Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-20 / 273. szám
4 1991. NOVEMBER 2< Nyílt tér Még egyszer a Hátra? Arc?-ról Az egérútról és a négyzetgyökről Kérdések a Hátra? Arc? kapcsán című írás olvasása során eszembe jutott az egyszeri műegyetemi hallgató, aki miután négyzetgyökkel egyszerűsített, már nem is találta túlzottan bonyolultnak a feladatot. Kovács Sándor, a bíráló cikk szerzője is úgy ítéli meg, hogy a Hátra? Arc? tartalmi mondanivalója nem túl bonyolult, arra a gondolatra utal, hogy most, amikor elérkezett a felelősségre vonás pillanata, ellenzéki köntösbe rejtőzött reform- és kriptokommunisták akarják az Antall-kormány útját állni. A szakszerű egyszerűsítés elvégzése után a cikk mondanivalója valóban könnyebben kezelhető, de az eredeti cikk mondanivalója természetesen nem az, amit K. S. szíveskedett elővezetni. Az eredeti cikkben ugyanis szó sincs ellenzéki köntösbe bújt reform-, kripto- és egyéb bújkáló kommunistákról. Ezzel szemben szó van SZDSZ- ről, szocialistákról, szocialista-reformkommunistákról, Fideszről és ezekből - mi tagadás, egyre gyakrabban - összeálló, összehangolt, egységes baloldalról. Ami itt rejtőzködni akar, az nem reform- és kriptokommunista ellenzék, hanem a kényelmetlen, de egyre nehezebben leplezhető tény, hogy az SZDSZ is, Fidesz is immár szinte mindig a szocialistákkal szavaz, kivéve, amikor a szocialisták is a kormánypártokkal tartanak. A négyzetgyökkel való egyszerűsítésre azért volt szükség, hogy a kriptokommunistákra áthárítva a Hátra? Arc? szerzőjének konkrét pártokra lebontott bírálatát, elkerülhesse az azzal való érdemi szembesülést, és megütközés helyett időzített bombák, demagóg kérdések hátrahagyásával egérutat nyerjen. Ezekkel a kérdésekkel pontosan azt a gyakorlatot követi, amit a cikk kifogásol. A múlt, az átkozott örökség, a belőle származó súlyos nehézségek elkendőzésével, a kormányzat szakadatlan szapulásával azt a meggyőződést kialakítani a lakosságban, hogy itt minden - egyébként előre látható, elkerülhetetlen nehézségért - kizárólag a kormányzat alkalmatlansága a felelős. Ezzel egyidejűleg a baloldali értékek szakadatlan felértékelése folyik, a reform- és egyéb kommunista, szocialista érdemek szűnni nem akaró nyílt színi elemzése közepette. Ezért nem lehet a felelősség gondolatát felvetni. A felelősség megállapításával ugyanis ismét tudatosul, hogy nemcsak érdem, de súlyos, nagyon súlyos felelősség is terheli a baloldalt. így nem lehetne minden mai nehézséget zavartalanul a kormányzat nyakába varrni. Ezért vállalja az ellenzék a kollektív bűnösség gondolatát is, ezért beszélt az SZDSZ vezérszónoka az elévülési törvény tárgyalása során is tízmillió kollaboránsról. Erről a felháborító történelemhamisításról, szerecsenmosdatásról, ördögi praktikáról szól a cikk minden bujkálás, rejtezkedés nélkül. K.S. azonban a rutinszerű demagóg kadenciákon túlmenően még egy manőverrel kísérletet tesz. Nevezetesen, jóllehet meghatározásában (hogy miről is szól a bírált cikk) még felelősségre vonást ír, a továbbiak folyamán azonban következetesen leszámolást kifogásol, és ezzel az olvasóban azt a Anyagi gondok az érdekvédelemben Mire való a szakszervezetek pénze? Nem történt rendszerváltás! Volt egy egypárti kormány - ma méltó utódjaként van egy koalíció.' A korábbiból is hiányzott a munkavállalók ügye iránti tisz: tes bölcsesség - és indulatok, személyes érzelmek, önhittség vezérlik a mait is. Bocsánat érte, ha hiba a bölcsességet az előző és a mai kormányon egyformán számon kérni. Nem történt rendszerváltás. De ha mégis, nagy hibát követtünk el: nem veszünk róla tudomást. Hiába figyelmeztet a mai „időszámítás” egy igazán hitelesnek mondható képviselője, amikor itt, a lap hasábjain arra hívott: szervezzünk valódi szakszervezeteket! Az Új Néplap politikai vitafóruma hiedelmet kelti, hogy a cikk a leszámolás mellett ágál. Nem ragozom. Aki olvasta, vagy kíváncsi az igazságra, és elolvassa az eredetit, az látni fogja, hogy itt vagy tudatos csúsztatásról, hamisításról, vagy K. S. részéről fogalomzavarról van szó. K. S. állítása ellenére nem vagyok ideológus. Talán ezért nem tudom, hogy a tisztesség politikai kategória-e? Dr. Horváth József Felhívás a kisgazdákhoz Ez nem az igazi Kisgazdapárt! A trójai falóból előbújt ámítok nem félik az Istent, hazudjék a „Haza és Családot’ ’, miattuk savanyú a „Borunk”, dohos a búzánk, hamis a „Békénk”, s nevet rajtunk a fél ország. Dr. Torgyán József, volt gyakorló ügyvéd, később pártügyész, jelenleg pártelnök (papíron), magyar állampolgár, 59. születésnapját november 16-án, a budapesti Kongresszusi Palotában ünnepelte. Az ünnep fényét emelte az az 1700, magát kisgazdának vélő ünneplő, a gondosan megválogatott „Tízezer Halhatatlan”, akiket e megtiszteltetés, e kivételes kegy annyira vakká és süketté tett, hogy elfelejtették: az, amit most tesznek, az meggyalázza sok ezer kisgazda mártír emlékét. Az endrődi csendőrsortűz áldozatai, a Gestapo, az NKVD meg az ÁVO által halálra üldözött kisgazdák most forognak síijukban, mert ők pontosan azért harcoltak, hogy soha többé ne lehessen magyar földön - pártkeretek között - hasonló, a parlamenti demokrácia szabályait sutba dobó politikai demonstrációt tartani. Magyarországon ezt megelőzően utoljára Grósz Károly hívta össze ily módon a kommunista aktívákat 1988 őszén, hogy azon az emlékezetes sportcsarnoki gyűlésen próbálja megerősíteni az akkor már ingatag totális hatalmat. Az pedig, hogy Torgyán és környezete ezt a nyilvánvalóan erődemonstrációnak szánt nagygyűlést, ezt a szerintük „kisgazda’ ’-rendezvényt, talán éppen a „véletlen” születésnapi egybeesés okán, mint a Kisgazdapárt első „Kongresszusát’ ’ merték megtartani...! Ez már szinte felér egy thürmeri provokációval! (Legközelebb talán majd ezt viszonozván, az MSZMP Salgótarjánban Nagyválasztmányt hirdet meg? - Ki tudja?) Óhatatlanul is eszünkbe jut Napóleon legendás veterán gárdistája, aki amikor a fényes külsőségek közepette császárrá koronázott tábornok megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyire volt pompás a beiktatási ceremónia, az alábbi választ adta: „Nagyon tetszett felség, csak azt sajnálom, hogy nem lehetett jelen az a háromszázezer bajtársam, akik az életüket adták azért, hogy soha többé ne legyenek ilyen ünnepségek!” Torgyán ma akár a csúcson is érezheti magát, számára úgy tűnhet, hogy már végzett velünk, valódi kisgazdákkal. Most még csak a pártból - a Mi Pártunkból! - próbál meg kirekeszteni, később, ha tehetné, nemzeti közellenséget fabrikálna belőlünk. Ha akaratát képes lesz ráerőszakolni a Kisgazdapártra (majd utána az egész magyar társadalomra, hiszen a saját születésnapján hirdette meg a „programot”, s ha nem az ő pártját fogja tekinteni a nemzet az egyetlen pártnak . . .?), akkor először nekünk lesz jaj, utána jő az ellenzék, végül következnek mindazok, akik reggelente nem az általa elrendelt módon kötik meg a Torgyánegyennyakkendőjüket. S attól kezdve majd természetesen soha senki még csak emlékezni sem mer arra, hogy valaha is olvasta volna e sorokat. Még az a Schlett István sem, aki a Magyar Hírlap hasábjain úgy nyilatkozik, hogy a Torgyán-ügy nem egyéb, mint bagatell és múló politikai jelenség. Igaza van, a jövőből majd visszatekintve az lesz, de hogy így legyen, ahhoz a mai Cato is kell, aki amíg a só bele nem szántódik Karthago földjébe, addig ismételgeti, akár egy megszállott: „természetesen előbb Karthágót el kell pusztítani...”. (Az idézet nem szó szerint értendő!) Ki tudná azt ma már bizonyítani, hogy ha nincs Cato, akkor nem a pun eke szántja fel a Forum Romanumot?! Mintha nem tudnánk mindannyian, hogy a történelem pókerjátszmáiban már nagyon sok blöffölőnek sikerült még az adu ász ellenében is nyerni, elhitetve a kibicekkel, hogy neki a kezében van a Royal Flush. Mi, akik soha nem dőltünk be az álparaszti „anyámsütöttetúrós” és az „akasszátok fel az én szent hazámat taposó kommunista tankokat’ ’ kezdetű vége nélküli szónoklatoknak, csak azon csodálkozunk, hogy vajon e lelkes hangulatú „Kongresszus” miért nem hozott az egész társadalomra nézve kötelező érvényű határozatot, miszerint Magyarország városaiban és falvaiban minden áruházat (pl. Szolnokon a 60-as Csemegét) mostantól fogva „59. számú Torgyán Áruda” névre kell keresztelni?! A valódi kisgazdák által alapított Történelmi Platform és az FKGP Történelmi Emlékbizottsága közös közleménye: Soha nem fogjuk sem Torgyán Józsefnek, sem másnak átadni lányaink és fiaink jövőjét, minden magyar közös hazáját, hiába kerülgetik azt az idegen pénzen vett zsoldosok. Nekünk mindig gyanús lesz az ilyen Torgyán-kasza, amely nem tud különbséget tenni a magyar búza, a magyar árpa és a magyar rozs között! Mi azt is jól tudjuk, hogy számunkra ezért nem jár össznépi elismerés, hogy bennünket nem övez majd dicsfény, nekünk nem fog senki álkisgazda-születésnapot rendezni, a mi nevünk nem éneklik majd tábortűz mellett a kirendelt bárdok. Amit teszünk, azért teszszük, mert számunkra többet jelent gyermekeink jövője, mint önmagunk mai felmagasztalása. Történelmi Platform Demokrata Klub Vendég: Lezsák Sándor Szolnokon a Demokrata Klub vendége lesz 1991. november 29- én (pénteken) 17,30 órakor Lezsák Sándor költő, MDF elnökségi tag, a Lakitelek Alapítvány kuratóriumának elnöke. A találkozóra mindenkit szeretettel vár a Klubvezetőség Ha azt mondom, hogy elsősorban tagjaink bizonytalansága, hite, tévedései miatt nincsenek valódi szakszervezetek, az egyébként baráti szándékú megjegyzésemért csak azok nehezteljenek, akik szakszervezeti tagok tömege helyett végre szervezett dolgozókká váltak. Csak azok nehezteljenek, akik vezetőikben úgy csalódtak, hogy a közös ügyben mellettük elszántan a végsőkig kiálltak. Nincs ma nálunk a rendszerváltás sodrának megfelelő erejű érdekvédelem, szakszervezeti mozgalom. Megosztotta a hatalom - méghozzá megbocsáthatatlan önzéssel, minden felhatalmazás, minden korrektség igénye nélkül. Az pedig senkinek nem lehet mentsége, hogy félrevezették, becsapták. Az sem, ha valaki szerencsétlen félreértések miatt csapdába esett: tisztes munkabér helyett segélyre várva hagyta kisemmizni magát. Anyagi gondokkal küzd a munkavállalói érdekvédelem - előbb-utóbb az a szervezet is, amely ma még vállalja a külföldi „kalapolás” szégyenét. Én azt hiszem, a vagyonosztozkodásban munkavállalói érdekvédelmet szolgáló, tisztességes és gyors vagyonmegosztásra kezdettől kész bármelyik szakszervezet tagja érzi sorsközösségét munkástanácstagok tömegeivel. Bár a maga külön „szomorúsága’ ’ ilyen-olyan érdekvédelemre hivatott szervezetnek is meglehet. Egyiknek tagsága fogalmazza meg gyakran sajnos minden előrelátás nélkül - és olykor bizony szűklátókörűén - a rendszerváltás idején már tarthatatlan, korábbi rossz beidegződés által diktált „érdekeit”. Adakozó és nem igazán harcos szb-titkárokat kíván - ami azért sem jó, mert akaratuk ellenére „elkényelmesítheti” őket. A másiknak vezetői akarják, nem ám érdekvédelemre, hanem kampánycélokra - más szakszervezetek ellen - a hatalom szolgálatáért cserében kierőszakolt „vagyonkezelésükkel” a valódi működtetésének hiánya miatt lassan aprópénzzé apadó tőkerészüket felhasználni. Ä szervezet elnöke maga jelentette be a közelmúltban kampánypénz iránti „igényüket”. Hogy miért van erre a pénzre szükség? Mert aki azt hitte, hogy a munkavállalói társadalom már régen rászolgált a tisztességes érdekegyeztetésre, az tévedett - a két, hatalom barátságától harsány szervezet jóvoltából az érdekvédelmi szervezeteik közötti civódás, az egymás elleni kampány folyik tovább. Mert nem volt még elég - újabb, ezúttal „szakszervezetek közötti választást” provokálnak, igyekeznek tovább tizedelni a munkavállalók sorait. Mert a kierőszakolt törvényük nem hozott semmi értékelhető eredményt, mert az erőlködéstől majd megszakadva is, csak egy bumerángtörvényre futotta. Ilyenre egyébként futhatja bátran, bármikor. Nem történt rendszerváltás. Ha történt volna, nem fordulhatna elő, hogy a munkavállalói érdekvédelemnek ilyen, hatalmi törekvéseket szolgáló dicstelen kerékkötői lehetnek. Ha történt volna, eszébe sem juthatna senkinek, hogy bármilyen dologban is két ember formálhasson száz ellen jogot, hogy ehhez honaty statisztálnak felelőtlenül. Tört nelmet csinálnak - nem vitatoi De milyet? Végül felteszem újra a címb megfogalmazott kérdést: mi kell a szakszervezeteknek pénz? Érdekvédelemre - mertr az hiányzik nagyon. Önfinans; rozásra, hogy a szakszervez önerejéből független lehesse Komoly sztrájkalapra, mert a \ lágon mindenütt ez adja a sza szervezetek egyik legfőbb erejí Felkészült, a kialakult visz nyokban eligazodni, vezetni k pes „társadalomszervezőkre szakértőkre, hatékony inform ciós és eredményes képzé rendszerre. Elnézést a kitérőért: mindt demokráciában felkészült tisz ségviselőket igényelnek a fe adatok - ezért is van, hogy tö vény garantál a tisztségviselí képzésére fizetett szabadsági És folytatva a sort: kell a pénz belső szolidaritási alapra amelyben helye van segélynek -, de nem lehet kérelem és elb rálás az élen a mai és holna teendők között. Tegyünk m, végre legalább némi különb» get segélyezés és érdekvédelei között. Nemrég részt vettem a várhi tóan parlament elé kerülő í munkatörvény-tervezetnek eg szélesebb körű vitáján. Csak eg dolog miatt tartom fontosna megemlíteni. A vitában a tö vénytervezet alkotói, várhal előterjesztői közül egy range úriember - lehet mindkét mine sítést szó szerint is érteni! - fc galmazta meg a következőke az új tervezet gondolkodó, érte mes munkavállalókkal számo akik azt is tudják, hogy a szál szervezet nem egy jótékonysáj egylet, hanem harci szerveze Aki ezt nem érti meg, az vesse magára! - mondta. Ez a kijeler tés, ha úgy tetszik, a törvénya kotók, a hatalmi elit üzenete - é válogatás nélkül szól mindenk nek. Csak kötelességem teljes tem, amikor, íme, az üzenetet ál adom... Terjéki Feren Ma is vannak politikai piktorok Festők és átfestők Nagy festővel verte meg a teremtő a világot a huszadik század közepén. Ezt a festőt úgy hívták, hogy „Hitler”. Különleges módon mutatta be a világnak festő és mázoló tehetségét. Átfestett maga körül mindent, a fehéret feketére, a jót rosszra, a rosszat jóra, ami szép, azt csúnyára, ami pedig csúnya, azt szépre. Megfordította és felfordította a fél világot. Máig sem heverte ki Európa tevékenységének következményeit. Az emberiség óhaja volt: soha többé ne kerüljön festő a világpolitika színpadára. A kívánság nem teljesült, sőt, ellenkezőleg, kisebb-nagyobb festők jelentek meg és festegettek körülöttünk. Sztálin volt a másik nagy festő, és utódaik, akik függönyt húzni igyekeztek elébünk, amelyre egészen mást festettek, mint ami mögötte ténylegesen állt. Egyik legnagyobb átfestő tevékenységük volt, amikor a világ békéjét és nyugalmát megteremteni óhajtó nyugati hatalmakat, élükön az Egyesült Államokkal, olyan atomháborút akaró gonosztevőként rajzolták elénk, hogy aki ezt el is hitte, annak aligha volt nyugodt éjszakája abban az időben. S lám, most kiderült, soha nem voltak olyanok, mint amilyennek lefestették őket. „Az USA, élén Reagen elnökkel, atomháborút akar” - szajkózták nap mint nap, s ez mint az évszázad legnagyobb méretű hazugsága, bekerül -hét a legek könyvébe. De hát kinek jut ma már eszébe, hogy 6-8 évvel ezelőtt mivel etették a fél világot, hogyan festették át a jót rosszra? Na de voltak körülöttünk sok-sok kisebb átfestési teljesítmények is. Ha el akartak tüntetni valakit a közéletből, előbb át kellett festeni fasisztává, idegen ügynökké, vagy kémet, hazaárulót kellett belőle faragni, miután tisztességes, becsületes emberként ártatlanul nem lehetett elítélni. A festők tehát dolgoztak, festettek és átfestettek, a jót rosszra, a szépet csúnyára stb. Azt reméltük azonban, hogy most már mindez véget ért, s ami megtörtént, az már a múlté. De nem! Szomorú, de nem! A festők újra dolgoznak, festenek és átfestenek. Átfestenek koronát svájcisapkára éppen úgy, mint egyházi megújulási törekvéseket keresztény kurzussá, tiszta nemzeti érzést nacionalizmussá, a kormány rendcsinálási szándékát a televízióban diktatórikus törekvéssé. De ugyancsak megpróbálnak átfesteni személyeket is, például a tiszta demokrácia híveként ismert Kónya Imrét diktatórikus törekvésű egyéniségre, a Sajtószabadság Klub tagjait a sajtószabadságot veszélyeztető gyülekezetté. Ez a jól ismert taktika, előbb átfesteni, azután átfestett állapotban már lehet támadni politikai célkitűzése két és személyeket egyaránt. Ismerik és tudják, hogy a politika val foglalkozni rá nem érő, dolgozi kisember tájékozatlan, de tisztessé ges és becsületes, tehát mindig kés: a rosszat elítélni és megvetni. Ezét jön mindig először az átfestés, é utána a támadás. így azután sikerül hét csatasorba állítani a jóérzésű, hi székeny embereket. Ám, ha nem elég jó minőségű : „festék”, akkor lepereg, és kilátszil alóla az igazság. Ma már ez egyre inkább így van egyre nehezebb az átfestők dolga Am ez őket nemigen zavaija. To vábbra is farkast kiáltanak. Jön a far kas kormánydiktatúra képében Nem félnek, hogy úgy járnak, mint < pásztorfiú, aki addig ijesztgette a fa lut farkassal, míg egyszer valóbat megjelent? Nem tartanak tőle, hogj ha nem is kormánydiktatúra forrná jában, hanem valami más iránybó egy igazi diktatórikus törekvés való ban megjelenik, avagy éppen ők, ; festők és átfestők szándékoznak bá ránybőrbe bújt farkasként megjelen ni a hatalomban? Talán azért festegetnek, hogy elal lássák, kiiktassák a társadalom önvé delmi reflexeit? Szeretném elérni hogy nem! Papp Lászlc Szolnok A megjelent írások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
