Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-24 / 223. szám

1991. SZEPTEMBER 24. Hazai körkép 3 Vásárra vitték a bőrüket (Folytatás az 1. oldalról) Persze az új cégek mellett jól megférnek a régebbiek is. Erre példa, hogy ugyancsak a B-pavi- lonban állít ki a Tiszamenti Ve­gyiművek, amely az idén bizony nem nagyon lepi meg, nem káp­ráztatja el híveit és partnereit újabb dolgokkal. Legalábbis standjukról csak a korábbról már ismert termékek - így például a kénsav, foszforsav, nátrium-tri- polifoszfát, a szervetlen pigmen­tek, a folyékony és granulált mű­trágyák, no meg az elmaradhatat­lan Tomi mosóporok - regiment­je néz vissza ránk. Mellettünk angolul beszélnek, kicsit odébb meg német szavakat hallok. Eszembe jut egyik öreg ismerősöm. Őt jóllehet nem na­gyon érdekli a gazdaság, nem foglalkozik azzal, milyen kft.-k, vegyes vállalatok vagy isten tud­ja micsodák alakulnak, de annyit azért a minap is megjegyzett, hogy újabban olyan jövés-menés van ebben az öklömnyi ország­ban, mintha kitört volna az aranyláz. Hát ha nincs is aranyláz, de a Nyugat biztos lát valami fantázi­át bennünk. Mert ha nem így len­ne, nyilván nagy ívben elkerülné­nek. Nem teszik. Sőt, egyre töb­ben jönnek. Itt is valamiféle tö­megszertartáshoz hasonlít, amint a vásárváros vénséges vén beton­ján végigballagnak a különböző nemzetbeli látogatók. Persze el­ső nap lévén igazán nincs is nagy tömeg, ám ugyanakkor egy-egy s(and előtt mégis annyian van­nak, hogy könyökkel kell utat tömi magunknak. A SZOTÉV kiállítási területe előtt is sokan álldogálnak. Úgy látszik, hogy a bemutatott lég- technikai elemeikre, kéménybé­léscsöveikre még mindig akad vevő. Nem úgy, mint faipari ter­mékeikre. Azokat az idén már el sem hozták, így a standjuk is úgy néz ki, mintha alapos fogyókúrá­ba kezdett volna. Összezsugoro­dott.- Mi 1981-ben kezdtük a lég- technikai elemek gyártását - me­séli Barsy Lajos, a SZOTÉV- UNIMAX Kft. kereskedelmi osztályvezetője -, s ez meg is ma­radt. Ám amivel menet közben még próbálkoztunk - itt a faipari tevékenységre gondolok -, az saj­nos nem jött be, s az az ágazat, kár lenne szépíteni a dolgot, de tönkrement. Ámi viszont meg­nyugtató, légtechnikai terméke­ink keresettek, s lassan már nem tudunk annyit csinálni, amennyi elég lenne. Ezen a téren állandó­an fejlesztünk, s hamarosan az alumínium helyett már rozsda- mentes acélból is gyártjuk a ké­ménybéléscsöveket, mivel ezek jóval tartósabbak. Ennek megfe­lelően természetesen drágábbak is lesznek.- Az persze már más kérdés, hogy ki tudja majd megfizetni azokat - vetem közbe.- Biztos lesz rá vevő - hallom a választ. Ebben maradunk, s indulunk tovább. Lassan már zúg a fejünk az óriási hangzavarban. Egyik helyen a zene üvölt, másikon meg mikrofonból ordít egy érdes férfihang, s invitál, hogy nézzük meg az ő standjukat is. Inkább elriaszt bennünket. Először azt hisszük, hogy vég­re békés menedékre lelünk a SO- LA.MI standján, miután Dóra László, a cég kereskedelmi igaz­gatója beterel bennünket tárgya­lójukba. De tévedünk, mert alig­hogy lehuppanunk a székre, már­is halljuk a hangszórókból szent­beszéd módjára ránk zúduló jóta- nács-özönt, hogy hol mit kéne megnézni, meg hol mit adnak tíz vagy húsz százalékkal olcsób­ban. Mi ennek ellenére valahogy szót értünk, de kíváncsi lennék arra, hogy miként lehet ilyen kö­rülmények között például üzletet kötni? Mindenesetre abban meg­egyezünk vendéglátóinkkal, hogy a Szolnoki Húsipari Válla­lat - merthogy róluk van szó - ezen a vásáron sikert sikerre hal­mozott. Hisz a Mágyar kolbász- és szalámi-termékcsaládjuk el­nyerte a BNV nagydíját, s a Ki­váló Áruk Fórumán is jól szere­pelt. Emellett ugyancsak KÁF emblémával díjazták Royal son­kájukat is. Visz tovább a lábunk. Figye­lem az embereket. Úgy mennek az egyik látnivalótól a másikig, hogy tán még az akarat is kive­szett belőlük, mint abból a mari­onettbábuból, amelyiknek lazák a zsinórjai. Késve esünk be a Helia D saj­tótájékoztatójára. Amikor belé­pünk a zsúfolásig megtelt terem­be, az éppen szónokló hölgy arról beszél, hogy nemcsak a külföldi piacokon, hanem Magyarorszá­gon is változatlanul nagy az ér­deklődés natúr kozmetikumaik iránt. A Helia Társaság az eredeti elképzelései szerint továbbra is növényi hatóanyagokat használ fel új készítményeiben. Ennek megfelelően fejlesztették ki a BNV-n most bemutatásra és be­vezetésre kerülő új termékeiket is, a Helia D zselét és krémet hajhullás ellen. Körbenézek a teremben. A kü­lönböző lapoktól érkezett férfi kollégáim többsége kopasz. Ne­kik ezek a szerek már csak annyit érnek, mint halottnak a szentelt víz. Mintha ők is erre gondolná­nak. Találkoznak a tekintetek, mozgolódás támad, s valamiféle kuncogás hallatszik. Dr. Lits Józsefné, a szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezet elnök asszonya jókedvűen fogad. Neki aztán tényleg minden oka megvan rá, hisz egyrészt „Vo­yage’ ’ utazótáska szettjük BNV- nagydíjat kapott, másrészt pedig éppen érkezésünk előtt néhány perccel írta alá német partnerük­kel azt a szerződést, melynek ér­telmében 16 milliós alaptőkével létrehozták az EUROSOL Kft.-t. Erről így beszél:- Mi már második éve gyártjuk a Volkswagen gépkocsik sebes­ségváltó-takaróit, s e hónap vé­gétől pedig már a Mercedesét is. A kettő együtt évente több mint egymillió márkás termelési érté­ket jelent. Tulajdonképpen erre a munkára alapozva hoztuk létre ezt a kft.-t, s hamarosan Szolno­kon, a Thököly úton, a postaga­rázs és a Domus-raktár közötti 19 ezer négyzetméteres területün­kön fölépítünk egy üzemet is. Szóval nincs megállás - mondja, és még arról beszél, hogy akik itt megjelennek, képletesen és a va­lóságban is vásárra viszik a bőrü­ket, mert egy ilyen seregszemlén könyörtelenül kiderülj hogy me­lyik cég az életképes és melyik nem. Megyünk tovább. A főbejárat mellett hatalmas a tömeg. Kide­rül, hogy ott osztják ingyen az Országos Szaknévsort. Amikor odaérünk, már borsos a hangulat, érintésre „szikráznak” az embe­rek, perzselnek, ütni, vágni képe­sek. Nem is csoda, hisz miközben a napszemüveges fiatal ficsúr flegmán közli velünk, hogy elfo­gyott minden példány, kollégája a háta mögött egyik kocsiból a másikba pakolja át a vastag köte- geket. Néhányan még könyörgő- re fogják a dolgot, de hiába . . . Mi is eloldalgunk, s mit ad isten, pár méterrel arrébb, középisko­lás-forma fiúk hónuk alól kínál­ják a könyveket. Ötven forintért adják, de van, aki még százast sem restell kérni érte. Sok ember­nek még így is megéri. Veszik, mint a cukrot.- yé&áslóvátétel - csúszik ki a számon. Nagy Tibor Fotó: Nagy Zsolt A szolnoki Bőr és Textilipari Szövetkezet az előző évekhez hasonlóan most is új termékkel jelentkezett a vásáron. Az ősz színeiben pompá­zó utazótáska szettjük - amelyet még különféle hímzések is díszítenek - ugyancsak BNV-nagydíjas lett. A Szolnoki Húsipari Vállalat - új nevén a Solami - sikert sikerre halmozott az idei őszi BNV-n. Hisz Magyar kolbász- és szalámi- termékcsaládjuk amellett, hogy nagydíjas lett, még a Kiváló Áruk Fórumán is jól szerepelt. Emellett ugyancsak KÄF emblémával díjazták Royal sonkájukat is. Jegyzetíapo^ Kárpótlás egy életért A közelmúltban kínos családi kötelességemnek tettem eleget az ország északkeleti végében. A nagy nemzeti hagyatéki tárgyalás során nagyszüleim egy­kori földjét próbáltuk visszaperelni a kárpótlási tör­vény szabta nyomvonal mentén. A kisváros földhi­vatalának udvarán szakadó esőben kanyargón a sor vége, a nyitáskor érkezőknek már negyven fölötti sorszámot osztottak. Amikor sorra kerültem, kide­rült, hogy a földhivatal archívuma alig őriz valami dokumentumot a piros cserepes tanyánkról, az em­lékeimben napfényesen élő udvarházról, ingóról, ingatlanról. Mint egy eleve kettest célzó dolgozatot, úgy töltöttem ki a hézagos dokumentumok alapján a papírokat, és küldtem el a hivatalba. Mindezt inkább anyám megnyugtatására, mintsem azért, hogy bármit is reméljek kárpótlás gyanánt őseim néhány generációjának összekuporgatott javaiból. Egye fene, több is veszett Mohácsnál... Hanem . . . Drága, 81 esztendős anyám elővette volna a redőnyös szekreteréből a családi dokumen­tációt. Csakhogy a kulcsot elhagyta, fél napba telt, míg véletlenül rábukkantunk. Aztán a kiválogatott papírokat ismét összekeverte az érdektelenekkel, és mindezt újfent elzárta a redőnyös szekreterébe, és a kulcsot újból elveszítette. Mert felejt. Mert olyan nyolc évtizedet élt, melynek normális reakciója a feledés. Nagyapám az első világháborúban szilán­kot kapott a hátába. Aztán a szeme is meggyengült. Mindezt huszon-valahány évesen. Le akarták száza- lékolni, de nem engedte, inkább megduplázta a va­gyonát. Jött a második világháború, apám már ott állt a sorban, hogy málenkij robotra indul, mellette én, a kezét fogva. Egy áldott emlékű kárpátaljai tanító léptetett ki bennünket a sorból. A delegáció­ból ketten jöttek haza. Pár hónapra, felfúvódva, halálra ítélten. Pedig huszonketten indultak el. Anyám mindezt végigélte. Aztán nagyapámék föl­dönfutók lettek. Már az államé volt a földjük, amikor az adóbehajtók kivették a fekvőbeteg öreg úr alól a szalmazsákot, a párnát, és elvitték valami követhe­tetlen tartozás fejében. Anyám a sajátjából hozta az újabb ágyneműt. Ötvenhatban Pestről üzentem haza a rádión keresztül, hogy élek. Valaki a faluban úgy értette, hogy az elhunytak listáját olvassák. Anyám­nak azt mondta, közöttük voltam. A drágám csak akkor ájult el, amikor egészségesen hazaérkeztem. A családi házunkban idegenek laktak, harminc­negyven forintos havi lakbérért. Anyám túlélte őket, mert muszáj volt. Anyáink sorsa bizony ilyen tipikus. Itt, ahol léte­zünk, ilyen élet jutott azoknak, akik a sorstól a hosszú öregség ajándékát kapták. így aztán nem találják a kulcsot. Egy viccet óránként elmondanak; a kórházi zárójelentést keresik, és mert nem lelik, szidják a trehány orvost, mint a bokrot; végül res- tellkedve előszedik retiküljükből a letagadott papírt. Forgattam a kárpótlási dokumentációt. Van azon aranykorona-érték, házas ingatlan, amiért harcba lehet szállni. De az elfuserált életért, a kificamított sorsért sehol nem lehet sorba állni. A természeti népeknél a bölcsesség letéteményese az öregek ta­nácsa. Világunkban az előrehaladott korban lévők elnyúzott, megfáradt, nekikeseredett emberek. És jóvátételre sehol nincs rubrikájuk. Palágyi Béla Kávés vagy, haver? Ezt kérdezte tőlem egy ismeretlen szombat dél­előtt, miközben a hét egyetlen nyugodtabb tempójú bevásárlása közepette (a többi mind „rohanásos”) ténferegtem egyik üzletből a másikba. Hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak neki. Mi az, hogy kávés vagy? Talán olyasmi, mint a „tintás”, azaz piásnak néz valamiért, vagy csak egyszerűen kötekedni akar? Döntöttem, önérzetesen kivágtam: nem! Erre ezt mondja: kár, pedig most potyázhattál volna a kabalában . . . Mit csinálhattam volna a micsodá­ban?. .. Szétnézek, hát megpillantottam, hogy az immár feltételes módba helyezett tettem színhelye nem más, mint a Széchenyi-lakótelepen készült és rész­ben már átadott butiksor egyik vegyesboltja, a Ka­bala. No, nézzük, mit „hattam” volna. Reklámtech­nikai szempontból eléggé kifogásolható módon, a figyelmet igen nehezen tereli magára a halványzöld táblácskán krétával odafirkált felirat, miszerint oda­bent ingyenkávét lehet kóstolgatni. Aha, ez a potyá- zás. Különben kávés vagyok, ám a potyázáshoz igencsak hozzászokott, munkafeladataim végzése közben az egyik legkínosabb dolog, amikor vissza kell utasítanom a különböző helyeken szívélyesen felkínált kávét, mivel már ittam aznap vagy ötöt. De ma még csak egy ketyegteti a motorom, „potyázok’ ’ hát egyet - ha már ezért invitálnak be -, különösen azért, hogy közben megtudjam, mi akar ez lenni. Mint kiderül, ügyes érdekcsatoltatás történt. A cég „állja” a kóstolót, azaz adja hozzá az ingyenalap­anyagot, a butikos meg „ennék fejében” külön sar­kot rendezett be a forgalmazó termékeiből, és áru­sítja folyamatosan. A cég hasznát valószínűleg az idő hozza meg, a butikosé máris nyilvánvaló, maga­mon is le tudom mérni: kávéivás közben felderítem, mi mindent lehet itt olcsón vásárolni, jó néhány mindennap használatos cikket diszkontáron. És ez a szerényen csak „különleges’ ’-nek hirdetett kávé rendkívül ízletes. Nem hinném, hogy attól, mert „potya”. Mondom, gyakran kínálnak, és tény­leg kávés vagyok, azaz nélküle nehézkesen, lassab­ban forognak az agyi kerekek. De ez finom is. Azt magyarázzák, attól, hogy a több mint kétszáz éve ezzel foglalkozó cég gondosan válogatja, keveri és pörköli a szemeket. A vákuumcsomagolás pedig hosszú ideig megőrzi az aromáját, minőségét. Hoz­tak nekem kávét Németországból, Ausztriából is ajándékba, magam is vásároltam a lengyel piacon cifrábbnál cifrábbakat, egyik sem volt ilyen, mint ez a potya ... Van még más kávés haver is, egy bácsi cigarettáért jött, kérdik tőle, iszik-e egy kávét, elfogadja. Való­színű, nem látta odakint a táblácskát (nem csodá­lom), mert amikor fizetne, azt mondja a végén: és volt egy kávém... Azt nem kell fizetni - jegyzi meg a butikos hölgy. Nem? - csodálkozik az ilyen úri szokásokban járatlan vevő -, jaj de aranyos! ... Az bizony, gondolom én, és már azon elmélkednék, miért nincs hasonló kóstoló - mondjuk - sörből (hogy a bort már ne említsem). És miért nem követik a példát hazai termelők, kereskedőcégek? Hiszen a minap olvastam az újságban, hogy a Coca-Cola cég rendez Szolnokon ingyenes kóstolót a termékeiből, ez meg valami Douwe Egberts „találmánya”. Ez utóbbiban azt találom a legrokonszenvesebbnek, hogy nem csináltak neki hírverést, legyen meglepe­tés. A legédesebb meg az a rafinált újítás, hogy a meglepetéssorozat tovább tart. Ugyanis az akció folyamatos, egy héten többször is lehet „potyázni a Kabalában” (s a híreim szerint a következőkben nemcsak ott), de hogy pontosan mikor, nem árulják el. Tessék gyakran benézni a boltba, néha ingyen jár egy csésze kávé. Ha pedig éppen nincs „akció”, megvásárolni akkor is lehet. Természetesen csak abban az esetben, ha kávés vagy, haver. Molnár H. Lajos ' f >■ X fjr C* SKÁLA iL¥ELED! MHA KEDD, AKKOR SKALA!" A szolnoki Skála Tiszavidék Áruház heti áruskálájából: ■V M tiszaki osztályon:- Sharp ER-2100 P pénztárgép 81.250 Ft (megrendelésre)- Toshiba mikrohullámú sütő, reklámáron 17.900 Ft- mini eszpresszó-kávéfőzők 3.590 Ft és 3.730 Ft- import hőfokszabályzós vasaló, reklámáron 820 Ft- ETA-2400-as porszívó 5.760 Ft- ETA-400-as porszívó 6.050 Ft Vasosztályon:- 200 cm sz. PVC-padlószőnyeg 1.260 Ft/m-140 cm sz. PVC-padlószőnyeg 805 Ft/m-130 cm sz. PVC-padlószőnyeg 547 Ft/m- PVC-padlószőnyegszegő reklámáron 18 Ft/m A Skála Tiszavidék Aruház várja szövetkezeti tagjait és kedves vásárlóit. EZCLWItÉGVinÉKC ÁPC37 rt. OZ Öv rTKCZET! TAQnÁnBÁCÉCT fc F.UUÉP1T I

Next

/
Thumbnails
Contents