Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)

1991-11-11 / 264. (265.) szám

1991. NOVEMBER 11. Hazai tükör 3 Tanár - szülő vigasság A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tantestülete szombaton a szülőknek jól sikerült szüli-bulit rendezett. A délután kezdődő és éjszakáig tartó összejövetelen, felvételünk a birkafőzö verseny egyik pillanatát örökítette meg. Az eseményről részletes, képes beszámolónk a holnapi számunkban lesz olvasható. Fotó: N. Zs. Ismét „lefaragnak” a kórházból (Folytatás az 1. oldalról) Az így létrejött mamutíntéz­­mények (lásd: Hetényi kórház) kezdtek terhessé válni, mert átte­kinthetetlenek és irányíthatatla­­nok voltak. Ezért megint jött a gondolat, hogy (amit estétől épí­tettünk, azt romboljuk le reggel­re) az alapellátást le kell válasz­tani a kórháztól és tartozzék az önkormányzathoz. Persze ez nemcsak szolnoki jelenség, ha­nem országos. A szombati fórumon kiderült, hogy az érintettek nem túl lelke­sek. Mivel az előadók: dr.Böjt­­he Lajos kórházigazgató, dr.Bagdi László, a megyei társa­dalombiztosítási igazgatóság igazgatója és Várhegyi Attila alpolgármester vázolt elképzelé­sei meglehetősen tág körvonala­kat engedtek sejtetni, a hozzá­szólók inkább konkrétumokra voltak kíváncsiak. Dr.Csordás József az elöre­gedett műszerparkot tette szóvá. A fórumot úgy minősítette^ hogy: „Csak az összefoglalásd történt meg annak a bizonyta­lanságnak, amelyben évek óta élünk.”. Véleménye szerint egy kialakult formát addig nem sza­bad szétzúzni, amíg nem tudunk ugyanolyat vagy jobbat biztosí­tani. Jobbnak látta volna, ha konkrétan kidolgozott járóbe­teg-ellátást indítanak útra - meg­felelő anyagi háttérrel. Dr.Nagy Béla szerint azzal, hogy most az alapellátásnak há­rom fölöttese van (az önkor­mányzat, a társadalombiztosítás, a tisztifőorvosi intézmény) az egészségügyi dolgozók jog- és anyagi kifosztottsága tökéletes­sé vált. A felállás valóban enyhén szólva nehezen érthető: Az alap­ellátást a társadalombiztosítás fi­nanszírozza, de az önkormány­zathoz tartozik majd. Ugyanak­kor a szakmai felügyeletet a tisz­tifőorvosi szolgálat gyakorolja. Viszont január elsejétől minden­ki szabadon választhatja meg az alapellátáshoz tartozó családi orvosát. Ugyanakkor kórházi or­vost nem választhat szabadon. Vagyis dönthetünk arról, hogy ki kezeli a náthánkat, de nem szólhatunk bele abba, hogy ki­nek a kése alá fekszünk. Mert­hogy a kórházakra még nem ter­jesztik ki a szabad orvosválasz­tást. Ha nem tetszik... a beteg legfeljebb elmegy egy másik kórházba, merthogy intézményt szabadon választhat... A fórum részvevői nem ép­pen elégedetten távoztak. Egy hétig azonban még élhet bennük a remény, hogy választ kapnak kételyeikre. November 16-án, szombaton ugyanis a megyehá­zán a minisztérium képviselői­nek és a honatyáknak a részvéte­lével tartanak fórumot az egész­ségügy jövőjéről. Paulina Éva Beszéíjün^ ró fa! Olaj ra lépni V Miért lehet fontos, amikor a szomszédsá­gunkban háború zajlik, és amikor szűkebb ha­zánkban is menekültek százait fogadják be, szóval miért lehet fontos az, hogy miként nyer­tek az olaszok az abesszin csapatok ellen csatát. Közismert a vicces megoldás, bedobták straté­giai fegyverüket az előbbiek, méghozzá a rajz­szöget a sok mezítlábas katona ellenében. Lett is fényes - mint a rajzszög - győzelem. Szóval hogy egy adott háború adott pillanatában mi számít stratégiai eszköznek, azt a körülmények döntik el. Nem mondunk újat, és nem valami kitüntető a felismerés, az utóbbi ötven év hábo­rúiban a tűzszerek mellett ott volt stratégiai elemként a tüzelőanyag: a gázolaj. A jugoszláviai háború kapcsán már meg­ütötte a bokáját a nemzetközi közvélemény előtt Magyarország Kalasnyikov-ügyben. Ép­pen ezért tűnt elképesztőnek az a hír, melyet lapunk hozott nyilvánosságra: gázolajat szállí­tanak a magyarországi Szajolból. Méghozzá Szovjetunióból idehozott üzemanyagot osztrák partnerek közreműködésével. Talán a véletlenek egybeesése tette, a szál­lító cég vezérkara mihelyst tudakolóztunk a forgalmazó iránt, rögtön felfüggesztette az ak­ciót, majd tudomásunkra hozták, hogy a papí­rok körül minden rendben. A papírok körül. Talán a véletlenek egybejátszása: éppen ezen a napon a háborúra sokkal kisebb befolyással bíró emberek - az Európai Közösség külügymi­niszterei úgy döntöttek, hogy gazdasági szank­ciókat foganatosítanak Jugoszláviával szem­ben, mindaddig, amíg a harcok zajlanak. A nyilatkozat azért is izgalmas számunkra, hiszen kibocsátói felhívták az ENSZ BT figyelmét, hogy foganatosítson általános olajembargót Ju­goszláviával szemben. S íme, a hétvégi csemege: Antal Lajos, a Magyar Olajipari Rt. kereskedelmi igazgatója elmondja az MTI-nek, hogy ránk nézve bizony hátrányokkal járhat a Jugoszláviával szembeni embargó, hiszen nem használható az Adria olajvezeték. Ugyanez az MTI-hír nyilatkozata kapcsán kimondja, hogy „az a változat, misze­rint a Szovjetunióból Jugoszláviába történő tranzitálást akadályozná meg az embargó, egyelőre szóba sem került, mert a két ország között jelenleg nincs kőolajforgalom...”. Ha csak azt a szajoli pár liternyit nem tekint­jük annak. Hiszen helyettese, Sági Dezső, va­lamint a MÓL leányvállalatának, az Agelnek műszaki igazgatóhelyettese, Szabó Ferenc, la­punknak elmondta, hogy 1400 tonnányi gáz­olajat tranzitálnak innen, Szolnok szomszédsá­gából. Igaz, a maradék már csak 100 tonnányi ebből a kitűnő üzletből. Nem, nyilatkozatháborúról szó sincs. Hábo­rúról van szó. Amibe e piciny kis tranzitakció­val újra belekeveredhetünk. Nincs tanulság, mert az úgy tűnik, nem lehet eléggé megszív­lelendő, hogy egy ország, amely békét akar szomszédjával, amely békét akar magának, s mindezért megtesz kormányzata a lehető leg­többet, s igyekszik külső biztosítékokat szerez­ni határai védelmére, szóval ez az ország ne adjon el háborúzni egy cseppnyi olajat. Még tranzitálva sem. Szomorú lenne, ha a békéért folyó harcban bárki is hősi halált halna Magyar­­országon. Az ilyen üzletből tanácsos olajra lép­ni. Amíg nem késő. Hajnal József J Szolgálat szeretetből Április óta működik a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat Szolnoki csoportja, - tudtuk meg a csoport orvosvezetőjétől dr.Szalay Mártától. Azóta gya­korlatilag egyfolytában helyi­séggondokkal küszködnek. Kezdetben úgy volt, hogy egy kolostorba költöznek, ame­lyet visszakap az egyház. Ké­sőbb kiderült, hogy egyelőre nem tudják visszaadni az egy­háznak azt az épületet. Az utóbbi hónapokban sok­szor egyezkedtek az önkor­mányzattal, hátha tudnának va­lami megoldást. A szere­tetszolgálat ugyanis nem egyhá­zi, hanem világi szervezet /bár munkáját az egyház támogatja/. Az országban több mint negyven csoport működik és többségük­nek a helyi önkormányzat bizto­sított helyet. Szolnokon azonban egyelőre megoldatlan a kérdés. Igaz, a megyeházán kaptak két helyisé­get, az egyiket irodának, a mási­kat raktárnak használják. Műkö­désüket azonban jelentősen gá­tolja az a tény, hogy a megyehá­zából mégse lehet árjáróházat csinálni, hiszen az adományok osztásakor óhatatlanul nagy a forgalom. Igaz, hogy hely híján az adományok egy részét nem is tudják fogadni, annak ellenére, hogy az az elvük, hogy semmi­lyen adományt nem utasítanak vissza. Valamit enyhített a gondo­kon, hogy a Komarov-terembe pakolhatnak. Ott nagyon jól le­het például konzerveket tárolni, mert nincs fűtés, viszont a leg­utóbbi ruhaakción igencsak fa­­gyoskodtak. Igazság szerint kü­lön raktárhelyiségben kell tárol­ni az élelmiszert és külön a ruhát. És persze garázs is kell, mert gépkocsit is kapnának - az ado­mányok szállításához. így sok­szor a kórház segíti ki a szere­tetszolgálatot, ha valahonnan el kell hozni pl. az összegyűlt ru­hát. Raktár híján megtörtént az is, hogy érkezett 10 mázsa ruha és lerakták a plébánia folyosójá­ra. Az új fejlemények azt mutat­ják, hogy talán mégis kínálkozik megoldás. Felszabadul ugyanis a volt mentőállomás épülete és talán ott kap majd helyet a szere­tetszolgálat csoportja. Erről a kérdésről a közgyűlés határoz majd. Újságíró Stúdió Debrecenben Tanulnak a jövő publicistái Az újságírás egy szakma a sok közül, amit valamilyen szinten meg lehet tanulni. Mi kell még hozzá? Bizonyos tehetség, ráter­mettség, stabil világképpel páro­suló felelősségtudat, szilárd er­­kölcsiség, kitartó, tettekben - írá­sokban - megtestesülő hit. Szinte hallani az ezerfejű cézár ellenvé­leményét az újságírók sisereha­­dáról: hol vannak még ettől? Va­ló igaz: mint ahogy minden szak­mában, itt is vannak átlagon felül és alul teljesítők. A fenti gondolatok is elhang­zottak azon a foglalkozáson, me­lyet a Debrecenben megjelenő Napló szerkesztőségében tartot­tak az elmúlt hétvégén. Az Ok­táv Ráció Kft. és az újságírók Sarkadi Imre Baráti Körének tanfolyamán tizenöt fiatal vesz részt a környező, többek között a mi megyénkből is. A stúdió célja: utánpótlás nevelése, első­sorban a szűkebb régió nyomta­tott sajtója számára. A hallgatók vitaszelleme is tetten érhető volt azon az előadá­son, amelyet Görömbölyi László budapesti szerkesztőségvezető tartott műfajismeret témakör­ben. Igaz ugyan, hogy alapvető­en háromféle újságírót szoktak megkülönböztetni - informatív, publicista és riporter típusút -, azonban a valóságban jóval ár­nyaltabban jelentkeznek ezek. Bár ez a szakma is a változás, a belső viták tüzében ég - talán a közeljövőben lesz új és jobb saj­tótörvény -, ennek ellenére to­vábbra is népszerű. Igaz, tavaly szeptembertől ez év áprilisáig 89 lap szűnt meg és nem ritka már az újságíró munkanélküliség sem. Egyfajta szakmai alapis­meretet, az élet más területén is konvertálható tudásanyagot azonban ez a tanfolyam is ad a résztvevők számára. CsJ. Böske tanító néni Szombat délutánra a szanda­­szőlősi művelődési ház nagyter­me zsúfolásig megtelt. Az asz­talsorokat fehér abroszokkal ta­karták le, amelyek mögött deres halántékú férfiak, nők foglaltak helyet. Ezt a rendezvényt, a szü­letés és névnapi köszöntőt ők szervezték egykori kévés tanító­nőjüknek, Orosz Györgynének, aki 91. esztendejébe lépett. Erzsi néni, avagy ahogyan ma is mindenki nevezi: Böske tanító néni 1922-ben kezdett Szandaszőlősön, amelyet akkor még Szolnokszőlősnek hívtak. Harmincöt éven keresztül, min­dig az elsősöket pallérozta. A férje is pedagógus, iskolaigazga­tó volt, akit az 1956-os forrada­lom leverése után rövid úton­­módon nyugdíjaztak. Gyermek­ük nem született, illetve mégis: hiszen sajátjának tekinti ezt a több mint száz embert az ünne­pelt, akik ezen a borús novembe­ri hétvégén elhozták neki a hála virágait. Akadt közöttük hetvenéves, de a legfiatalabb is abba a korba lépett, amikor már lassan-lassan a postás hordja a fizetést. Még a rossz tanulók nevében is tiszte­lettel nyújtottak át neki egy csok­rot. Ekkor felderült az arca, kicsit nevetett, és valami effélét mon­dott: szerencsés ember, hiszen neki rossz diákja nem volt, leg­feljebb csintalan. A válasza olyan nevelőhöz illik, aki ízig­­vérig pedagógus volt, s a család­ja, a munkája, a hobbija, más szóval mindene volt az iskola, a tanítás. D. Sz. M. A szándék kevés, hely is kellene

Next

/
Thumbnails
Contents