Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-07 / 262. szám

Hazai körkép 1991. NOVEMBER 7. Van-e, lesz-e falusi turizmus? Etelka néni (a nagybani tájháztól): „Mindegyiknek más a hangja” Többen úgy tartják szá­mon a turizmust, mint a vi­dék fejlődésének egyik jelen­tős lehetőségét. Különösen most, a „vállalkozások korá­ban” kellene élni ezzel, hisz - siker esetén - nem kétséges a kedvező gazdasági és társa­dalmi változás. Megyénknek is vannak olyan természeti adottságai, melyek indokolt­tá teszik a turizmus fejleszté­sének gondolatát. Szétné­zünk majd szőkébb pátriánk más vidékein is, egyelőre a Tisza-tó és a Hortobágy kör­nyékén szemlélődtünk. Abádszalók Abádszalókról már érkeztek a nyár folyamán a fellendülésről szóló hírek, az idény lejártával azt kérdeztük Soós Tibortól, a Tisza Tours szolnoki idegenfor­galmi hivatal által működtetett abádszalóki kemping vezetőjé­től, milyen a „zárszámadás”.- Ez az év nagyon jól sikerült - válaszolja a kempingvezető -, és arra is megvan a remény, hogy jövőre még sikeresebbek le­szünk. Bár sok új vállalkozó je­lent meg az üdülőhelyen, és szo­katlan volt a vendégeknek, hogy a strandon fizetni kell a belépé­sért ... Mi is fejlesztettünk, egy új épületkomplexumunk készült el, alul van a fogadóhelyiség és egy nagyon korszerű étterem, fe­lül a panzió, 14 két- és három­ágyas, pótágyazható szobával. Közvetlen mellette egy kétpá­­lyás, automatikus, abszolút mo­dem tekéző, kiegészítve tusoló­­val, új szociális blokkal. Az egész mintegy ötvenmilliós be­ruházás. így most már a kemping területén egyszerre 1200-1300 vendéget tudunk fogadni, a sze­zon legnagyobb részében telt ház volt nálunk.- A fürdésen és tekézésen kívül mit lehet még itt csinálni?- Van két teniszpályánk, vásá­roltunk a gyerekeknek új játéko­kat, és itt van a horgászparadi­csom, amit külföldön is jól is­mernek, és nagyon szeretnek. Egy német vendég júliusban fo­gott egy 29 kilós harcsát, de álta­lában elmondható, hogy jó sze­rencsével lehet nálunk horgász­ni. Megnéztük az új létesítménye­ket, csak sajnálkozni tudtunk azon, hogy - mivel a helyiségek nem fűthetők - télen mindez ki­használatlanul áll. Soós úr még azzal támasztja alá jövőre vonat­kozó optimizmusát, hogy éppen egy angol küldöttséget vár, akik szét akarnak nézni az üdülőben, és talán jövőre jó néhány angol vendéggel lesz több Abádszaló­­kon... Nagyiván A hortobágyszéli Nagyiván­­ban jobbára még csak most ké­szülődnek a vendégfogadásra. Igaz ugyan, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park itteni tájházát vi­szonylag sok külföldi látogatja, és itt, akárcsak a szürke gulya keresésében szakavatott ember, dr. Kovács Gábor kalauzolja őket, ám ezzel ki is merül a ven­déglátás. Szálláslehetőséa a köz­„Szeretik a pálinkámat” ségben nincs, egy „becsületes” étterem is hiányzik. Az önkor­mányzat még nem rendelkezik panzióval vagy fogadóval - mondta Kovács Gézáné polgár­­mester -, azonban a falusi turiz­mus fejlesztését célul tűzték ki. Egyelőre annyit tettek, hogy egy társasággal közösen felmérik a lakosság körében, kik tudnának a turizmus idejére külföldi ven­dégeknek szobát kiadni. Ottjár­­tunkkor éppen egy „köztes álla­potban” voltak: ismertették a mintegy 25 érdeklődővel a felté­telrendszert, megtörtént a szóba jöhető lakások lefényképezése (elképzelés szerint ez majd meg­jelenik egy prospektusban), és éppen várták, hogy a két hét gon­dolkodási idő leteltével majd je­lentkeznek azok, akik rászánják magukat... Tiszaörs Tiszaörsön viszont nem várt senkire és semmire Zám György, mert a főút szélén található egyik oszlopon hirdeti: kiadó szobája van turisták számára, egy utcával beljebb.- Ebben az évben kezdtem el rendszeresen kiadni a szobát vendégeknek - mondja a házi­gazda -, a padlásteret építettem ki erre a célra külön fürdőszobával, külön bejárattal. Ebben az épü­letben van 23 évi munkánk . . . Vagy húsz csoport lakott nálam az idén, németek, franciák, bel­gák, osztrákok, angolok, bécsi zeneprofesszor, svéd család ..., a kislányok nagyon aranyosak voltak, kipróbálták, hogyan kell tehenet fejni... Szerencsére be­szélek angolul, így mindegyik­kel tudok értekezni.- Mi az, ami érdekli őket?- Hát a német nők kegyetlenül szeretik a szilvapálinkámat . . . Viccen kívül, maga az életünk érdekli őket, hogy mit csinálunk, hogyan dolgozunk. Ezek mellett első számú attrakció, ^ Horto­bágy, az egyik svéd mindenáron juhászkalapot akart vásárolni, addig vittem, míg találtam neki egy kalaposmestert, kettőt vett tőle egyszerre. Küldött nekem Svédországból egy fényképet, a fején a kalapja ... Aztán szeret­nek járni a Tisza-tóra horgászni, van olyan svéd vendégem, aki háromszor visszajött. Ok vala­miért nagyon kedvelik ezt a he­lyet. Én nem tudom, de ki nem állhatom a pusztát. Nekik tet­szik. Van egy kis füzetem, abba mindenki -ír egy pár sort, a leg­több jó benyomásokkal távozik. Volt egy németem, azt mondtam neki viccből, hogy Tiszaörs a vi­lág közepe. Erre, nézze, beírta a füzetembe: „We never forget the center of the World”, vagyis hogy sohasem feledik a világ kö­zepét ...- Jól jövedelmez ez a vendég­látás?- Az összeg mindig kettőnk al­kujának tárgya . . . Éz egy mel­lékkereset. Nem nagyon jelen­tős, de egy lyukat be lehet vele dugni. Nem beszélve arról, hogy ha­zánknak ezek az új barátai vissza fognak jönni, és máskor is fizet­nek. Biztosan mások is bedug­hatnának vele egy lyukat...- molnár - Fotó: Tarpai Zoltán Kitörés ’92 (Folytatás az 1. oldalról) nult „piacgazdaságul”, mert a megtakarítások java nem kész­pénzben, hanem értékpapírban fekszik. A következő évről úgy véleke­dett, hogy bölcs parlamenti és kormányzati magatartás mellett, ‘vagyis a gazdaságra koncentrál­ná 1992 kulcsév lehet a magyar gazdaság számára. Alapot az ad­hat erre, hogy például a keleti kereskedelem összeomlásához hasonló külső sokkhatásai remé­nyeink szerint nem kell számol­nunk. A kormányzat sem tervez semmi olyan belső intézkedést, amely felborítaná az árrendszert, jelentősen növelné az inflációt, vagy megrendítené a gazdaságot. A közös piaci társulástól, ha nem is látványos, de piacnövekedést várhatunk. Kalkulációk szerint a keleti piacokon akár háromol­dalú segélymegállapodások, akár az új típusú, közvetlenül a köztársaságokkal való üzleti kapcsolatok hozhatnak ered­ményt. Kupa Mihály szerint a jövő év­ben a magyar gazdaság úgy tud egy szerény növekedést felmu­tatni, hogy a külső egyensúlyi pozíció nem romlik, sőt javul. Az exportban mért adósságszolgálat alapján első osztályú pozíciója lehet az országnak. Esély van az infláció növekedési ütemének le­szorítására és a kamatszintek fo­kozatos csökkentésére is. Ez utóbbiak a vállalkozások számá­ra jelenthetnek kitörési lehetősé­get. Még mindig nem tudjuk Kié a Jugoszláviába exportált üzemanyag? Az Új Néplap keddi első olda­lán arról számolt be: rend­szeresen jugoszláviai tartályko­csik sora vár feltöltésre az Áfor szajoli telepén, és amikor rako­mányukat felvették, hazaindul­nak. A telep vezetője, Kőszegi László - felhatalmazás híján - nem mondhatta el, melyik ma­gyar cég exportálja déli szom­szédunkba a Szajolban bérért tá­rolt üzemanyagot - mert ezért áll­nak sorban a tartálykocsik. Választ másnapra ígért Kősze­gi úr, ha az Afor megbízóitól fel­hatalmazást szerzett. Kedden azonban nem sikerült elérni a te­lepvezetőt, mivel Pestre utazott. Az Áfor budapesti központjába telefonálva sem jártunk sikerrel, az ügyben illetékes kereskedel­mi vezérigazgató-helyettes más elfoglaltsága miatt csak másnap­ra (szerdára) ígérhette tájékoz­tatásunkat. Mondotta: majd ő hív reggel bennünket. Ám nem tette, tegnap vidékre utazott. Amikor a szerkesztőség mégis érdeklő­dött, azt a felvilágosítást kapta, a jugoszláv üzemanyagexportról más illetékestől kapunk informá­ciót - úgy másfél óra múlva. Erre azonban két, később ígért másfél órás terminus után sem került sor. Informátorunk egész nap tár­gyalt. Legutóbbi budapesti telefo­nunk szerint az ígért tájékoztatás csütörtök reggelre várható az Áfor központból. Ha nem utazik el megint az illetékes, ha nem kezdődik újabb tárgyalás ... Bí­zunk benne, hogy mégis össze­jön a dolog. Talán még az erede­tileg híreket ígérő szajoli bázis­­telep-vezetővel is. Szerdán ugyanis ő megint csak nem volt elérhető: a telep egyik telefonja reggeltől foglaltat jelzett, a má­sik pedig hiába csöngött, senki nem nyúlt érte. Ennyit sikerült a jugoszláv üzemanyagexport ügyében in­téznünk. Ez pedig nem hír. Hogy mit nem sikerült megtudnia, az legfeljebb az újságíró magán­ügye, magánbosszúsága lehet. És reméljük is, hogy tényleg nincs ennél nagyobb jelentősége az ellenséges országokra sza­kadt, belháború sújtotta Jugo­szláviába, a nekünk kőolajat szállító Adria-vezeték ottani csapját elzáró déli szomszédunk­ba eladott, hol éltető, ott azonban most halált vivő masinákat is mozgató üzemanyagról informá­ciót adó források eldugulásának. Abban bízunk, hogy a vidéki uta­zások, a hosszú tárgyalások, a mindig foglalt telefonok tényleg semmi fontos hírt nem jeleznek.- vész -Meglepetés a végső szavazásnál (Folytatás az 1. oldalról) megelőzően egyébként szünetet kértek a koalíciós pártok, hogy egyeztethessék álláspontjukat -, a Ház 47 igen, 72 nem szavazattal és 76 tartózkodással elvetette az országgyűlési határozati javasla­tot. Az eredményre reagálva kért szót Morvay István államtitkár. Megköszönte a képviselők fele­lősségteljes megnyilvánulását, amellyel ily módon minősítették a módosításokkal ellátott végső tervezetet. - Ekkora mértékben ugyanis - bár valóban jogos igé­nyeket vetettek fel a módosító in­dítványok - nem lehet megterhel­ni a költségvetést - összegezte vé­leményét az államtitkár. Sajtótájékoztató A szabaddemokraták tegnapi sajtótájékoztatójukon úgy ítélték, hogy a Tv-híradó torzítva számolt be az előző napi parlamenti ülés eseményeiről, és számos fontos tényt elhallgattak a műsor, illet­ve a tudósítás készítői. Pető Iván frakcióvezető szóvá tette, hogy az expovitában a világkiállítás megrendezhetőségét kétségbe vonó, közgazdasági érvek he­lyett semleges tartalmú kijelen­téseket idéztek az expót ellenzők felszólalásaiból. A szabadde­mokrata politikus ezzel kapcso­latban feltételezte, hogy a köz­­szolgálati televízió hírműsorá­nak készítői - valamilyen szem­pont szerint - tudatosan elferdí­tik a valós politikai történéseket, vagy híján vannak a szakmai is­mereteknek. Az elnöki szóvivő az elévülési törvényről A parlament hétfői ülésén el­fogadott úgynevezett elévülési törvény szövegét Göncz Árpád szerdán még nem kapta kézhez. Amint megérkezik a hiteles tör­vényszöveg, a köztársasági el­nök részleteiben tanulmányozni fogja azt, hogy kialakíthassa vé­leményét - mondta Faragó And­rás elnöki szóvivő az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a hangoz­tatott ellenző vélemények isme­retében az elnök esetleg megfon­tolás tárgyává teszi-e a törvény aláírását. Mint ismeretes, a köztársasági elnök az Országgyűlés által elfo­gadott törvényekkel - azok kihir­detése előtt - három dolgot tehet: aláírja a törvényt; visszaadja az Országgyűlésnek; illetve akihir­detésre rendelkezésre álló határ­idő alatt az Alkotmánybíróság­hoz fordul, ha a törvénnyel kap­csolatban alkotmányos aggályai vannak. VOSZ-elnökségi ülés • • Összegyűltek az expo­­igenek Az előzetes jelzések szerint összegyűlt a szükséges aláírás az exponépszavazás ügyében, a több mint 20 ezer helyen mintegy 170 ezer aláíró mondott véle­ményt ily módon az expóról. A Vállalkozók Országos Szövetsé­gének elnöksége tegnapi ülésén állást foglalt arról, hogy felkérik a gyűjtőhelyeket: haladéktalanul küldjék be az aláírt íveket, ezzel egyidejűleg azonban folytassák az akciót. A VOSZ a Világkiállí­tási Fórum többi tagszervezeté­vel egyetemben úgy véli: ez a legnyomatékosabb válasz arra a vádra, miszerint a gazdasági szervezetek politikai indokok alapján döntenek a világkiállítás megrendezése mellett, amint ezt a Fidesz és az SZDSZ véli. Meglehetősen furcsa, hogy po­litikamentességről éppen két po­litikai párt beszél, azt állítva ma­gáról, hogy csupán gazdasági szempontok alapján utasítja el az expót - hangzott el a testület ülé­sén. A VOSZ ülésén részt vett Mécs Imre szabaddemokrata képviselő is, aki az elnökség tagjaival kö­zölte: bár a népszavazás ügyében nem kíván állást foglalni, máris kijelenti, hogy a parlamentben igennel fog szavazni, amikor az expóról kell dönteni. PALYAZAT! Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a nyugdíjazás miatt megüresedő Szolnok Önkormányzati Tüzoltó-parancsnokság parancsnoki beosztásának 1992. február 1-jétöl - határozatlan időre - történő betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei:- szakirányú állami felsőfokú végzettség,- felsőfokú tűzoltószakmai képesítés,- legalább 5 év szakmai gyakorlat,- hivatásos tűzoltótiszti állományviszony A pályázat tartalmazza: a pályázó- részletes, eddigi szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzát,- iskolai végzettséget, szak- és egyéb képzettséget ta­núsító oklevélmásolatot,- a munkakör betöltésével kapcsolatos koncepcióját A pályázatokat dr. Krizsa Sándor, Szolnok Megyei Jogú Város jegyzőjéhez (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.) 1991. november 30-ig kérjük eljuttatni. *68733/ 1*

Next

/
Thumbnails
Contents