Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-16 / 269. szám
1991. NOVEMBER 16. Nézőpontok 7 Szomßatijegyzet „Gyógyítani akarok” Rég látott üzemorvos ismerősömmel találkoztam a minap. Amikor arról érdeklődtem, hogy van, mit csinál, legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy már nem üzemorvos. Otthagyta a gyári rendelőt, máshová ment dolgozni. Amikor a miértről beszélgettünk, már nem is voltam annyira meglepve. Hiszen én is értesültem azokról az elképzelésekről, amelyek nem sok jövőt biztosítanak az egészségügyben az üzemorvosoknak. A koncepció szerint ugyanis elveszik tőlük a receptírás és a gyógyítás jogát. Munkájukat a megelőzés és a higiénés feladatok teszik ki. „Nem azért végeztem el az egyetemet, nem azért szereztem több szakvizsgát, hogy most üljek a rendelőben prevenciós és Köjál-feladatokkal” - érvelt ismerősöm. - „Eljöttem, elhelyezkedtem másutt, mert én gyógyítani akarok.” Gyógyítani akarok - a mondat pontot tett a beszélgetésünkre és az ő elhatározására, megfellebbezhetetlenül. Gyógyítani akarok - ars poeticának is bediene, pedig csak a segíteni akarás erős vágyát fogalmazza meg. Gyógyítani akarok - olyan régen hallottam már orvos szájából ezt a mondatot, hogy szinte megdöbbentett. Olyan régen . . . mert nem volt szükség arra, hogy megfogalmazzák. Hogy kimondják. Mert magától értetődő volt, hogy az orvos, aki fogadja a rendelőben a beteget, aki odaáll a műtőasztal mellé, gyógyítani akar. Ki vitathatná el ezt a jogát? A köztudatban is összekapcsolódott már e két szó elválaszthatatlanul: orvos és gyógyítás. Annyira, hogy a gyógyítást, a segítést az orvosol szó is jelöli. És most mégis... Az egészségügyben várható változások azt „ígérik”, hogy az üzemorvosi rendelőben nem lesz gyógyítás ezután. Igaz, hogy erről sem az üzemorvosokat, sem az üzemeket nem kérdezték meg, sem pedig a gyárakban dolgozókat. Mert mindhárom érintett fél minden valószínűséggel amellett voksolt volna, hogy gyógyíthassanak csak az üzemorvosok továbbra is. Az elképzelésnek sem etikája, se logikája nincs. Etikus dolog-e azt mondani egy orvosnak, hogy holnaptól nem gyógyíthatsz? Ez olyan, mintha az újságíró kezéből kivennék a tollat, a karmestertől elvennék a zenekart, a pedagógustól a gyerekeket. Mi értelme van akkor? Hiszen aki erre szánta rá magát, az azért jelentkezett annak idején az egyetemre, hogy gyógyíthasson. És most egyszer csak nem folytathatja azt, amire esküdött, amit tud, amire hivatott. De ha a kérdést a hétköznapi gyakorlat oldaláról nézzük, akkor mi derül ki? Bemegy mondjuk a beteg az üzemorvosi rendelőbe. Mert bemegy ezentúl is. Az orvos meg tudná gyógyítani. Mondja azt, hogy: kérem, legyen szíves, ménjénél X. Y.hoz, mert én Önt nem gyógyíthatom meg? És a beteg? Az üzemben dolgozó? Akinek tudomásul kell venni, hogy a doktor úr tegnap még fölírhatta a receptet, mától már nem teheti. A doktor úr tegnap még kigyógyított a náthámból, mától azonban elküld. Abból a rendelőből, amelyet az üzemben dolgozók pénzéből hoztak össze. Mert ne feledkezzünk meg a gyárakról, vállalatokról sem. Amelyek annak idején nem azért építették meg a rendelőt, hogy ott csak megelőzés folyjék. Nagyon is ésszerű, gazdasági okok késztettek az üzemi rendelők működtetésére. Ha a dolgozó megbetegszik, ne kelljen elkéredzkedni, hiányozni fél napokat. Ott a gyár mellett a rendelő, csak átszalad, és jöhet vissza folytatni a munkát. így az orvosnál való megjelenést nem halogatja sokáig, mert a rendelő mindig „kéznél van”. A betegséget elcsípik még a kezdetén, így hamarabb gyógyul. Sok üzem annyira odafigyelt az alkalmazottak egészségére, no meg arra, hogy betegség miatt ne hiányozzanak, hogy komoly műszerekkel is fölszerelték a rendelőt. EKG, ultrahang, fizikotherápia - még a szakrendelőbe sem kell utazgatni, helyben van minden. Ehhez persze olyan üzemorvos kellett, akinek több szakvizsgája van. No és fizikotherápiás asszisztens. Egy-egy üzemi rendelőben olyan egészségügyi gárda jött össze, amelyet megirigyelhetnek egyik-másik körzeti rendelőben - a fölszereltségről már nem is beszélve. És akkor, amikor azt tervezik, hogy a legutolsó körzeti rendelőt is föl kell szerelni majd EKG-val, „kislaborral’ ’, számítógéppel, akkor épp ezeket a jól fölszerelt üzemi rendelőket akarják kivonni a gyógyításból? Ez az a pont, ahol a koncepció logikája is megkérdőjelezhető. A kérdések egyelőre a levegőben lógnak. Mi lesz a rendelőkkel? A „fölöslegessé váló” műszerekkel, gépekkel? Mi lesz az üzemekben dolgozók orvosi ellátásával? Mi lesz az asszisztensnőkkel? És mi lesz az orvosokkal? Aki teheti, a „menekülés” útját keresi. Állást változtat, olyan helyet keres magának, ahol gyógyíthat. De körzeti orvosi, kórházi állás sincs korlátlan mennyiségben. (Sőt, ott is „leépítések” várhatók.) Vajon hány orvos szájából hangzik el a kívánság mostanában: gyógyítani akarok! De ki figyel rájuk? Millenniumi emlékmű Tiszafüreden Megyénkben kevés helyen van millenniumi emlékmű, ezek egyike a tiszafüredi. Valaha szebb napokat látott, de időközben eltűntek róla a feliratok, és a környezete is igencsak méltatlan. Nemsokára ismét kerek évfordulót ünnepiünk, addig még van idő, hogy újra a régi fényében pompázzon. Fotó: Mészáros Hóban, fagyban, kánikulában Könyvárusok az utcán Szebbnél-szebb színes könyvek, didergő árusok, a köteteket böngésző járókelők. Szinte 10-20 méterenként megszokott látvány már Szolnok belvárosában is. Úgy tűnik, divatba jött az utcai könyvárusítás, amely hangulatos, kellemes színfoltja az utcáknak, tereknek. De vajon hogyan érzik magukat az alkalmi pultok másik oldalán állók? Kik ők, hogyan látnak bennünket, vásárlókat, s egyáltalán milyen ma a könyvárus sors? Többek között ezekről érdeklődtem néhányuktól. Tóni - akit csak így, becenevén szólítanak a járókelők - négy éve állította fel standját a piacnál. Teljes nevét nem árulja el, de azért szívesen beszél a könyvekről. Annak idején anyagi okok miatt hagyta ott a technológusi munkakört, s lett belőle vállalkozó.- Megérte a csere?- Akkoriban igen. Most viszont nem tudom, mennyit keresnék technológusként, s azt sem, hogy lenne-e egyáltalán állásom. Sajnos, úgy tűnik, a alatt el lehet olvasni, s az áruk is megfizethető.- Olcsó tartalom, olcsó ár...- Valahogy így. Illetve ha arra gondolunk, hogy a fiatalok jelentős hányada jószerivel csak ezeket az értéktelen, primitív „limonádékat” olvassa, akkor bizony elég nagy az az ár, amit a társadalom fizet érte. Nem kellene úton-útfélen árusítani, ha már egyáltalán kiadták őket - jegyezhetnénk meg az érték védelmében, de hát a könyvárusnak is meg kell élnie vet, de sokak számára így is megfizethetetlen mondjuk az Egyetemes világtörténet 7500 forintos ára, vagy a Magyar történelem 6600-ért. Jóllehet van igény ezekre a könyvekre. Talán ha azonos tartalommal, kevésbé szép kiadásban, mondjuk fele áron is megjelentetné a kiadó, akkor el lehetne adni.- Mennyit kell fizetni az árusítóhelyért?- Havonta 2000 forintot, télen azonban a dupláját. Talán azért, mert télen nagyobb a forgalom? Nem tudom. Karácsony előtt valóban többen vásárolnak könyvet, mint általában, bár nem tudni, hogy az idén is így lesz-e. Az utóbbi fél évben ugyanis látványosan visszaesett a forgalom. Azt hiszem, karácsony után nem is árusítok könyvet, valami másba kellene fogni. Nemcsak Tóth Juditot foglalkönyvárusításnak is befellegzett. Most ötöd-tized része a forgalom a négy évvel ezelőttinek.- Pedig mindig sok embert látok a standja körül...- Érdeklődők akadnak bőven. Az arcukon látom, hogy nagyon szeretnék megvenni ezt vagy azt a könyvet. Ám amikor meglátják az árát, csalódottan visszateszik. Hónapról-hónapra emelkedik az ár. Amikor megérkezik egy-egy sorozat újabb darabja, 10-20-50 forinttal drágább, mint az előző. Pedig ugyanolyan papírra, ugyanolyan technikával, ugyanolyan tartalommal készül. Egy valamirevaló regény ára pedig 400 forint körül mozog.- Honnan szerzi be a könyveket?- Eleinte Pestről hoztam, de amióta egy kft. Szolnokon is foglalkozik könyvbeszerzéssel, tőlük veszem. A jövedelmem nem is annyira a könyvek eladásából van, hanem inkább a Lutra matricákból. Ez utóbbiaknak én vagyok a megyei közvetítője.- Nos, ami a Latrát illeti, nem csodálkozom. A szülő, amikor megveszi potom 57 forintért az albumot, még nem sejti, mi vár rá. Mire beszerzi az albumba az összes matricát, 1000-1500 forintjában van a ráadásul nem is különösebben szép füzetecske.- Igen, de hát legalább egyszer minden szülő enged a gyereke kívánságának. Egyébként a könyvárus is „befaraghat” néha egy-egy könyvvel, ha nem tudja eladni, akár el is dobhatja. Az ő kára.- Milyen könyveket vesznek meg leginkább?- A szerelmes regények a legkelendőbbek. Ezeket egy-két óra valamiből. S ha netán a szerelmes regények lennének a drágábbak, egy bizonyos réteg akkor is csak ezeket vásárolná meg. Erre a megállapításra jutottunk Tóth Judittal is, aki egy éve csapott fel könyvárusnak.- Amikor belevágtam, elhatároztam, hogy csak értékes könyveket árulok - mondja. - Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy így akár be is zárhatom a „boltot”.- Hogyan, miért határozta el, hogy könyvkereskedéssel foglalkozik?- Korábban a moziüzemi vállalatnál dolgoztam. Onnan átmentem egy kft.-be, amely sajnos csődbe ment. Nem akartam munkanélküli lenni, hiszen két gyereket nevelek.- S ha már megvan az elhatározás, mi a kővetkező lépés?- Kinéz magának az ember néhány forgalmas helyet, s engedélyt kér a polgármesteri hivataltól.- Hogyan lehet megélni a könyvárusításból?- Akik azt hiszik, hogy ez aranybánya, nagyon tévednek. Az eladott könyvek árának 10- 15 százaléka a „fizetés”. Ez esetünkben, mivelhogy ketten vagyunk a vállalkozásban, olyan 18 ezer forint - természetesen összesen. Egy ember ugyanis nem tud árulni is, meg könyvek után szaladgálni.- Méttől meddig van „nyitva”- Általában 9-től délután fél ötig. Bizony nem kellemes télen mínusz 10-15 fokban az utcán álldogálni. A nyári hőség jobban elviselhető, viszont akkor még ekkora forgalom sincs. Próbálkoztam azzal is, hogy részletre adok el egy-egy drágább könykoztatja ez a gondolat, mások is úgy vannak vele, ha jobb lehetőség ígérkezik, „visszaadják az ipart”. Pedig mindannyiukat a könyv, az olvasás szeretete, s az emberekkel való találkozás, foglalkozás „hozta a pályára”. S persze a kényszerűség is. Tóth Judit standjától pár méterre, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ túlsó sarkán valóságos kis boltja van Bertalan Istvánnak. Még teteje is van, az MMIK portálja. Igaz, ennek árat is - havi 1000 forintot - szabott meg az intézmény. Emellett a hat négyzetméternyi helyért havi 11 ezer forint az önkormányzatjárandósága. No, de aki ismeri Bertalan Istvánt - a könyvesszakmában ugyan ki nem ismeri? - az tudja, nemigen riad vissza az akadályoktól. Több mint húsz évig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - foglalkozott könyvterjesztéssel, pár éve pedig az MMIK mellett árulja a könyveket. Pályafutása során több tízezer könyvet juttatott el az olvasók kezébe. Azt mondja, egyelőre még megy „a bolt”, de csak azért, mert óriási ismeretsége van a kiadóknál, így gyorsan be tudja szerezni az újdonságokat. S hogy még meddig csinálja?- Ameddig hagyják - hangzik a nem túl optimista válasz - célozva a magas árakra, az egyre fogyatkozó fizetőképes keresletre, a könyvkiadás visszásságaira, s a mindezekkel egyenes arányban csökkenő könyvárusi jövedelemre. S ha bezárják a mindössze egy ládából s legfeljebb még egy asztalból álló alkalmi boltokat, bizony nemcsak ők, mi is szegényebbek leszünk. Tál Gizella Bertalan Istvánná egy éve „csapott fel” könyvkereskedőnek férje „boltjában”
