elgondolás, hanem a tényékét feltáró és bizonyító, igázságos bírói ítélet alapján jött iétre. Népünk nagy többségének és a jövő generációjának fülében pont az Ön által közölt gondolatok csengenek hamisan. Kérem, ezért ne haragudjon, s ha kívánja, időt szakítok rá, hogy bebizonyítsam, és e téma megvitatásában is személyesen állok rendelkezésére. Azt gondolom és mondom én is, hogy „Az igazmondó történészek majd számot adnak...” Guth Sándor Tízre emelkedett azoknak a barokk stílusú szoboralakoknak a száma, amelyek közül az elsőket egy héttel ezelőtt nyomdaépítés közben találtak a munkások a szegedi alsóvárosi ferences kolostor melléképületében. Előkerült egy olyan alak is - sajnos fej nélkül -, amelyről feltételezhető,, hogy azonos az 1934-ben még a templom előtt álló Máriával. (A Szent István felajánlja a koronát Máriának kompozíció annak idején nyomtalanul eltűnt, és hasonló sorsa jutott A szeplőtlen fogantatás című szobor is.) MTI-fotó: Németh György Hozzászólás cikkeinkhez Tisztázzuk a félreértést Örömmel olvassuk a szajoli iskolai és községi sporttal kapcsolatban megjelenő cikkeket, tudósításokat. A „Kocsmázás helyett edzések” című, december 9-i írás egyik mondata azonban félreérthető. így szól: „Külön örömmel újságolták a gyerekek, hogy Józsi bácsi nem késik el az edzésekről, nem úgy, mint korábban egy másik tanár bácsi, akit időnként a kocsmából kellett átráncigálni...” Férfi pedagógus az iskolai DSK szakosztályaiban nem vezet és nem is vezetett edzéseket. Olyan tanár bácsi tehát, akire a mondat utal, nem volt és jelenleg sincs az iskolában. (A gyerekek a korábbi edzőt bizonyára tanár bácsinak hívták. A szerk.) Wesniczky Antal iskolaigazgató, Szajol Mit is akar valójában a Monopoly csoport? A Monopoly Klub december 6-i eszmecseréjéről V. Sz. J. tudósítása újabb ékes bizonyíték arra, hogyan lehet a tudatos torzítás és csúsztatás eszközeivel az olvasók dezinformáltságát folyamatosan biztosítani. Már az idézőjelben megjelenített, kiemelt főcím szemléletes példája az újságírói elfogultságnak. (Ezúttal a Monopolyval szemben.) A „Csak a sajtó röptét rémes kacsákat” ugyanis egyszerűen el sem hangzott. Halász István nem idézőjelesen használta a „hazug” sajtó jelzőt, hanem egyértelműen, konkrét cikkekkel kapcsolatban bizonyította, az adott újságíró hazudik. Elég nagy baj, hogy ennek a nyilvánvaló jelenségnek tere van a szabad magyar sajtóban, egyes újságírók etikai normája még annyira sem fejlődött ki, amennyire igényelnék elsősorban önmaguktól a tényszerű, pontos tájékoztatást. Feltételezzük, a rendezvényre eljött vállalati vezetők eddig sem voltak idegesek a Monopoly miatt. Nem e csoport tagjai azok, akik veszélyesen szélsőséges, demagóg követeléseikkel „bosszantanák” a gazdasági vezetőket. Programjuk leglényegesebb pontja az, mely szerint tulajdonos nélkül senki nem tárgyal komolyan az állami vállalatok privatizálásáról. Ebben mindenki egyetértett. Terveik szerint a gazdasági társasággá alakulás és a privatizáció között ideiglenesen hoznának létre ún. kvázitulajdonosokat, vagyonkezelő holdingokat. Ugyancsak fontosnak tartja a Monopoly csoport egy olyan érdekvédelmi fórum kialakítását, amely az átalakulás és a privatizáció folyamatában mind a munkavállalók, mind a munkaadók érdekeinek képviseletét felvállalná. Erről pl. V. Sz. J. teljesen elfeledkezett. Arról sem szólt, hogy a Monopolynak ez a koncepciója valamiféleképpen - részben - kezelné a mind széles körűbbé váló munkanélküliséget. Nem gondoljuk, hogy rendezvényünkkel a megjelent gazdasági vezetőkben növeltük volna a bizonytalanság érzését. (Ha karácsony előtti kesergő Vajon eljut-e mindenkihez az a kis pénz? A történet december negyedikén kezdődött. A kormány javasolta a parlamentnek, hozzon határozatot a nyugdíjasok egyszeri, év végi juttatásáról. Pontosan úgy szólt a javaslat, hogy minden olyan nyugdíjas kapjon 1600 Ft-ot, akinek a nyugdíja nem haladja meg a háromszoros legkisebbet, azaz a 15.600 Ft-ot. A parlamenti képviselők közül sokan - leginkább a szociális bizottság tagjai, s köztük is Csehák Judit (tán vezeklésül a nyolcvanas évek nagy hatalmú miniszter asszonya), szóval ők fontolgatták, és december ötödikén előálltak egy változtatással. Kapjanak valamivel többet, de csak azok, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 10.400 Ft-ot. A javaslatot előterjesztő még azt is elmondta a T. Ház megnyugtatására, hogy a nyugdíjintézet ki tudja utalni, a Magyar Posta pedig még karácsony előtt kézbesíti. így az Országgyűlés határozott: a 7000 Ft-nál kevesebb nyugdíjakra 2500.-, ezen túl, de a 10.400 Ft-ot meg nem haladókra 2000 Ft-ot utalnak, és a rokkantnyugdíjasok, a gyesen lévő kismamák, valamint a házastársi pótlékban részesülők is kapnak a társadalombiztosítás pénzéből. Volt, aki haragudott - többnyire a kis év végi segélynek felfogott pénzből a változás miatt nem részesülők -, de mindenki elkönyvelte, hál’ Istennek, lesz kalácspénz, karácsonyi ajándék a kisnyugdíjasoknak, a legjobban rászorulóknak. Ők meg - nagy naivan - már terveztek is, mire futja a rendkívüli összegből. December 11-én, amikor a parlament már rég a költségvetési vita közepén járt, robbant a bomba. A rádió, a tévé, a lapok hírül adták (szomorú, hogy többnyire kommentálás nélkül), a nyugdíjasok aligha kapják meg az idén a kis pénzt, legjobb esetben is csak karácsony után, de lesznek, akik csak január közepén. Ez rossz nap volt másfél millió embernek, sóhajok és átkok szálltak az ég felé. Mintha nem érne annyit a pénz ünnep után, mint előtte. (Tényleg nem ér annyit, aki nem hiszi, próbálja ...) December 12-én reggel a NAP-kelte műsorában megszólalt Bálintné Füleki Jolán, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője, s elmondta: Az Igazgatóságon december ötödiké óta éjt nappallá téve dolgoznak, hiszen másfél millió postai utalványt kell továbbítani. Tárgyaltak a postával, s megállapodtak, december 19-én átadják az utalványokat. A posta úgy döntött, hogy ünnepnapon is dolgoznak majd a kézbesítők, hátha sikerülne mindenkinek még az ünnep előtt átadni a pénzt. Az igazgató elmondta, lehet, csak a nyugdíjasok nyolcvan százalékához jut el karácsony előtt. Mindez nem a nyugdíjfolyósítók hibája, s remélem, a nyugdíjasok is így vélik. Még csak nem is az előre elhatározott összegeket, összeghatárokat megváltoztató képviselőké. Egyszerűen a törvényhozóé, a határozatot későn, december 4-én benyújtó kormányé. Sajnos, nem az első hibája. Mint ahogyan az sem, hogy a mindig bércig Juhász Judit kormányszóvivő káprázatos mosolyával december 12-én este azt közölte a tévé előtt ülő országgal: igen, az egyszeri kiutalások lehet, nem jutnak el idejében minden címzetthez, de a december havi nyugdíjak kifizetése két héttel a szokásos határidő előtt megkezdődött. Juhász Judit ugyanis nem tudja - vagy csak elfelejtette? -, hogy ez minden évben így van, s aligha vigasztalja meg a kesergő-nyomorgó nyugdíjasokat. Tessék már mondani, mindez kit érdekel - a nyugdíjasokon kívül? lenne olyan, aki emiatt a beszélgetés miatt bizonytalanodott el, tényleg jobb, ha leköszön.) Meggyőződésünk viszont, felelősen gondolkodó országgyűlési képviselőknek egyszerűen kötelességük az ilyen eszmecseréken való részvétel, a hozzáértő, nagy tapasztalattal rendelkező vállalatvezetők véleményének közvetlen megismerése, azok felhasználása programjaik fejlesztéséhez. Az, hogy maguk a vállalatvezetők talán bizonytalanul fogadták-kezelték (eddig) a Monopolyt, köszönhető annak a sajtónak, mely ez ügyben - ellentétben a monopolys képviselőkkel - nem első kézből kapott információk alapján dolgozott. Biztató, a megjelent gazdasági vezetők vették a lapot. Erre legjobb bizonyíték, hogy egyikük meghívta a Monopoly Klubot, szervezzük meg náluk a következő rendezvényt - közvetlen közelről bemutatva egy tisztességes átalakulást. A Monopoly Klub elfogadta a meghívást. A januári rendezvényünkön természetesen szívósén látott vendég V. Sz. J. újságíró - hátha másodszorra megérti, miről van szó. Addig is - cikkünk honoráriumát felajánljuk az újságírók közgazdasági továbbképzésére hogy a MÚOSZ etikai bizottsá gát megkíméljük az ilyen ügyel kivizsgálásától. Demeter Miklósné s. k Nagy Gábor s. k * * * Hát... Ha ez nem tűnik elbi zakodottságnak, én azt javasol nám, mégis fogadják el a hono ráriumot. Szerény közgazdaság ismereteim - nekem sem - enge dik meg, hogy ökonómiailag ra cionális (ez nem magyarul van érvekkel támasszam alá vélemé nyemet. Ötletemet csupán az su gallja, ebből a pénzből talál majd futja egy december 7-i Ú Néplapra. Ott majd újraolvas hatják a Monopoly rendezvé nyéről írt tudósítást. Új(-régi) az értelmezést zavaró beidegző déseik leküzdésére persze a ho noráriumi forintok kevesek lesz nek, mint ahogy a vállalatveze tők önök által feltételezett nyu galmának bizonyítására sem fut ja majd belőlük. Elismerem, „macskaköröm aggató” írásuk közlése elsősor ban újságunknak jó befektetés. V. Sz. J Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
