Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-11 / 238. szám

2 Körkép 1991. OKTÓBER 11. Csak nyolc menekült érkezett______________ A jugoszláv polgárháború kezdete óta szerdán először fordult elő, hogy mindössze nyolcán kértek ideiglenes menedéket a határőrségtől - mondta Krisán Attila szóvi­vő, hozzátéve, hogy ezúttal fegyvercsempészekkel sem találkoztak. Az elmúlt 24 órá­ban tovább csökkent a határ­ról visszaküldött külföldiek száma. Összesen 6800 ha­zánkba belépni szándékozót utasítottak vissza, mert nem rendelkeztek megfelelő mennyiségű pénzzel, illetve szükséges okmányokkal. Mint ismert, az első napok­ban átlagosan 16 ezer külföl­dit küldtek vissza. Horvát és szlovén útlevelek A magyar hatóságok is érvé­nyes úti okmányként fogad­ják el a nemzetközi követel­ményeknek megfelelően ki­állított szlovén és horvát útle­velet - közölte tegnap az MTI érdeklődésére Herman János külügyi szóvivő. Hozzátette: ez egy gyakorlati intézkedés, amelynek humanitárius okai is vannak. Ez azonban nem jelenti Horvátország, illetve Szlovénia elismerését. A hor­vát és a szlovén útlevelek ugyanúgy vízummentes be­utazásra jogosítanak, mint a továbbra is érvényes jugo­szláv úti okmányok. Őskori falu maradványai Jeruzsálem. Az izraeli rádió jelentése szerint a Galileai­­tenger (mai nevén Tibériás­­tó) vizének jelentős apadása következtében egy 19 ezer éves halászfalu maradványa­ira bukkantak. A régészek ál­tal feltárt, több száz négyzet­­méteren fekvő településen vályogból és téglából épült lakóházak maradványait, va­lamint sírokat és főzőhelye­ket találtak. Az izraeli régé­szek akkor kezdtek el érdek­lődni a terület iránt, amikor egy évvel ezelőtt egy 19 ezer éves emberi csontvázra buk­kantak nagy mennyiségű hal­csont közelében. Folytatták a térségbeli ásatásokat, ame­lyek végül is eredményre ve­zettek: a Galileai-tenger part­ján rábukkantak a falu marad­ványaira. Danny Nadel, az ásatásokat végző régészek egyike elmondotta az izraeli rádiónak: a lelet azt bizo­nyítja, hogy a történelem előtti időkben a Galileai-ten­ger vízszintje a jelenleginél sokkal alacsonyabb volt. Az idei vízhiányt az esőzések el­maradása okozta Izraelben. a MAR &Ö'/-~TÓL GONDOLKOZZON !. KCLTSÉCt : 4031. oeorecen, Szobosilói u. 4-5. Tel.: (52) 12-453,14-777/181 mell. Szolnokon Tisztelgő kórushangverseny Buday Péter karnagy 70 éves Buday Péter a szolnoki Kodály Kórussal egy kiállítás megnyitóján a Szolnoki Galériában Ma is fiatalos lendülettel járja a megyeszékhely útjait Buday Péter karnagy, nyugalmazott ta­nár. Pedig éppen ma 70 éves. Ki gondolná az életerős férfiról? Talán a zene, a nagybetűs MU­ZSIKA adja neki a vis vitálist. Számtalan ifjú ember - akik ma már tisztes polgárok, család­anyák - fedezte fel közreműkö­désével a közös éneklés örömét. De az évtizedek nem szűkölköd­tek komoly elismerésekben sem. Csak néhány adat Buday Péter munkásságáról. Ének-zene sza­kon szerzett tanári diplomát, majd zenetörténetet és esztétikát hallgatott Budapesten. A követ­kező években, 1948-61-ig a szolnoki Konstantin iskolát igazgatta. Szolnok város tanul­mányi felügyelője, illetve műve­lődési osztályvezetője lett, amit a szakfelügyelőség követett. A kórusvezetést a tanítókép­zőben kezdte, s Szolnokon foly­tatta. Hazai sikerek mellett nem maradtak el a nemzetközi elis­merések sem: a Járműjavító Fér­fikarával és a Szolnoki Kodály Kórussal Európa sok-sok váro­sában hírnevet szerzett, rangos fesztiválokon öregbítette a szol­noki, illetve a magyar kórus­éneklés jó hírnevét. A Kórusok Országos Szövetségének tíz éve alelnöke. Jelentős érdemei van­nak abban, hogy megyénk az Éneklő Ifjúság mozgalomban országosan is kiemelkedő ered­ményeket ért el. Felsorolni is ne­héz kitüntetéseit, melyek között ott található a Liszt Ferenc-jubi­­leumi emlékplakett és a városi Pro urbe-díj is. Szolnokon, a városháza dísz­termében ma 17 órakor köszön­tik a hetvenéves karnagyot, aki­nek mi is további jó munkát és újabb sikereket kívánunk. Az ünnepi műsorban fellép a szol­noki Járműjavító Férfikara, a Kodály Zoltán Általános Iskola Nagykórusa, a Tiszaparti Gim­názium Kodály Kórusa, a Tisza­­földvári Önkormányzat és Szö­vetkezetek Férfikara, a kisúj­szállási Phoenix Vegyes Kar, va­lamint a szolnoki Kodály Kórus. Törékeny tűzszünet Horvátországban Tegnap Horvátországban többször is megsértet­ték a legújabb tűzszünetet. A zágrábi rádió szerint reggel 6 órakor szerb lázadók tűz alá vették a kelet-szlavóniai Eszéket. A lövedékek a város északi és déli negyedeibe csapódtak be. A Zágráb­tól 130 kilométerrel délkeletre lévő Nova Gradiska térségében szerb milicisták a szövetségi hadsereg egységeinek támogatásával tüzérségi támadást in­téztek Gorica és Poljane települések ellen. A szerb támadásra válaszolva a horvát nemzeti gárda tegnap délelőtt ellenoffenzívát indított - kö­zölte a zágrábi rádió. Későbbi jelentése szerint a horvát fegyvereseknek sikerült visszaverniük a szövetségi hadsereg Vukovár körzetében indított támadásait. A hadsereg korábbi közleményében viszont azt hangoztatta, hogy a horvát akciók miatt kényszerült ellentámadást indítani. Költözött a rendőrőrs.. . Igaz, nem messzire, csak a régi szomszédságába. Tegnap délután adták át a tiszaföldvári rendőrőrs új épületét, amely közel 11 millió forintos költséggel készültei belügyminisz­tériumi beruházásban. A régi vályogépület, a századfordulón épült csendörlaktanya, már nem tudott megfelelő körülményeket nyújtani a mindennapi munkához. Az új épület tágas, világos. Földszintjén számítógéppel is ellátott ügyeleti szobák, ügyfélváró, irodák és az előállító helyiség. Az emeleten irodák, tanácskozók, a szociális létesítmények és raktárak kaptak helyet. Martfűről áttelepült a bűnügyi csoport, ugyanis az utóbbi időben e térségben növekedett a bűnözés, de remélhetőleg ezután Tiszaföldváron javul majd a közbiztonság. - ké -XI. őszi áfész-napok Megyei megnyitó Kisújszálláson Tizenegyedik alkalommal nyitották meg tegnap a megyei áfész-napokat. A helyszín ezút­tal Kisújszállás volt, ahol a helyi, illetve a kenderesi tagokat tömö­rítő Szövetség Áfész volt a házi­gazda. A rendezvényen dr. Szilvasán Pál, az Áfészek Országos Szö­vetségének elnöke mondott megnyitót. A parlament a közel­jövőben tárgyaja az új szövetke­zeti törvényt, amely elé a fo­gyasztási szövetkezetek tagjai­nak százezrei is nagy várakozás­sal tekintenek. Jelenleg még az 1971-ben született törvény van érvényvben, amely már nem fe­lel meg a kor követelményeinek, túlhaladta az idő. Az áfész-tago­­kat is irritálja a földtörvény vajú­dása és a kárpótlási törvény kö­rüli sok érvényesítési bonyoda­lom. A fogyasztási szövetkeze­tekre a jövőben is nagy szüksége lesz az országnak, hisz csak a Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben 14 áfész, százezer tagja segí­ti a városok, falvak és egyéb te­lepülések áruellátását, szolgálta­tásait. A XI. őszi áfész-napok újdon­sága az idén, hogy a fogyasztási szövetkezetek szerte a megyé­ben önállóan rendezik meg, a mezőgazdasági és ipari szövet­kezetek ezúttal nem vesznek részt a rendezvényeken. A vásá­rok idején széles körű kedvez­ményes kereskedelmi akciókat tartanak. Kiemelet kedvezmény­ben részesülnek a szövetkezeti tagok, azok, akik kötődnek a mozgalomhoz, nagyobb vissza­térítést kapnak. V alóságos vásári hangulatot teremtett az Agroker kiállítása és vására, sikert aratott a törökszentmiklósi Miklós Táncegyüttes műsora, és sokan örültek az Áfész-toma rejtvény­újság nyereményeinek sorsolása után. KÉPES BESZÉD Nem koldulás! Polgártársak, adakozzatok! Bi­zony isten, nem nekem kell, egy igaz ügyön sze­retnék segíteni. Az a helyzet, hogy kiállításpár­ti vagyok, az vol­tam kezdettől fogva, és még in­kább azzá tett a sok ellenkezés. Már az ötlet meg­­születésekor olyan szépen el­képzeltem, hogy ugyebár, itt van ez a nagyhatalom, ez a hatalmas or­szág, a miénk, és azon kívül van a maradék, az „egyebek”, a vi­lág többi része. A legnormáli­­sabb dolog, hogy csináljunk ne­kik egy nagyobb piacot, és meg­engedjük - ha már a sógorék olyan nagyon szegények és helyszűkében vannak -, hogy ki­állítsanak. Hogy mit és minek, arról sok részletet nem tudok, de azt hiszem, nem is ez az érdekes. Tartozunk ennyivel - no nem a világnak - saját magunknak, önérzetünknek, önbecsülésünk­nek. Magyar ember nem tétová­zik! Már volt egy-két világbuli, mi mindent megtettünk . . . Hallom aztán, hogy százmilli­­árd kellene, és a kormány csak harminccal tud beszállni. Hát azon a vacak hetven milliárdon múljon a dicsőségünk?! Dobjuk össze, testvérek! Néhány napja meglepett, hogy Kupa is Demszki-párti lett, de én maradok, aki voltam: kiál­lításpárti. Ha a fővárosi kupakta­nács lemondott a világról, hát mi, pártiak nem. Én is gyűjtök tovább. Ha a fővárosnak csak az üres bukszája van a kiállításra, hát mi kiállítjuk a tele markunk. Megrendezzük az Expót a me­gyében ! Tudnék is néhány egzo­tikus, látványos, gazdag és foga­dókész helyet, ahol remekül vi­lágkiállítanék, például a Horto­bágy. Vagy milyen szépen hang­zana: Expo Mondial Portelek vagy Kócsújfalu, a Világ Köze­pe. De ott van Kunmadaras rep­terestül vagy Tiszabő(ség) min­denestől ... Adakozzatok hát, testvérek, ne engedjük, hogy valaki elhap­polja előlünk a világbulit. Tiszta szégyen! ... Ha mégsem kere­kedne ki az összeg, hát ami összejön, azt elisszuk a sarki kocsmában. Az sem semmi. .. Molnár H. Lajos Fotó: Tarpai Zoltán SF - 7750 FÉNYMÁSOLÓ CSAK NÁLUNK! Most 30.000 Ft árkedvezménnyel! Irodatechnikai szaküzlet Szolnok, Ady Endre utca 22. Tel.: (56)-36-473

Next

/
Thumbnails
Contents