Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-28 / 227. szám

Az egyik dr. Tóth Albert aláírta, a másik nem

Vitathatatlan, nem kis érdeklődést keltett az a programplat- form, amelyet huszonhat MDF- es országgyűlési képviselő írt alá. A dolog érdekessége, hogy a demokrata fórumos honatyák között két dr. Tóth Albert is szerepel. Kommentár nélkül adjuk közre a két azonos nevű megszólaltatott véleményét erről a kérdésről; döntse el az olvasó, melyik áll szívéhez közelebb. Az udvariasság azt kívánja, szólaljon meg először a Borsod megyei dr. Tóth Albert.- Ön miért írta alá a programplatformot?- Nézze, én református lelkész vagyok, hadd hozzak egy történelmi analógiát. Amikor Luther kifüggesztette kilencvenöt pontból álló tételsorát, nem az egyház megszüntetését vagy szétverését akarta elérni, hanem a megújítását. Ezt fejlesztette tovább Kálvin, szerinte az egyház akkor él, ha örök, folytonos megújulásban van. Az én felfogásom szerint minden közösség - így beleértve egy pártot, a családot vagy bármi mást - igazi élettere ez a folytonos megújulás. A programplatform valójában ezt tűzte ki célul, hogy semmi ne kö- vesedjen be, ne legyen állóvízzé, hanem mintegy megelőzésként visszatérjen a forráshoz.-Akik nem írták alá, azzal érvelnek, hogy a platform a párt eredeti céljait fogalmazza meg, éppen ezért szükségtelen.- Véleményem szerint ezeket újból és újból meg kell fogalmaznunk, mert ha nem tartjuk állandóan felszínen, nem tisztogatjuk ezeket az eredeti forrásokat, azok idővel eliszaposodnak, kiszáradnak. Ezért szükségeltetik ez a folytonos megújulás. Tehát a platform semmi mást nem akar, csak állandóan

figyelmeztetni az eredeti forrásokra. Minden közösségnek ez az élettere.- Az nem játszott szerepet az aláírásban, hogy új mellékösvények is megjelentek az MDF politikájában?- Tulajdonképpen az eredeti program őrzése mintegy megelőzően vigyáz arra, ha néha-néha meg is jelennek szélsőséges irányzatok, ezek ne tudjanak kifejlődni. Megmaradjon a „nyugodt erő”, amely sohasem nyugodhat meg. Önmagát megújítva kell cselekednie a társadalom érdekében. Úgy gondolom, ebből a platformból csak a kívülállók csináltak nagy ügyet. Az aláírás csak az emberek mentalitásától függött, van, aki megnyugszik, hogy elkezdtünk valamit, aztán majd megy szépen tovább, más viszont őrzi a lángot, hogy ki ne aludjon.

A másik dr. Tóth Albert szü- kebb hazánk MDF-es képviselője, aki Kisújszálláson lakik.- Amikor híre ment, hogy állítólag én is a huszonhat aláíró egyike vagyok, egyszeriben érdekes és fontos ember lettem. A tömegtájékoztatás érdeklődését alig győztem visszautasítani. Tudniillik csalódást kellett okoznom nekik, mert az az aláíró nem én voltam. Nem a rosszindulat diktálja, de engedje meg, hogy megjegyezzem: a mai helyzetben mindjárt az újságok címlapjára lehet kerülni. Elég, ha a másik frakcióba átül valaki, benyújt egy bizalmatlansági indítványt valaki ellen, megcsípi a kormányt vagy éppen aláír valamit. Vallom, ennek az ellenkezője is érdekes lehet a sajtó számára: miért nem berzenkedik, miért nem ír alá valamit?- Tényleg, miért nem írta alá ezt a bizonyos programplatformot?- Nem vagyok aláíró típusú, noha ma ez a divat. Öncélú lázadásnak, tiltakozásnak tekintem, és én nem vagyok a lázadás híve. Lázadni az ember akkor szokott, ha lehetetlen vagy kilátástalan a helyzete. Nem szeretem a rebellis, kurucko- dó magatartásé embereket. Ma ugyanis újra reformkorban élünk, és ilyenkor sokkal inkább a higgadt, célratörő magatartás, a tett lenne kívánatos.- A huszonhat ember is tett valamit, holott valamennyien a demokrata fórumos frakció tagjai.- Valamennyiőjüket ismerem, személy szerint is nagyra becsülöm őket. Tisztességes emberek, de a szándékukat nem értem. Amit akarnak, ezt akkor vállalták, amikor az MDF tagjai lettek. Nyilatkozatukból semmiféle új vonás nem tűnik ki. Nem értem, hová vezet ez. Arra ugyan jó, hogy a sajtó napokig, hetekig csemegézzen, hiszen eltereli a figyelmet a tennivaló lényegéről. Ezekre a sajtó a legtöbb esetben vevő, így akarva akaratlanul erősíti az értékzavart. Azért, mert elhallgatódnak csendben elvégzett erőfeszítések, és felértékelődnek a látványos nyüzsgés áltettei.

Visszautalva az előbbi gondolatomra, ma sem értem, miért nem voltam a sajtó számára érdekes téma, amikor az ország felének a védelméről, hasznosításáról az Országgyűlés elfogadta azt a határozatot, amely kidolgozásában mi is temérdek erőfeszítést tettünk. Erre mit ad az ég, a másnapi lapok nagy terjedelemben hozták Torgyán József trükkös felszólalását, fricskáit. Erről az a véleményem, hogy jussunk már túl a tagadáson, és ne csak bontsunk, de; építkezzünk is.

B. Cs.-D. Sz. M.

Utitársa a kerékpár és a válltáska

Ha valaki pár évtizede az iskolában megkérdezi Fehér Józsefet: mi leszel, ha felnősz, kisfiam, ő habozás nélkül rávágta volna: kőműves. Az is lett. Végezte szépen, pontosan a munkáját, de azután egészségügyi okok miatt meg kellett válni az állványok, vakolókanalak világától. 1975-öt mutatott a kalendárium, és akkortól kezdve a törökszentmiklósi hivatal postása. Aligha adódik olyan terület, ahol ne dolgozott volna. Kézbesített táviratokat, hordta az újságokat, legújabban pedig úgynevezett pénzespostás. A nyudíjakon kívül leveleket, totó-lottó szelvényeket, értékcikkeket is árul. Régi hivatásából annyi maradt, hogy a posta kisebb javításait ő végzi. Eddigi megbízható, pontos munkájáért kétszer kapott igazgatói dicséretet.

Egyébként általában öt előtt, körül ébred, és hatra már benn van. Ha tele a táska, a súlya eléri a huszonöt kilót. Amikor gyengébb napot írunk, egyre végez, ámbár ha sok a küldemény, négy óra körül ér vissza. A vállalati kerékpár jó útitárs, mivel fütyül a nemzetközi olajár-robbanásra, elvégre pár decivel januártól januárig kibírja.

Fehér Józsefnek két ikerlánya van, akik jelenleg Kisújszálláson harmadikos szakközépiskolások. Már belekóstoltak édesapjuk foglalatosságába, hiszen újságkihordók és táviratkézbesítők is voltak. Mint korábban említettem, noha ő úgynevezett pénzesppstás, azért a közelmúltban négy Új Néplap előfizetőt gyűjtött. Mondja: igényként merül fel a lappal szemben, hogy több horoszkóp és folytatásos regény legyen benne. A munkáján és családján kívül egyetlen

hobbija akad: szeret focimeccsekre járni. Nélküle alig kezdődhet hazai derbi, hiszen az ottani arany- lábúak nagy biztatója. Megkér, ha erről esik szó, feltétlenül írjam bele, hogy még mindig Csontos Lajos a legjobb, holott már közelebb

áll a negyvenhez, mint a harminchoz. Leírom, bizonyára így igaz, hiszen Fehér József mint postás nemcsak az embereket, de mint drukker, a focistákat is bizonyára jól ismeri...

D. Szabó M.iklós

Dzsesszzongoristából

nyelv(para)fenomén

A népi bölcsesség azt tartja, hogy ki ahány nyelvet tud, annyi ember. Ezek szerint nekem egyetlen bőrbe bújt tizennyolc emberrel sikerült találkoznom. A veszprémi Gál Ottó ugyanis ennyi nyelvből tett vizsgát, és nyelvstúdiója értékeit Szolnokra is elhozta a művelődési házba. Újságcikkekből tudtam már, hogy az általa kidolgozott kreatív nyelvtanulási módszer alapján tanult (tanár nélkül), és ebbe avat be másokat is. A tizennyolc nyelvet felsoroló listán némi ka- jánsággal fedeztem fel utolsó előttiként a románt. No, majd meglátjuk, illetve meghalljuk...- Jó napot kívánok! Mi járatban errefelé? - kérdeztem Gál Ottót ékes románsággal, mivel ebben én vagyok a professzor. (Nem vicc, román nyelvtanári egyetemi diplomám is van.)

Ottó kissé zavartan beazonosította, hogy „ez román”, majd így folytatja:- Na ne, inkább románul ne, mert azt nem szeretem. Ez olyan, mintha kételkedne bennem. Ha vizsgáztatni akar, megbeszélünk egy időpontot, hazaszaladok, végigmegyek az anyagon, és visszajövök. Három és fél éve vizsgáztam belőle, azóta nem használtam ... A nyelvtudás csak rendszeres gyakorlással tartható fenn. Még egy Ivan Lendl is üt tíz percet a meccs előtt, képzeljen el egy olyant, aki évek óta nem teniszezett...

Engem meggyőzött, különben sem kételkedtem, csak meg akartam tréfálni. Hülye egy viccnek tarthatta, mert elég szépen felmérgelődött. Nagy hevületében felajánlott vagy öt-hat nyelvet, melyen kapásból cseveghetnénk, de hát sajna - mint a viccbéli rendőrrel - velem sokra egyikkel sem ment volna. (Mondjuk, angolul nem küldözgethetett volna éppenséggel akárhova.)

Gál Ottóról tudni kell mindenekelőtt, hogy a parafenomének- kel ellentétben ő nem valamiféle nyelvfenomén. Állítólag nem birtokosa különösebb nyelvtehetségnek, gimnazista korában majdnem megbukott angolból. Dzsesszzongoristaként hat évig élt skandináv országokban (innen vagy 3-4 nyelv ismerete) és az Egyesült Államokban is hat hónapig. De - mint mondja - nem azért tanult nyelveket, mert ott zongorázott, hanem fordítva: azért élt ott, hogy nyelveket tanuljon. Ugyanis úgy húszévesen lett hobbija a nyelvtanulás, és rájött valamire, ami e ténykedésben nem hasonlít a hagyományos módszerhez. A kreatív nyelv- tanulás lényege szerinte: az első leckétől kezdve a gyakorlat az elsődleges, csak azután jön az elmélet; a kidolgozott, készen kapott anyagból a tanuló maga alkotja meg a nyelvet; kezdetnek vesz háromszor tíz szót (tíz-tíz melléknevet, főnevet és determinánst), ezeket tíz perc alatt meg lehet tanulni, kábé háromnegyed óra kell a kötések begyakorlásához, így egy óra múlva egy számára ismeretlen nyelven 10x10x10, azaz ezer variációt, szerkezetet tud létrehozni. A módszer tehát gyors, azonnali beszédre, kifejezésre késztet, a tanulónak kezdettől fogva aktív nyelvismerete van. Mindenki maga választhatja meg a tanulás helyét, idejét és - ami a legfontosabb - tempóját, azaz fölöttébb rugalmasan alkalmazható.

Ottó saját maga számára diktált tempója igen feszes volt, előfordult, hogy két nyelvvizsgája között mindössze két hét telt el, ahogy mondta, nyelvtanuláskor „csúcsra járattam az agyam”. Ahogy szaporodtak a birtokolt nyelvek, felfigyelt valamire:- Mint ahogy a szárított növényeknek is vannak lenyomatai - magyarázza -, ha a nyelvek lenyomatait egymásra rakom, az ötödiknél-hatodiknál már erővonalakat látok, amelyik mindig közös, az vastagodik. Ahhoz, hogy megtaláljam a közös, ősi vonást a nyelvekben, amely tulajdonképpen összeköti a népeket, nekem tudnom kell összesen vagy 30-35 nyelvet, hogy mindezek lenyomatait egymásra rakhassam. Ha a tanulást a klasszikus módszerrel végzem, leszek vagy 60-70 éves, mire ezt a mennyiséget megszerzem. Ezért kellett kidolgoznom ezt a módszert, amellyel gyorsabban haladhatok. Elkezdtem egyszerűsíteni, tipizálni meg igeragozásokat átírni, például a cseh nyelvben tizenhatféle igeragozás van, két délutánomba került, míg ebből négyet csináltam. Minek annyi szabály, amikor a fele is elég?,- így könnyebb is a nyelv- tanulás?- Nem könnyű. Egy nyelv, az száz kiló a háton. De nem mindegy, hogy veszem a vállamra, hogy közben még gumicsizma is van rajtam, vagy pedig úgy, hogy tisztázom: itt kell megfogni, erre kell menni, és akkor még futni is lehet vele. Nem könnyű, csak meg lehet tanulni gyorsan... No, közben kezdett kialakulni az agyamban az a legegyszerűbb közös: ez a számnyelv. Rájöttem, hogy körülbelül 900-1000 szó birtokában az emberek tudnak egymással kommunikálni. (Nem azt mondom, hogy Dosztojevszkijt így Shakespeare-re lehet fordítani, de az emberek alapproblémája, a kommunikáció megoldható. Mert ez az alap- probléma, hogy ha egy idegen nyelven szólnak hozzá, ne azt mondja: hö? ...) Ha a legfontosabb ezer információt egy-, két- és háromjegyű számokra átültetem, a számnyelvet mindenki a saját nyelvén fogja érteni. Mondok egy nagyon primitív példát: mondjuk az 1 azt jelenti, én, a 2=te, a 3=ő, 11 =mi, 22=ti, 33=ők stb. Ha lesz világkiállítás, én szeretnék ott lenni egy kis pavilonnal, hogy milyen szófajok milyen arányban állnak egymással. Áz én hangos szótáramban van százötven ige, száz melléknév, száz egyéb (határozó stb.), van ötven szám (ötven számból minden számot ki lehet rakni) és kétszáz főnév... Komputerrel bizonyították, hogy a legfontosabb tíz angol szó minden angol szöveg 50 százalékát kiadja, a legfontosabb kétszáz angol szó minden angol szöveg 70-80 százalékát. Tudja, milyen hatalmas dolog ez?! Tehát idővel csökken a tanulás hatásfoka, van egy határ, ahonnan a mindennapi kommunikációhoz már nem érdemes tovább tanulni az embernek. Egyszerű dolgokat egyszerűen kell megfogni és odaadni az emberek kezébe ...- Önnek nincs bölcsészkaron szerzett nyelvtanári diplomája. Nem érte soha olyan vád, hogy belekontárkodik a nyelvoktatásba?- Ez olyan jó kérdés, hogy meg vagyok lepve. Soha! Ahány nyelvtanár csak megnézte a könyveimet, az oktatási anyagokat, csak - furcsa, hogy nekem kell mondanom - gratulált. Még egy kritikát sem kaptam, igaz, egyetlen tanítványomtól sem jött negatív visszajelzés. Büszke vagyok arra, hogy bármikor össze tudom ereszteni a nyelviskolámban a tanulókat az érdeklődőkkel.- Nem akarom minősíteni a módszerét vagy az elméletét, de arra kíváncsi vagyok, ezt a tudást honnan szedte össze?- Gyakorlati tapasztalatból. Szeretnék írni egy könyvet a nyelvtanulásról, de úgy érzem, nincs még elég tudásom ahhoz, hogy kijelentgessek dolgokat, még csak menet közben vagyok . . . Nincs bölcsészkari diplomám, de nem is bánom. Szakcsi- Lakatos Béla (akitől sokat tanultam) mondta nekem: ha fontos koncertem van, előtte egy hétig nem hallgatok zenét. Mert ha hall egy hozzá hasonló vagy nála is erősebb egyéniséget, megjelenhet az ujjaiban, és akkor már nem ő. Én megmondom magának, nemhogy bölcsészkart nem végeztem, de semmiféle könyvet sem olvasok a nyelvtanulásról, mert úgy érzem, rajta vagyok egy úton, amit nekem kell végigjárnom, ha egy nagyon erős nyelvegyéniségtől olvasnék valamit, lehet hogy megzavarna, és elvinne egy olyan dologba, ami már nem az enyém lenne. Ez legyen az enyém. Ha jó, ha rossz (ez valamikor kiderül), de ennek az enyémnek kell lennie.

(Az esetleges érdeklődők kedvéért teszem hozzá: Gál Ottó „nyelvcsomagjaival” és hangkazettáival október 11-12-én ismét a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban áll a szolnokiak rendelkezésére. És talán ismét leül kedvtelésből a zongorához, mint tette a múlt szombaton. Mindössze néhány vodkával „melegített be”, és egyszerre tizennyolc nyelven zongorázott - vagyis szenzációsan. Ezt tette félre a „hobbija” miatt - én csak sajnálkozni tudtam ...)

Molnár H. Lajos