Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-05 / 233. szám
I I ■ IB • S :»*■- II II ii a bimm a am m 1 1991. OKTÓBER 5. Nézőpontok 7 Szombati jegyzet Kétségbe keveredett remény Széchenyi írja: ..Összeszólalkoztam Batthyány Lajossal - csaknem párbajra menően. Úgy sejtem, agyon fogom lőni: szakálla alsó csúcsát célzóm meg .. .; a homlokán találom el... összeesik, mint egy uszkár - óh, Istenem - kedvem volna hozzá, rettentő kedvem - nem maradhat el. - Szétválasztottak bennünket. Én . . . nagyon kolerikus . . ., ostobán viseltem magam.” Azután egy másik beszélgetésről: A királyoknak bajonettjük van, a népeknek meg forradalmuk, hogy engedményeket nyerjenek - mondta Batthyány. Legalábbis így jegyezte fel a legnagyobb magyar, akiről mostanában oly sok szó esik. A döblingi öngyilkos. Még azt is mondhatnánk, cinikus a párbeszéd, amit e gondolat kapcsán a Naplóba ezután felírt. Azt mondta Széchenyi Teleki Lászlóhoz: Politikai bűnökért (!?) soha nem tudnék vért ontani. Mire ő: Én igen! s közben jól aludnék! Mire Széchenyi: Nem hiszem el! Azt írja ez a nagy magyar 1821. április 28-án Törökszentmiklóson, hogy az ország egy hulló csillag sorsában osztozik. A nemesség morálisan és fizikailag beteg, s dehogyis látja ő szépnek a Tiszát, mert annak vize ganajlé, toprongyos a nép. Szúnyogok, bolhák, legyek és egerek, Buda is, Pest is alávaló helyek, por és sár. Az újjáteremtés megvalósíthatatlan. Szomorú, sötét sorok. S mégis megszülettek a nagy művek, felépült az Akadémia, a Kaszinó, elkezdődött a gőzhajózás... a kisiskolások is fújják ezt a leckét. Vajon más volt a szó és más a tett? Nem. Széchenyiben várakozás, kudarc és önmarcangolás vegyült cseppnyi sikerekkel, míg elkezdett épülni a szabadság palotája, amely összeomlásakor maga alá temette a beszélgetés résztvevőit is. Kétség keveredett a reménnyel. Batthyány Lajos, az első felelős kormány elnöke például a legnagyobb csatazajban visszavonul Vas megyei birtokára. S amikor Pestre utazik, nem meghalni megy, hanem békíteni. Ezt megelőzően kiderül, hogy az uralkodó érvénytelenítette miniszterelnöki megbízatását, próbál tárgyalni Philipp Lamberggel, a Magyarországon lévő hadak kinevezett főparancsnokával. Sikertelenül. Lemond és visszavonul. Aztán 1848 telén Pestre utazik, hogy békességet vigyen a „szétszakadt” ház soraiba, a hadakozó honatyák közé. 1849. január 8-án elfogják, október 6-án kivégzik. Pedig akkor már meg akar halni, felmetszi nyakát a felesége által hozzá eljuttatott késsel. Kétség a reménnyel. Azt kérdezi egy másik naplóban egy kis nagyember, az írók érzékenységével, önmagától: „A forradalomban vagyunk, gr. Lamberg, Zichy elvesztek, hol állunk meg, pedig országunkat csakugyan nem engedhetjük, hogy elveszszen.” A fényes tavasz utáni hideg októberben egy dolgot tud: mindenki menekül. Ki Aradról Váradra, ki Váradról Aradra. „A csaták, a betegség, az ínség szörnyen pusztítottak. Isteni gondviselés hagyta ránk jönni e halált - mert nemzetünk haldoklik - az egyes ember csak ezzel biztathatja magát!”- írja Hunfalvy Pál. Micsoda biztatás! Mint egy sötét ima. Nem is groteszk, hanem már-már nevetséges, ahogyan az ember kínjában elneveti magát valami szomorúan szörnyű, ellentmondásos dolgon. Szóval, e csomó fájdalmas mondat után azt írja kedvesének a fiatal tanár: „Isten hozzád addiglan is kedves kis lelkem, szívem mie-je!” Meddig? A halálig? A saját vagy a nemzete haláláig? S lám, milyen forgandó a szerencse. A békíteni induló Batthyányi kivégzik, a kardforgató Hunfalvy hamis osztrák útlevéllel ideiglenes tartózkodási engedélyt kért és kapott Pes-V___________________________________________ ten. Egy magyar szabadságharcos Magyarországon osztrák lesz ezen októberen. Bevallom, elámultam, amikor kiderült számomra, hogy a tizenhárom aradi vértanú között négy német volt, egy szerb, egy horvát s hét magyar, közülük viszont két örmény és két német származású. Tizenhárom nagy lélek. Mit olvashatunk róluk? Szép, kegyeletes sorokat, és olyanokat, hogy Kiss Ernő tehetségtelen, Leiningen és Poeltenberg spionnak vélte Nagy Sándort. Damjanich ki nem állta Vécseyt, Török kitűnő hadmérnök, de rossz várparancsnok. Knezichet úgy becézték, a késlelkedő, Lázár, akinek dandárja nem lőtt osztrákokra, Láhner a barátaiban bízott, Dessewffy Liechtenstein herceg segítségében, Schweidelt csak a kisfia betegsége tartotta Magyarországon. Fontos ez? Nem. A kötél, a golyó, a bekövetkezett halál minden előre és utólag megfogalmazott kétséget velük szemben eltöröl. Nagy emberek voltak. A haza fiai. S megtudhatunk bármit, bármilyen kutatás és elemezgetés során és után - meg is kell tudnunk, hiszen nem szükséges belőlük hőst kreálni, ők maguk azok, minden cselekedetükben, gyengeségükben is emberek. Alkotmányt akartak, s egy másik rend nevében kötelet s golyót kaptak. Ma már tudjuk - bár mindannyian ellenezték a függetlenségi kiáltványt -, a forradalom katonái voltak ők még akkor is, ha olykor mi sem állt távolabb tőlük. Csodálattal, olykor áhítattal, és nem utolsósorban kegyelettel tekintünk rájuk. No és némi keserűséggel is, legfőképp az egymás és az eleik között dúló vitákra gondolva, amely viták mintha nem szolgálnának tanulságul e kornak. S e szomorúság nem a politikusok között zajló és a politikával, annak demokratikus gyakorlásával járó nézetkülönbségek felvillantásának szól. Másnak. A szociáldemokraták közötti képviselő-választás előtti és utáni purparlék mögött jobbára személyes indítékokat láthatott a társadalom. A kisgazdák közötti pártcsörte, amely majdnem szakadáshoz vezetett, s szűkebb hazánkból indult - már kihatott egészen a kormánykörökig. Kiderült, nézőpont különbségek vannak a szocialisták között, később nyilvánosságot kapott, így van ez az MDF-en belül is, és most a héten az SZDSZ-nél jelentették be a jelenlegi pártelnök sorbontó szándékait. Látható, hogy a kezdeti egyetértést, amely a változtatásokra vonatkozott, s amelyben osztozott az ország, felváltotta a vita, a „hogyan tovább” részletkérdéseit illetően. Ami nem baj, hiszen igazán vélemények összecsapásával, érvek felvonultatásával alakulhat ki egy-egy demokratikus döntés, s nyomában a megvalósítás közös szándéka. A baj az, ha elemeire, egymással szemben álló csoportocskákra szakadnak szét a társadalom szervezői, a pártok. A viszálykodás részletkérdések megítélésében nem gond, ha azonban a nagy horderejű tennivalók, a stratégia kidolgozásánál keletkezik ellenségeskedés, ha nincs nemzeti egység az abban foglaltak elérésében, az baj. Azért baj, mert baj van. Csőstül. Nemzethalált emlegetni nem hiba. bűn lenne, de mély árkokról beszélni, amelyből nem tudnak vállalkozók és vállalatok kimászni, szegénységről, amely mind több ember napját keseríti meg, szólni kell. Lehetne cizellálni Hunfalvy módján, ecsetelni sötét szószínekkel a tehetetlenséget. Egészen el lehet jutni addig a képig, hogy bányászok jönnek fel egy völgyből szétverni kormánypalotát, megmutatva: már nincs vesztenivalójuk. Csakhogy egy ilyen rombolás nem csupán a betört ablakok s a szétvert tégla árába kerül. Ma úgy tűnik, nem elég csak és csupán megemlékezni az aradi tizenháromról. Magánkonzervüzem Lánycsókon. Vitai Gmk néven egyre szebb eredményeket ér el a családi vállalkozásban létrehozott konzervüzem a Baranya megyei Lánycsókon. Ismertebb termékeik a meggy, cseresznye, uborka, almapaprika és a lecsó, amelyekből az ország szinte minden részére szállítanak, sőt Nyugat-Európába is exportálnak. Képünkön: Most uborkaszezon van a konzervüzemben (MTI) Gyűjtsenek-e a MÉH-ecskék? Ha a külvilágtól teljesen elzárva üldögélnék elefántcsonttoronynak képzelt lakásomban, akkor is tudnám, mikor kezdődött az új tanév. Akkor, amikor sűrűn verik öklükkel az ajtóm reggeltől estig, és amikor kinyitom, hogy megtudjam, hol ég a ház, köszönés nélkül, jobbára erélyesen szegezik nekem a kérdést a gyerekemberkék: papír van?! Nincs, illetve ami van, arra gépelnie kellene a bácsinak . . . Futnak is tovább, felverik a lépcsőházat, nem tudom pótolni azt, amit az akciót kezdeményező iskolában elmulasztottak, hogy tudniillik: gyerekek, szépen becsöngettek vagy bekopogtok, és miután köszöntetek, illedelmesen megérdeklőditek, van-e fölösleges papírhulladék. De miért is ez a nagy buzgalom? Valószínű, nem a hajdani „Gyújtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” jelszó mozgósította rögtön a tanévkezdés után a csapatot, ők már különben sem úttörők. A - feltételezhetően - cserkészcsemeték azért törik rám az ajtót tokostól, mert kell a pénz az iskolának, talán a hulladékokból egyszer majd összejön egy osztálykirándulás. De vajon összejön-e? A felnőttbosszantáson kívül mit ér a hecc? Szolnokon három telepe van a MÉH-nek. (Ez valamikor Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalatot jelentett, manapság Melléktermék- és Hulladékhasznosítót jelent. Nem mindegy.) Az egyik a papírüzemnek nevezett részleg, a szaktelepvezető Hargitai Csaba olyan felvásárlási árakat mond, és olyan helyzetről tájékoztat, hogy kezdem sajnálni az ajtóm, hogy a buzgó gyűjtögetők erőfeszítéseiről inkább ne is beszélnék. Most, hogy október 31 -ig akció van (az iskolák számára kedvezményes!), két forint helyett kettő húszat fizetnek az újságpapír kilójáért. De ha az iskolák nem hallgatnak a MÉH- esek jó szavára, és válogatás nélkül (azaz keverve) adják le a nehezen összedörömbölt kilókat, hatvan fillér az értéke. Valamivel gálánsabb tud lenni a felvásárló a hullámpapír, a csomagolókarton és a dobozok esetében, mert ezek kilójáért tanévkezdéses-akciójuk idején 1,70 helyett 2,20-at fizetnek. Az eredmény?- Ezek ellenére érezhető, hogy tanévkezdés volt - mondja Hargitai úr -, ennek hagyománya van évek óta. De csökkent a begyűjtött mennyiség a nyomott áraink miatt. Erre kényszerülünk mostanában, mert jelenleg is 300 tonna eladatlan papírhulladék van a telepen. Egy-két iskola jelezte, hogy ilyen árak mellett nem fog gyűjteni, ami nekünk tulajdonképpen jó is, mert nem halmozódik tovább az eladatlan mennyiség. Nekünk finanszírozni kell a felvásárlást, a bankhitel 42 százalékos kamattal jár, jelenleg mi is úgy állunk, mint a többi magyar vállalat. Nyereséggel már azért sem tudjuk továbbadni, mert ki vagyunk szolgáltatva a papírgyáraknak, ha ők húsz fillért kínálnak kilónként, kénytelenek vagyunk ennyiért eladni. Ráadásul a Szolnoki Papírgyárnak most egyáltalán nem tudunk eladni, mert jelenleg áll. Megrendelés híján leállt... Megtudtam még, hogy a rendszerváltás után igen nagy mennyiségben kerültek a telepre Marx, Engels és Lenin művei, fillérekért lehetett volna könyvtárra valókat vásárolni. A szaktelepvezető magyarázata: akkortájt mindenki selejtezett, vagy odaadta a dolgozóknak, hadd legyen egy kis prémiumuk . . . Egy ideje a lapterjesztők remittendáját is egyenesen a MÉH-hez hozzák, az itteni dolgozók választják el a képeseket a „képtelenektől”. Elég beszédesen jelzi ez a remittendahalom, mire (nem) kíváncsi az állampolgár ... Talán érdemesebb lenne rongyot gyűjteniük a nebulóknak - ötlik fel bennem, és kimegyek textilhulladékot is felvásárló, különben kereskedelmi-értékesítési szaktelepre. Kertész László telepvezető használhatatlannak tartja az ötletet:- Tanévkezdés óta hozzánk iskolák rongyot nem hoztak be. Mi csak minőségi textilhulladékot tudunk átvenni, értem ezen a nedvszívó rongyokat: törülközők, lepedők ... tiszta állapotban, ne legyen benne szennyező anyag. így 10-15 forint közötti árat tudnánk adni kilónként. De folyamatosan hozzák a paplant és a pufajkákat, átveszem, de kellemetlen levonásokat kell alkalmaznom, ami a gyűjtés mennyiségének visszaesését eredményezi. Nézze, tonnaszámra van itt a hulladék, a szemét, ami értékesíthetetlen, sőt, a szeméttelepen sem veszik át. A simontornyai bőrgyárba visszük elégetni, ami jelentős szállítási költséggel jár... Nem szívesen foglalkozunk ezzel. Inkább az értékesítésre állnánk át. A Dunaújvárosi Vasművel sikerült szerződést kötnünk, ennek értelmében körülbelül száz tonna anyag érkezik a jövő héten, különböző zártszelvények, csövek, U- szelvények, lemezek. így ezekből a termékekből jelentősebb választék lesz megyeszerte. Apropó, vasmű . . . Hát a vas- Nálunk ilyen nincs. Ha a színesfémhulladékot mi gyanúsnak tartjuk, tehát olyannak, hogy esetleg valahonnan lopták, akkor egy úgynevezett gyanúsbizonylatot állítunk ki, és értesítjük a vállalati rendészt, illetve a rendőrséget. Nem mindegy, hogy valaki egy kávéfőzőt hoz be vagy egy nagy bronzcsapágyat.- Hogyan alakultak a felvásárlási árak ezen a telepen?- Sajnos, október elsejétől lefele mentünk, a felét, a harmadát fizetjük az előzőeknek. Az ócskavas kilójának lakóterületi ára 1 forint 40 fillér, a könnyűlemezeké 20 fillér, a nehezebbeké 40. Az akkumulátort a lakosságtól 3 forintért vesszük kilónként, ez az árcsökkenés befolyásolja majd elsősorban azt, hogy az 55-60 százalékról előreláthatóan 40 százalékra esik vissza a lakosságtól vásárolt hulladék aránya. Sajnos az idén, az első nyolc hónapban ennek a telepnek 2.500.000 forint ráfizetése van, tudniillik július-augusztusban szinte semmit sem tudtunk eladni, mert a külföldi kohók ilyenkor állnak, náluk ez a két hónap szabadság. A bálázott lemezeket, a feldarabolt ócskavasat és az akkumulátorokat mi jórészt exportáljuk, de Ez nem remittenda! (Diákok gyűjtötték.) gyűjtéssel mi a helyzet? Ezzel a kérdéssel mentem el a MÉH harmadik telephelyére, a vasüzembe, ahol Erdősi József üzemigazgató elmondta, hogy ők nemcsak begyűjtik, hanem bálázzák és értékesítik is az ócskavasat (lemezt, öntvényt s a többit) és a színesfémeket.- Régebb volt az iskolákban vasgyüjtés - térnék rá a kérdésemre.- Most is van - válaszolja az igazgató. - A tanévkezdés óta érezhetően megnőtt a lemezforgalom. Amelyik iskola megszervezi (hisz nem kötelező), oda kimegyünk beszállítani az összegyűjtött fémhulladékot. És az iskoláktól most is 40 fillérért vesszük át a 20 filléres lemezt, hogy tudjunk rajtuk segíteni. Néhány iskolában nagyon jól megszervezték a gyűjtést, a szandaszőlősi iskolától például 195 mázsa fémhulladékot szállítottunk be. Az őszi tanévkezdés óta pedig hét iskolából összesen 640 mázsa vashulladékot és körülbelül 1000 kiló színesfémet vettünk át.- Hallottam, hogy dolgozik egy úgynevezett színesfémmaffia, amelyik szépen meggazdagszik ebből az üzletből. Tudnak róla? nyáron a külföldi piac nem fogadott, a belföldi sem. De a szeptember már jónak mondható, és növeljük az értékesítést ezután is, szeretnénk az évet legalább egymillió forint nyereséggel zárni, majd meglátjuk...- Szóval, tanévkezdés óta nagyobb a forgalom?- Nagyobb, de tudja, mikor volt igazán nagy? ... Amikor a szovjet alakulatok vonultak kifelé. Még úszó harckocsit is hoztak be. Most is van itt alumíniumrocsó, éppen darabolják fel az emberek ... Tehát, akció ide, gyűjtéskampány oda, bár érezhető a MÉH-nél a tanévkezdés, igazi ugrást a forgalomban rendszerváltás és katonai kivonulás hoz. Ne sajnáljuk, hogy ez utóbbiak nem oly gyakoriak, mint a tanévkezdések. Az a sok hulladék nem érné meg, hogy ezek a „nagy horderejű” események ismétlődjenek. A kérdés továbbra is az: megéri-e a fáradtságot a kis méhecskék ügyködése? Ha igen, jöjjenek továbbra is, nekem is van remittendám, kopogtassanak. De illedelmesen! . .. Molnár H. Lajos
